Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Interneten cserét beszéltem meg egy illetővel, én elküldtem ő nem. Mit tehetnék? fórum

Interneten cserét beszéltem meg egy illetővel, én elküldtem ő nem. Mit tehetnék? (tudásbázis kérdés)

18. e3e8ab07a5 (válaszként erre: 14. - 9b10f3d7ff)
2013. okt. 10. 15:50
igazad van, de én lehet nem bírnám ki, hogy ne posztoljak szépeket róla
2013. okt. 10. 15:29

Szia!

Én is így jártam sajnos, bár még reménykedem. Nekem egy parfüm tetszett meg, de nagyobb volt az értéke, mint ami a másik félnek tőlem megtetszett, ezért tőlem több mindent vitt.egyikre sem volt szükségem, csak a helyet foglalta -két sapka, körömlakk, és egy olcsó smink cucc- én elküldtem neki, ahogy megbeszéltük. A parfüm azóta sem jött meg. Augusztus óta rágom a fülét. Mondta, hogy közbe jött valami, de majd küldi. Múltkor azt mondta, hogy vmi baleset történt, és nincs tbje, ezért hirtelen kellett sok pénzt összeszednie, de küldi. A parfümöt hirdeti még mindig, viszont augusztus óta nem volt megújítva a hirdetés, a többi hirdetése mindig újítva van. Plusz beregisztráltam másik néven, ajánlatott tettem rá, de nem írt. Amikor ezt a tb-s esetet mondta, akkor megemlítette, hogy már 2 vevője is lett volna rá, de ő nekem fogja küldeni. A kérdés, hogy mikor. Amúgy már fenyegetőztem én is. Nem egy nagy értékű dolgokról van szó, de tudat, hogy átvertek. Amúgy én szoktam csereberélni, és ettől eltekintve sosem volt gondom.

2013. okt. 10. 15:25

Azt mondta feladta gondolom ajánlottan, de a számot nem tudom.Azóta nem írt nekem.Írtam az oldalnak, de nem reagálnak.

Akkor ezekszerint semmire sem megyek a rendőrséggel?

2013. okt. 10. 15:23
Egyébként ha emailban beszéltetek meg van a szöveg gondolom, erre hivatkozhatsz, de lehet minden hájjal megkent csaló :(
14. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 12. - E3e8ab07a5)
2013. okt. 10. 15:20
Na ja, aztán meg ő járhat a bíróságra becsületsértésért, hitelrontásért.
2013. okt. 10. 15:19

Semmire nem mész a feljelentéssel. Egy procedúrával több és ennyi. Nagybátyám 16.000ft miatt akart menni feljelenteni és a rendőr azt mondta hogy semmi értelme neki, mert kis összeg így nem foglalkoznak komolyabban vele, no meg ha beperelte volna, maga a perköltség több lett volna mint maga az összeg.


Ő hogy adta fel a küldeményét neked a postán?

2013. okt. 10. 15:18

Vatera szabályzatában benne van, hogy ha elfogadja a szabályzatot, akkor annak megfelelően kell eljárnia és ha nem teszi következményei lesznek.

Szeintem érdeklődj a jófogásnál is. Valamint jók ezek a közösségi oldalak, tudod a nevét, lakhelyét, esetleg meg tudod osztani az ismerőseivel, hogy 3000 forintot sem ér a becsülete...

Sok sikert!

2013. okt. 10. 15:18

Még mindig árulja a szobrot? A helyedben írnék a J.fogásnak, hogy csaló. Igaz ez az oldal azt hiszem nem az a pontozós fajta, ahol könnyű nyakon csípni.


Vetesd meg egy ismerőssel a szobrot, postázza és ne fizessétek ki.

2013. okt. 10. 15:15

nekem egyszer volt ilyen a vaterán, én megmondtam neki, hogy feljelentem, ha nem küldi.

Küldte+

Bár tény, hogy a barátnőm rendőr, így szóltam neki, azt mondta, ha nem küldi, akkor felhívja telefonon hivatalból, de erre hál' Istennek nem került sor.

Azért leht, hogy utánakeresnék jófogás szabályzatában, hogy ez mit von maga után...

2013. okt. 10. 15:12
Csak ajánlottan adtam fel, nem írtam én rá semmilyen értéket.Igen meg van a szelvény még.
8. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 6. - 9b10f3d7ff)
2013. okt. 10. 15:11
Ja sehogy nem járnék 3 ezer forintért, nem azért, mert sok pénzem van, hanem a macera miatt, egyébként is 5 ezer alatti összeg.
7. Zizisicc (válaszként erre: 3. - E977712348)
2013. okt. 10. 15:10
Bizonyítania kell, hogy feladta - feladóvevény- , gondolom, bemondásra nem hiszik el. Te tudod bizonyítani, hogy feladtad?
6. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 1. - E977712348)
2013. okt. 10. 15:10

Ajánlottan, érték megjelöléssel adtad fel?

Ha nem akkor én biztos nem járnék a rendőrségre egy-két évig.

Végül nem ellopta Tőled, elküldted, ami nagy hiba, de nem olyan vészes összeg.

2013. okt. 10. 15:10
messze sajnos
2013. okt. 10. 15:07
messze lakik tőled? Ha nem, keresd fel, ha igen, felejtős :(
2013. okt. 10. 15:07

Tudom a címét, mivel postán küldtem neki.Rendőrség foglalkozna ezzel?

Ráadásul be sem tudom bizonyítani, hogy nem kaptam meg...majd azt mondja feladta,én már mindenre gondoltam.

2013. okt. 10. 15:04
Feljelentheted, de szerintem soha nem találják meg. Ugrott a nyaklánc. :-(
2013. okt. 10. 15:04

Szóval j*fogáson egy vevő érdeklődött az általam árult nyaklánc miatt, de megtetszett egy szobor,amit árult így megbeszéltük, cserélünk.Én elküldtem neki a nyakláncot postán,de ő a vázát nem.

És nem is tudok vele kapcsolatba lépni.

3.000 forintos érték volt.

Érdemes feljelenteni?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook