Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Jutalmazás, büntetés.Kíváncsi lennék arra, ki hogyan jutalmazza és bünteti gyermekék? Szükség van-e rá? fórum

Jutalmazás, büntetés.Kíváncsi lennék arra, ki hogyan jutalmazza és bünteti gyermekék? Szükség van-e rá? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4
77. 5fbb0bd9cd (válaszként erre: 75. - 0f8333367d)
2009. nov. 20. 16:29

Minden tiszteletem ellenére ez egy baromság. csak egy teljhatalmú diktátor teheti meg -ő is csak addig, amíg valaki meg nem elégeli az uralmát-, hogy ne viszonyuljon senkihez.


...és ha két gyerek viszonylatában nézzük, akkor egymáshoz sem kell viszonyulniuk???


Vagy van valami rejtett értelme ennek a mondatnak, amit nem látok?

2009. nov. 20. 16:25
Mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat. Emésztgetem. :)
2009. nov. 20. 15:12

Vekerdy Tamás doktor cikkében olvastam:

"A gyereknek nem dolga,hogy hozzánk viszonyuljon,

az a dolga,hogy teljes intenzitással átélje mindenkori életkorát;a viszonyulás a mi feladatunk,felnőtteké!" (Karácsony Sándor intése)

74. 0f8333367d (válaszként erre: 59. - A26b2a1b7e)
2009. nov. 20. 15:06

Én is ezt éltem át gyerekkoromban!

Annyit fogadkoztam,ha gyermekem lesz ezt és ezt nem fogom megtenni vele!

Én 19évesen kerültem el otthonról,egyedül küzdöttem meg az élettel,29 éves koromig.

5 éves a gyermekem,próbálok jó utat mutatni neki,de iszonyú nehéz,pedig szerető,nagyon jó ember a férjem ,aki mindenben segít,pedig szintén rossz környezetben nőtt fel ő is.

Kiegyensúlyozott,okos,barátságos csitri a lányunk,de azért vannak hisztis pillanatok nála is,de én is szoktam hisztizni,igaz büszke nem vagyok rá :)

73. klenca (válaszként erre: 70. - Hancsalean)
2009. nov. 20. 14:18

Szerintem amikor egy szülő éppen benne van egy korban, korszakban nem tudja megállapítani, hogy most jól csinálja-e vagy sem. De amikor visszapillant, s már látja annak a vívódós korszakának az eredményeit, akkor láthatja, hogy jóra vezetett-e vagy sem az akkori döntése.


Szerintem hogy valaki jó szülő-e vagy sem, azt nem maga dönti el, hanem a környezete. A gyerekei, stb.. S általában utólag, nem amikor éppen azt a kort tapossa.


Nekem szerencsém van, mert 3 kb egykorú gyermeket nevelek. Ha valamit eltolok, az annyira "kiabál", hogy azonnali változtatásra van szükség. Akinek egy van egy adott korból, az lehet hogy nem érzékeli olyan erősen.


Én sosem voltam jó szülő, ezt nem is állítom magamról, bocsi, ha félreértettél. Csinálom, mert csinálnom kell, de nem hiszem hogy mindig jól. Talán néha. Véletlenül. De látok jó szülőket.


A gyermeknevelés lutri. Vagy bejön, vagy nem.

De nem versenypálya. Akár mindenki is csinálhatja jól.

Szerintem nagyon sokan JÓL NEVELNEK.:))

72. a26b2a1b7e (válaszként erre: 66. - 5fbb0bd9cd)
2009. nov. 20. 13:44

Szerintem Olivi nagyon jól összefoglalt egy csomó jó kis tanácsot hisztiügyben. Én nem is nagyon tudnék ehhez sokmindent hozzátenni :)

Sőt, szerintem ebből még én is mazsolázok ötleteket ;)


A sikongatást a szerintem sem kéne korlátozni, főleg, ha téged nem zavar.

Persze, az is igaz, hogy ha esetleg panelben laktok, akkor a szomszédoknak zavaró lehet.

Esetleg valahogy kössetek kompromisszumot ezügyben. Hogy pl. a játszótéren nyugodtan sikongathat, de otthon, vagy vendégségben valami más módot próbáljatok találni az öröm kifejezésére, pl. tapsolni, vagy próbáld meg rávezetni, hogy a sikongatáshoz tartozó arckifejezés maradhat, csak a hangot vegye le :)

Ezt nálunk pl. a kisfiam szereti, ilyenkor együtt szoktam Vele én is grimaszolni, és mondom, hogy, most csendben örömködünk együtt jó? És úgy csinálunk, mintha sikongatnánk, csak éppen hang nem jön ki a szánkon, mint pl. amikor lenémítja az ember a tévét :) Nagyon muris egyébként :D))


Az elvárások betartatásához még azt tudnám javasolni (ami nálam pl. nagyon bevált), hogy ha elmondod az elvárásaidat, vagy bármi olyat, amit fontosnak érzel közölni, akkor próbálj meg leguggolni hozzá, az arcát a kezedbe fogni, és a szemébe nézve komoly arckifejezéssel elmondani, amit szeretnél.


Lehet, hogy ellenkezni fog, de hidd el, hogy hatásos! Nálam ez az, amit legvégső esetben szoktam. És igen, ha ezután földhöz vágja magát, akkor azt mondom: "Én elmondtam, hogy mit kérek, ha hisztikézni van kedved, akkor egy picit hisztikézhetsz, nekem viszont ez a műsor nem érdekes, úgyhogy addig keresek magamnak más elfoglaltságot", és pl. elkezdek valamilyen játékával játszani (mondjuk tologatom az autóját, vagy építek az építőkockájából valamit), de mindezt úgy, hogy hátat fordítok Neki, és esetleg közben még beszélek is "magamban". Pl.: "Jajj, de gyorsan gurul ez az autó!" vagy "Hú de szép várat fogok én most építeni!" és "Ó, de boldog lennék, ha együtt autókázhatnánk egyet, sokkal mulatságosabb, mint a hisztike!" stb.


Szerintem teljesen normálisak a kisfiad reakciói! Éppen, mint a hasonló korú kistársainak nagy része.

Az én fiam mondjuk mindig is elég elevenke volt, úgyhogy én kezdettől úgy "kondicionálódtam", hogy nagyon figyelnem kell, hogy mit és hogyan mondok, vagy teszek. De mindig vannak újabb és újabb ötletek is, amiket bevezetek, ha hallom, és használhatónak találom őket.

Én nagyon szeretek kísérletezgetni különféle módszerekkel, és letesztelni, hogy nálunk mi hogyan válik be.

Nem szabad feladni, mert lehet, hogy egy-egy módszer jelenleg nem használ, de talán pár hónap, vagy pár év múlva pont az lesz a legmegfelelőbb.

Én mindig így spájzolgatom az ötleteket :)


De hidd el, hogy nem rontottál el semmit, hiszen azt mondod, hogy a nap nagyobb részében jókedvű és kiegyensúlyozott. Az a lényeg, hogy a kettőtök közötti szeretet és bizalom ne szenvedjen csorbát! Bármi, amit szeretetből teszel az jó! Hallgass az anyai megérzéseidre, a szívedre! De azért tanítsd meg a határokat is, amiket fontosnak érzel betartani. Ezek a határok adják meg a biztonságérzetnek a keretét.

Pl. amiről Olivi is írt: konnektor, hűtő, tűzhely stb. + érdemes kompromisszumokat is kötni olykor.


És ne várd azt, hogy egy-egy módszer azonnal működni fog! Ez hosszú hetek-hónapok munkája is lehet! De hidd el, hogy idővel használni fognak!


Pl. nálunk az esti lefektetéssel vannak gondok már június óta. Még mindig nem az igazi, de hétről-hétre, hónapról-hónapra javul a dolog, és én is egyre több tapasztalatra teszek szert azügyben, hogy mi hogyan használ, mikor melyik ötletet kell előhúzni a "kalapból".

2009. nov. 20. 11:11
nincs szükség büntetésre
70. hancsalean (válaszként erre: 56. - Klenca)
2009. nov. 20. 11:04

"egy jó szülő tisztában van azzal..."

Ki a jó szülő? Vannak akik annak tartják magukat és hencegnek is vele, vannak akik csendben aratják le a babérokat...

69. olivi (válaszként erre: 66. - 5fbb0bd9cd)
2009. nov. 20. 10:46

És még a hisztikezelésről...

Ha ezzel szemben következetesen tudunk reagálni, sikerhez vezet! Nem baj, ha mondjuk kijössz a szobájából és magára hagyod, de akkor mindig ezt tedd! Ha egyszer-egyszer engedsz, úgy kell neked! :-)

Nem büntetési praktikák kellenek!


A "tűzoltásról"...Szerintem lényegtelen dolgokat ne tilts meg neki. Pl, ha örül és sikogat örömében...És ha rászósz valamiért, ne csökkentsd a presztizsét...Pl. Most a papáéknál ebédelünk, szépen, csenden eszünk... had a fiad válassza ki a helyes cselekvést. Vagy ha elvesz valamit tőled és nem akarja visszaadni...Az Anya táskája.


És szerintem az általánosítást is kerüld! A Ne rosszalkodj, stb. helyett fogalmazd meg, hogy mit vársz el tőle. Pl. Szépen játssz... És azt sem szabad szerintem, hogy folyamatos szemrehányásokkal árasztod el a gyereket..emellett meg tovább "rosszalkodik".

Az is jó, ha nem a saját hatalmad, akaratod állítod vele szemben, hanem elmondod neki, hogy miért nem engedsz meg neki dolgokat...mondjuk, megégetheti a kezét, mint Anya is egyszer, és nagyon fájt...

Fontosnak tartom a következetességet, ha ez belátással, megértéssel párosul!!

Emellett azt is, hogy a gyerkőc jusson megfelelő önállósághoz, ahol együttműködhet! Élvezni fogja! Ne alá-, hanem mellérendelt legyen!:-)

És még te is nagyobb örömöt lelhetsz benne!

68. olivi
2009. nov. 20. 10:20
Ezt kacskarinának címeztem, de valamiért nem úgy ment el...
67. olivi
2009. nov. 20. 10:19

Szia!

Üdvözöllek a dackorszakban!

Szerintem a gyerkőcöd hisztijeit legjobban úgy tudod kezelni, ha egyszerűen nem veszel róla tudomást! Pedagógiai szempontból is ez a leghelyesebb. Hiszen a hiszti épp a környezetnek, szól, figyelemfelhívás. Ha nem dőlsz be az "előadásnak", rá fog jönni, hogy nincs miért csinálnia, hiszen nem érte el vele a kívánt hatást. Ha megbünteted érte, vagy épp nyugtatgatni akarod, csitítgatni, elégedett lesz, mert tudja, hogy elérte, amit akart.

Hagyd egy kicsit magára, le fog csillapodni...:-)



A nagyi-dédi-nagybácsi kérdésben annyit javasolnék, hogy beszéld meg velük, hogy te hogy gondolod a gyerek nevelését és inkább ebben segítsenek. Fontos, hogy a gyereket egy fajta módon neveljük. Ha 500 féle instrukciót kap, mégis honnét tudja, melyik a helyes?


A büntetésről...szerintem fontosabb ennél a tiltások és a korlátok felállítása.

Vannak olyan tiltások, amelyeknek be nem tartása veszélyeztetheti a gyerkőc testi épségét(hűtőszekrény nyitogatás-hisz odacsukhatja a kezét), vagy éppen az életét is veszélyeztetheti (konnekteorok).

Ezek a tiltások nem igazából nem jelentenek nagy lélektani nehézséget! Csupán annyi, hogy még pici korban nem tesszük ki veszélyforrásnak. Később, mikor már nagyobbacska, a veszély megmagyarázásával, és esetleg a kellemetlen tapasztalatok elmondásával meggyőzzük a gyereket arról, hogy miért nem jó az,ha épp hűtőajtó-nyitogatáshoz van kedve. Ezt frankón lehet játékosan, képzelt szereplőn leresztül (a Maci egyszer odacsukta és nagyon fájt neki, és sírt...) vagy épp a magunk példáján keresztül( Any egyszer odacsukta a kezét és fájt...). Ők még nem igazán értik azt, hogy Ha odacsukod fájni fog!, Meg ha kinyitod, dádá lesz! mondatokat...nincs kifejezett én tudatuk. Mégcsak most ismerkednek vele!

Mivel konkrétan nem tudják, mi aza tiltás, értik és érzik a szülő mondanivalójának hangsúlyából, érzelmi töltetéből, miről van szó!


És ugye az ésszerű korlátozások. Tanítsuk meg -szintén favorizálom a játékosságot- arra, hogy vannak olyan dolgok, amiket be kell tartani. Pl. illemszabályok, hogy eszünk, iszunk, meddig, mikor és hol. Ezt is lehet úgy, hogy a Macit elhívja a Cica vendégségbe...látod, kicsim, nem sikogat evés közben, megmossa a kezét előtte, stb...


De azt mindig tarts szem előtt, hogy egy kisgyereknek nagyon nehéz egyszerre a felnőttek elvárásainak is megfeleni és a belülről fakadó vágyaiknak!:-)


Ezeknek a pici gyerekek önuralmának megnyilvánulásai mind a szeretetre és annak elvesztésétől való félelmre vezethető vissza. Azért is fogadna szót, hogy nekünk örömet szerezzenek! Az önkontrollja még mindig a külső hatásoktó függ-dícséred-szidod...

Még igazából lelkiismeretük sincs, nem tudják felmérni tetteik következményeit sem. Ezért sokszor nehéz felmérni, hogy hol tűréshatár, mennyit követelhetünk meg.

Viszont, ha mindenért rászólunk, tiltunk, hidd el, ezze váltjuk ki legjobban a dacot.

Jobb a megelőzés...:-)

66. 5fbb0bd9cd (válaszként erre: 65. - A26b2a1b7e)
2009. nov. 19. 17:50

Köszönöm a válaszodat. Nagyon jól látod a helyzetemet és a vívódásaimat.

Másfél éves koráig, amíg egy nyugodt (sőt lusta) és csupa vigyor kisbaba volt semmilyen erőfeszítést nem kellett kifejtenem, belső sugallat alapján csináltam mindent és akkor minden úgy volt jó, ahogy csináltam (legalábbis így éreztem).

Aztán az elmúlt fél évben ehhez képest valami nagyon megváltozott és nem jó irányba. Most már felülbírálom a saját elveimet és korábbi döntéseimet, mivel valószínű azok hatását "élvezem" most.

Ha hiszti van és ellenkezés, nem működik az a babusgatós, mondókázós figyelemelterelés, mint régen. A hisztit és a szabályok felrúgását pedig valahogyan kezelnem kellene és ehhez kellenek a büntetési praktikák. Nem azért, mert én nem tudom türelmesen viselni a hisztit (bár igaz sokszor nem tudom).


Amiket írtál tanácsokat azok szimpatikusak és jó lenne, ha működnének nálunk. De sajnos tényleg nem működnek.


Lenne még egy dolog, amivel nem tudom mihez kezdjek:

Ha valami nagyon tetszik neki (pl. magasra repül a hintán, finom ételt kap stb.) akkor egy éles sikítás kíséri a tetszésnyilvánítását. Ez napjában sokszor előfordul. Engem ez egyáltalán nem zavar, sőt megértem, hogy miért teszi én is imádtam régen sikítani, még ma is sikítoznék, ha eljutnék egy jó kis koncertre. :)

Viszont a nagymama-dédmama-nagybácsi-szomszédság folyamatosan korhol emiatt engem és őt is és szerintük ezen nagyon sürgősen változtatni kellene. El is kezdtem rászólni, hogy ne sikítson mert másokat zavar, de nem vagyok valami meggyőző és hatástalan is az intésem.

Mi a véleményed (véleményetek) erről? Tényleg le kellene szoktatni róla?

65. a26b2a1b7e (válaszként erre: 64. - Dj.cica)
2009. nov. 19. 16:12

Néhány korábbi hozzászólásomban írtam egy-két ötletet, hogy pl. én hogyan szoktam megfogalmazni dolgokat, hogy "gyermekbarátibb" legyen.

De sok dologra én is akkor jöttem rá, amikor ezt a könyvet olvastam. És annyira szívesen megmutattam volna a saját szüleimnek is...

Egyébként próbálkoztam is elmagyarázni Nekik, hogy mit miért és hogyan fogalmazok meg, és, hogy ez mennyire fontos, Ők meg ki voltak ezen akadva, mondván, hogy: "nem lehet könyvből nevelni a gyereket"... szóval ők maradnak a verés-sarokbaállítás-ordítozás módszerénél...

De csodálkoznak azért, hogy a kisfiam milyen jólnevelt, szépen meg lehet vele dolgokat beszélni stb. És, hogy milyen türelmesen kezelem a hisztijeit. Nevelőanyám mondta is: "na én ilyenkor már a hajamat téptem", én meg válaszul: "Igen, emlékszem..."


Én szeretném, ha az én gyerekem nem arra emlékezne, hogy állandóan szidták, meg a hajukat tépték dühükben a szüleik, hanem, hogy mindent szépen meg tudunk beszélni, és kompromisszumra tudunk jutni.

64. dj.cica (válaszként erre: 63. - A26b2a1b7e)
2009. nov. 19. 15:30

ez a sarokba állítás még kisebb volt müködött,mikor kijött megbeszéltem miért kapta.de most már nem is hajlok rá de nem tudom hogy érhetek el nála bármit is.ezt a könyvet megnézem magamnak.

köszi.

63. a26b2a1b7e (válaszként erre: 62. - Dj.cica)
2009. nov. 19. 15:28

Pont az előbb írtam én is, és olivi is, hogy a sarokba állítás nem jó módszer...


Neked is tudom ajánlani Adele Faber - Elaine Mazlish: "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje" című könyvét.

Sok dolgot más megvilágításba helyez...

62. dj.cica (válaszként erre: 31. - Babetthopp)
2009. nov. 19. 15:23

nem tudom hogy csak nekem ilyen nehéz vele a helyzet vagy másoknak is.Mindig ellentmond ,ha sarokba küldöm akkor hiszti van orditás,meg kijön mégha kismillioszor visszaviszem is.a másik hogy nem fogad szót,régen nem így volt.de mióta anyosoméknál lakunk egy re rosszabb a helyzet.

tanácstalan vagyok néha de probálom kordában tartani.az is egy érdekes dolog,ha dolgozok és mikor hazajövök akkor rám üt,gondolom azért mert sokáig nem lát ,meg nem én megyek az oviba érte,nagyrészt nem én viszem.

61. olivi (válaszként erre: 58. - A26b2a1b7e)
2009. nov. 19. 14:34

Még annyit hozzátennék, hogy a tekintélyelvű neveléssel csak megfélemlíteni lehet!!

Aki félelmében lesz "jó" gyerek, milyen felnőtt lesz?? El lehetne ezen gondolkodni! 35 éves vagyok, szigorban nevelkedtem és még mind a mai napig az összes létező lelkibajomat vissza tudom vezetni a gyermekkori traumákra!

Az a 2 éves kisfiú is,akit sarokba állítanak, mert az anyja kényelmesebbnek gondolja ezt a módszert, milyen felnőtt lesz? Ott sír egyedül, mert nem tudja mi olyat tett, amiért ez jár neki! Tök fél egyedül! És ebből ő nem fog tanulni! Legközelebb is megteszi ugyanazt,amiért a sarokban állt korábban! Akkor majd megint oda kerül???


Megértem, hogy egyedül nehéz gyereket nevelni...(évekig neveltem 2 kisfiút egyedül). De az ő lelkiviláguk védelme a szülők legfontosabb feladat!

Elnézést,ha elragadtattam magam!

60. olivi (válaszként erre: 59. - A26b2a1b7e)
2009. nov. 19. 14:19

Egek! De hasonló az én sztorim! :-(

Szentül megfogadtam,hogy másként csinálok mindent! Sikerült!:-)

2009. nov. 19. 14:09

A büntetésről meg a sarokbaállításról még annyit elmondanék, hogy nálam, mint gyereknél nem vált be. Ütöttek-vertek, sarokbaállítottak, és mégis mindig visszafeleseltem. És büntetés közben mindig azon gondolkodtam, hogy amint 18 éves leszek úgy itthagyom őket, mint a sicc. De nem is kellett megvárnom a 18 éves kort, mert pár hónappal a 18. szülinapom előtt már "kitessékeltek" otthonról...


Persze, azokat a dolgokat, amiket azóta a saját erőmből, tudásomból és kitartásomból mindenféle szülői támogatás nélkül elértem (pl. a dimploma, amit munka mellett, és egy albérlet fenntartása mellett végeztem el), a szüleim a saját számlájukra írják. Meg vannak arról győződve, hogy mindaz, amit elértem, az Ő érdemük, a szigor, a büntetés érdeme...


Pedig annak egyetlen érdeme van: az elhidegülés, és az, hogy nem tudom őket annyira tisztelni, hogy tőlük akarjak tanácsot kérni...

58. a26b2a1b7e (válaszként erre: 52. - 5fbb0bd9cd)
2009. nov. 19. 14:03

Már ne haragudj, de nem értem akkor, hogy mi a kérdésed?

Bármit írok, az nem jó, nem használható szerinted nálatok.

Közben leírod pontosan, hogy mi az, ami használható.

De mégis azt írod, hogy mégsem jó az, vagy legalábbis gondolom, hogy valamivel nem vagy elégedett, mivel kérdést tettél fel...

De az sem volt jó, amit a televízióhoz való betelefonáláskor mondott Neked egy szakember.


Egyedül azt a véleményt fogadtad el valakitől, aki a büntetést kifejezetten üdvözítőnek tartja, és úgy gondolja, hogy ennek a profi megtanulása az egyedül üdvözítő út. (bocsi, tudom, hogy ezzel a mondatommal cinikus voltam, de sajnos ez most így jött ki belőlem...)


Szóval nem tudom, hogy mit szeretnél, vagy, hogy egyáltalán van-e értelme írni bármilyen óvatos tanácsot is.


Ha viszont azon aggódsz, hogy esetleg autista lenne a gyermeked, akkor mindenképpen el kellene vinned szakemberhez! Legalább megnyugodnál, ha azt mondanák, hogy minden rendben van Vele!


Figyelj csak! Arra is gondolj, hogy a gyerekek visszatükrözik ám a szülőket. Mivel Te egyedül neveled, gondolom, hogy nem vagy a legboldogabb, vagy legalábbis teljesebb is lehetne az életed, úgy érzed (gondolom ezt abból, hogy kifejezetten hivatkoztál arra, hogy hiányzik az apai szerep). Viszont a Te esetleges fásultságod is lehet az oka annak, ha a picúrod is kevésbé figyel, vagy többet ellenkezik.

Egyébként meg a gyerekeknek pontosan az is a dolguk, hogy ellenkezzenek, és próbálgassák a határokat. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy megmutassuk a határokat, hogy azokkal biztonságot adjunk nekik.

De mindenzt szeretettel, és nem katonai szigorral - legalábbis ez az én magánvéleményem.


De amúgy meg csináld úgy, ahogy jónak látod. Engem nem kell meggyőznöd arról, hogy miért nem jók számodra azok a dolgok, amik nálam beválnak az én két és fél éves eleven fiamnál.

Magadnak kell eldöntened, hogy melyik nevelési módszer az, ami a leginkább közelebb áll hozzád, és amivel úgy érzed, hogy célt érsz.


Szerintem mások sem azért hivatkoztak a szakmabeliségükre, hogy "frenkizzenek", hanem azért, mert tanácsot próbáltak adni, véleményt próbáltak formálni erről a témáról, és ehhez hozzátartozik az is, hogy ezt valamilyen módon tanulták, vagy alkalmazzák a napi gyakorlatban.


Én speciel nem vagyok szakmabeli, csak gyakorló anyuka, de nálam igenis bevált rengeteg olyan tanács, amit könyvekből olvastam, vagy olyanoktól kérdeztem, akiknek ez a szakmájuk is amellett, hogy édesanyaként gyakorolják is.


Ha Neked nem válnak be ezek a tanácsok, akkor ne használd és kész.

Nekem igenis beválik az ölelés, szeretgetés, és a "buksi simogatás" módszere, és beválnak a "cirkalmas mondatok" is a "nemek" helyett.

Ha neked nem, akkor ne használd és ennyi.

57. klenca (válaszként erre: 56. - Klenca)
2009. nov. 19. 13:35

A helyesírási hibák a billenytűm bénaságai, bocsi.

dolgokon, mi az, ölelés helyett örülés


+1x bocs

56. klenca
2009. nov. 19. 13:33

Végül:

Egy jó szülő tisztában van azzal, hogy az adott életkorban mit várhat el a gyermekétől.

Normális, betartható korlátokat ad meg, igyekszik egy normális napirendet kialakítani, s betartatni azt.

Ha a gyermek nem az elvárt viselkedést adja, mindig meg kell kérdezni tőle: MIÉRT?

Néha olyan frappáns dolgokat tudnak mondani:)))


Nem verjük a gyermeket, attól nem lesz okosabb.

Ha hibázik, akkor a hibáját utasítjuk el, nem a gyermeket.

Hosszú távra fontosnak tartjuk a szeretetünket.

Néha át kell siklani kisebb dolggokon, csak azért, hogy jó kapcsolatban tudjunk maradni.


Pénzügyek: Megkérdezzük mire van szüksége, s elmondjuk neki, mia az, amit megkaphat.

Így reálisabbak lesznek a kérései.


Ne idomítsunk gyereket!

(Felnőttet se, de gyermeket semmiképpen ne!)

Pl: Ne mondjuk: Ha ezt megteszed, akkor ezt kapod. (Tisztára, mint a cirkuszi állatoknál.)

A gyermek élvezi, hogy meg tudja csinálni, ez a jutalom, s az együtt ölelés.

Ne elvárásaink legyenek, hanem biztassuk a gyermeket.(Biztosan láttatok már amerikai filmeket, akkor tudjátok, mire gondoltam...)

stb... stb...


Én így neveltem eddig mind az osztályaimba járó gyermekeket, mind a sajátjaimat. Eddig bevált.:))

55. 5fbb0bd9cd (válaszként erre: 51. - A26b2a1b7e)
2009. nov. 19. 13:27

Igen, amikor még csecsemő volt, akkor nagyon sokat beszéltem hozzá. Jaj de jó is volt az az időszak! Nagyon imádtam! Mostanság (úgy fél éve) kezdtem el tőmondatokban beszélni, mert ennek láttam, csak a hasznát. :(


A pakolásnál nálunk fordított a helyzet. Ő hihetetlenül rendmániás. Mindent elpakol, idegesíti, ha valamit nem oda teszek vissza, ahova szoktam (akárha pár centivel arrébb teszem a vázát máris odamegy és megigazítja).

Ilyenkor néha elgondolkodok, hogy ezek vajon nem autista tünetek-e?

54. klenca
2009. nov. 19. 13:26

A gyermeknevelés érdekes dolog:

Ha valaki terhes lesz, senki nem vizsgálja meg, nem idegbeteg-e, vagy ilyesmi, hogy fel tudja-e majd nevelni a gyermekét.

Viszont, ha valaki GYÁMHIVATALON keresztül szeretne gyermekhez jutni, annak egy csomó tanfolyamot kell végeznie, bizonyítania hogy megfelelő szülő lesz.

Nem morbid egy kicsit a helyzet????

53. klenca
2009. nov. 19. 13:24

Nem jutalmazásra és büntetésre van szükség, hanem ésszerű korlátokra, ami az életkorral együtt változhat.

S mindenekelőtt végtelen sok szeretetre.


Nem hiszek a jutalmazás és büntetés erejében, amikor nevelésről van szó. Nekem az inkább idomítás, nem nevelés.

52. 5fbb0bd9cd (válaszként erre: 50. - Olivi)
2009. nov. 19. 13:21

Leni példájánál maradva:

"Jobban szeretném, ha az a motor nem ütközne folyton az asztal lábához, tudnál nekem ebben segíteni?" később: "Úgy emlékszem, hogy kértem az előbb a motorral kapcsolatban valamit, ugye?"


Az első mondatban tényleg nem a NEM-mel kezdte a szabályállítást, hanem belerejtette a cirkalmas szavak közepébe, de attól még ott van. Nálunk pedig tényleg az a gond, hogy ilyen bonyolultan/árnyaltan megfogalmazott mondatra nem figyel oda.

Ha azt mondom pl.: "Az alattunk lakó bácsi már aludni szeretne és zavarja, hogy a feje felett te dobálod a kockát. Ezért légyszíves most inkább építs egy tornyot."

Ezt nem érti, nem reagál rá semmit.

Ha erősen kihangsúlyozom, hogy NE dobáld! Építs inkább tornyot! Így van esély rá, hogy megérti és eszerint cselekszik.


Tanárképzőn végeztem egyébként, bár sajnos vicc kategória volt ott a pedagógia tanítás, így nem is hivatkozhatok rá...de emlékszem, hogy elméletben milyen könnyű volt hirdetni és vallani, hogy a gyereket nem szabad büntetni, hogy egy buksi simogatással azonnal megnyithatjuk a legkezelhetetlenebb gyermeket is etc...

De sajnos a mindennapokban sokszor nem ezt élem meg.


Persze ennyire nem borús nálunk a kép. Az idő nagy része harmóniában játszva telik, csak néha nagy kedve támad a fiatalúrnak próbára tenni a türelmemet.

51. a26b2a1b7e (válaszként erre: 47. - 5fbb0bd9cd)
2009. nov. 19. 13:10

Nem baj, ha úgy tűnik, hogy nem figyel. Hidd el, hogy megérti, csak úgy tesz, mintha nem értené.

Könyvből mesélni egyébként én sem tudok a fiamnak, mert az egyelőre még nem érdekli, de a mondókákat például nagyon szereti. Meg az okosbabázást is, amit 8 hónapos kora óta csinálunk.

Én a bölcsiben is azt tapasztaltam egyébként (a beszoktatás alatt), hogy a dadusok is azoknak a picúroknak is elmagyaráznak mindent, akik pedig még járni sem tudnak, nemhogy beszélni.

A gyereknevelés első időszaka konkrétan szinte teljesen visszacsatolás nélküli (csak sírást és mosolygást kapunk válaszképpen, hogy tetszik, vagy nem tetszik valami), de akkor is érdemes már az első perctől sokat beszélni a babókához.


Mindenesetre én mászós korában is elmondtam a fiamnak, hogy minden játék a helyén szeret lenni, ha már senki sem játszik vele, mert a szőnyegen elszórva nagyon magányosak, a polcon pedig biztonságban érzik magukat. És a mai napig is megkövetelem, hogy a dolgokat elpakolja maga után, és később is el fogom ezt Tőle várni.

50. olivi (válaszként erre: 45. - A26b2a1b7e)
2009. nov. 19. 13:01

Szívemből beszélsz! :-)

A "ne" kezdetű mondatokat tudatosan ki kell kerülni!

Csináltunk egyszer egy felmérést, több gyerkőc bevonásáva. Az volt a feladat, hogy elmeséltettük velük, mi volt az utolsó dolog, amiért "letolást" kaptak.Ezután 20szor leírattuk velük, hogy ezt többet nem csinálják.

Példa: Tegnap verekedtem az öcsémmel...

Feladat: Nem verekszem az öcsémmel!

Ezek után az összes! gyerek úgy kezdte el leírni, hogy 20szor egymás alá írta, hogy nem/ne, majd mikor ezt befejezék, jött az, hogy ...verekszem az öcsémmel. Ezt is szépen egymás alá:-).

Így működik a gyerekek, agya...

49. olivi (válaszként erre: 46. - A26b2a1b7e)
2009. nov. 19. 12:48

Most elsősorban anyuka vagyok! :-)

Teljesen egyetértek azzal,hogy a büntetés elkerülhető!! A sarokbaállítás meg egyenesen felháborít! Nem is értem, hogy miért van erre szükség... 20-30 éve még "divatos" volt,de szerintem ez "elavult". Sőt! Szerintem rengeteg fórum, könyv létezik amely alternatív nevelési tanácsokat ad...

Én,mint "gyerekvédő" ellenzek minden fenyítést. És nem teszek különbséget a testi és lelki között...

48. 5fbb0bd9cd (válaszként erre: 47. - 5fbb0bd9cd)
2009. nov. 19. 12:36
alakul=alapul
1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook