Törés

Izabella nő volt. Minden porcikájában. Dús fekete haja, zöld szeme, huncut mosolya volt. Teste a szülések után kicsit megkopott, itt ott éktelenkedtek striák, és a hasán is látszottak a terhességek nyomai.

Sándornak jó állása volt. Az ő külsején nem hagytak nyomot felesége terhességei, csupán minimális apuhas volt sejthető a munkásnadrágban. Férfi volt. A szó legteljesebb értelmében, legalábbis szerinte. Otthon mire hazaért kellett a rend, tisztaság, neki kellett a nyugalom munka után. A gyerekek idegesítették. Azt mondta szereti őket. Mind az ötöt. Néha visszagondolt arra, mennyire jó is volt nélkülük.

Izabella szép volt, kívánatos és soha nem volt fáradt kielégíteni az igényet. Mert igen, egy férfinak vannak igényei! Régen Izabellát szépnek látta. Már nem, nem kívánja. Mióta is? Valójában az első terhessége óta. Undorította a nagy pocak, amiben valami, valaki ott él. Akkor még titkolta, még próbálkozott. Lett is még utána négy gyerek. Persze hogy kellettek, mert Izabella mindig vissza akart menni dolgozni. Na még mit nem! Maradjon csak otthon nyugodtan. Persze idővel egyre kevésbé kívánta. Izabella meghízott és csapzott volt. Ezt minden nap el is mondta neki. Nem értette miért hisztizik érte. Pedig ő férfi! Neki nő kell. Szép nő, kívánatos nő, meg nyugalom.

Izabella felkelt reggel. Másodszor, mert már hajnalban fölkelt egyszer, ételt csomagolni a férjének. Ma visszadőlt még egy kicsit. A gyerekek ébredéséig.

Aztán jött a reggeli káosz. Mozdulatai automatikusak voltak, nem tudott örülni a gyerekek kacajának. Mintha valahonnan máshonnan jönnének a hangok. Néha bántóan hangosak. Tette amit kellett, elkészítette őket és leszállította oviba, suliba. Aztán bevásárolt, hazament. Az előszobában megállt a tükör előtt. Nem szerette azt a képet. Csúnyának látta magát. Értéktelennek. Sándor is megmondta, minden az ő hibája. Mert meghízott és fáradt. Mert már nem kívánatos. Hiába fogyott sokat, akkor sem szép már. Hiába mondják a barátai, hogy ez nem így van. Ez nem igaz! Sándor tudja jobban. Izabella érezte a görcsöt a gyomrában. Azon gondolkodott, hogy mit tehet még? Ő nem akarja, hogy Sándor elmenjen. A gyerekeknek szükségük van apára. Újabban hisztisek és kibírhatatlanok, szinte mindig összevesznek valamin, na de ilyenek a gyerekek.

Próbálták úgy csinálni, hogy a gyerekek ne lássák. Sándornak van valaki más is rajtuk kívül. Egy kedves, kívánatos nő. Valami munkatárs. Izabella ismeri. Már régen tudta amikor látta őket együtt, hogy izzik körülöttük a levegő. Persze Sándor tagadta. Aztán persze kiderült minden.

Sándor bevallotta, hogy már nem mindig kívánja, mert megcsúnyult. Erről Izabbella tehet! Izabella egyetértett. Ragaszkodott a férfihoz. Sándor megígérte, hogy nem hagyja el. Csak engedje szabadon. Éljenek úgy mint eddig, csak ismerkedjenek másokkal is. Izabella tépelődött, aztán igent mondott. Hát akkor legyen nyitott. Sándor elkezdett járni Sárihoz, a kolléganőhöz. Otthon meg is beszélték. Először izgalmas volt. Izabella örült, mert Sándor otthon türelmesebb volt, úgy érezte nem csak a gyerekeket, de őt is újra szereti. Forró éjjeleik is voltak néha. Csak az a furcsa gyomorgörcs nem múlt el...

Sándor sokszor panaszkodott Sárira, nem mindig tudott rendesen teljesíteni férfiként és Izabella ilyenkor boldog volt. Mert hát ezek szerint mégiscsak ő a jobb! Csak azt nem értette, hogyha Sári nem is olyan jó, akkor Sándor miért tölt nála egyre többb időt?

Izabella is próbált ismerkedni, hátha neki is lesz valaki és akkor majd elmúlik az a furcsa érzés. Na de Sándor rájött, hogy nem igazán örülne egy új férfinak az életében. Hát jó, akkor nem ismerkedik. Nem teszi kockára a házasságát egy másik férfi miatt.

Teltek a napok és Sándor egyre többet beszélt Sáriról. Szerelmes volt. Nem vallotta be, de Izabella látta rajta. Próbált partner lenni. Óvszert, bonbont vett nekik a randikra és becsukta a szemét. Na és nyelt. Minden nap. Mert az a furcsa érzés nem múlt... Hol erősebben, hol kevésbé. Sándor már nem erőltette magát, hogy elhitesse őt is szereti.

Izabella aznap megtörten állt a tükör előtt. A gyomorgörcs sokkal erősebb volt. Nem tudott aludni, barátnője szavait hallotta újra meg újra üvölteni a fejében. Lehet, hogy igaza van? Lehet, hogy Sándor tényleg nem szereti? Tényleg csak birtokolni akarja, mint valami megszerzett tulajdont?

Sándor mindig azt mondja, hogy a gyerekek miatt is együtt kell maradniuk. Közösen kell megvédeni őket. Na meg ugye a sok kölcsön is.

A tanár tegnap behívatta mert az ikerfiúk kezelhetetlenek már az iskolában is. Ütik egymást és másokat is. A kisebb meg azt mondta az új tanárnak bemutatkozáskor, hogy egyedül él, az apukája meghalt, az anyukája meg elutazott és csak a szolgákkal lakik. A kis Liza meg két napja nem áll szóba az óvónőkkel. Terikével még nincs gond a suliban. Csak otthon. Csapkod, hisztis. A gyerekek mégsem hülyék. Tudják, hogy gáz van. Na de mit is tehetne? Mi lenne jó? Nem akarja Sándort elveszíteni... Lelkiismeret furdalása volt. Ellépett tükör elől. Fölment a hálószobába kivette a szekrényből a legnagyobb bőröndöt és csomagolt. Szépen, gondosan hajtogatta a ruhákat, majd rakta egymás tetejére. Minden ruhadarabra jutott egy könnycsepp. Mert iszonyatosan fájt. Amikor becsukta a bőröndöt megtörölte a könnyeit. Nagy levegőt vett.

Aznap este csöngettek. Sári ajtót nyitott. Majd kiugrott a szíve amikor meglátta, hogy Sándor az. Ott állt az ajtóban hatalmas bőrönddel. Megölelte, megcsókolta. Sándor odasuttogta:

- Végre elhagytam érted. Rájöttem, hogy csak téged szeretlek, Sári!