Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)

Radnóti Miklós:Naptár -Július

Düh csikarja fenn a felhőt,

fintorog.

Nedves hajjal futkároznak

meztélábas záporok.

Elfáradnak,földbe búnak,

este lett.

Tisztatestű hőség ül a

fényesarcú fák felett

Tenyeremben maradt az arcod,

magammal viszem az éjszakákba,

amikor útjukra indulnak a félelem

reggelig érő árnyékai,

amikor nincs más,

csak a visszhangzó

szívverések.

Tenyeremben maradt az arcod,

imára fonom az ujjaimat,

s vigyázok, össze ne gyűrjék

a nappalok,

amikor már csak egyetlen

vissza nem vonható pillanatot

áldoz fel a hallgatás,

amikor sötét éjszakát virágzik

a tekinteted.

Nagy István Attila: Tenyeremben maradt

Amit mindenkinek meg kellene tanulnia:

Szeretet.

Nevetés.

Még több nevetés.

Figyelni és tanulni.

Kérni és megköszönni.

Saját véleményt alkotni.

Mások véleményét tiszteletben tartani.

Őszinteség.

Hogy Barát legyen.

Hogy önmaga legyen.

Bukdácsolva is

hálás vagyok, hogy felé

lejt minden utam.

Ne törődj most a kitérőkkel,

én is úgy jöttem, ahogy lehetett.

(...)

Zötyögtette a szívem, de most szeretem

az utat, mely hozzád vezetett.

Te vagy az, aki után lámpással futottam.

Te vagy az, akit vakon is megtaláltam.

Te vagy az, akiért érdemes az élet.

Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok.

"Mert ez egyáltalán nem volt kellemes.

Az eleje igen - az még bizsergető.

Jólesően izgalmas; de jó lesz!

Amikor az ember mindenfélét képzel és tervez, álmodik és remél - ez a várakozás jó része.

Milyen lesz?... Hogyan lesz?

Néha megálmodjuk!... Ezért nehéz az álmok üzenetét megfejteni, mert nem csak a múltunk és a jelenünk, de gyakran a jövőnk is üzen. Néha bizony belenézünk életfilmünk következő, még nem megélt jelenetébe...

Várakozni egy ideig jó.

De amikor várunk, várunk, és hiába - az már nem.

Ha például a fenti mondatot így írom: „Várunk, várunk, várunk, várunk, várunk... várunk és várunk és várunk és várunk..." eluntad volna. Szemed már a harmadik „várunk"-at is türelmetlenül átugorja; mintha egy hibás hanglemez forogna, ugyanazt az ismétlődő hangot hallanád, és ha nem történik valami, vagyis ha megáll az életed, s nem bomlik ki előtted, amit a jövőd rejt... az már nyugtalanító, sőt kifejezetten kellemetlen.

Ha meghal az idő, meghal a hit és a reménység is, s megjelenik az embernek az a sötét és halálszagú ősélménye, hogy amit vár, soha nem jön el!

Soha.

Az ígéret nem teljesedik be."

"És nem kell más, mert az nem olyan, annak nem olyan a szaga, a lélegzetvétele, a horkolása, a hasa, a szőre.

Senki nem érti, hogy nem kell más.

Nem kell.

Nem, nem, nem."

Tisza Kata

Az állat-, növény-, ásvány-fajok angyalai és ördögei: a tündérek, manók. Nem lények; nem az időben, hanem a változatlanban vannak.

Figyelj meg egy fölrebbenő verébcsoportot: ami a szárny-zizzenésükben nem a természeti hang, de valami édes együgyűség: ez a verébcsapat tündére. Vagy figyelj meg egy diófát: ha tépázod, kelletlenül és viszolyogva adja gyümölcsét; s ha szelíden, tisztelettel közeledsz hozzá, szívesen adakozni kezd és megpillantod a lefosztottnak látszó alsó ágakon a leg-elérhetőbb és addig észre nem vett diókat: ez a diófa tündére.

Tudjunk segíteni magunkon.

Nagy bajban nincs jobb társ az erős szívnél; ha gyöngeség fogná el, pótolják a közelébe eső szervek. Kisebb a vesződség, ha segíteni tudunk magunkon. Ne adjuk be derekunkat a sorsnak, mert ettől egészen elviselhetetlen lesz. Némelyek keveset tesznek bajaik ellen, és megkétszerezik azokat, mert nem képesek elviselni. Aki már ismeri magát, meggondolással pótolja gyöngeségét: az okos mindent legyőz, még a csillagokat is.

„Te vagy a nő! Te nem vagy ember és nem közülünk való. A becézés és imádás új szavait találtuk ki érted, a halál új formáit, és szaggattuk az élet kereteit, hogy Te többet élhess. Hegyeket bontottunk le, hogy messzibb lássál. Kitaláltuk a telefont, hogy felhívhassad ágyadból a kedvesedet. Hajót csináltunk, hogy megállhass az esti szélben a jachton, lila fátylakban, kissé hunyorítva a szemed. Megépítettük a szibériai expresszt, mert hátha egyszer kedved lesz arra járni. Komoly nagy népek jogrendszert alkottak, hogy Te egyszer megtaposd. Isteneket faragtunk és hittünk, hogy érted megtagadjuk őket, s túl minden képén az Istenségnek, mellünket verve feléd tartottuk ajkainkat: Te vagy a Fény!"

Márai Sándor

„Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát.

Ami igazán jó, ami igazán nagy – ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall.

A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek.

Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát.

Az önismeret az ember fokmérője. Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban – ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.”

"Meddig lehet hinni? (…)

Hány kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki föladja a hitét?

És végül a legfontosabb:

Mikor derül ki a hitről, hogy vakhit?

Mikor derül ki, hogy becsaptam magamat? S amit vártam és reméltem, nem valósul meg soha!

Mikor derül ki, hogy a vágyad - bárhogy hiszed, akarod, reméled s bármennyi áldozatot hozol érte - nem teljesül?

Mikor történik az, hogy a hit egy eszmében, egy vallásban vagy akár a saját jövőmben elévül?

Mikor jön el a pillanat, amikor a padlóról már hiába állsz föl - vesztettél."

Müller Péter

Amikor bennem legnagyobb

volt már az inség,

akkor mutatta meg szived,

hogy van még segítség:

akármennyi a kín s az undor

akármilyen nagy,

mind-mind elmúlik csendesen,

ha te velem vagy.

Szabó Lőrinc

A boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.

Kosztolányi Dezső

Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a tiedet gondatlanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt.

Wass Albert

Hitetlenségem büntetése vagy.

Nem számítottam rá, hogy közelemben

lehet még jeget olvasztani ember,

pinceablakon beragyogni nap.

Nem tudtam rólad, nem is vártalak.

Nevettem volna, ha mesélnek rólad.

Nem volt már súlya bennem semmi szónak.

És szétgurult rizsszemek: mind a nap.

De most: erdők lépnek velem, ha lépek.

A tenger fáradtan mellém zuhan.

A fájdalmak felragyognak s kiégnek:

hangyabolyvilág nyüzsög boldogan

a mellkasomban, és kapkod az élet:

sorsomnak, veled, újra dolga van.