Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Vitó zoltánt én is ismerem, Csak valahogy ez a versét nem ismertem, ő egy mozgáskorlátozott költő,íme tőle egy gyöngyszem.
Vitó Zoltán
SZONETT-DAL
Ha érzem szívemen hatolni át
szemednek édes lélek-mosolyát,
reményzuhatagok fürösztenek,
hogy majd a minden lehetek Neked;
hogy érdemes volt küzdeni tovább,
ha szemedben a jóság bennem lát
mindent, mi nőnek férfi csak lehet:
a suhancot, az álomherceget...
Joggal vagyok tán ily szerénytelen,
hiszen a Csoda esett meg velem:
felém hajolt Véled a Szerelem,
a vesztettnek hitt, térdre omló álom, -
s azóta már én is csak benned látom,
mire időtlen idők óta vágyom
gyönyörű ez a vers, ráadásul még nem hallottam
köszönöm, igazán szép válasz volt
Vitó Zoltán:
Megszűnt a tér: nincs "messze", nincsen "távol"
amióta tudom, hogy létezel:
Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.
Ha megsimítsz egy tárgyat, amint bárhol
gondolatban nálam feledkezel,
én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
az a simítás egyet elemel...
Magányából az "én és te kilábol,
mely külön értelmetlen félbe szel:
csak a tündöklő " Te meg én" világol,
értelmes egy velem együtt leszel:
Én vétkezem, amikor Te hibázol:
engem őrzöl, ha magadra vigyázol.
:)))
Régi kedvencem, köszönöm, hogy eszembe juttattad.
Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus-szeptember
Radnóti Miklós
ERŐLTETETT MENET
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
Nagyon szép a vers, még nem ismertem,
köszönöm az élményt
Reményik Sándor - Vágy
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet - mint egy falevél,
Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt,
Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér.
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint egy elvesző árnyalat
Az alkony ezerszínű tengerén,
Szeretném fölszívni az árnyakat,
S magamat tőlük fölszívatni én.
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet - mint egy lehelet,
Mint szél fuvalma, mely alig-alig
Borzolja fel az alvó vizeket,
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint egy tétova napsugár,
Mely jár az erdő sűrű rejtekén,
És nem keres és nem talál,
Szeretnék úgy belédsimulni
Természet - mint egy tűnő napsugár.
Szeretnék úgy hozzádsimulni
Természet - mint a vén moha
A fák északos oldalán,
S nem lenni hozzád hűtelen soha.
Szeretnék úgy belédsimulni,
Mint tücsök hangja holdas éjeken,
S szeretném, ha valaki elborongna
Rajtam, mint multból zengő éneken.
S szeretnék úgy vegyülni el beléd,
Természet - mint a síri por,
Mit ezeréves hantokról a szél
Nagy-messzi tengerpartokra sodor.
Ott játszana velem egy kisgyerek,
Kicsiny kezén futnék fel és alá,
S e port, mely egyensúlyát nem leli:
Egy percig egyensúlyban tartaná.
- József Attila
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
- Mért kell a csüggedtnek búsan - mégis élni? -
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.
Reményik Sándor :
Köszönt egy ember ...
Köszönt egy ember: "Egészséggel járjon".
"Adjon Isten", ... feleltem halkan én.
Köd ült, csend ült az elhagyatott tájon,
S szürke varjak egy száraz jegenyén.
Mint valami fogadás, esküvés,
A ködben úgy koppant tompán a szó,
Aztán két összedobbant szívverés
Elvált, mint óceánon két hajó.
Először látott — utoljára tán,
Először, tán utolszor láttam én,
A varjak e szürke nap hajnalán
Jajgattak a ködben, a jegenyén.
A szemünk összevillant hirtelen,
A szívünk dobbant, megzajlott a vérünk,
Pedig nem történt semmi, semmi sem,
Csak jólesett, hogy magyarul beszéltünk.
Reményik Sándor: Ki beszél?
Arany jegenye, ki beszél veled?
Valaki megszólított messziről,
Attól remeg most minden leveled.
A szél, a szél, a szél beszél veled.
De mi a szél?
Sok sóhajtás,
Mely összegyűlt, s most egyszerre beszél.
Egy sóhajtás alig egy lehelet,
De sok sóhajtás egymásba fogózva
Átrepül országhatárok felett,
És megtalálja, amit szeretett.
Valaki sokat sóhajtott feléd,
Sok sóhajtása egymásba fogózott, -
Most elérte az arany jegenyét.
Flórián Csaba: ŐSZI DAL
Egyre csak a gyengülő napfény,
rozsdás tájak, deresedő rétek,
már az avarban is meg-megbotló
öregedő évek
az égen hószagú, hószínű szemfödél
karnyújtásnyira a nyár meg tél
s középen az ősz csibészes mosollyal
rőt haját fésüli, s a rózsáknak
halkan egy utolsót zenél.
Az előzőbe hiba csuszott. Igy már jó.
Gősi Vali
Az őzike és a vadász
Volt egy erdőszéli ház,
ott lakott a vén vadász.
Nappal mindig szundikált,
éjjel meg vadászni járt.
Egyszer, egyik éjszaka
későn érkezett haza.
Asszonykája már várta,
vacsorával kínálta.
De a vadász nem evett,
hamiskásan nevetett.
Megpödörte bajuszát,
elővett egy tarisznyát.
Asszonykája mérges lett...
"Ej, ki látott már ilyet?
A bolondját járatja?
Mozog ez a tarisznya!"
Az öreg csak somolygott,
néhány csomót kioldott.
Kinyílott a tarisznya,
s előbújt egy őzgida!
Felesége kiáltott:
hát, ilyet meg ki látott?
Örömkönnyet hullatva
szaladt ki a konyhába.
Ölbe vette a gidát,
adott neki vacsorát.
Langyos tejjel kínálta,
bevitte a szobába.
Mikor késő este lett,
öreg vadász álmos lett,
de a hitvesi ágyban
asszonykája nem várta...
A vadász csak nevetett:
- Nahát, ilyen esetet!
Asszony helyett őzgida
nyújtózik az ágyamba'.
Gősi Vali
Az őzike és a vadász
Volt egy erdőszéli ház,
ott lakott a vén vadász.
Nappal mindig szundikált,
éjjel meg vadászni járt.
Egyszer, egyik éjszaka ,
későn érkezett haza.
Asszonykája már várta,
vacsorával kínálta.
De a vadász nem evett,
.
hamiskásan nevetett.
Megpödörte bajuszát,
elővett egy tarisznyát.
Asszonykája mérges lett:
ej, ki látott már ilyet?
A bolondját járatja?
Mozog ez a tarisznya!
Az öreg csak somolygott,
néhány csomót kioldott.
Kinyílott a tarisznya,
s előbújt egy őzgida!
!
Felesége kiáltott:
hát, ilyet meg ki látott?
szaladt ki a konyhába. .
adott neki vacsorát.
Langyos tejjel kínálta,
Mikor késő este lett,
öreg vadász álmos lett,
de a hitvesi ágyban
asszonykája nem várta.
A vadász csak nevetett:
nahát, ilyen esetet!
Asszony helyett őzgida
nyújtózik az ágyamba’.
Mihail Eminescu
Ó, jössz-e már?
Látod: a fecske útra kél,
hull a sápadt diólevél;
deres a szőlő, őszre jár -
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?
Karomba veszlek itt megint,
míg szemem szomjan rád tekint,
s fejem válladon elpihen
szép szeliden, szép szeliden.
Hányszor bolyongtunk, édesem,
e völgy ölén s a réteken!
s fölemeltelek, drága társ,
hogy messze láss, hogy messze láss.
Vannak e földön mindenütt
szép nők: szikrákat szór szemük,
de mint te, oly kedves, komoly
nincsen sehol, nincsen sehol.
Te vagy a lelkem, életem:
tündökölsz tisztán, fényesen:
hol is találnék csillagot,
mely így ragyog, mely így ragyog?
Késő ősz van, csillan a dér,
halkan csörren a holt levél,
didereg a puszta határ -
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?
(Képes Géza fordítása)
Nem is kis, naaaagy, naaagy dícséret jár érte :)))
És a csodás versekért is :)))
Mindig kikapcsol és megnyugtat ennyi szépség :))
TARTOZÁS
Valakinek én sokat érek,
Valaki bennem többet lát,
Mélyebbre lát az embereknél
S bennem találja meg magát.
Az édesanyám örömének
Én vagyok a felezője;
Emésztő, titkos bánatomnak
Ő az első felfedője.
Tudom: kihullott könnyeinek
Sós cseppjeit én okozom;
Szeretném azért megszámlálni,
Hogy tudjam, mivel tartozom.
Somogyi Barnabás
Gősi Vali
Jön a baba
Pocaklakó vagyok én,
kisleány, vagy kislegény?
Még nem tudom, ki vagyok,
gyorsan nevet adjatok!
Elkelne egy kicsi fény,
egy-kettőre jövök én!
Mi lehet ez… alagút?
Hova vezet ez az út?
Édesanyám, Apukám,
megvettétek a ruhám?
Takarót is vegyetek,
jó puhát és meleget!
Nem halljátok, kiabálok!
Születik a kisbabátok!
Ha én innen kijutok,
rögtön tejet akarok!
Laren Dorr:
Lennék Napod, ha nappal lenne,
Fényessé tenném hajnalod,
Bíborral festeném este a felhőt
Hogy gyönyörködj, ha akarod.
Felhő lennék, ha őszidő lenne,
langy esőt sírnék, mert messze vagy,
Aztán esőcsepp lennék, rád esnék,
S gördülve csókolnám arcodat.
Köd lennék, ha hűvös lenne,
Fehér, vidám, mi nem ragad,
Ködkarjaimmal ölelném tested
S megnyitnám előtted utadat.
Hópihe lennék, ha tél hava lenne,
Mit egyetlen céllal repít a szél,
Elolvadni gyönge kezedben,
S míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.
Szél lennék, ha új tavasz lenne,
Elfújnám messze a tél hidegét,
Hajadba bújnék tincseiddel játszva,
Míg nevetve mondanád: most már elég.
S mi lennék, ha itt lennél velem?
Mindenség lennék, hol nincsenek napok,
Égbolt lennék éjfekete éggel
Hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.
Gősi Vali: Gondolatok
Csodák világa várja a gyermeket,
amíg anyja meséjén szendereg.
S ha a csodavilágból zord létre riad,
lelkében megleli a régi álmokat.
*
2006. február 3
Fényben fürdött szereteted
erősíti hitemet,
hogy a világ összes kincsét
a szívemben ölelem.
*
2006. február 23.
Ha szeretetet szolgál a hitünk,
ha tiszta szívvel szólunk, szeretünk,
lelkünk kincsét szórhatjuk szerteszét,
újabb kincseket kínál a földi lét.
*
2006. február 8.
Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
a múlttal nem szabad törődnöd,
s mindig úgy tégy ha veszteség ér,
minthogyha újjászülten élnél;
Mit akar? - kérdd meg minden naptól
és minden nap felel majd akkor;
Tetteidnek tudjál örülni,
más tetteit tudd megbecsülni;
főként ne gyűlölj egy embert se,
s a többit hagyd az Úristenre.
J.W.Goethe
Gabriel
Én vagyok a fény, mely az árnyékot okozza,
a világosság, mely az éji sötétséget vonzza,
a virradat, amely a végső felébredést hozza,
és a szürkület, mely a színeket egybemossa.
Szerelmes bókjaimtól a szűz hajnal elpirul,
búcsúzáskor csókjaimtól az alkonyat felvidul,
ha sír a felhő, ölelő szivárvánnyá változom,
éjjel, ha vágysz, a hold fénye küldi vigaszom
Gősi Vali: Csillaggá csókoltalak
Voltál
az áhított,
édes teher,
gyönyörű kínban szült varázs…
Öleltem pöttöm testedet,
míg csitult
a lármás sírás.
*
Hozzám
hajolsz ma
a végtelen,
hűvös-kék felhőkön át:
csillaggá csókoltam lényedet
- fényem vagy,
vigasztalás.