Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Idén is VAN automatikus biztosítás a 3-18 év közöttieknek, tudtad? fórum

Idén is VAN automatikus biztosítás a 3-18 év közöttieknek, tudtad? (tudásbázis kérdés)


2013. máj. 26. 21:06
Igen, tudtam, én azt sem tudtam, hogy meg akarták szüntetni, sehonnan nem jött papír, pedig három gyerekem van, kettő iskolás, egy ovis.
2013. máj. 26. 20:44
persze, nekünk sem hirdették ki, de szerencsére vannak még szemfüles anyukák, akik ennek utánajártak, így idén tömegesen nem fizettük be a plusz biztosítást-rajtunk ne nyerészkedjen senki!!!!
2013. máj. 26. 20:25

Iskolánból és óvodánkból olyan papír érkezett haza, hogy az állam nem fizeti ettől az évtől a gyerekek (eddig automatikus) balesetbiztosítását. Be is fizetették velünk az általunk választott összeget. Az alapdíjat is, amit eddig z állam fizetett.

AA Nemzeti Fejlesztési Minisztérimum honlapja azonban azt írja, hogy idézem: "A szolgáltatás automatikusan jár jelenleg mintegy 1,6 millió gyermeknek és ifjúkorúnak,díja a Magyar Államot terheli."

[link]

Így a biztosító gyakorlatilag duplán kasszírozott azok után a gyerekek után, akiknek a szülei befizettek. A másik probléma, hogy ha egy gyereknek a szülei nem fizettek be, akkor is jár neki pl. kéztörés esetén 4000 ft kártérítés, hiszen az állam biztosítja. Ezt gyorsan tudatosítani kellene a szülőkben, hiszen ha bárkivel történik valami a nyáron, mindenki biztosítva VAN!!! Azoknak a gyerekekenek akik 700-ft-os alapdíjat fizettek be, visszajárna a pénz, hiszen az állam is befizette.

KINÉL HOGY VOLT A SULIBAN, OVIBAN?

2013. máj. 26. 20:23
Idén is VAN automatikus biztosítás a 3-18 év közöttieknek, tudtad?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook