Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Idős, beteg ember - hol van a legjobb helyen? Otthonában vagy intézményben? fórum

Idős, beteg ember - hol van a legjobb helyen? Otthonában vagy intézményben? (beszélgetős fórum)


A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.

1 2 3 4
2010. júl. 23. 13:44

Belegondoltam abban, hogy ápolnom kellene valamelyik idősebb hozzátartozómat...

tuti nem menne, ahhoz túlságosan lusta vagyok, még magamhoz is nem hogy máshoz...

aki rám számít, ne tegye:))

49. bea9b83c3f (válaszként erre: 45. - Gretike78)
2010. júl. 12. 11:09

Szia, az én nagymamám 85 éves, februárban jött el az a pillanat, hogy nem tudtuk mindennap kifizetni az ápolónőt, úgyh a BGH-tól megrendeltük ezt a távfelügyeleti szolgáltatást. 1600 Ft/hónap és azonnal értesítenek minket, de lehet az is kérni, hogy azonnal a mentőket értesítse. Ez attól függ, hogy tényleg mennyire beteg, meg attól is hogy mennyire laktok közel hozzá.De ha elutaztok, akkor úgy kérjétek, hogy a mentőket értesíti, és mondjátok el neki, hogy csak akkor nyomja meg a riasztó gombját, ha tényleg baj van!!!


Itt van az oldala, ha gondolod nézd meg:

[link]

48. Noarashi (válaszként erre: 45. - Gretike78)
2010. júl. 9. 16:30
Ahol én lakom, ott az önkormánytanál azt hiszem lehet olyat igényelni, hogy szociális munkások vigyáznak az öregre...nem folyamatosan. Kapnak egy riasztógombot,ha baj van,akkor riasztják a szoc.gondozókat és jönnek.Amúgy meg minden nap bemennek egy órára.Legalább a szomszéd néninél így volt,bár azért hogy bementek asszem fiztenie kellett.De a riasztó szolgáltatás ingyenes.Szóval mindenképp érdemes a helyi önkormányzathoz bemenni.
47. access
2010. júl. 9. 16:01
Körülményektől függ és az anyagi lehetőségektől.
2010. júl. 9. 15:42
Igen, van ilyen, de nem tudom mik a feltételek. Az önkormányzat szociális osztályán biztosan tudnának felvilágosítást adni.
2010. júl. 9. 11:11
Szziasztok, egy kis segítségre lenne szükségem! Elutazunk néhány hét múlva Horvátországba, de édesanyámat nem tudjuk magunkkal vinni, mert már nagyon idős. Igaz el tudja látni magát, tehát ápolónőre nincs szüksége, de ha a másfél hét alatt még is történne vele valami akkor kihez tud fordulni? vagy hogy óvjuk meg attól, hogy valami baja legyen? Erre a távfelügyeletre gondoltam, nem tudom valaki ismeri e, vagy tapasztalatotok van e ezzel kapcsolatban?
2009. okt. 31. 15:17

Saját példámból kiindulva én mégegyszer nem csinálnám végig, amit végigcsináltunk.

Férjem egyedüli gyerekként 4 évig gondozta édesanyját. Saját egészségét nem kímélve, mindig csak a mama volt mindenek előtt. Teljesen "elhasználódva" egy hirtelen szívhalál elvitte. Szemembe mondta az orvosa, hogy igen, rájátszott a betegségére édesanyja gondozása. Aztán megörököltük a mamát, és 11 hónapig mi gondoztuk a fiammal. Néha azon a ponton voltunk, hogy nem bírjuk tovább, és mivel városunkban több idősek otthona is van, keresünk helyet. Persze - nem komolyan- mondogatta a mama, hogy "majd ha már nagyon megúntatok, beadtok egy otthonba" - ezzel a bűntudatunkat tartotta felszínen.

Nálunk halt meg, de már megvolt a helye az otthonban, végül így döntöttünk. Környezetünk? Pont ellenkezője, hogy megszóltak volna. Mindenki azt mondta, hogy ők nem csinálták volna azt, amit mi. Áhhhh, de én azt mondom másnak, saját példánkon okulva, ne tegye magát tönkre, mégha annyira szereti is hozzátartozóját.

43. mmacus (válaszként erre: 42. - Kirani)
2009. okt. 29. 10:52

Köszönöm szépen.

Remélem, így van, ahogy leírtad. Most nagyon rossz, ahogy közeledik a halottak napja. Folyton az jár az eszemben, hogy tavaly még ő is jött velünk a temetőre, milyen gyenge volt már. Akartam karolni, ő mondta: inkább a kezemet fogd, kislányom. Mintha egy gyereket vezettem volna...Álmomban nem gondoltam volna, hogy következő évben már őt is csak ott látogathatom meg...Meg előjönnek olyan kis pillanatképek..mikulásra vittem neki mandarint, meg egy csomag zselés szaloncukrot, úgy örült neki...ki gondolta, hogy nem tehetem többé...Meg szilveszterkor hogy örült a kocsonyának...17 nap múlva pedig már nem volt velünk. Nagyon nehezen tudom feldolgozni. A kutyáját magunkhoz költöztettük utána...sokszor megkérdezem tőle, ne nézzetek bolondnak, ha senki nem hallja, hogy emlékszel még Rá? Olyan okosan tud rám nézni...

42. Kirani
2009. okt. 27. 14:16

Őszinte részvétem.

Nagyon nehéz időszakon vagy túl, de a legjobban döntöttél! Megértem, hogy még most is foglalkoztat a döntésetek, de hidd el, ennek semmi értelme. Azt nézd, hogy 9 év még megadatott édesapádnak, a szokott környezetében, és benne voltatok Ti, a családja, még ha nem is együtt éltetek, ő pedig napi ellátásban és szakszerű ápolásban részesült. Ez sokkal-sokkal emberibb, mint egy otthon, főleg, hogy ő is így érezte jól magát. Szerintem egy családtag elvesztésekor mindenkit marcangol a lelkiismeret, kit azért, hogy nem biztos, hogy hasonló helyzetben jól döntött, kit azért, mert sosem mondta a másiknak, hogy szereti, kit azért, mert együtt laktak és állandóan szurkálódtak. Valahol ez egy természetes reakció részünkről, a gyász és a fájdalom része. Édesapád a legtöbbet kapta Tőletek: a megszokott környezetét, az odafigyelést, napi ellátást és a szeretetet. Erre gondolj, még ha nehéz is.

Nehéz, de próbálj az ő szemével Magatokra nézni, és nem fogsz önmarcangolást érezni. Hidd el, édesapád, ha tehette volna, megköszön Nektek mindent, amit kapott életében és az utolsó éveiben. Mert neki megadatott, ami keveseknek: szeretetteljes, odafigyelő, gondoskodó családból távozott. És hidd el, büszke Rátok!

2009. okt. 10. 22:21

attól függ, hogy milyenek az idős ember körülményei, a család lehetősége...stb.

Én speciel nem tartom jónak, hogy agyonhajszolt családtagoknak fel kellene vállalniuk ezt a terhet is, csak azért, hogy ne szólják meg őket.

2009. okt. 10. 22:18
és egy jó példa pl. kínában nincs is idősek otthona ott a családnak kötelessége a szülőt élete végéig segiteni,te megtettél minden tőled telhetőt és jó ember vagy,mert nem hagytad magára
2009. okt. 10. 22:15
hát végigolvastam,énis idősek otthonában dolgoztam hétfői napig bezáróan,én azt mondom jól tetted,tudod lehet hogy ahol te dolgozol ott rendesek az ápolónők de az én tapasztalataim szerint a legtöbb otthonban nem kapnak megfelelő ellátást mert sokan vannak az idősek és inkább leamortizálják őket,persze tisztelet a kivételnek,azt meg hogy meddig élhetett volna senki se tudhatja,nem a mi kezünkben van a döntés,de gondolj arra hogy mégis csak a megszokott környezetében volt és mégiscsak 1 ember látta el és az teljeskörűen gondolom én,szerintem jól cselekedtél.nyugodjon békében apukád és ne emészd magad.
38. mmacus
2009. okt. 1. 17:05

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat. Marcsika 010 36. sz. hozzászólásához: Amíg egészséges volt, mindig azt mondta, ha megöregszik, vele nem lesz gond, bemegy az "otthon"-ba, mint a nagyapa (az apósa), aki ott élte élete utolsó 6 évét, 82 éves koráig, teljes megelégedettségben és boldogságban.

De amikor agylágyulás után úgy-ahogy felépült, (amit akkor hirtelen nem is reméltünk) soha, egy szóval sem említette, ha én hoztam szóba, hárított. Utána már én sem emlegettem, hiszen egészen jól működött az otthoni kis élete, örökké hálás leszek ezért a házi gondozóknak. Hiszen mi dolgozunk saját családunk van, ugyan ki engedheti meg magának manapság, hogy feladja a munkahelyét? A gyerekeket taníttatni kell...kell a fizetés.

Amikor tehettük, mentünk hozzá, telefonáltunk, sajnos kimozdítani az utolsó évben már nem tudtuk, de előzőekben még a szülei sírjához is elvittük autóval, meg a testvéréhez, kb.60 km-re, és élvezte, hogy kimozdul.

Szóval jól volt ez így, csak esténként sajnáltam, meg ünnepeken, hisz nem lehettünk ott állandóan, biztosan volt, hogy nagyon magányos volt...Olyankor lehet, jobb lett volna emberek között Neki, az otthonban. Hisz én is ott dolgozom, igaz, nem az ellátottak között, de belelátok a mindennapjaikba. Pl.éppen most az Idősek Hetei rendezvénysorozat keretein belül is rengeteg program van nekik, de rendszeresen kiülnek, beszélgetnek...Olyankor összeszorul a szívem, akár még Ő is köztük lehetne.


Az utolsó hét meg...ha nekem azt valaki onnan fentről megsúgja, hogy ennyi az élete, dehogy engedtem volna kórházba vinni, biztos odaköltöztem volna hozzá, és rengeteget beszélgettünk volna...

Az utolsó előtti napját idézem fel mindig, egész délután mellette ültem a kórházban, a fiam is bejött pár órára..olyan boldog volt, rengeteget beszélgettünk..és elköszönt..elmondta, mennyire sajnál itthagyni bennünket...

Tudom, hogy bele kell nyugodni, de olyan sokat gondolok Rá...

2009. szept. 30. 20:02
Sziasztok! A cikk irójának üzenem, szerintem a legjobb megoldást választották. Én is szoc.otthonban dolgozom tapasztalatból tudom, hogy sok idős ember egyszerűen képtelen megszokni az új környezetet, az új embereket, képtelen alkalmazkodni. S ha volt házi gondozás, akkor végül megkapott mindent, amire szüksége volt. S irod,hogy gyakran látogattátok, akkor szerintem ne legyen lelkiismeretfudalásod. Gondolj csak bele, vajon ő mit szeretett volna? Talán ,hogy a megszokott környezete vette körül, igy ő is békésen távozott.
2009. szept. 30. 06:23
Sziasztok.Ma hajnalban meghalt a párom nagymamája.2 nap alatt épült le annyira,hogy nem ismert meg senkit,nem tudott enni,inni,beszélni.Az orvos tegnap azt mondta,Kórházba nem küldi,mert már csak 1-4 napja van hátra.Az egész 4 hete kezdődött,amikor leesett a lépcsőn.Anyósom,és testvérei felváltva gondozták,ha tudtam,vittem a 3 lurkómat,hogy felvidítsák.Még hétfőn játszott az ikrekkel,tegnapra viszont már rettentően volt.Nem tudom mi lett volna,ha nem megy el,de sztem nem rakták volna otthonba.Nem tudom.Nagyon hiányzik.
2009. szept. 29. 14:54

Sziasztok az idős beteg embernek valóban a szeretettteljes a családi légkör a legmegfelelőbb, mert ott mégis biztonságban van. Igazán csak annak való, aki egyedül van, mint az ujja és nincs senki,aki törödne vele és végső esetben vonul az idősek otthonába. Szerintem a légkör is változó valahol elfogadható máshol meg nem biztos. Az a szomorú az egészben az ott dolgozókra vannak utalva és a nyugdijuk nagy részét elveszik tőlűk, mivel ebből tartják fent az intézményt.

Szivélyes üdv.Anyuci91

34. mmacus (válaszként erre: 33. - Ildiko0914)
2009. szept. 29. 11:04
Köszönöm, hogy megosztottad velem gondolataidat.
2009. szept. 29. 10:18

Nyugodj meg! Helyesen döntöttél!

Az idős embernek a saját környezetében , szerettei körében van a legjobb helye nem beszélve még ha beteg is szegény. Hisz mindenki tudja magáról, hogy csak a saját környezetünkben vagyunk képesek tartósan gyógyulni.Az idősek otthonában nem biztos, hogy élt volna kilenc évet, tuti, hogy nem.De itt ha gyakran látogattátok, körülvette a családi szeretet, ezt ahányszor érezte, annyiszor hosszabodott az élete.

Sajnos az én áldott nagymamámat is a stroke vitte el.A sors nem engedte meg nekünk, hogy gondozhassuk, 10 nap alatt el ment, de ami a legszomorúbb, hogy korházi ágyról távozott. Talán ezt sose tudom meg bocsátani magamnak, hogy ő aki mindenki mellett ki tartott neki ez a végzet jutott. Abban biztos vagyok, az otthonában őt is kegyesebb halál érte volna. Mert az otthon az Otthon, úgy egészségesnek, mind betegnek!

Megnyugodhatsz, helyesen tettél és ne vádolt magad, hogy ha nem igy akkor még talán most is élne, mert nem. A stroke nem hagyja, előbb vagy utóbb viszi.Az két évente meg ismétlődik, a nagymamámat is a második vitte el napra pontosan két évre az első után.

Ti még a szerencsések közé tartoztatok, még ha gondozásra is szorult a papád.

Ha már fel emlegettük Nyugodjanak békében!

32. mmacus
2009. szept. 29. 07:18

Köszönöm Mindenkinek, aki elolvasta a cikket, és leírta a véleményét, gondolatait.


Nagyon sok családban vannak hasonló gondok, ahogy olvasom. Kívánom Mindenkinek, hogy tudjon, merjen helyesen dönteni. Mégpedig úgy, hogy ne csak a szülők, nagyszülők, hanem saját családja érdekeit is szem előtt tartsa, ami nem könnyű, ha két oldalra akarunk 100%-osan megfelelni, és még munkahelyen is helytállni.

2009. szept. 29. 05:21

Egy biztos. Amikor a bátyám meghalt 47 évesen (ő lakott egy faluban a szüleimmel), az én szüleim akkor voltak 72 é 75 évesek. Még jól bírták magukat. De én (mi a családommal) akkor mindent feladva és eladva (szó szerint) odaköltüztünk hozzájuk, kibővítettük a házat, utána mindnyájan onnan jártunk be dolgozni, iskolába. Eleinte kényelmetlen volt, de mindig az járt az eszembe, hogy tartozom nekik annyival, hogy öregségükre a támaszuk legyek, mint ahogy ők a lehetőségekhez képest minden megadva neveltek fel bennünket. Ők helytálltak, mint szülők, én úgy éreztem, hogy - mint gyereküknek - kötelességem helytállni.

Sajnos 6 és 5 éve nincsenek már velünk, de ma is így cselekednék.

30. ac808a6b30 (válaszként erre: 28. - Ballainé)
2009. szept. 28. 19:33
Na ezt akartam írni én is, teljesen egyetértek!
2009. szept. 28. 19:32

Ja, és mindent nagyon jól csináltatok!

Egy percig ne legyen lelkifurdalásod.

Amikor a tesóm dilemmázott így, legyen kemo, ne legyen, mi van, ha ezt már nem bírja ki stb., tényleg millió döntéshelyzet volt, én azt mondtam neki, tégy legjobb belátásod szerint, és ha Istenben hiszel, gondolj arra, hogy Ő irányít, ha a sorsban, akkor ennek így kell lennie, hidd el, hogy Te csak jól dönthetsz!


Nem is értem, miért van lelkifurdalásod, Ti mindent megtettetek, lásd azt a 9 évet, az sem semmi!!! Ha ezen rágódsz, bele fogsz bolondulni, ne bűntesd magad. Ha nem tettél volna meg mindent, akkor nem írtál volna ide se!

2009. szept. 28. 19:28
Én is házigondózó vagyok,az Apukádnak adok igazat.Hogy öreg fát nem lehet át ültetni.Az idösek otthonában szerintem hamarabb meghalt volna.Jól tettétek hogy otthon ápoltátok.És Ő boldog volt.Ne emészd magadat. Üdv Gyöngyi
2009. szept. 28. 19:21

Nagyon szép történet, részvétem!

A 44 éves sógorom, aki a kórházi sorozatokat is elkapcsolta, hirtelen lett beteg (agydaganat). 9 hónapig volt kórházban, ezalatt ha össze-vissza 1 hetet tölthetett itthon, sokat mondok. Teljesen ép tudata volt a haláláig, de kifejezni nem tudta magát, "idegen nyelven" beszélt. Tudta mit akar mondani, de a száján nem úgy jött ki, ezt a műtét után még meg tudta értetni velünk. Egy barkochba játék volt ez a 9 hónap tele mély fájdalommal.

Ő sem kórházban akart meghalni, ez biztos, mint ahogy senki sem, de sajnos nem volt szállítható. Ő fiatalon szenvedett, de hogyan! A műtét után nem tudott írni, olvasni, oldalra fordulni, kommunikálni rendesen, de teljesen ép volt a tudata. Ha épp nem voltunk mellette mit tehetett? Hanyatt fekve nézte a plafont, és ha a folyosón meghallotta a TV-t, vagy egy mentő szirénáját, autókat dudálni, az volt a nap legkellemesebb élménye. Rengeteg tervük volt még a tesómmal.

Ilyen kegyetlen az élet! Senkinek nem kívánom azt a 9 hónapot akár az ő szemszögéből, akár a hozzátartozókéból nézve!

Nagyon hiányzol Jocó!!!

2009. szept. 28. 18:10

Részvétem! :(


Ha állandó felügyeletet, esetleg orvosi ellátást igényel valaki, de a családban munka miatt esetleg ez nem megoldható jobb az otthon, de amíg lehet szerintem otthon a legjobb.

25. hpkati
2009. szept. 28. 17:32

Szia!


Őszinte részvétem édesapád elvesztése miatt.

Én is Idősek Bentlakásos Otthonában dolgozom. Nagyon nehéz elfogadni mindenkinek, ha egy családtag bekerül egy otthonba, de vannak olyan emberek, akiket már nem lehet egyedül otthon hagyni. A család sem vállalhatja fel a 24h-ás felügyeletet.

Én látom mind a két oldalát.

Nagyon nehéz ez a kérdés......

24. jofre
2009. szept. 28. 16:04

Amiről írsz, egy örök dilemma. DE szerintem jól döntöttél! Én hasonló helyzetben vagyok. A nagynénémnek volt strokja. Van egy 83 éves férje, aki elég aktív, telket művel. Anci néni 76 éves. Egészen áprilisig ő látta el a nagybátyámat és magát is. Egyik napról a másikra bénult le a bal oldala. 3 hónap alatt került haza. Sajnos mentálisan nagyon romlik az állapota. Tegnap azt mondta a nagybátyám, hogy a diliházba fog kerülni, ha ez így megy tovább. Nekem 4 gyerekem van, az egyik tartósan beteg. Eddig csak gondolkoztunk az intézeti elhelyezésről, de még nem döntöttünk. A két öreg egymás nélkül már nehezen viselné. Bár amíg a kórházban volt a néni, addig a bácsi nagyon jól elvolt otthon. Szerintem rájött, hogy jobb volt neki egyedül, mint így, hogy gondoskodnia kell a feleségéről. Igazából a boltba kell csak elmennie, a reggelit és a vacsorát elé tenni, ami mindig hideg étel. De már ez is nagy erőfeszítés neki sajnos. Soha nem csinálta ezt, ezért egyre jobban ki van borulva. A nénit én fürdetem, mosok, vasalok, takarítok, gyógyszereit adagolom....

A lényeg: apukád biztosan úgy érezte jól magát, ahogy leélte az utolsó 9 évét. Ne aggódj azért, hogy milyen lett volna az intézetben, mivel ő azt nem is tudta, mivel nem volt ott. Neki a teljes élet az volt amit megélt. Látogattátok a gyerekekkel, neki ez volt biztos a minden!

Szép hosszú élete volt! Az is biztos, hogy voltak szomorú estéi, amikor egyedül érezhette magát, meg amikor hiányzott neki a társ, de másnap reggel amikor új nap kezdődött, ezek az esték elhomályosultak! Ami tőletek tellett, megtettétek! Most már elengedheted a lelkét nyugodtan! Szeresd és ne gyászold!

23. mel81 (válaszként erre: 19. - 816fca07b8)
2009. szept. 28. 15:54

Azt sem szabad elfelejteni, hogy az embernek méltósága is van! Én ha ez a sors várna rám, inkább egy otthonban boldogítanám az ápolókat, minthogy a családtagjaimnak kelljen nap mint nap szenvedniük velem! Úgysem tudnék magamról.

Arról nem is beszélve, hogy a fél családom a halálomat várná, hogy végre megszabaduljanak a nyűgtől, ami a gondozásommal jár. Mert lehet, hogy nem mondja ki az ember, de van egy határ, amikor abban a helyzetben, már nagyon megterhelő egy idős ember gondozása minden szempontból. Én nem várnám ezt el a gyerekeimtől unokámtól. Főleg, hogy rám költsék azt a pénzt, amit a dédunokáimra kéne.

Az a legnehezebb ebben, hogy hol az a bizonyos határ. De az már biztosan túl van rajta, ha a családtagoknak folyton etetni, pelenkázni, fürdetni kell valakit. Legalábbis szerintem. Nem egy ismerősöm van, aki emiatt sehova nem tudott elmenni, és nem házasodott meg, nem lettek gyerekei, most pedig magányos. Ez se jó.

22. mmacus (válaszként erre: 21. - Gabim)
2009. szept. 28. 15:45

Köszönöm Neked is a kedves szavakat.

Minden elismerésem az idősek otthonában dolgozóké, napi szinten belelátok a munkájukba. Én ugyan a mi intézményünk gazdasági vezetője vagyok, de látom a lányok elhivatott munkáját.

Tudom, hogy jó helyen lett volna itt, naponta többször is ránézhettem volna, unokái is napi szinten látogathatták volna. Beszélt is erről, amíg egészséges volt...De amikor beteg lett, csak az otthonához ragaszkodott.

Remélem, nem hibáztunk nagyot, hiszen 9 nyugodt éve volt még így...

21. Gabim
2009. szept. 28. 13:30

Szia Mmacus!


Őszinte részvétem ,én tavaly vesztettem el Édesapámat, így tudom min mész keresztül. Hidd el jól döntöttél, hogy az otthonában lehetett.A házi gondozók is jó szakemberek. Az idős embereket nagyon megviseli az otthonba költözés.

De ,hogy megvédjem a szakma becsületét ( én is egy idősek otthonában dolgoztam mint ápoló ) a nővérek mindent megtesznek a gondozottakért ha hagyják őket. Mert sajnos fontosabb a papír munka, az adminisztráció mint az emberek . Ezt a törvényeknek köszönhetjük. Egy tizenkét órás műszakba bele kell férnie, nagyon sok mindennek pl.: ágyazás, ételosztás, gyógyszerelés, injekciózás, szennyes összeszedése, számolása,- mosodába leadása, tisztázás, öltöztetés, sétáltatás, ápolási feladatok, adminisztráció és még nem is beszéltem a hirtelen bekövetkező rosszul létekről és ráadásul mindez 100-200 emberre. Vannak olyan helyek ahol ezeket mindössze 4-5, du.-án 2 nővér látja el. Na persze a hozzátartozók sem mindig megértőek. Tisztelet a kivételnek. Mindezeket leszámítva én szeretem ezt csinálni.

1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook