Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Ismeri valaki Dr. Zeke Józsefet a Szent János kórházból? fórum

Ismeri valaki Dr. Zeke Józsefet a Szent János kórházból? (beszélgetős fórum)


2017. okt. 4. 22:29
Kedves Kérdező! Én ajánlom Zeke Józsefet. Nem a vicceskedő jófejkedő doki, hanem a számomra leghamarabb sikert hozó megoldást kereső szakember. Számos kudarc, fájdalom és több év elkeseredettség után közöttem ki nála két másik volt Kállissal. Nagyon tényszerű, és nem volt pénzt váró doki. A lényeg: A mi esetünkben mi újból tudtunk hinni a sikerben , és végül egy kisbaba boldog szülei lehettünk. A másik két volt Kállis hölgy közül az egyik velem együtt lett várandós, a másik hölgynek Zeke doktornál a második beültetés lett sikeres. Doktorként kifejezetten drukkolt nekünk és a terhességem alatt végig segített. Nekem hiteles volt, komoly és nagyon profi. A kisbabámnak nagyon örült, meg is hatódott. 35 évesen szültem, és a sok gyulladás miegyéb miatt csak 4 petesejtet tudtunk"összehozni" , amiből eggyel végre csoda történt. Sztem meg kell próbálni vele az együttműködést, mert nagyon jó szakmailag. Van olyan, hogy egyszerűen idegesít, vagy zavaró valaki számomra és már hinni sem tudok benne. Akkor váltani kell. Mindenkinek sikeres felkészülést kívánok és egészséget! Fontos volt nekem, hogy sikerült a durva kudarcokon túllépni és megnyugodni. Ez volt a legnehezebb.
2017. febr. 10. 10:49
Sziasztok! Mi Zeke dokihoz járunk kb 10 éve. Elötte magánkórházba jártam K. Ferenchez a Kálliba. Hát a tapasztalataim elég vegyesek, azt gondolná az ember, hogy egy magánkórházba az orvosok mindent megtesznek, mi pedig ugye ezért nem keveset fizetünk. Én fizettem mint a katonatiszt, a doki kedves és tenyérbemászó volt, az eredmény pedig nulla volt...... Hitegetés, nem kell elkeseredni ezt hajtogatta az orvos. Majd váltottam. Egy ismerős járt a BMC - be Zeke doktorhoz, és gondoltam egy próbát megér.... Elmentem a konzultációra, tények fogadtak és nem tenyérbemászó kedvesség. Hozzáteszem , hogy járok a doktorúr magánrendelőjébe is illetve a Bmc- be is, de nem vagyok a borítékos típus. Velem mindig tényszerű volt, minden embernek megvan a saját stílusa, a doktorúr soha nem kertelt, megmondta a tényeket. Lehet hogy nem egy mosolygós típus, de szerintem nem is ez a "dolga". Ugyebár aki járt már a Bmc - be tudják, hogy sorba hívják be a vizsgálatra a pácienseket, egyik ki, másik be, és hát akarva akaratlanul kiszűrődnek a beszélgetések. Egyszer volt egy olyan eset, hogy egy 40 év körüli hölgy sikertelen eredményét mondta a doki, és azt mondta hogy mindenki saját döntése de ha az unokahúga lenne a hölgy aztmondaná hogy felesleges pénzkidobás a kezelés, mert nem jár sikerrel, és ne folytassa. Lehet hogy elsőre kegyetlennek hangzik, de mindenki az őszinteségre vágyik. Én ezt a Kálliba nem kaptam meg. Én csak csodadokinak hívom, mert ahogy hozzá kerültem minden megváltozott pozitív irányba. Lett peteérésem és sikeresek voltak az eredmények. Túl vahyok nála 3 lombikon , most az eredmények után elég volt sz inszem és várjuk, hogy sikerüljön. Persze valószínű, hogy lombik lesz megint ha ez nem jön össze. De a dokiról : Remek szakember, precíz, és őszinte. Én láttam már, mosolyogni és viccelődni is. Volt, hogy felmerültek problémák és hívtam telefonon, mindig segítőkész volt. Én úgy érzem, hogy jó "csere" volt az orvosváltás. Az eredmények is pozitívak , és ez nem a borítéknak köszönhető!! Én csak ajánlani tudom a doktort, mert remek szakember!
2016. okt. 30. 16:46
esetleg ,jár mostanában valaki a doktor úrhoz?szívesen beszélgetnék olyanokkal akik a Zekét választották.
2013. jan. 3. 18:51
Sziasztok, nem tudom, hogy aktuális-e még, de nekem elég rossz tapasztalataim voltak a doktor úrral. A BMI-be jártam hozzá, választott dokim volt, mert ajánlották, csak aki ajánlotta, elfelejtette említeni, hogy pénz nélkül nem sokra jutok nála. Sajnos az első perctől fogva elvárta a "juttatást", és miután nem tudtam, hogy mi a pálya, többször órákig várakoztam, hogy behívjon, még akkor is, ha elsőnek értem oda aznap. Sajnos az nem derült ki, hogy szakmailag jó-e, mert a második inszemináció után otthagytam...
2012. jún. 20. 21:59

Sajnálom hogy veled is ilyen sok rossz dolog történt,de remélem ez a múlté és már csak jó dolgok jönnek az életedben.Nekem is volt cisztám 2 nagy több rekeszes,de a végén "összeházasodtak"és lett belőle egy óriási,tenyérnyi.Túléltem,igaz nem volt egy leányálom,ezt is a Jánosban csinálták,nem voltak jó élményeim!Aztán myoma az egy fokkal jobb volt és doki se volt gáz,ez is János Kórház.Nem értem hogy nem vették észre ezt a nagy cisztát?!Az a doki aki szóvá tette hogy mit keresek a Jánosban az valamilyen András(Szuromi???).Aki a cisztámmal műtött az az Elekes Tibor,neki az volt as legnagyobb problémája hogy nem" 20 kilós csaj vagyok" hanem 75.Azt sem tudta mikor műtött meg és a műtét után nem sokkal kiküldött a folyosóra hogy sétáljak(4 órát voltam a műtőben).Természetesen kiestek a csövezések,minden tiszta vér lett a nővérkék jól leszidtak hogy mit keresek kint a folyosón.Myoma Kostic doki elég normális volt.Egyébként az IVF-et a János Kórházban (BMC) végezték és így sem voltam szívesen látott "vendég".

Szerintem soha nem késő váltani,így a 7.hónap környékén sem,tedd meg nehogy később megbánd.

Nekem nagyon jó nőgyógyászom van,szüléseket vállal a Margitban.Esetleg ha érdekel megadnám az elérhetőségét vagy olvashatsz róla véleményeket.Nem csak orvos,ember is,és nem is akármilyen!Ha sima szülésem lett volna Őt választottam volna,de mivel ikreket vártam és császárt javasoltak így egy másik dokit néztem ki magamnak a Margitban.Egyébként sokat feküdtem a Margitban és azt mondták ott a kismamák hogy nem az orvos a legfontosabb,hanem a szülésznő és sokan szülésznőt fogadtak nem orvost.Egyébként én 2x voltam a szülőszobán,mivel nem egyszerre veszítettem el a babáimat(9 nap különbséggel) és le a kalappal az összes szülésznő előtt!

15. 80fa7028be (válaszként erre: 14. - Csibike77)
2012. jún. 20. 12:28

Én teljesen megrökönyödve olvasom, hallgatom ezt és a hasonló történeteket!

Annyira jellemző ez a két dolog a János kórházra, magnézium a varázsszó náluk mindenre - de komolyan, bármikor mentem, bármi volt: magnézium - aztán a másik, hogy ultrahang nélkül bocsátják útjára az embert. Engem már negyedik napja nem vizsgáltak, nem ultrahangoztak, és úgy engedtek haza a bentfekvés után. Feküdni otthon is tudok, hisz a kutya rám nem nézett.


Cisztát vettek ki belőlem. De ököl nagyságút. Megtekeredett, elhalt. És ezt senki nem vette észre.


Nagyon sok ott a fiatal doki, nem tudom, te épp melyiket fogtad ki, az én választott orvosom is az, de rám ssem nézett soha, míg bent feküdtem, még vizitnél is a sor végén kullogott, úgy, hogy be se jött a szobába... no comment.


Ráadásul ha a dévaiban volt az ivf, úgy tudom, onnan a Jánosba küldik az embereket.


Meggyőződésem, hogy orvosi mulasztás történt a te esetedben, de legalábbis tehettek volna valamit, ha jobban odafigyelnek.

Már nem soká a 7.hónapba lépek. Nagy dilemma az orvosváltás.

amúgy volt olyan lánya kórházban, aki állami dokihoz járt, soha egy fillért nem fizetett, a doki sms-t írt neki, hogy hallja, hogy megszült (koraszülés, ezért került a Jánosba), gratulál stb., aztán pár nap múlva fel is hívta. Na! ...

2012. jún. 20. 11:06

Szia!

Megkérdezhetem hogy mi volt végül is a baj amiért megműtöttek?

Nagyon sajnálom hogy így jártál!

Mennyi idős terhes vagy?Esetleg megpróbálhatnád a Szt.Margit Kórházat ha nincs túl messze,mivel egyesített a Szt.János Kórházzal.Engem a mentő vitt be 9 hetes terhesen a Jánosba,mert elkezdtem vérezni.3 napig a kutya sem nézett rám.Magnéziumot adtak tabletta formájában,igaz nem görcsöltem.A 4.napon közölték hogy ha már nincs vérzés hazamehetnék.Én kértem meg az ápoló csajt hogy ha lehet legalább egy UH-t csináljon a doki mielőtt hazaengednek mert nem lehet tudni mi van az ikerbabáimmal.Felküldtek az emeletre megcsinálta egy fiatal,nem szimpi doki az UH-t,szerencsére akkor még minden rendben volt.A dokinak csak annyi volt a kérdése mit keresek ebbe a kórházba,nekem a Margitban kéne feküdnöm van elég betegük!Nagyon ideges lettem,de mivel már "fél lábbal "kint voltam a kórházból csak annyit mondtam hogy ide hozott a mentő.És ráadásul mivel IVF-es voltam ezért az ellátó kórház ahova minden esetben mennem kellett(papíromon rajta is van) volna az a János Kh. és mégis így bántak velem!Legközelebbi problémámmal a Margit Kh-ba mentem ismeretlenül és nagyon kedvesek voltak velem végig.Viszont ami a legszomorúbb az egészben hogy mind két babámat elveszítettem.Egyébként a Margitban is vannak érdekes természetű dokik,de nem bunkók és nagyon jó szakemberek,szerintem.Te melyik dokit választottad a Jánosban?

2012. jún. 18. 23:54

Minden doki ilyen idióta a Jánosban?! Nagyon elkeserítő, pláne, hogy szülés előtt állok. Már nagyon tartok attól, hogy mi lesz. Ugyanis ott van fogadott orvosom, de totál nem bízom benne, nagyot csalódtam. Nem tudom, váltsak-e. Egyedül a pénz, ami mellette szól. Hisz ő olcsó.

Annyit tudok nektek mondani, hogy terhesen többször mentem a Jánosba azzal, hogy iszonyatosan fáj a hasam, de ezt úgy képzeljétek, hogy nem tudtam kiegyenesedni, és zsinórban -olyan 20-szor - hánytam, és egyfolytában jajgattam,pedig nem vagyok egy hisztiss fajta. Pár napig bent feküdtem, néha megultrahangzotak, de egy idő után már azt sem. Közölték, ohgy minden rendben, csak nő a méhem. Hazaengedtek.

Pár nap telt el, újra a kórházban kötöttem ki, ugyanazzal a fájdalommal. Közölték, hogy menjek haza, csak nő a méhem, túlreagálom a terhességet. Szóltam nekik, hogy ez már nem először fordul elő, pontosan meg tudtam határozni, hogy hol fáj, és értsék meg ,ez nem a méhem. Mondtam, küldjenek vizsgálatokra. Még én adtam nekik tippeket, hogy vakbél, vesekő stb. Hazaküldtek. Még aznap éjszaka mentő vitt be!!! Rá másfél napra a sebészeten megműtöttek, ahol közölték, ohgy pár napon belül belehaltam volna!

12. 80fa7028be (válaszként erre: 8. - Katka87)
2012. jún. 18. 23:47
Én nem hagynám annyiba! Te se tedd!!
2012. jún. 18. 23:33

Sziasztok!Nagyon sajnálom hogy mindenkinek ilyen rossz a tapasztalata,sajnos nekem is.Én a BMC-be járok és 2x kerültem hozzá mivel szabin volt a dokim.Az első mutatványa több tíz ezrembe került,mert eltolta a stimulálásomat.A második alkalommal meg közölte velem hogy nem az ő betege vagyok ezért nyugodtan várjak mert az ő betegeit hívja először.Fél 7-re értem a BMC-be (8-tól van rendelés)és 11:45-kor hívott be.Meg sem kérdezte mit szeretnék,csinált egy UH-t.Elkezdett recepteket adni,mire én közöltem vele hogy van fagyi babánk,Őket szeretném hazavinni.Amiket megcsináltattam vizsgálatokat azok eredményeit nem kérte el,ismeretlenül minden nélkül elindítaná a programot.Véleményem:nem alapos,mogorva,lenéző,nemtörődöm,bunkó és minden ami rossz,negatív!!!!Senkinek nem ajánlanám!A belefásultságról csak annyit hogy ismerek rengeteg orvost,tőle sokkal idősebbeket és mégis kedvesek,megértőek stb.

Úgy gondolom hogy Zekének nincs keresni valója a nőgyógyászatban mert nem tud bánni az emberekkel,de a BMC-be egyáltalán nem ilyen orvosokra lenne szükség,nem is értem mit keres még ott?!Talán nem volt rá még elég panasz?!Mindenkinek Zeke mentes napokat kívánok!

2012. máj. 9. 13:34
Igen nagyon számít a szimpátia. Nála futószalagon járnak a páciensek, és még csak kérdezni sem lehet sokszor, mert gyorsan lerázza az embert. Valószínű az van amit mondtál, lehet tényleg belefásult, de akkor ne vállaljon szülést, mert az én esetem nagyon rosszul végződhetett volna a nemtörődömségével.
9. Egyed Judit (válaszként erre: 8. - Katka87)
2012. máj. 9. 12:15
Sajnos én is annak idején oda jártam és mindíg hozzá kerűltem pedig nem akartam mert már a kezdetektől nem volt szimpatikus és valjuk be ilyen dolognál az fontos.Nekem se mondott sose semmit csak megvizsgált mondott pár szót írt gyógyszert és annyi.Csodálkozom még hogy ott van egyáltalán mert elég sok rossz vélemény van rólla ahogy hallom.Lehet nagyon sok a beteg és már belefásúlt a dolgokba.
8. katka87 (válaszként erre: 7. - Egyed Judit)
2012. máj. 8. 21:28
Köszi szépen :) Muszáj voltam leírni, mert ugyan mondtuk neki, hogy fel lesz jelentve, de nem akartam már csak találkozni sem vele. Hála Istennek minden rendben van, nem lett baj :)A meddőségi részen biztos ott van, szerencsére és spontán terhességgel kerestem fel, de azon a részen ezek után megkérdőjelezném a szakmai tudását, főleg miután magzatvíz folyásra azt mondta csak felfázás, és közben ömlött rendesen belőlem, és még látta is, mert megvizsgált. Laikusként tudtam mi van, ő ennyi praxis után, ilyen alapvető helyzettel nem tudott mit kezdeni.Rengeteg betege van a meddőségin, úgy látszik a kismamákra már nem jut agyi kapacitás. De szerencsére váltottam és nem is akarok arra gondolni, mi lett volna, ha nem. Neked is minden jót.
7. Egyed Judit (válaszként erre: 6. - Katka87)
2012. máj. 8. 18:46
Basszus ez nem semmi,de a dokiból kinézni,nem semmi amin végig mentél,még jó hogyha a vége jó.Minden jót neked.
2012. máj. 8. 14:34
Az én történetem : 25 éves vagyok, és egy gyönyörű lassan 4 hónapos kislány anyukája :) Én dr. Zeke Józsefet választottam szülészorvosnak. A legidősebb nővérem is nála szülte a 3 gyerekét, és a sógornőm is a 2 fiát. Jó szakembernek tartottam. A másik nővérem a stílusa miatt más orvoshoz ment. Igen, nagyon nyers a modora. Szóval, 24 hetes terhesen behívott keddre vizsgálatra a Jánosba. 4 órát várakoztatott, akik utánam jöttek, mind bejutottak, többször ki jött, köszönt nekem, de nem szólt volna, hogy ne várjon, mert nem lesz idő a terhes vizsgálatra, mert rengeteg meddőségi konzultációja van, ezt megértettem volna természetesen, de nem szólt. Már kihoztak egy széket a nővérek, mert már nem bírták elnézni, hogy nagy hassal ott álok órákig. Négy óra múlva, mikor kiürült a folyosó behívott, leültem, majd szólt, hogy hétfőn menjek be a magán rendelésére, mert most nem tud megvizsgálni. Majdnem felrobbantam az idegességtől, ráadásul nem is lakok közel, másfél órát kell utaznom oda is és vissza. Egy hétfői napon 35 hetesen, reggel arra keltem, hogy térdig vizes vagyok. Azonnal hívtam a dokit, azt mondta, hogy menjek be ctg-re a szülészet mellett található tini rendelésre, ahol majd elvégzik a vizsgálatot, az eredményt meg vigyem be neki a meddőségi centrumba . Teszem hozzá már 10 perces fájásaim voltak. A ctg ki is mutatta. El mentem ezzel a ctg-s papírral a doktor úrhoz. Megnézte, majd megvizsgált. Először is, elkezdte, hogy maga ennyire folyik? Mondom igen, ezért jöttem. Majd közölte, hogy zárt a méhszáj, ez nem magzatvíz, biztos fel vagyok fázva. Erre kérdeztem, hogy na de 10 perces fájásaim vannak, egy felfázásnál nem ilyen, voltam eleget felfázva, tudom mi a különbség. Majd szólt, hogy pénteken jöjjek vissza egy UH-ra. Rákérdeztem, hogy a baba már hány kg, ugyanis soha egyszer nem mondta. Megnézte, majd mondta, hogy a baba elég kis súlyú, kb 1800 gramm lehet, nem kap elegendő táplálékot. Kiakadtam, ezt most veszi észre, és ha nem kérdezek rá??!!A vizsgálat után da adtam neki 6000 Ft-ot(ezek után nem szívesen) (ugye ez nem a magán rendelése, mert az 12000 Ft), de itt annyit ad az ember, amennyit gondol. Na szóval oda adtam neki, majd szépen komótosan megszámolta( 3 db 2000-es volt nálam, így adtam) és vissza adta, hogy az ő vizit díja 12000 Ft. Elkezdte, hogy este menjek vissza a magánrendelésére és majd ott oda adom ezt a pénzt, mert úgy is abban a szám. gépben vannak az adataim. Teljesen hülyének nézett, amikor a Jánosban is ugyanúgy megvannak az adatok, hisz ugyanazt a papírt kaptam meg itt is mint a magánrendelésén. Szóval este elmentem,(vicc, hogy vajúdó nőt nem, hogy befektetne, de még vissza hívja este a magánrendelésére is a pénzéért) de akkorra már nagyon görcsöltem, de erre is azt mondta, jósló fájás. Egész éjszaka nem aludtam, 10 percenként markoltam nagyokat a párom kezén. Másnap a nővérem, aki másnál szült, szólt, hogy ez nem normális, azonnal kért arra a napra időpontot a dokijától. Elmentem hozzá a Máv Kórházba, megnéztek UH-on, el volt ájulva, mert a gyereknek már nem sok magzatvize volt, és nem, hogy zárt volt a méhszáj, hanem 1 ujjnyira ki voltam már tágulva. Azonnal befektetett a kórházba, magnéziumos infúziót kaptam, hogy vissza szorítsák a szülést. Már nem sikerült, éjszaka már 5 percesek lettek a fájások, lekerültem a szülőszobára, és fel hívtam a páromat, hogy jöjjön. Persze utána már anyukámék, és egy-két testvérem is rögtön jött. A doki reggel mondta, hogy ebből lehet normál szülés, de fél 1 fele, a gyerek szíve kezdett lelassulni, így megcsászároztak, így 35. hétre január 18.-án megszületett az én édes gyönyörű kislányom, 2200 grammal(és nem 1800 gramm) azonnal lekerült a PIC-re, és csak másnap láthattam őt.Kiderült, hogy a köldök zsinór össze volt szűkülve, ezért nem kapott sok táplálékot, illetve oxigént.(és nem az volt a probléma, amit Dr. zeke József mondott, hogy a méhlepény nem fejlődött ki rendesen) Amikor varratszedésre mentem, a dokim elmondta, hogy ha még egy napot vártam volna, a baba nem élte volna túl. A magnéziumos infúzióval sikerült volna normalizálni a baba helyzetét, de nem jött össze, jönni akart. Magyarán, szerdán született, de Dr Zeke József csak péntekre hívott volna be. Az már plusz 2 nap. Szóval köszönöm szépen neki, hogy majdnem elvesztettem a kisbabámat, és vajúdhattam két és fél napot. A családom a felháborodottságtól izzott, mindenki aki hozzá járt váltott az én megmentőmre :) Szóval ez az én kis történetem. De a dokimnak ÖRÖK hála, amiért megmentette a kisbabámat!!!!!!! A következő terhességet nála csinálom végig!!
2012. jan. 12. 08:28
Velünk rendes volt. Most voltam nála az első konzin. A barátnőm is hozzá járt és többszöri próbálkozás után sikerült neki spontán teherbe esni. Ő sok mindenen ment keresztül és mindenképp a dokinak köszönheti a sikert.
2012. jan. 11. 14:00
Egyet értek mindkettőjükkel, én egyszer voltam nála, mert a dokim szabin volt, és azt mondtam soha többet. Bunkó volt velem, és több ismerősömmel is, én senkinek nem ajánlom.
3. Egyed Judit (válaszként erre: 2. - 1c92396beb)
2012. jan. 11. 13:39
Én is osztom ciróka álláspontját én mondjuk már rég jártam nála de nem voltam megelégedve vele és mindíg hozzá kellett menni vizsgálatra.Nem is tud mosolyogni az a pali legalább is én nem igen láttam olyan fapofa pedig ilyen helyen nem ilyennek kellene lennie az embernek mikor az ember úgy is elvan keseredve legalább valami mosolyt erőltetne de ez az én véleményem.
2012. jan. 10. 22:22

Szia!


Én leírtam a tapasztalatomat vele kapcsolatba a BMC-s topikba.

Én sajnos semmi jót nem tudok róla írni. Mi hozzá jártunk.

2012. jan. 10. 22:15
Sziasztok! Dr. Zeke Józsefhez szeretnék időpontot kérni, van valakinek tapasztalata róla?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook