Isten szeret teged! (beszélgetős fórum)

Upsz ez lemaradt...

fogadd szeretettel Farkas

" Kezdetben volt a Minden, és nem volt semmi más. Ám a Minden nem ismerte önmagát - mert nem volt semmi más.Ilyenformán a Minden sem volt, nem lehetett, minthogy másnak a hiányában semmi nincs. Ez az egyetemes van-nincs, lét-nemlét, amelyről az idők kezdete óta beszélnek a misztikusok.

A Minden ugyan tudott önmagáról - ez azonban nem volt elég, minthogy mindez csak elméleti ismeret,nem gyakorlati tapasztalat.

Önmaga megtapasztalására sóvárgott, mert tudni akarta, mi az, ami oly pompásnak, oly dicsőségesnek érez.Ez azonban lehetetlennek bizonyult, minthogy a "pompás" vagy "dicsőséges" szavak csupán viszonyított jelzők. A Minden nem tudhatta, mit érez pompásnak és dicsőségesnek, ha nem nyílvánul meg.Ha nem tudja, hogy micsoda nem , ha nem tudja, hogy milyen nem, fel sem merülhet a micsoda és a milyen kérdése. Az egyetlen, amit a Minden biztosan tudhatott, hogy nincsen semmi más. Így viszont soha nem ismer- heti meg magát Önmagán kivűl álló viszonyítási pontból. Egyetlen viszonyítási pont létezett - odabent. A "lét-nemlét". A Vagyok-Nem vagyok.

Így a Minden úgy döntött, hogy megtapasztalja Önmagát, mint Mindenek teljes dicsőségét. Ráébredt , hogyan létesíthet viszonyítási pontot Önmagán belül. Úgy érvelt, hogy Önmaga bármely része szükségszerűen kevesebb az egésznél, és ha ilyen módon részekre osztja Önmagát, minden rész- lévén kevesebb az egésznél - kivülről tekinthet Önmaga többi részére, és láthatja a pompáját.

Így osztotta fel magát a Minden - és vált egyetlen dicsőséges pillanatban ezzé és azzá. Ez volt az első alkalom, hogy egymástól bizonyos távolságban, mégis egyidejűleg létezett ez és az; és ami létrehozta, az egyikkel sem volt azonos ezek közül.

Ilyenformán egyszerre három alkotóelem jött létre:ami itt van, ami ott van, és az, ami nincs sem itt sem ott - de aminek mégiscsak muszáj léteznie, hogy létezhessen az itt és az ott. A semmiben rejlik a minden. A nem-térben rejlik a tér. A mindenben rejlenek a részek. Ezt a semmit, ami mindent tartalmaz, egyes emberek Istennek nevezik. Ez a megállapítás azonban nem egészen pontos, mert azt sugallja, hogy van valamiféle isten, aki nincs. Ám Én Vagyok Minden - minden, ami látható, és minden, ami láthatatla - ,így a meghatározás Rólam, mint a Nagy Láthatatlanról, a nem köznapi értelemben vett Semmiről [a felfoghatatlan teljességről], vagy a Köztes Térről. mely lényegében a keleti misztika meghatározása Istenről; semmivel sem pontosabb mint Isten gyakorlatias nyugati meghatározása, mely szerint Isten minden, ami látható. Azoknak helytálló az értelmezése, akik úgy tartják, hogy Isten Minden Ami Van, és Minden, Ami Nincs. Az "itt" és az "ott" megteremtésével lehetővé vált Isten számára, hogy megismerje Önmagát. E nagy robbanás pillanatában Isten megteremtette a viszonyítást és a viszonylagosságot - a legnagyobb ajándékot, melyet valaha is adott és adhatott Önmagának. Ilyenformán a kapcsolat a legnagyobb ajándék, amit Istentől kaptatok. Így keletkezett a Semmiből a Minden - alapvetően spirituális esemény, mely mellesleg [a kiindulópont jától eltekintve] tökéletesen egybeesik a tudósaitok által "Big Bang" -nek nevezett elmélettel. Ezeknek az elemeknek a megmozdulásával és száguldásával létrejött az idő. Valamely dolog először itt volt, aztán oda került - és szükségképpen mérhető lett az az időtartam, amíg eljut innen oda. Az Én [vagy mint egyes filozófusaitok mondják: az Önvaló] látható részei kezdték egymáshoz viszo- nyítva, meghatározni magukat, és ugyanígy tettek a nem látható részei is. Isten tudta, hogy a szeretet létezése - és önmaga megismerése a tiszta szeretetként - maga után vonja, hogy léteznie kell az ellentétének is. Így hozta létre Isten a szeretet tökéletes ellentétét, amit félelemnek hívnak. És abban a pillanatban, hogy létrejött a félelem, a szeretet is megtapasztalhatóként létezhetett. A kettőségnek, a szeretetnek és az ellentétének erre a megteremtésére utalnak az emberek különféle mitológiákban, mint a gonosz születésére, Ádám bukására, a Sátán lázadására és így tovább. És ahogy megszemélyesítitek a tiszta szeretetet egy istennek nevezett alakkal, ugyanúgy személye- sítitek meg a félelmet az ördögnek nevezett alakkal. Ezen esemény köré aztán meglehetősen bonyolult mitológiákat dolgoztatok ki háborús és csatajelenetekkel, angyali katonákkal és ördögi harcosokkal, a jó és a gonosz, a fény és a sötétség erőivel. Az ilyen legenda az emberiség első kisérlete értelmezni és továbbadni azt a kozmikus eseményt, melynek az emberi lélek titkon a tudatában van, ám amelyről az elme éppen csak sejdít valamit. Miután a mindenséget Önmaga felosztott változataként fogta fel, Isten színtiszta energiából létrehoz- ta mindazt, ami mostanság létezik - mind a láthatót, mind a láthatatlant. Más szavakkal, nemcsak a fizikai világegyetemet teremtette meg, hanem a metafizikai mindenséget is. Istennek az a része, mely a Vagyok - Nem vagyok egyenlőség második felét alkotja, ugyancsak végtelen számú, az egésznél kisebb egységre robant. Ezeket az energiaegységeket nevezitek elemeknek. Bizonyos vallásos legendáitok ezt úgy fejezik ki, hogy "Istenatyá"-nak sok szellemgyermeke van. Ez az élet megsokszorozására vonatkozó emberi tapasztalat kivetítése, mely többé-kevésbé a tömegek számára is kézzelfoghatóvá teszi a "Mennyei Királyság" megszámlálhatatlan szellemének hirtelen megjelenését: a létezés lenyűgöző sokféleségét. A legendáitok ezúttal nem is állnak olyan távol a teljes valóságtól - mert bizony ez a végtelen számú szellem alkotja az Én teljességemet, kozmikus értelemben tehát kétségkivűl az ivadékaim.

Önmagam felosztásának isteni célja az volt, hogy elegendő részt hozzak létre Magamból - Önmagam megtapasztalására. Egyetlenegy út nyílik a Teremtő számára, hogy Teremtőként megismerhesse Önmagát: ha teremt. Így hát Önnön végtelen számú részeim mindegyikének [valamennyi szellem- gyermekemnek] megadtam ugyanazt az erőt mellyel Én Magam rendelkezem: a teremtő erőt. Ez az, amit a vallásaitok úgy fogalmaztak meg, hogy az ember "Isten képére és hasonlatosságára" teremtetett. Nem arról van szó, mint egyesek vélik, hogy a fizikai testünk hasonlatos [bár Isten természetesen bármilyen fizikai formát felölthet] A lényegünk azonos. Bizonyos értelemben ugyanabból az "anyagból" vagyunk. Ugyanazokkal a tulajdonságokkal és képességekkel, mindenekelőtt a teremtés képességével, hogy fizikai valóságot hozzunk létre a "puszta légből".

A Te megteremtéseddel, szellemi gyermekem, az a célom, hogy megismerjem magam, mint Istent. Ezt csakis rajtad, rajtatok keresztűl tehetem meg. Így hát elmondható [és el is hangzott már számtalanszor]: az a célom számodra, hogy ismerd meg önmagadban Istent. Hihetetlenűl egyszerűnek látszik, ám roppant összetett feladat - mert egyetlen út nyílik előtted, hogy Istenként ismerd meg önmagad: először ismerd meg önmagad, mint nem - Istent.

Nos. hogy ne bonyolítsuk a dolgokat, a mitológiai Isten - modelleteket fogom használni kiindulási alapként a magyarázathoz, mert ez ismerős számodra - és tulajdonképpen nem is áll túlságosan távol a valóságtól. Térjünk vissza oda, hogy hogyan is kell működnie az önmegismerés folyamatának. Egyetlen módon érhettem el, hogy valamennyi spirituális gyermekem az Én részemként ismerje meg önmagát - úgy, hogy ezt egyszerűen elmesélem nekik. De látod, nem bizonyult elegendőnek a Szellem számára, hogy felismerje önmagát, mint Istent, vagy Isten részét, vagy Isten gyermekét, avagy a Királyság örökösét [vagy helyettesítsd bármely legenda szóhasználatával].

Mint már elmagyaráztam, megismerni és megtapasztalni valamit nem ugyanaz. A Szellem vágyik rá, hogy gyakorlatilag ismerje meg önmagát [ugyanúgy ahogy Én vágytam rá!] Nem éred be fogalmi tudatossággal, így kidolgoztam egy tervet. Ez a legrendkívülibb elképzelés az egész világmindenségben - és a leglátványosabb együttműködés. Együttműködést mondok, mert mindnyájan részt vesztek benne. Velem együtt.

A terv szerinttiszta szellemként léptek be az éppen megteremtett fizikai világmindenségbe; ugyanis fizikai mivoltotok az egyetlen lehetőség, hogy tapasztalati úton megismerhessétek, amit fogalmilag már ismertek.Ez az az ok, amiért létrehoztam a viszonylagosságnak és a viszonyításnak az egész teremtést kormányozó rendszerét. És a fizikai világmindenségben, dreága szellemgyermekeim, megtapasztalhatjátok, amit önmagatokról tudtok, de először meg kell ismernetek az ellentétét. A végletekig leegyszerűsítve arról van szó, hogy semmit nem tudhatsz a magasságodról, ha és amíg nem vagy tudatában az alacsonyságodnak. Nem tapasztalhatod meg önmagad azon részét, amit kövérnek nevezel, amíg nincs valamilyen fogaalmad a soványságról. Összességében: Nem tapasztalhatod meg mi és ki vagy, amíg nem kerülsz szembe azzal, ami és aki nem vagy. Ez a célja a viszonyítás elméleétnek és a fizikai szinten létező életnek. Mindaz ami nem vagy, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy önmagadként határozhasd meg magad. A végső tudásról szólván vagyis hogy Teremtőként ismerd meg magad -, nem tudod Teremtőként megtapasztalni önmagad, amíg nem teremtesz. És nem tudom megteremteni az Éned addig, amíg nem teszed magad megteremtetlenné. Bizonyos értelemben először "ne legyél", azért hogy aztán létezhess. Persze nincs rá módod, hogy ne legyél, aki és ami vagy - természetesen az vagy [tiszta,alkotó szellem], mindig is az voltál és mindig az leszel. Így aztán az egyetlen alkalmas tetthez folyamodtál: elfelejtetted magaddal azt, Aki Valójában Vagy. A fizikai világmindenségbe lépéssel lemondtál arról, hogy emlékezz önmagadra. Ezáltal lehetővé válik, hogy választásod alapján legyél az, Aki Vagy. A választás művelete teszi lehetővé, hogy megválaszd a léted, hogy megtapasztald önmagad, mint teljes mértékben szabadon választott lényt - aki, a dolog természetéből fakadóan Isten maga. Feltevődik persze a kérdés, hogyan is dönthetnél valami felől, amin kívül nincs is választás? Mert bizony, lehetetlen, hogy ne legyél a gyermekem, akármilyen elszántan igyekszel is - viszont elfelejtheted. Mindig is az isteni egész, isteni rész voltál, vagy és leszel. Ezért nevezem emlékezésnek az egyesülés tettét, a visszatérést Istenhez. Mert végső soron mégiscsak te határozol úgy, hogy emlékezz arra, Aki Valóhában Vagy, hogy a különböző részeid összekapcsolásával megtapasztald önmagad egészét amiről már kierült, hogy Én Magam Vagyok. Tehát nem az a feladatod a Földön, hogy tanulj [hiszen már tudsz], hanem hogy emlékezz rá, Ki Vagy. És hogy emlékezz arra, kik mások. Ezért áll a feladatod nagyrésze abból, hogy emlékezz másokra, és így ők is emlékezhetnek. Ezt tette valamennyi csodálatra méltó szellemi tanító. Ez az egyetlen cél. A lelked célja."

"Isten világában nincsen "szabad" vagy "nem szabad". Tedd amit akarsz. Tedd azt ami úgy tükröz, úgy ábrázol téged, mint éned egyre nagyszerűbb változatát. Ha rossznak akarod tartani, tartsd rossznak.De ne ítélkezz és ne kifogásolj, mert semmiről nem tudod, miért történik meg, sem azt, hogy hová vezet. És ne feledd: amit megbélyegzel, at téged fog megbélyegezni, és amit elitélsz, egy napon azzá válhatsz. Inkább keresd a módját, miként változtathatod meg mindazt - vagy miként segíts másokat, akik megváltoztathatják -, ami már nem tükrözi a legmagasztosabb felfogásodat arról , Aki Vagy. Én ne feledd: minden áldás - mert minden Isten teremtése.

Én soha nem rendeltem el semmiféle "helyes"-t vagy "rossz"-at, sem "lehet"-et vagy "nem lehet"-et. Ha így tennék [ami elképzelhetetlen] az azt jelentené, hogy megfosztanálak a legnagyobb ajándéktól - a lehetőségtől, hogy úgy tégy, ahogy kedved tartja, és megtapasztald cselekedeteid eredményét; az esélytől, hogy megteremtsd megújult önmagad, annak a képére és hasonlatosságára, Aki Valójában Vagy; annak a terétől, hogy létrehozd egyre fenségesebb Éned valóságát, mely a legszárnyalóbb elképzeléseden alapúl arról, hogy mire vagy képes.

Azt állítani, hogy valami - gondolat, szó, tett - "helytelen", annyi lenne, mintha azt mondanám, hogy ne tedd meg. Ha azt mondanám, hogy ne tedd meg, az tilalmat jelentene számodra.. A tilalom - korlátozás. Korlátozni annyi lenne, mintha elutasítanám annak a valóságát, Aki Valójában Vagy, valamint a lehetőséget, hogy, megteremtsd és megtapasztald ennek igazságát.

Némelyek szerint szabad akaratot adtam nektek, ám ugyanezek az emberek azt is kijelentik, hogy ha nem engedelmeskedsz Nekem, akkor a pokolra küldelek. Ugyan, miféle szabad akarat volna ez? Hát nem Isten kigunyolása ez?

"Az emberek éppen ezt kérdezik a leggyakrabban Istentől. Méghozzá az idők kezdete óta. Az első pillanattól tudni akarjátok, miért kell éppen olyannak lennie a világnak, mint amilyen.

Ennek a kérdésnek rendszerint valami efféle a felvetése:ha Isten olyannyira tökéletes, és olyannyira szeret mindent, akkor miért teremtett pestist és éhíséget, háborút és betegséget, földrengést, és tornádót, hurrikánt és mindenféle természeti katasztrófát, emberi szenvedést és balsorsot. Erre a kérdésre a mindenség mélyebb titkaiban és az élet legmagasztosabb értelmében rejlik a válasz. Nem azzal mutatom ki a jóságomat, hogy csupa olyat teremtek köréd, amit tökéletesnek tartasz. Nem úgy nyilvánítom ki a szeretetemet, hogy nem hagyom kinyilvánítani a tiédet. Mint már kijelentettem, addig nem nyilváníthatod ki a szeretetedet, amíg nem mutatod ki a nem-szeretetet. Semmi sem létezhet az ellentéte nélkül, csakis az abszolút világában. Ám az abszolút birodalma nem elégséges sem neked, sem nekem. Én ott létezem a mindenkorban, és innen származol te is. Az abszolútban nincs tapasztalat, csak tudás. A tudás isteni állapot, a lét legnagyobb öröme. A lét azonban csak a megtapasztalás útján nyerhető el.Ez a fejlődés. Tudás, tapasztalás, lét. Ez a szent- hármasság. Az egy a háromban, azaz maga Isten. Az Atyaisten a tudás - minden megértés szülője, minden tapasztalat nemzője, és nem tapasztalhatod meg, amit ne ismernél. A Fiúisten a megtapasztalás - a megcselekvése mindannak, amit az Atya már tud önmagáról, már nem lehetsz azzá, amit nem tapasztaltál meg. A Szentlélek a lét - a kiszabadulás mindabból, amit a Fiú megtapasztalt önmagáról; a maradéktalan, a kiteljesedett vanság, mely csak a tudásra és a megtapasztalásra emlékezve válik lehetségessé. Ez a legteljesebb lét, az üdvözültség. Ez Isten állapota, miután megismerte és megtapasztalta Önmagát. Ez az, mely után Isten sóvárgott kezdetben. Természetesen már túljutottál azon a ponton, mikor még el kell magyarázni, hogy Isten ábrázolása Atyaként és Fiúként semmiféle kapcsolatban nem áll a nemekkel. Ezt a képes beszédet a legutóbbi szentírásotokból merítettem. Korábban a szent iratok Anya és Leány megnevezéssel alkalmazták ugyanezt a hasonlatot. Egyik sem helytálló. A ti elmétek azonban az ilyen összefüggéseket fogja fel a legkönnyebben:szülő-utód; ami előidéz, és ami létrejön. A hármasság harmadik tagjának hozzáadásával a következő összefüggést kapjuk. AmiElőidéz - Ami Létrejön - Ami Van. Ez a Hármas Valóság Isten aláírása. Ez az isteni mintázat. Ez a "három az egyben" mindenütt megtalálható az éteri világokban. Nem kerülheted el az idő és a tér, Isten és a tudatosság, vagy bármely más finom összefüggés esetében. Másfelől viszont nem találsz rá a Háromság Igazságára az élet durva összefüggéseiben. A Háromság Igazságát az élet finom kapcsolataiban bárki felismerheti, akit foglalkoztatnak az ilyen összefüggések.Egyes teológusaitok Atya, Fiú és Szentlélek néven foglalják össze a Háromság Igazságát. A pszichiátereitek a tudatfölötti, tudatos és tudattalan kifejezéseket használják.Egyes spiritualisták szellemről, testről és lélekről beszélnek. A tudósaitok energiáról, anyagról és éterről értekeznek.Egyes filozófusaitokazt mondják, hogy valamely dolog csak akkor válik igazzá, ha gondolatban, szóban és tettben egyaránt igaz.Az idő tekintetében háromféle időt hoztok szóba: a múltat, a jelent, és a jövőt. Hasonlóképpen az észlelésben is három mozzanat létezik - előtte, most és utánna. A térbeli összefüggésekről szólván akár a Világegyetem bármely pontját tekinted, akár a saját szobád valamely pontját, akkor az ittet, az ottot, és a köztes teret különbözteted meg. A durva összefüggések kérdéseiben nem ismered a "köztes" fogalmát. Ezek az összefüggések ugyanis mindig kettősek, míg a magasabb szintű összefüggések kivétel nélkül hármasak. Úgyhogy van bal-jobb, fent-lent, kicsi-nagy, gyors-lassú, forró-hideg, és a valaha teremtett legnagyobb kettőség:férfi-nő. Ezekben a kettőségekben nincsen köztes. Valamely dolog vagy az egyik vagy a másik - avagy eltérő mértékben ezen végletek valamelyikének a változata. A durva összefüggések birodalmában semmi nem létezhet az ellentéte nélkül. Ebben a valóságban gyökeredzik mindennapi tapasztalataid döntő többsége. A finom összefüggések világában semminek nincs ellentéte. Ebben a közegben Minden Ugyanaz - és minden végtelen körben folyik egymásba. A idő olyan finom, éteri birodalom, melyben egymásból következően létezik az, amit múltnak, jelennek és jövőnek nevezel. Ezek tehát nem tekinthetők egymás ellentéteinek., inkább ugyanazon egész különféle , végső soron csakis a te nézőpontodból megkülönböztethető részeinek; ugyanazon eszme folyamatának; ugyanazon energia ciklusainak; ugyanazon örökös Igazság különféle nézőpontjának. Ha ebből arra következtetsz, hogy a múlt, jelen és jövő egy és ugyanazon "idő"-ben létezik, akkor helyesen látod. A világ tehát azért olyan, amilyen, mert nincs más módja a létének, és mert durva fizikai összefüggések birodalmában létezik. Földrengések és hurrikánok, áradások és tornádók, és mindazok az események, melyeket természeti katasztrófának nevezel, csupán az egyik végletől a másikig haladó elemek mozgásának a meg nyílvánulásai. A születés-halál körforgás is ennek a mozgásnak a része. Ez az élet ritmusa, melynek a durva összefüggések világában minden alá van vetve, minthogy az élet maga a ritmus. Hullám, rezgés, a Minden szívének alapvető lüktetése. A rossz közérzet és a betegség ellentétes az egészséggel és a jó közérzettel, és a te valóságodban csakis a te kifejezett kivánságodra jönnek létre. Nem lehetsz beteg anélkül, hogy valamilyen szinten ne magad okozd a betegségedet, és abban a pillanatban javulni fog az állapotod, amint úgy döntesz. A mélységes személyes csalódottság választott válasz, és a világszerte tapasztalható balsors a világ tudati állapotának az eredménye. A kérdésedből az következik, hogy Én határoztam el ezeket az eseményeket, hogy az Én akaratom és vágyam, hogy mindezek bekövetkezzenek. Én azonban egyáltalán nem akarom, hogy létezzenek efféle csapások, csak figyelem, hogy ti viszont éppen ezt teszitek, és nem lépek fel a megszüntetésük érdekében, mert azzal keresztezném az akaratotokat, akkor viszont megfosztanálak benneteket Isten megtapasztalásától, márpedig ez az az élmény, melyre ti és Én szövetkeztünk. Ne kárhoztasd tehát mindazt, amit rossznak nevezel a világban. Inkább kérdezd meg magadtól, mit tudsz arról, amit rossznak itéltél, és hogyan kívánod megváltoztatni. Tekints magadba, és tedd fel a kérdést: "Az Énem mely része kívánja megtapasztalni ezt a csapást? Az élet mely oldalát kívánom megidézni?" mer az életben minden a teremtés, az általad véghezvitt teremtés eszköze, és valamennyi esemény pusztán alkalmat kínál rá, hogy eldönthesd, Ki Vagy, és azzá lehess. És mert ez minden lélek esetében érvényes, megértheted, hogy a mindenségben nincsennek áldozatok, csak teremtők. A Földön járt Mesterek mindannyian tisztában voltak ezzel. Ezért nem számít, melyik Mestert nevezed meg, egyik sem képzelte áldozatnak magát - bár sokat közülük ténylegesen megfeszítettek. Minden lélek egy-egy Mester - bár némelyik nem emlékszik az eredetére, vagy az örökségére. Ám mindegyikük megteremti a legmagasztosabb céljainak megfelelő és a leggyorsabb emlékezéshez szükséges helyzetet és körülményeket - a mostnak nevezett valamennyi pillanatban. Ne itéld meg a más által járt karmikus utat. Ne irigyeld a sikert, és nem szánakozz a kudarcon, mert nem tudhatod, mi a siker és mi a kudarc az adott lélek értékelésében. Ne nevezd csapásnak valamely eseményt, és ne nevezd örömtelinek se, amíg el nem döntöd, vagy meg nem érted, hogy mi célt szolgál. Vajon csapást jelent-e a halál, ha ezrek életét menti meg? És örömteli-e az élet, ha gyászon kíül semmi mást nem okoz? Nem itélheted meg mindezt. Jobban teszed, ha bölcsen hallgatsz, és nem faggatsz másokat sem. Ez nem jelenti azt, hogy ügyet se vess a segélykérésre vagy hogy fojtsd el a saját lelked vágyát, amikor bizonyos körülmények vagy feltételek megváltoztatására törekszik. Annyit jelent csupán, hogy kerüld a cimkézést és az itélkezést, míg teszed, amit teszel. Mert minden körülmény ajándék, és minden élményben kincs rejlik.Volt egyszer egy kis lélek, aki fénynek ismerte önmagát. Lévén újdonatúj lélek, türelmetlenül vágyott a megtapasztalásra. "Én vagyok a fény - mondogatta -, én vagyok a fény." Ám mindaz, amit erről tudott és mondott, nem helyettesíthette a megtapasztalást. Márpedig abban a birodalomban, ahol ez a lélek felbukkant, semmi más nem létezett, csak fény, fény és fény. Valamennyi lélek nagyszerű volt, valamennyi lélek csodálatos volt, és valamennyi lélek az én fenségws fényemmel ragyogott. Ilyenformán a szóban forgó kis lélek úgy érezte magát, mint gyertyaláng a napsütésben. A legnagyobb ragyogás közepette, melyhez ugyan maga hozzátette a sajátját, nem láthatta önmagát, nem tapasztalhatta meg önmagát annak, Aki és Ami Valójában. Majd azt történt, hogy ez a lélek epekedve sóvárgott megismerni önmagát. És oly hatalmas volt a vágyódása, hogy így szóltam egy napon:

- Tudod-e, kicsike, mit kell tenned, hogy kielégíthesd a te hatalmas vágyódásodat?

-Mit, Istenem, mondd, mit? Bármit megteszek! - kiáltotta a kicsi lélek

.

-El kell választanod magad tőlünk, többiektől - válaszoltam. - Folyamodj a sötétséghez.

-Mi az a sötétség, ó Szentséges Egy? - kérdezte a kicsi lélek.

-Az, ami te nem vagy - válaszoltam, és a lélek megértette.

Követte a tanácsomat. Eltávozott a Mindenségből, és egy másik tartományba költözött. Ebben a tartományban a lélek rendelkezett azzal a hatalommal, hogy megtapasztaljon mindenféle sötétséget, és meg is tette. Ám a sötétség közepette egyszer csak felkiáltott: "Atyám, atyám, miért hagytál el engem". Miként te, amikor a legsötétebbnek tartott időket éled. Én azonban soha nem hagylak el téged; mindig melletted vagyok, és készen állok rá, hogy hazahívjalak. Ezért mondom, hogy legyél a fény a sötétségben, és ne átkozd a sötétséget. És ne feledd, hogy Ki Vagy, olyankor sem, amikor mindenfelől körülfog mindaz, ami nem vagy. Csak adj hálát a teremtésért, akkor is, ha éppen a megváltoztatására törekszel. És tudd, hogy amit a legnagyobb megprobáltatásod idején teszel, az lehet a legnagyobb diadalod. Mert az általad teremtett tapasztalat annak a kinyilvánítása, Aki Vagy - és Aki lenni Akarsz. Azért meséltem el ezt a kis történetet - a lobogó kis lélekről szóló tanmesét - , hogy jobban megérthesd, miért éppen olyan a világ, amilyen; és hogyan változhat meg mindez egyetlen pollanat leforgása alatt, ha mindenki emlékszik legmagasztosabb valósága isteni igazságára. Nos egyesek tehát azt mondják, hogy az élet iskola, és hogy mindaz, amit megfigyelsz és megtapasztalsz, a tanulásodat szolgálja, Erről korábban már véleményt mondtam, és most megismétlem: Nem azért jöttél erre a világra, hogy tanulj - csak ki kell nyilatkoztatnod, amit már tudsz. Ezzel a kinyilatkoztatással fogod kiteljesíteni magad, és a tapasztalatodon át teremted újjá magad. Ezzel igazolod az életet, és adsz célt neki. Így teszed szentségessé.

Mind az a rossz, ami történik velünk, önnön választásunk eredménye? A világméretű csapásokat és katasztrófákat is bizonyos értelemben mi hozzuk létre, hogy "megtapasztaljuk" annak ellentétét, Akik Vagyunk? És ha így is van, nem akadna kevésbé fájdalmas mód - kevésbé fájdalmas számunkra arra, hogy megtapasztaljuk önmagunkat?

Nem, szó sincs arról, hogy valamennyi rossznak tekintett dolog a saját választásotok eredményeként történik meg veletek. Legalábbis nem tudatos értelemben - legalábbis nem úgy ahogy te értelmezed. Az azonban igaz, hogy mindez igenis a ti teremtésetek. Mindig, minden pillanatban a teremtés folyamatában vagytok. Minden pillanatban. Minden percben. Minden nap. Hogy miként teremtetek azt később fejtjük ki.Egyenlőre legyen elég annyi, hogy afféle hatalmas erejű "teremtőgép" vagytok, és szó szerint oly gyorsan jelenítitek meg az új és újabb megvalósulásokat, ahogy elgondoljátok. Események, történések, feltételek, körülmények - valamennyi a tudatból bukkan elő. Az egyéni tudat roppant erőteljes. Gondolj csak bele, miféle alkotó energia szabadul fel, valahányszor ketten, vagy többen összegyülnek az Én nevemben! És a tömegtudat? Az bizony olyan erős, hogy világméretű következményekkel járó eseményeket és körülményeket teremthet. Persze nem egészen helytálló azt mondani - legalábbis nem úgy, ahogy te érted -, hogy ti választjátok ezeket a következményeket. Ti másként döntötök, mint Én. Akárcsak Én, ti is megfigyelitek a következményeket; és aztán, ellentétben velem, úgy választjátok meg, Kik Vagytok, hogy közben tekintettel vagytok rájuk.Ám nincsennek a világon áldozatok, és nincsennek gazemberek sem. És ugyanígy mások választásának sem lehetsz az áldozata. Bizonyos szinten mindannyian megteremtettétek mindazt, amitől, mint hangoztatjátok, irtóztok - és a megteremtésével bizony ti magatok választottátok. Ez a gondolkodásnak a magasabb szintje, ahová előbb-utóbb minden Mester eljut. Mert csak amikor elfogadják a felelősséget az egészért, akkor érhetik el az erőt, mellyel megváltoztathatják annak egy részét. Ameddig magadévá teszed azt az elképzelést, hogy van valaki vagy valami más odakint, aki helyetted cselekszik, mindaddig megfosztod magad a lehetőségtől, hogy tudatosan irányítsd az eseményeket. Ha azonbam kijelented: "Ezt én tettem", akkor lesz erőd változtatni rajta. Sokkal könnyebb azon változtatni, amit te teszel, mint azon, amit más tesz. Az első lépés ahhoz, hogy bármin is változtass, tudni és elfogadni, hogy az a te választásod eredményeként olyan, amilyen. Ha nem tudod elfogadni a saját személyes szinteden, akkor probáld meg annak megértésével, hogy mindannyian egyek vagyunk. Ezután teremtsd meg a változást, nem azért mert az a bizonyos dolog rossz, hanem mert már nem fejezi ki pontosan azt Aki Vagy. A cselekvés egyetlen indoka: kinyilatkoztatni a Mindenségne, hogy Ki Vagy. Ezt az utat járva az élet ön - és Énteremtővé válik. Tudniillik arra használod az életet, hogy megteremtsd az Énedet, mint azt, Aki Vagy, és Aki Mindig is Akartál Lenni. Ugyanígy egyetlen ok létezik bárminek a visszavonására: mert az már nem fejezi ki, hogy Ki Akarsz Lenni. Nem tükröz téged. Nem képvisel. Ha hű ábrázolásra vágysz, akkor azon kell igyekezned, hogy mindent megváltoztass az életben; mindent, ami nem illik ahhoz a képhez amit ki akarsz vetíteni az örökkévalóságba. A legtágabb értelemben minden "rossz", ami megesik veled, a te választásodból fakad. A hiba nem is abban rejlik, hogy mellettük döntöttél, hanem abban, hogy rossznak nevezed őket. Ez esetben rossznak nevezed magadat is, minthogy mindezt te magad teremtetted. Ezt a minősítést viszont képtelen vagy elfogadni; ezért, hogy ne kelljen rossznak tekintened az életed, megtagadod önnön teremtményeidet. Ez az érzelmi, értelmi és spirituális hazugság végül oda vezet, hogy elfogadsz egy olyan világot, melyben a feltételek éppen olyanok, amilyenek. Ha elfogadnád - és mélyen át is éreznéd - a személyes felelősséget a világ iránt, akkor egészen másféle helyen találnád magad. Hát még, ha mindenki átérezné a felelősségét! Hogy mindez oly kétségbevonhatatlanul nyilvánvaló, az még fájdalmassá, és végtelenül csúfondárossá teszi a helyzetet. A világ természeti csapásai, és katasztrófái - tornádói és hurrikánjai, vulkánjai és áradásai; a fizikai felfordulások - persze nem kifejezetten általad teremtetnek.Viszont te hozod létre azt, hogymindez milyen mértékben érinti az életedet. Ám a világmindenségben történő, akár minden képzeletet felülmúló eseményekről igenis állítható, hogy ti ösztönöztétek és teremtettétek őket. Ezeket az eseményeket az ember közös tudata teremti. Az egész világ együttesen afféle társteremtő, és létrehozza mindezeket a tapasztalatokat. Amit egyenként tesztek, az ott rezeg bennük, eldöntve, mit jelentenek számodra, és hogy velük összefüggésben Ki Vagy. Együttesen és egyénileg teremtitek meg tehát az életet és a megtapasztalt időket a lélek megszabadulásának érdekében. Azt kérdezted, volna-e kevésbé fájdalmas módja átesni ezen a folyamaton - a válasz egyébként: igen -, amíg semmi sem változik meg a külső tapasztalatodban. A földi tapasztalatokhoz és eseményekhez - a tieidhez és másokéhoz - társított fájdalom csökkentésének útja: megváltoztatni a módot, ahogy szemléled őket. Akülső eseményeken nem tudsz változtatni fmert azokat a nagy többség teremtette, és még nem fejlődött olyan fokra a tudatosságod, hogy képes volnál egyénileg módosítani az együttesen teremtett mozzanatokon], így a belső tapasztalatodat kell megváltoztatnod. Ez az útja az élet tökéletes ismeretének Semmi nem fájdalmas önmagában és önmagától. A fájdalom a hibás gondolkozás eredménye. A Mester a legrettenetesebb fájdalmat is megszüntetheti, így gyógyít. A fájdalom mindig abból az ítéletből származik, amelyet egybizonyos dologról mondasz. Ne itélj és megszünik a fájdalom. Az ítélet többnyire a megelőző tapasztalatokon alapul. Az elképzelésed valamely dologról egy korábbi elképzelésből ered. Az előző elképzelésed pedig egy azt megelőző - az az elképzelés pedig megint egymásikból, és így rakódnak tovább egymásra az elképzelések, mint az építőkockák, egészen addig, amíg vissza nem jutsz a "tükörterembe", ahogy az első gondolatot nevezem. Mimden gondolat alkotó és nincs hatalmasabb gondolat az eredeti gondolatnál. Ezért mondják olykor eredendő bűnnek. Márpedig az eredendő bűn az, ha az első gondolatod hibás valamely dologról. Ez a hiba aztán sokszorosan halmozódik., valahányszor második, harmadik stb. gondolatod támad ugyanerről a dologról. A Szentlélek feladata, hogy új értelmezésekre serkentsen, amelyek megszabadítanak a tévedéseidtől.

Hát ezzel nem tudok vitázni, mert így van. Én is jól megkaptam a magamét, de hála Isten sikerült előnyt kovácsolni belőle, vagy legalábbis fejlődni általa.

Állítólag senki nem kap nehezebb keresztet, mint amit (még éppen) elbír.

Igen, ezek az élmények nagyon kellemesek, és bizonyára nem váltak károdra.

De a nehéz helyzetekben lehetőség van sokkal nagyobb mértékű fejlődésre.

Gondolj csak arra, hogy normál esetben senki se mondaná azt, hogy szívesen odaadja az életét valaki más megmentéséért. De krízishelyzetekben, balesetben, katasztrófáknál, önként, gondolkodás nélkül megteszik.

Szerintem az, hogy a pozitív dolgok fejlesztenek, nem jelenti azt, hogy a próbákban történő kitartás ne érlelné a jellemet.

A kettő nem zárja ki egymást, és szerintem nem is egyképpen formál az öröm, és a szenvedés, de hogy hatással vannak a jellemre, az szerintem tagadhatatlan.

Az már más kérdés, hogy melyik kiből mit hoz ki...

Boldogan nem tanulhatnánk?

Már az iskolában is ,az új módszer szerint, a gyerekeket pozitívan kell motiválni. Az a lényeg, hogy ne a büntetéstől való félelmében tanuljon. Inkább érdeklődésből és a pozitív megerősítés hatására.

Igen, így gondolom. Ám a véleményed ettől még tisztelem.

Én speciel az igében nem keresem a logikát, mert ha lenne benne, a nem hívők nem neveznék "bolondságnak".

Vagyis az elfogadása nem ezen a vonalon halad.

Köszönöm, hogy elmondtad.

Ahogy említettem, nem szeretnék Betty megtapasztalására alapozni, mert esetleges értéseivel együtt tévedéseit is importálnám.

Megtapasztalás rengeteg van a világban, azt te is tudod, létezik megtévesztés is. (nem állítottam, hogy ez az, hisz nem tudhatom)

Nekem az Ige a mérőzsinór, annak üzenetéből kiindulva itélem meg az megtapasztalásokat is.

.

Tisztelettel.

Az alázat Jung szerint azt jelenti, hogy csak akkor élhetem meg a közösséget másokkal és Istennel, ha hajlandó vagyok elfogadni önmagamat hibáimmal és gyengeségeimmel együtt. Mindaddig, amíg gyengeségeimet titkolnom kell, csak felszínes kapcsolatba kerülök az emberekkel. A szívem nem érinti meg a másikét. Így az alázat Jung szrint az emberi közösség lényeges előfeltétele.

Nekünk fontos elsősorban az alázat, magunknak teszünk vele jót nem Istennek.

Nagyrészt igazad van.

De pont akik életükben nem fogadták el vagy nem ismerték Jézust, nem fogják őt azonnal látni odaát, amíg el nem ismerik és el nem fogadják, hiszen eddig nem őbenne hittek. Éppen erről szólnak ezek a fejezetek:

"Az ismeretek között azonban nincs jelentősebb annál, hogy megismerjük Jézus Krisztust. Elmondták nekem, hogy ő a kapu, amelyen át mindnyájan visszatérünk (Istenhez). Ő az egyetlen kapu, amelyen visszatérhetünk. Akár itt szerzünk tudomást Jézus Krisztusról (a földi életünkben), akár a szellemi létünk során (a halál után), végső soron el kell őt fogadnunk, és meg kell hajolnunk szeretete előtt. "

"Úgy éreztem, hogy benyelt egy hatalmas tornádó.  Nem láttam semmit, csak az intenzív, szinte kézzel fogható sötétséget. Szeretet töltötte meg ezt az örvénylő, mozgó tömeget, és én még mélyebbre merültem melegébe és feketeségébe, élvezve a biztonságot és békét.  Azt gondoltam:  „Bizonyára ez a halál árnyékának völgye".

Arra lettem figyelmes, hogy emberek és állatok is utaznak velem, de egy bizonyos távolságra tőlem.  Nem láttam őket, de érzékeltem, hogy az ő átélésük ugyanaz lehet, mint az enyém....    Azt viszont érzékeltem, hogy voltak olyanok, akik nem haladtak előre, mint én, hanem csak csellengtek itt ebben a csodálatos fekete-ségben.  Vagy nem volt bennük vágy, vagy egyszerűen nem tudták, hogyan haladjanak.  De félelemnek nyoma sem volt."

Vagyis meg lehet halni Jézus elismerése nélkül is, nem kerül se pokolba, se sehova a szelleme, de amíg Jézust el nem ísmeri, addig Istenhez sem juthat el...

Egyébként "pokol" sem létezik abban az értelemben, ahogy pl. az Egyház hirdeti. Önmagunkkal, saját tetteink következményeivel, másokkal való bánásmódunkkal saját magunknak kell szembenéznünk, mi ítéljük el önmagunkat és a bűntudat minden kénköves barlangnál fájdalmasabb.

Egy súlyos betegségem volt, akkor voltam odaát.

Olvasd el ezt, nagyon érdemes: Betty J. Eadie: Átölel a fény.

Mennyire hiteles az alázatunk?

Valójában Isten követeli tőlünk az alázatot?

Tényleg "rosszak" vagyunk addig, amíg nem szenvedtünk valamennyit ?