Idős, beteg ember - hol van a legjobb helyen? Otthonában vagy intézményben? (beszélgetős fórum)

Az volt a legjobb, hogy otthon lehetett. Ha idősek otthonába került volna, nem biztos, hogy azt a traumát pozitívumként élte volna meg.

Fiatalok még mobilak, de az idősebbeknek a megszokott környezet a legjobb. És ahogy írtad is, megvannak a lehetőségek, hogy ne szakítsuk ki őket ebből.

Ne legyen e miatt lelkiismeret furdalásod,mert helyes döntést hoztatok.

ez attólis függ,lelkileg ki,hogyan bírja. mamám 86éves,7éve gondozza anyukám. 5éve kezdett el romlani az állapota,hallucináció,kényszerképzetek öngyilkossági kísérletek.. úgy fél éve teljesen lerobbant,etetni,pelenkázni kell,már azt sem tudja hol van.. anyukám majd beleroppan h így kell látnia de nem tudná elviselni ha nem ő gondozná..

anyukám szerint is jobb neki vele-bár fogalma sincs ki ő- és az otthonban hogyan élne és élne-e egyáltalán?

de kérdem én,élet ez még? :...((( h a haját tépi naphosszat,h a zsebkendőjét mártogatja a kakaóba a kifli helyett,h a pelenkába nyulkál és.. :...((

és ezt napmintnap végignézni a családnak..

szóval nem tudok állást foglalni jószívvel semelyik irányban sem :((

Szia!

Fogadd őszinte részvétem!

Minden tiszteletem a tiéd/tiétek, én is csak azt tudom mondani, amit már a többiek is sokan leírtak előttem!

Ismerem ezt a helyzetet, én is benne voltam! A nagymamám tavaly nyáron hagyott itt minket, hosszú betegség után!

Hidd el nekem, a lehető legjobbat tettétek édesapáddal, hogy nem dugtátok be egy otthonba, ahol meglátásom szerint, előbb elment volna, mint így!

Azt tettétek, ami NEKI a legjobb volt, amit ő szeretett volna és ez a legszebb, legtöbb dolog amit megtehettetek érte!

Az én mamám 86 éves volt, nagyon rossz fizikai állapotban volt már nagyon rég óta! Két éve, novemberben kezdődött, hogy nagyon hirtelen elkezdett leépülni szellemileg is!

Elért egy olyan szintre, hogy már nem is tudta hogy én ki vagyok, állandóan a szülei felől kérdezett, mintha visszafelé fejlődött volna agyilag! Képtelen volt megérteni, felfogni dolgokat, elvesztette az időérzékét! Etetni, pelenkázni, öltöztetni, fürdetni kellett és mindez rám és a 92 éves nagypapámra hárult! Én közben terhes is lettem és mellette itthon volt a 2 és 1/2 éves kisfiam is. Néha zokogva könyörögtem az édesapámnak, hogy adjuk be egy otthonba, mert már nem bírjuk és a papa is kikészül! Ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem adja kórházba, se otthonba, mert akkor biztos hogy néhány héten belül meghal (hozzáteszem, Ő szinte semmit nem foglalkozott vele, hétközben egész nap dolgozott, hétvégén pedig soha nem volt itthon, egyedül a nagyfürdetésnél segített, mert fizikailag képtelen voltam - terhesen - megemelni az 50 kg-os magatehetetlen öregasszonyt)! Pokol volt ez az időszak számomra is, és a nagypapám számára is, mivel mi töltöttük a mamával a legtöbb időt, és teljesen kikészített minket! Persze akkor már nem tehetett róla, de világéletében elviselhetetlen természete volt!

Na, mindezt csak azért írtam le neked, hogy én is azt tartottam volna jó megoldásnak, ha otthonba kerül, mivel nekem (terhesen, kisgyerekkel), és a nagypapámnak fizikailag, idegileg így könnyebb lett volna! Arra nem gondoltunk, hogy a mamának hogy lett volna jobb, de most már tudom, hogy NEKI így volt a jó! Most már "csak" azért van lelkiismeret furdalásom, mert akkor nem azt néztem, hogy Neki mi a jó, hanem azt néztem, hogy nem bírom már tovább, nagyon féltettem a babámat...

Visszatekintve már én úgy vélem, hogy Neki így volt a legjobb, mégha nem is volt teljesen tisztában dolgokkal, de az sokkal rosszabb lett volna, ha egy idegen helyre kerül, idegenek közé...

A legjobb döntést hoztátok!

Mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat.

Többen azt fogalmaztátok meg, amit én is érzek, amennyi adatott Neki, azt legalább úgy élhette meg, ahogy Ő szerette volna.

Idővel biztosan megnyugszunk majd, de nem könnyű.

Még egy kérdés!

Ez a házi segitségnyújtás havi szinten mennyibe kerül?

Köszi

Sziasztok!

Ez a téma sajnos engem,minket is érint:(

A mamám idős,hál istennek nem nagyon beteges 83 éves.

Tőlünk elég messze lakik,így a napi, szinte heti látogatás sem megoldott:(

Idő,(sajnos )pénz hiányában.

Amíg egyedül lakott mindig volt valami ami miatt azonnal rohanni kellett..Volt,hogy az udvaron elesett,eltört a keze.

Elintézte magának,hogy Budaörsre bekerült egy otthonba(közel a tesvéreihez)de ott sem érzi jól magát.Elvárná,hogy 2-3 naponta menjük,de nem győzzük benzinpézzel

Azt akarja,hogy hozzuk ki,és odaköltözne hozzánk.

De én már laktam együtt anyósommal,annak sem lett jó vége...

Fogadd részvétem. Nyugodjon meg a lelked: A legjobb döntést hoztad!

Az én nagymamám 5 éve él bentlakásos idősek otthonában, mert 24 órás felügyeletet igényel, alzheimer kór miatt. Akkor ez volt a legjobb. Ha legkisebb lehetőség lett volna, mi is hazahozzuk.

nem hiába mondják azt:"a Magyar ember nagyon röghöz kötött"

Sok ember ,szinte egész életét egy helyen éli le.

De ha sikerült egy saját kis fészket kialakítani magának, akkor biztos, hogy nehezen válik meg tőle.

Ez idős korban fokozottabban így van.

Először is őszinte részvétem Édesapád elvesztése miatt.

Szerintem az a legfontosabb, hogy olyan helyen lehetett, ahol ő szeretett volna lenni. Nem vagyunk egyformák.

Én pl. tudom, hogy szeretnék majd öregek otthonába menni. Hiába próbálnának rábeszélni, hogy maradjak itt vagy ott.

Ugyanakkor lehet, hogy ha erőszakosabb vagy, és kényszerből ott marad - még eddig sem élt volna. Az a legfontosabb, hogy úgy volt, ahogy Ő szerette volna. ..de az is lehet, hogy élt volna még 1 évet, de korántsem olyan kényelmesen, örömmel, mint ahogy tette a saját tárgyai körében, a saját otthonában.

Egy kolléganőm élt együtt az anyósával. Elköltöztek egy nagyobb lakásba - az anyósa 1 hónap múlva meghalt. Ők meg ott álltak értetlenül, mert látszólag nem indokolta a halálát semmi.

Érezhető, hogy mennyire szeretted az Édesapádat. nagyon nehéz okosan szeretni, de Te így tettél. Nem úgy szeretted, ahogy Neked lett volna jó, hanem ahogy Őneki. Ne ostorozd Magad emiatt, mert jól döntöttél.

Szeintem kevés az az idős beteg, aki inkább a kórházat/idősk otthonát/elfekvőt stb választaná az otthona helyett.

9 év is nagyon szép idő, jól döntöttél.

A papám márciusban került kórházba, ő minden nap könyörgött, hogy csak egy órára, de vigyük haza. Nem lehetett, emrt ha kivisszük a kórházból, nem veszik vissza, és azonnal meghal. Ezt nehéz lett volna neki megmagyarázni. Márciustól júliusig (a haláláig) kórházról kórházra vitték, és minket pedig furdalt a lelkiismeret, hogy nem hozzuk haza. De nem volt mit tenni. Ő biztosan inkább az otthoni 1 órát és a halált választotta volna, mint 4 hónapos kórházi haldoklást.

De ezt MI nem választhattuk.

Nagyon nehéz hozzá szólni!

Szerintem nagyon jól döntöttetek!

Nem érdemes a "mi lett volna ha" kérdéseken gondolkozzni.

Édesapád boldog volt a házában és a saját tárgyaival körülvéve.

Te magad is írtad, hogy oda vágyott vissza.

Szomorú történet nagyon.

A legjobb belátásod szerint cselekedtél.