Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
"Oriah Hegyi
Álmodó
öreg indián verse
Nem érdekel,hogy miből élsz.
Azt akarom tudni,hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel,hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni,megkockáztatod-e,hogy bolondnak néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért,vagy azért a kalandért,hogy igazán élj.
Nem érdekel,hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni megérintetted-e már szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,és hogy további fájdalmaktól való félelmedben,visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni,hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,az enyémmel vagy a tiéddel,hogy vadul tudsz-e táncolni,és hagyni ,hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül,hogy óvatosságra intenél,vagy arra,hogy legyünk realisták és emlékezzünk az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel,hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Az akarom tudni,hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,hogy igaz legyél önmagadhoz,
hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért,hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni,hogy látod-e a szépet,még akkor is,ha az nem mindennap szép,és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni,hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,az enyémmel vagy a tiéddel,
és mégis megállni a tó partján és azt kiáltani az ezüst holdnak,hogy : "Igen"!
Nem érdekel,hogy hol élsz vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni fel tudsz-e kelni egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel ki vagy és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni,hogy állsz -e velem a tűz középpontjában anélkül ,hogy visszariadnál.
Nem érdekel,hogy hol,mit és kivel tanúltál.
Azt akarom tudni ,mi tart meg belülről amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni,hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni
az üres pillanatokban
Beleolvastam a fórumba, igenis nekem is teszenek Weöres Sándor versei, a lányomék most tanulják éppen a Galagonya c. versét (ez csak szép, nem magasztos), ami szerintem egy nagyon szép kis vers. Verset így írni csak ő tud.
Ezen kívül még tetszik pl. József Attila Ódája (ez magasztos is), ez a legszebb része:
"Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak."
Szabó Lőrinc
(1900-1957)
Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
kedvenc!!(ez nem a címe):)
Egy álmatlan éjszakán, nézem az eget,
Arra gondolok, hogy talán szeret.
Ha szeret is, és ha rám gondol,
Én mégis másra gondolok a régmúltból.
Egy álmatlan éjszakán nézem a csillagot,
Várom, hogy talán az egyik rám ragyog.
Egy ragyogó csillag mindent megmutat,
És talán megmutatja feléd is az utat.
Bolyongok, keresem feléd az utat,
Amit a ragyogó csillag talán megmutat.
A ragyogó csillag eltünt a sötétben,
És Én félek, hogy vissza sem jön, talán sohasem.
Bolyongok tovább, de sehol nem talállak,
Vendége leszek Én ma a halálnak.
Mert ha te nem lehetsz enyém, én inkább meghalok,
Mert a szívem érted fáj, csak te érted sajog.
Aztán bolyongok tovább, és mit látok?
A ragyogó csillag, ismét rám ragyog.
Szikrázó fényével mutatja nekem az utat,
Aztán látok egy ajtót, amire rá mutat.
Remegő lábakkal lépem át a küszöböt,
Reménykedő szívvel, hogy Te állsz az ajtó mögött.
Mikor beléptem az ajtón, könnybe lábadt szemem,
Mert holtan találtam azt, kit a legjobban szerettem.
Most a harangok érted szólnak, érted akit annyira szerettem,
Visznek utolsó utadra, a könny elborítja mindkét szemem.
Holnap a harangok, majd értem csendűlnek,
Mert az én helyem ott van melletted.
Csak azt kérem a jó Istentől, hogy melléd tegyenek,
Hogy a síron túl is, senki másé, csak a Tied lehessek.
Pilinszky János:
Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
Csak azért, mert nekem is egyik kedvencem, s gondoltam, mások is szívesen olvasnák:
Kosztolányi : Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán téát inni véled,
rubin-téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
"Folytatásaként" ezt találtam a neten:
Akarok játszani, főleg kisgyermekest,
szelíden szerető, bölcs kistermetest,
akarok örülni, mosolyogni, mert az tetszik,
akkor is,ha mindez a semmi tárgyán leledzik
akarok hunyni, akarok bújni
akarok titkokat kisfüledbe súgni
akarok szaladni
szabadon haladni
nem érteni a világot
csakis a sajátom
akarok élni
akarok meghalni
akarok szeretni
közben tőle szenvedni
akarom a színeket, a szókat
akarom olvasni a rímeket, mit róttak
a magyarok, a németek, a szászok
akkor is ha ők nem jó barátok
akarok figyelni, akarok látni
akarok fáradtan, a réten fűben hálni
akarom, hogy legyél
akarom, hogy velem eggyütt éljél
s egyszer, hogy, mikor meghalok
te ne sirass, ne ravatalozz
egyszer úgyis utánam szöksz
ha akarod, ha nem, a világból eljössz.
Pogány Zoltán
Várhatok
Ablakomba lepke ült.
Nyúltam felé, felrepült...
elrepült!
Hûlt helyére árnyam ült.
Ó, gondolat, hogy
messzi már,
fájásnak is oly sivár...
Szárnyáról még por se hullt!
*
Csak ültem ott, árnyam-én,
elszállt lepke hûlt helyén.
S gyûlt felém,
emléktáram szép felén,
egy bölcselet: hogy
várhatok,
jönnek fényes, más napok...
S hûlt árnyamra lepke ül.
Sok szép vers van. Ma ezt osztom meg veletek.
Igazad van... Nekem most pl. ez tetszik:
ÚTMUTATÓ
Kaptál egy arcot
apád anyád arca
kaptál egy nevet
hordozd becsülettel
kaptál egy kezet
ne ereszd el, ne ereszd el
kaptál egy szívet
igazíts rajta ha tudsz
kaptál egy világot
javíts rajta ha tudsz
kaptál egy életet
viseld el ha tudod
kaptál egy napot
még mindent jóvátehetsz.
(Tyche)
Amúgy nem lehetne végre egy topik, ahol szurkálódás nélkül írná le mindenki a neki legjobban tetsző verset?
A többiek meg tudomásul vennék, hogy neki az a legszebb. Megjegyzés nélkül.
Csak kérdezem...
Álmodj szépeket
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
A hely, ahol az álmokat írják.
Az éj képeit zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.
Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod ot, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja. Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod oket,
És füledbe súgja: Álmodj szépeket!
tudom és ez fel is háborít....
nekem szép emagdi által beírt vers is,csak sajnos ti a magasztost keresitek...akkor kérlek,írasd át a címet majd Hoxával.....
William Shakespeare: XVI. szonett
Nem igaz: - hű lelkek násza nem ismer
Akadályt! Szerelem a szerelem,
Amely hőfokot más hőfok szerint nyer
Vagy ár-apályt játszik készségesen?
Ó, nem; az örök fárosz maga ő,
Nézi a vihart, s nem ing semmi vészben;
Minden vándor hajók csillaga ő,
Magasságát mérhetik, erejét nem.
A szerelem nem az Idő bolondja,
Bár romlás rabja arc és rózsa-ajk,
Szerelmet nem merít ki hét vagy óra,
Ítéletnapig szilárdan kitart.
Ha tévedek, s én is hűtlen leszek,
Sose írtam s szív sose szeretett.
Lábnyomok
Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Ő mindig ott járt énvelem.
De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"
Az Úr kézen fogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!"
ismeretlen szerzõtõl
Túrmezei Erzsébet fordítása
Egyik kedvenc:
József Attila: Tiszta szívvel
Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.
Mama
Már egy hete csak a mamára gondolok mindig
meg _megállva
Nyikorgó kosárral ölében ment a padlásra ment serényen
Én még őszinte ember voltam ordítottam, toporzékoltam
hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment, és teregetett némán nem szidott, nem is nézett énrám
S a ruhák fényesen suhogva keringve szálltak a magosba
Nem nyafognék de most már késő, most látom milyen óriás Ő
Szürke haja lebben az égen
Kékítőt old az ég vizében
/József Attila/
És felnőve ez az egyik kedves:
Reményik Sándor: Magunkba le
Vedd a lámpát, magunkba szállunk –
Nincs ezen kívül más szállásunk.
Magunkba szállunk: ez most minden,
A külvilágban semmi sincsen.
A külvilág rémek világa.
Te is árva vagy, én is árva.
A külvilágban kockázat van
A legártatlanabb szavakban.
A külvilágban kémek lesnek –
Lélegzetünkre is fülelnek.
Vedd a lámpát, magunkba térünk –
Nagy a vétkünk: az emberségünk.
Magunkba még mélyebbre szállunk:
Nagy a bűnünk: a magyarságunk.
Nyáj néppé nem akarunk lenni.
Iszonyú mélyre kell hát menni.
Idegenné nem tudunk válni, –
Hát minden tárnát fel kell tárni,
Ahol még érc van: emberi, s magyar,
Hová le nem hat semmi zivatar.
Lassan megszűnünk írni, sírni,
Segítségül bárkit is hívni.
Nemzet-forgácsot, csillag-töredéket:
Minket ugyan kicsoda ért meg?
Vagyunk kétféle értetlenség
Menyegzőkön külhoni vendég.
Ki nem elégít semmi ország,
Egyedül ez a mély mennyország.
Vedd a lámpát, magunkba térünk.
Nincs külvilágban menedékünk.
Érzed? Réteg réteg után szakad,
Omlik be tétova léptünk alatt.
Ez még mind rögös, érzéki világ,
De mi megyünk, mind mélyebbre tovább.
Ahol már csak a Lélek lelkesít –
Megyünk, meg nem állunk az Istenig.
Magdi!
Szeretném megköszönni neked ezt a verset. Ovis éveim egyik meghatározó versemléke, és a gyerekeim is nagyon szeretik!!
a "szép" egy meglehetősen szubjektív kategória, ugye tudod?:)))
szerintem a topik címében a szép helyett "lélekemelő" vagy valami hasonlót kellett volna írnod, amilyen verseket szeretnél itt gyűjteni.
mert a szép kategória ennél tágabb, és sajnálom, hogy nem vagy hozzá elég nyitott (de nem is vártam amúgy:)).
Nagy Magyar télben
Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.
Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh'se volt ily szükség a lángotokra!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!
Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh'se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba......!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden idegen rongy benne égne!
Reményik Sándor (1919)
Dúdolni halkan
Jéghideg ágyban ébredek, tudod,
Fény mossa az éjszaka ráncait,
Tudom és érzem, hogy merre jársz,
Hiába hiszed, hogy nem vagy itt.
Most sokáig nem látlak, tudod,
Pedig nem vehetem le rólad a szemem,
Lepedőm markolja sóhajod:
Csak Te mondod így ki a nevem.
Az illatodban ülve várok egész nap,
Hogy szádban hozd el éltető vizemet,
Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!
(Én ott vagyok Veled!)
Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!
Álom-szakadék mélye vár,
Onnan is visszahív egy szó,
Dalt szül a súlyos félhomály,
Érzem, hogy sírni volna most jó.
Reszket a föld, ha hozzám ér,
Egy-egy békés gondolat,
Amit nekem küldesz el,
Amiben magad is benne vagy
(Benne vagy...)
Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!
Többet nem tudok,
Csak Neked dúdolni halkan,
Néznek a csillagok,
Bennem most is béke van!
Többet nem tudok...
Néznek a csillagok...
Többet nem tudok...
Csak Neked dúdolni halkan!
Ákos
Goethe - A rémkirály
(Závodszky Zoltán)
Ki vágtat, mint szél, bár zord az éj?
Egy férfi jő, s hozza gyermekét;
a hűvös széltől úgy óvja őt, s
oly búsan nézi a szenvedőt.
Ó, mondd, jó gyermekem, szólj, mi bánt?
Jaj, nézd csak ott a rémkirály áll,
sok dísze, éke úgy csillogott.
- Mit látsz, nem rém, csak köd van ott. -
- Jó gyermek, jöjj, a váram szép,
ott vígan játszom veled, míg élsz;
benn színes, tarka a hímes rét,
s anyám néked adja színes köntösét. -
- Úgy félek, jaj, félek, mondd, nem hallod még,
hogy engem suttogva csábít a rém?
- Légy nyugton, maradj nyugton, ne félj:
csak hervadt lombot zörget a szél. -
- Jöjj, drága gyermek az erdőn át,
ahol tündér lányaim várnak rád;
vidám dallal hívnak e szépséges nők
és táncolva álomba ringatnak ők.
- Úgy félek, jaj, félek, most hallottad jól,
az éjben tündérek hangja szól!
- E hang, mely zsong, hisz jól hallom én,
szél suttog a fákon, s játszik a fény.
- Te szép legény, nos, váramba jöjj, légy enyém,
de vélem ha nem jössz, úgy elviszlek én.
- Úgy félek, jaj, végem, ott vágtat felém,
két karja átfog, úgy bánt a rém! -
Hogy űzi, hajtja, a ló szinte száll,
mert sír és jajgat a kis lázas száj;
s hogy végre otthonába ér,
karjában gyermeke már nem él.