Kedvenc elaltatása... (beszélgetős fórum)
amikor már tényleg nehéz neki enni, és már egy kicsit is legyengül nem szabad tovább....
ha tényleg rákja van, sajnos nincs mit tenni :-(
én minden hallottak napján gyújtok érte gyertyát és már Vakarcsot 8 éve elveszítettem és vannak most is kutyáim, ő volt a nagy Ő a kutyák között, a naplómban vannak a mostani állataim, azóta még egy tacsit elvesztettem lebénult, nemcsak a lábai hanem az emésztőrendszere is:-(
Ez egy nagyon nehéz, de bölcs döntés. Az elaltatás dötésének a meghozása.
Én szinte őrjöngve, bőgve, óriási fájdalommal, a kutyám fejét puszilgatva hoztam meg a döntést, de meg kellett vkinek hozni és meg kellett tenni.
Azóta is imdájuk továbbra is a kis tündérkutyát.
Tudom,nekem is fáj,de vérzik és tiszta olyan utána minden,számunkra se annyira egészséges,persze beszoktam engedni csak már a megágyazott ágyban nem
nem jó megoldás az hogy nem engeded be ugy int rég,ő tudja ebből,hogy már nem olyan köztetek valami mint régen,neked meg akkor lesz rossz ha meghalt.A mi ciánk egyedül volt otthon mikor elment,azóta is marcangol minket a lelkiismeret,hogy minek mentünk le boltba.Ne hagy hogy magányos legyen.BŐGÖK.
Rakok ki róla egy képet,kis cukikámról...
Én elolvastam,most pedig sírok!Ez borzasztó nehéz döntés,de igazad vanaszituáció adja magát.
Elolvastam,hát nem volt jó...most zokogok...tudom nem ezt akartad vele de...annyira szeretem
Szia!Ebben az egészben az a legrosszabb,hogy nem tudhatod,hogy mikor teszel jót.Nekünk egy cicánk volt,akinek veserákja volt 1teljes évig hordtuk dializisre,aztán kicsit jobban lett,de sosem lett már a régi még egy évet szenvedett,amikor magától elment.Igy vissza gondolva lehet hogy jobb lett volna már az elején elaltatni,hisz akor nem szenvedett volna ennyit.Rettenetessen kiszolgáltatott volt már a végén.De szerintem a kutyudat ha igazán ismered tudni fogod,mikor lenne már neki is jobb az örök vadászmezőkön.Sok sok erőt a döntéshez.
Szia!Nagyon sajnálom!Ha valóban szenved a kutyusod,meg kell tenned!A pároméknak,volt egy pincsijük,13 éves,tacskóbénulása volt,nem tudott ráállni a hátsó lábaira,ez kb 2 évig volt így!Nem mondtak le róla,úgy voltak vele,amíg csak tudnak,megadnak neki mindent,családtag volt,ápoltuk,amig csak lehetett!!!Mivel szegénykém le volt bénulva,nem volt fájdalma!Ő úgy ment el,hogy a veséje mondta fel a szolgálatot,DE NEM SZENVEDETT!!!EZT AZ ORVOS MONDTA MEG!!!Ez nagyon nehéz,én teljesen megértelek,nekem is halt már meg kutyim!A mai napig nem tudjuk elfelejteni,ő mindig itt van velünk!Nehéz!Kitartás,gondolok rátok!!!
Később sem lesz könnyebb. Én sem úgy vittem el, hogy elgondoltam, hogy majd holnap. Hazaértem a meloból és nagyon rosszul volt. Orvost hívtam és ő mondta, hogy el kellene altatni. (Már megint sírok)Nem is elaltatni volt a legnehezebb, mert szépen nyugodtan elaludt a kezeim között. Haza vittük eltemetni és amikor kivettem a kocsiból leejtettem (egy dalmatám volt) Teljesen kiborultam, hogy nem tudtam megtartani. Remeget kezem-lábam. A párom temette el.
Én is ettől rettegek,h azt hiszi elviszem kocsikázni,azt imádja...és többé nem jönn vissza,mondjuk nekem nincs erőm elvinni,anyu ott lesz vele,aztán nem tudok h lesz-e erőm ott lenni amikor eltemetjük...nem tudom h jobb emlékezni rá.Szegény már olyan csúnya a szája...néha szomorú a szeme.Ő nagyon szobakutyus,mégsem hagyom már h úgy bejöjjön hozzán mint rég...úgy sajnálom.De hogy lehet lefeküdni aludni úgy h azt mondod na holnap elviszem?Főleg h még ahoz képest jól van.Várjam meg h rosszabbúl legyen h könnyebb legyen elvinni?Ilyenkor h tegyem meg amikor lent szaladgál?Itt fennt viszont meg... ugye mivel sokat vérzett gyenge...már nem eszik annyit.Nem tudom mi legyen...
Két kutyámat kellett elaltatni.Az elsővel nőttem fel és a kezeim között halt meg.Én voltam az utolsó akit látott.A másodiknál nem voltam ott,mivel az inkább már a szüleimé volt mint az enyém,bár én kaptam.A szüleim mikor elaltatták a kutyut egy hétig szenvedtek,utána gyorsan vettek egy másikat.Sokáig úgy szólították mint a régit,de aztán szép fokozatosan átálltak és csendesült a fájdalom is,hiszen ott volt a másik,akit szeretni kellet!Engem nem viselt meg annyira,mert talán túl kemény vagyok?Pedig szerettem őket!SőT!
Uhhhh!ez kemény!Nekem már három kutyát kellett elaltatni eddig,de ez mindig kemény dolog.
Szeintem akkorteddmeg hamárlátodrajta,hogy az életrosszab nekimint a halál lenne:Ha már láthatólag több a szenvedés mint az élvezet az életében..Nagyoooon sajnállak:(
Szia!
Én kicsit több mint 2 éve altattam el a kutyámat, mert beteg volt. Nagyon nehéz és fájdalmas dolog. Hetekig sírtam. Csúnya dolog, de apámat nem sirattam meg annyira mint a kutyámat. Nem könnyű átvészelni, de ne hagyd szenvedni. Én láttam a kutyám szemébe, hogy tudja hova megyünk és láttam az egyetértést is a szemébe. Hidd el pontosan tudni fogod, látni fogod rajta, hogy ő hogy gondolja. Csak figyelj rá. Sok erőt kívánok neked is és a kutyusnak is.
Sziasztok!Szeretném a segítségeteket kérni abban,hogy hogyan lehet átvészelni azt ha vki elaltaja a kutyáját???Van egy kutymóm,már 15 éve velem van,a korához képest eleven kutyus volt addig míg szájrákja nem lett.Kezd szenvedni,enni még eszik,ha sétálunk kint meg szaladgál...de fogyott meg vérzik a szája,egyre gyengébb de mégse annyira h azt mondjam na most elviszem...Hogy lehet ezt végig csinálni?Rettegek a dologtól mert imádom,olyan mintha a gyerekem lenne.Közbe tudom h szenvedtetni nem szabad,de nem tudom tőle még egyelőre elvenni a lehetőséget h éljen...Aki tud adjon tanácsot,vagy akivel megesett már légyszi írja le h lehet ezt átvészelni???
További ajánlott fórumok: