Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Jó tudni - Szocpol és félszocpol fórum

Jó tudni - Szocpol és félszocpol (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Jó tudni - Szocpol és félszocpol

1 2
2008. jan. 10. 18:31

Sziasztok!

Nagyon-nagyon megköszönném, ha valaki a következő témában bármi segítséget tudna nyújtani. Párom elvált, a volt feleségével egy új építésű családi házban laktak, melyre szocpolt igényeltek 2 gyerek után (+ÁFA). Az exfeleség most eladná nekem a lakásrészét, melyet ha én megvennék, párom és én 50-50 %-ban lennénk tulajdonosok. Próbálnánk hitelt ügyintézni, de sajnos az első kényes kérdés a szocpol volt. A hitelügyintéző szerint a volt feleségnek kell visszafizetni a teljes kapott összeget, mivel ő hagyja el a házat a két gyerkőccel együtt. Az ügyvédünk szerint a volt feleségnek kell letétbe helyezni az államkincstárnál a rá eső részt, amelyet egy éven belül visszakap, ha a tőlünk kapoot pénzt 1 éven belül lakásvásárlásra fordítja. Egy másik ügyvéd szerint nekünk is le kell tenni a páromra eső részt, mi azonban semmiképp nem kapjuk azt vissza, bármire is fordítjuk azt bármikor. Szóval tud valaki ezzel kapcsolatban valamit? Nagyon hálás lennék minden infóért, mert egyelőre teljesen tehetetlenek vagyunk....Előre is köszi mindenkinek!

12. szabotimi (válaszként erre: 10. - Melcset)
2008. jan. 4. 16:09

Szia! Nekünk portánk volt. Új építésű házra vettük fel a hitelt az O** től.

Nekünk azt mondták, hogy két gyermeket lehet válalni, ha még nincs. Nekünk az egy gyermekre még egyet engedtek. ( Azért nem lehet 3 gyereket válalni, vagy a meglévőre 2 mert sokan igényelték és nem valosult meg ezért a bankoknak sok volt a kintlévősége) Mivel ha nincs gyermek 8 év van a teljesítésre. A bank kiadja a pénzt de ha nem teljesititek hozzácsapja a törlesztőhöz- Ezért járnak ő rosszul, hiszen sokára jutnak a pénzükhöz.

Mi 7,9milliót igényeltünk+ a Szocpol/2,4

25év havi 53ezer. De legalább a "miénk"

-Sőt ha három gyerekünk lesz, 1,5 millió még jár a szocpolra jóváírják a tartozásból.

Remélem segítettem.

11. LoLiNa
2008. jan. 3. 05:43
nekem december közepén azt mondták nem szűnik meg! merem remélni, hogy igazat mondtak!
2008. jan. 2. 19:46

Kedves Szabó Timi!

Kérlek adj egy kis tájékoztatást! Hogyan kaptátok meg a 2,4 m-t? A gyerekek születése után igényeltétek, vagy előzetesen? Volt már saját lakásotok előtte, vagy ez lesz az első? Ne haragudj a kíváncsiskodásért, de nekünk minden bankban mást mondanak. Köszönöm a válaszaidat előre is!

Melinda

2008. jan. 2. 18:38

Sziasztok!

Tudja valaki hogy hogy alakul idén a szocpol? Azt hallottam hogy meg akarják szüntetni. És ha épp válás alatt áll valaki, akkor közben is lehet igényelni, vagy csak a válás kimondása után?

Mennyi kell legyen az önerő?

2007. nov. 20. 14:45
Mi most építkeztünk, a meglévő egyre eggyet beválaltunk- most 11hetes. 107nm mi megkaptuk 2,4 millió. Így nem kellet igénybe venni az egész hitelt amit igényeltünk. Szeintem jó dolog, nekünk segített. Szomorúan olvasom, hogy másoknak nem.
2007. nov. 20. 14:36
Mi is fel szerettük volna venni, mert építkezünk. De be sem adtuk a kérelmet. A bekerülési érték (ki határozza meg reálisan?) 70%-áról kellene számlát bemutatnunk. Kiszámoltuk...! Nem éri meg!
6. hetessycintia (válaszként erre: 4. - Boszi 71)
2007. nov. 11. 15:51
Én úgy tudom,hogy addíg jár a szocpol,amíg kiskoru a gyerek.Csak az egyik ismerősöm most vettte fel,és őket is elutasították,mert 40-éves,és visszament egy ügyvéddel,és rögtön javítottak,hogy hát igen addíg jár a szocpol még kiskorú a gyerek.
2007. nov. 11. 15:35
Azt mondják hogy meglévő lakáshitelből is lelehet íratni.Ez nem igaz,legalábbis a mi esetünkben nem.
2007. nov. 9. 21:58
A szoc.pol?Mi most akarunk lakást venni igy utána jártam a dolognak.Használt lakáshoz nem jár csak fél.De az is csak 35 éves korig.Új lakáshoz jár az egész.Viszont ha egy gyereked van és vállalni akartok még egyet,akkor vigyázni kell,mert ahhoz 46négyzetméter kevés,hiába 1.5 szobás.Ehhez csak egy szoc.pol.jár.Azt mondták a két gyerekhez legalább 55-60 négyzetméter és 1+21/2 szoba kell.Én ezt a tájékoztatást kaptam.
2007. nov. 8. 22:32
A szocpol szerintem egy jó nagy beetetés.Mi nemvagyunk rá jogosultak.Van lakásunk,1 pici gyerekünk van.Nemtudunk hozzáépíteni ,hanem átkell az egészet alakítani hogy 2 szobánk legyen ,ígyis rengeteg költséggel jár.Igazságtalannak tartom.A szegényeknek nemjár a szocpol?Miért nemjár minden minden gyerek után?
2007. nov. 8. 21:36
Jó dolognak tartom, de mint minden amit ember csinál, félre sikerülhet. Annak idején mi is felvettük és már két éves volt a kisebbik fiam, amikor jött a levél, hogy nem adhatjuk el a lakást, mert nem "teljesítettük " feladatunkat. Nekem kellett utánajárnom, hogy mindenütt bemutassam az anyakönyvi papírokat. Mindenesetre nagyon macerás volt és megalázó. Egy idegennek bizonygatom, hogy van gyerekem.
2007. okt. 11. 13:17
Minden amit tudni lehet és kell a szocpolról!
Mivel nálunk is aktuális lenne, egy kicsit utána olvastam, hát szerintem nagyon kevesek jutnak hozzá ehhez a támogatáshoz. Mi több szempontból is megbuktunk, de talán másnak segítségére lesz ez a kis összefoglaló.

Ugrás a teljes írásra: Jó tudni - Szocpol és félszocpol
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook