Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Káosz a lélekben cikk

Káosz a lélekben


Egy nap kinyitod a szemed és rájössz mindenre. A homály lehull és világos lesz minden... először örülsz, megkönnyebbülsz, majd rájössz, hogy semmi sem változott. A terhet cipeled magaddal. De meddig? Hány kilós terhet kell cipelned? Hogy tudnál megszabadulni tőle? Egyáltalán meg lehet-e szabadulni ezektől? Talán soha... mondják, hogy az élet és az idő majd mindent elrendez, de ez csupán olyan embereknek van kitalálva, akik nem veszik kezükbe a sorsukat!
Káosz a lélekben

Van az évnek egy-két napja, amikor az ember nyomorultul érzi magát... mostanság én is. Sodródok az árral és nem látom a partot, ahova kiköthetnék. Körülöttem most az emberek életük jó periódusát élik, viszonylag mindenki boldog (bár minden relatív). Én pedig velük együtt mosolygok és örülök...majd amikor egyedül vagyok, nincs körülöttem semmi, csak a csend és a magány,akkor jön az a nyomorult érzés.

Az ember úgy szeretne tartozni valahova, de legfőképpen valakihez. Ez egyeseknek könnyen megy, míg mások küzdenek. Én a küzdős kategóriába tartozom.

Kivel, mi ellen és miért küzdök?

A válasz egyszerű, ha őszinte vagyok: magammal, a magány ellen, a szeretetért.

Néha nem vesszük észre azt, ami éppen az orrunk előtt van, mert másra vágyunk, szemünk túl messzire néz, szívünk túl nagyot kíván. Mire feleszmélünk álomvilágunkból, melyet gondosan megterveztünk magunknak, addigra a lábunk előtt heverő lehetőségek is oly távolivá és elérhetetlenné válnak. A számunkra felkínált lehetőséggel valaki élt. Mi csak nézhetjük, mit szalasztottunk el, "ők boldogok, míg én magányos".

Soha nem felejtem el, amikor egy őszi szeles napon a vasútállomáson a gólyahíd lépcsőjén ölelkeztek és csókolták egymást. Nem érdekelte őket semmi... egymásba fonódtak és megállt az idő.

Én csak néztem őket a peronról és örültem, hogy az egykori osztálytársam és egyben barátom boldog... aztán jött a barátnőm, akitől megtudtam, hogy a lány éppen arra a keresztnévre hallgat, amire én.

Ekkor éreztem egy éles fájdalmat valahol a lelkem mélyen és már bántam, hogy amikor igent mondhattam volna, én makacsul ellenálltam. Az meghatározó pillanat volt az életemben.


Azóta sok víz lefolyt a Dunán, eltelt jó pár év, de a "mi" kapcsolatunk nem változott. Van valami, valami elmondhatatlan érzés, ami folyton vissza-vissza ránt hozzá... egy ideig ott tart, majd ismét eltaszít.

Most két, független ember éli világát pár utcányival arrébb. Tudjuk, hogy most lehetne az, ami évekkel ezelőtt nem volt. De most olyan távol vagyunk egymástól, mint még soha...

Talán egy másik életben a mi történetünk is valóra válhat...




Írta: Madame Brillians, 2011. november 30. 13:08
Fórumozz a témáról: Káosz a lélekben fórum (eddig 13 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook