Főoldal » Írások » Egyéb témák » Kasztok, avagy iskolás csoportok

Kasztok, avagy iskolás csoportok

Diákéveim alatt sok ilyen kaszttal találkoztam.

Elgondolkoztam, vajon érdemes-e felnőtt embereknek ilyen gyerekes témájú cikket írni?

Bizony érdemes.

Nem csak iskolákban vannak ilyen csoportok, hanem felnőttek között is.

Erről és saját tapasztalatomról szól ez a cikk.

Kasztok, avagy iskolás csoportok

Mint ahogyan elkezdtem, diákéveim alatt sok kaszton végigmentem.

Én egyik ilyen csoportba sem tartoztam.


Az én ismeretségi körömben (ami azért bevallom, nem olyan nagy) csupán 5 ilyen csoport van. Ez körülbelül 10-20 emberből áll. (Állt akkor mikor abba az iskolába kerültem, nyilván ma már sokkal több embert ismerek.)


Én most ezeket a csoportokat jellemzéssel fel fogom sorolni.


Első csoport: Elitek csoportja

Ők voltak a cicababák...a sminkeljük magunkat, körömcipőben, miniszoknyában járjunk banda.


Második csoport: Okos lányok

Ők voltak azok a lányok, akik kedvesek is voltak, és okosak is, azt vallották magukról, hogy csúnyák, de ez korántsem volt így igaz.


Harmadik csoport: Gépfejűek

Nos ők voltak a PC zsenik, kedvesek, aranyosak, de túlságosan a számítógép rabjai.


Negyedik csoport: Alkesz - füvesek

Nos, nem kell bemutassam, bulizós, ivós, füves csoport.


Ötödik csoport: Otthon ülős lányok és fiúk.

Őket nem sok minden érdekelte, a lányok otthon varrogattak, tévéztek számítógépeztek, a fiúk pedig...tipikus pc guruk. Virtuális agy társult hozzá.


Miért írtam le ezt az öt csoportot? Én sehova sem tartoztam, de mégis mindenhova kissé. Sokszor éreztem magam egyedül, sokszor éreztem úgy hogy én nem tartozom sehova, és sokan mondták verődjek be valahová, mert egyedül maradok. És maradtam is később.


Talán most sokan ismernek a tinikoruk bandáira. Persze rengeteg kasztot lehetne még felsorolni, én csak a magam 5 kasztját írtam ide. Cikkem értelme pedig csak az, hogy néha azt hiszem. hogy ezek a kasztok csak a tiniéveink alatt voltak... de nem!


Felnőttem, az első munkahelyemen tapasztaltam és a világban is a következő 5 kasztot:


1. Gazdagok

2. Szegények

3. Emberséges emberek

4. Embertelen emberek

5. Semleges, nem érdekel semmi, csak magam emberek.


Nos, sokan fognak lehet szidni ezért. Persze itt is több kaszt lehetne, de én ezt vettem úgy észre. És sajnálatos a tény, hogy gazdagok és szegények között ma már mekkora a különbség. Sőt, ha megnézzük úgy jobban, az összes felsorolt kaszt között hatalmas különbségek vannak.


Cikkem végén, megköszönöm, aki elolvasta, és megkérem, akinek van kedve, írja le kommentárba majd, hogy ő hogy képzeli el a kasztos, vagy kaszt nélküli életét, hogy is van ebben, vagy hogy nincsen benne. Köszönöm.




Írta: Arianne113, 2011. április 17. 10:08
Fórumozz a témáról: Kasztok, avagy iskolás csoportok fórum (eddig 18 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook