Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Karácsony, de most másképp fórum

Karácsony, de most másképp (beszélgetős fórum)


1 2 3
90. katus3
2015. dec. 6. 19:43
Sziasztok. A bejglit egyedül én szeretem, de mivel allergiàs vagyok a màkra, a mákos kilőve. Diósat ehetek, de mivel laktózérzékeny is vagyok, az is macerás egy kicsit, de azt akkor is süttetek, illetve zserbót is. Szerencsére én 18.-àn megyek utoljàra dolgozni. :-)
2015. dec. 4. 12:05
hát én egyedül.másnap reggel hét óra körül megyek az anyámhoz kávézni,egy lélek sincs az utcán.még mindenki alszik.persze olyan is volt,hogy hatkor már havat sepertem.
2015. dec. 4. 07:35
*étteremben
2015. dec. 4. 07:35
Mi is csináltunk már párszor ún. házibulit, amikor hozzánk jöttek a barátok. Na az évek alatt ebből is "elég" lett, mert ha elfáradok, ha aludnék, ha elegem lesz, nem mondhatom a többieknek, hogy megfájdult a fejem, bocsi, vége a bulinak, menjetek haza. És az én lakásomban van a felfordulás, másnap a takarítás, úgyhogy ezt a fajta bulizást már nem részesítem előnyben. Jó régen eljártunk szilveszterkor étterembene szervezett bulikra, klassz volt. Otthon minden csendes és nyugis, estefelé csak szépen el kellett készülődni és elvonulni otthonról. És a buliból akkor mentem haza, mikor elég volt. De mostanra olyan árak vannak, hogy nem akarom megkockáztatni, mi van, ha nem lesz jó a hangulat. No mindegy, lehet ez már korral is jár, hogy megfelel az otthon nyugalma még szilveszterkor is. Az is igaz, hogy 2 kutya és négy macska biztonságáról is gondoskodnom kell, most mer ezért sem mennék szívesen.
86. Channa* (válaszként erre: 80. - Sly7105)
2015. dec. 3. 22:19

Egyszer én is elmennék egy szilveszteri buliba, de a férjem és a barátnőm azt mondja, hogy nem jók az ilyenek, így most is lesz a buli. kb. 10-en leszünk. Én este 6-ig dolgozok, így 30-án feldíszítem a lakást, bepácolom a malachúst, elkészítem a salátákat, meg valami sütit, a többit a haverok hozzák:D Már sokszor volt ilyen a szilveszter.


Igazából annyira nem fárasztó. Kicsit rossz, hogy nem tudok készülni, ahogy szeretnék, de megoldom:D

Jövőre szombaton lesz szilveszter:D, így tuti, hogy nem dolgozok akkor:DDD


A fiam meg pincérkedik mostanság, és már múlt évben is és idén is dolgozik szilveszterkor. A múlt évire azt mondta, hogy még sosem volt ilyen jó a szilvesztere:DDD

85. levarosbukta (válaszként erre: 80. - Sly7105)
2015. dec. 3. 18:45
Egy időben olyan helyen dolgoztam ahol rendezvényeket szerveztünk. Elkezdődött a bulizás az Erzsébet-Katalin napi bálokkal és végződött a farsangi,nőnapi bálokkal. Volt olyan hogy minden hétvégén buli volt. Igaz nekem ez munka volt, de akkor egy időre elegem lett a bulizásokból. Az idén valószinűleg a kórházban koccintok mert két ünnep közt műtenek, igy kimaradok mindenből.Lányom a barátjával, párom meg majd a kiskutyánkra vigyáz.
84. levarosbukta (válaszként erre: 81. - Ab61752c45)
2015. dec. 3. 18:40
Jajajaj! Úgy már én is jártam, de nekem már le volt vágva a feje is és mégis akkorát ugrott hogy ijedtemben majd megállt a szívem. :) :)
83. ab61752c45 (válaszként erre: 80. - Sly7105)
2015. dec. 3. 14:46
veszek egy pezsgőt,nézem a tévét.
2015. dec. 3. 14:42
remélem igen,más kép lesz és jó is!!!
81. ab61752c45 (válaszként erre: 77. - Levarosbukta)
2015. dec. 3. 14:38
én is mondtam a zöldségesnek,hogy vágja fejbe.kétszer fejbe kólintotta,de mire hazaértem föléledt.na azt a visítást.mikor nekiálltam pucolni,aztán ugrálni kezdett.
2015. dec. 3. 13:50
Ha már karácsony!!! Mi van a Szilveszterrel? Ki bulizik, ki nem? Én nagyon szeretek bálba járni, bár már jó ideje nem voltunk, nagyon szeretek táncolni, és nagyon szeretnék már évek óta elmenni egy jó szilveszteri buliba... Na, de ki a fene tudja garantálni, hogy tényleg jó lesz? :) Főleg annyi pénzért, amennyibe az kerülne is... Ahh, idén is otthon maradunk szerintem. Meg amúgyis féltem a kutyámat szilveszterkor, még napközben is bent tartom, mert már délelőtt szinte mennek a peterdák...
79. a360345bdd (válaszként erre: 78. - Levarosbukta)
2015. dec. 3. 13:26
Csak annak tűnik, de napi 40 percnél többet nem kell vele foglalkozni :)
78. levarosbukta (válaszként erre: 73. - A360345bdd)
2015. dec. 3. 13:22
Nem lehet rossz, de ahogy olvasom elég macerás!
77. levarosbukta (válaszként erre: 75. - Ab61752c45)
2015. dec. 3. 13:19
Szerencsére nekem a hal nem okoz gondot, megtisztitom, megfőzőm, megeszem. Csak valaki vágja fejbe. De most már ez is megoldott mert ha boltban veszed csak bejbekólintva hozhatod el. Bár egyébként az utóbbi években - kivéve ha nem kapjuk valamelyi horgászbarátunktól - kizárólag szeletelve veszem a halat.
76. levarosbukta (válaszként erre: 74. - Ab61752c45)
2015. dec. 3. 13:17
Köszönöm a meghívást csak kissé messze vagytok. :) De nálunk is igy van, amikor ettünk, ittunk mindenki elvonul a kis ajándékával és szabad foglalkozás van. Én leginkább hanyatt dölök bekapcsolom a tv-t, hasamon a laptoppal olvasgatom a pletykalapokat. Párom ilyenkor szokott szómenést kapni és felhívja egész évben lesetojt rokonait, képes órákat dumálni velük ilyenkor. Lányom beveti magát a szobájába és chatel a barátaival. Idén annyi lesz a különbség hogy ha minden igaz nálunk tölti a karácsonyt a barátja. De ez még képlékeny. Vendég csak annyi hogy jön az egyik nővérem a párjával, eszünk-iszunk utána átmegyünk a másik nővéremhez. Ott is eszünk, iszunk, beszélgetünk.Kb. ennyi a karácsonyi program.
75. ab61752c45 (válaszként erre: 52. - Levarosbukta)
2015. dec. 3. 10:29
azt elhiszem.én is undorodom az élő haltól,mikor ugrándozni kezd,kirohanok a konyhából.az anyám vállalja a hóhérmunkát,én feldarabolom,kiszedem,ami nem oda való. a húgomra vár a többi,utálja is rendesen,főleg a passzírozást.
74. ab61752c45 (válaszként erre: 68. - Levarosbukta)
2015. dec. 3. 10:22
ha gondolod,szívesen látunk,csak ne este gyere.akkor már mindenki visszavonul a kuckójába,beszélget,karácsonyi dalokat hallgat,esetleg tévét néz.isten ments a legtöbb karácsonyi filmtől.reszkessetek betörők pl.
2015. dec. 3. 10:18

Van egy tizenéves receptünk, kandírozott sütőtök. A gyerek imádja csinálni is enni is :)

Sűrű fűszeres szirupban kell a feldarabolt sütőtököt 4 napig naponta 3x 10 percig főzni! (Főzöd, rácson hagyod szikkadni) majd az utolsó szikkadás után az egyik felét étcsokiba mártod.

Amíg készül a lakásban mézeskalács illat terjeng :D :D :D hangulatba hozza az embert, nálunk jobban fogy, mint a bejgli!

2015. dec. 3. 10:11
Vannak ezek a kötelező jellegű ételek, ami karácsonykor "illik", mint a töltött káposzta, hal, bejgli ésatöbbi. De tényleg? Miért lenne ez bárkire nézve is kötelező? Szerintem is együk azt, amit szeretünk.
71. Sly7105 (válaszként erre: 70. - Channa*)
2015. dec. 3. 10:09

Érthető....

Csak nyilván fárasztó is az év vége...

70. Channa* (válaszként erre: 44. - Sly7105)
2015. dec. 2. 19:50
Bankszférába vagyok informatikus. Az évzárás miatt van ilyenkor már hajtás....
69. levarosbukta (válaszként erre: 67. - Ab61752c45)
2015. dec. 2. 19:35
Rengeteg lehet. A franciasaláta az nálunk sem megy, majonézes krumpli a sláger. Abból szoktam egy nagy halommal késziteni mert a lányom képes akár egy hétig is azt enni.
68. levarosbukta (válaszként erre: 66. - Ab61752c45)
2015. dec. 2. 19:33
Ott a helyem! :)
67. ab61752c45 (válaszként erre: 64. - Levarosbukta)
2015. dec. 2. 19:19
azért csinál a húgom egy lavórnyi franciasalátát,mert azt mindenki szereti,kivéve engem,rá sem tudok nézni.12-14 személyre.
66. ab61752c45 (válaszként erre: 65. - Levarosbukta)
2015. dec. 2. 19:16
Fejér megye,Fehérvár mellett.
65. levarosbukta (válaszként erre: 63. - Ab61752c45)
2015. dec. 2. 19:15
Kacsasült de finom is az, jó kis párolt káposztával. De régen ettem. Na jó, merre is laktok? :)
64. levarosbukta (válaszként erre: 62. - Globus)
2015. dec. 2. 19:14
Na olyanokat én sem szoktam. Egyik évben karácsonykor a gyermekem bolognait kért, azt mondta azt szereti akkor miért ne lehetne ünnepkor azt enni amit szeret, és milyen igaza van nem? Azt kell főzni amit a család szeret és nem azt amit ilyenkor kell.
63. ab61752c45 (válaszként erre: 61. - Levarosbukta)
2015. dec. 2. 19:09
azt mi sem,mert annyi a kaja,az már sok lenne.kacsasült,rántott hús,rántott hal.hozzá franciasaláta.ez az anyámék menüje,persze meg a halászlé.
62. globus (válaszként erre: 61. - Levarosbukta)
2015. dec. 2. 19:02
Töltött káposztát nem tudok, kocsonyát szoktam. De ez nem karácsonyi étel, máskor is terítékre szokott kerülni. Nem tudom elképzelni, hogy sose hallott nevű, anyagszükségletű, párosítású flancos ételeket főzzek csak azért, mert ilyenkor így szokás. Nálunk nincs rongyrázás semmilyen évszakban.
2015. dec. 2. 18:55
Rokonlelkek vagyunk! :) De szép is lenne ha még az is kiderülne hogy töltött káposztát se főztök meg kocsonyát sem karácsonykor! (sóhaj)
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook