Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hová tűntek a Vackorkáim? fórum

Hová tűntek a Vackorkáim? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő cikkhez nyílt: Hová tűntek a Vackorkáim?

2011. jún. 5. 09:17

Sziasztok!


Akkor te tényleg jó anya vagy. Megható a cikk, egy anyának így kellene csinálni!

A rokonságomban is van egy anyuka, aki számára a gyerek a teher, kislánya 4-éves nagyon aranyos, kedves, értelmes. Anyuka??? Mindig bulizni jár, barátnőkkel tekereg a faluban. Mindenki megszólja, kislánya csak háttérben marad.

2010. márc. 5. 13:17
Nagyon tetszett az írásod. Ha visszagondolok a gyerekkoromra, még mindig fel tudom idézni anyukám hangját, amikor a "Minden napra egy mese"-ből olvasott fel nekünk:) De a kedvenc mesekönyvem: a "Vidám mesék" voltak, ebből szeretnék majd az én kislányomnak is mesét mondani.Szép napot!
2010. márc. 3. 14:28

Szia!

Tetszik amit irtál.Tudod ha a szüleim közelébe vagyok én is kisgyereknek érzem magam.Főleg most volt egy kisebb műtétem és eljöttek a szüleim pár napra/ 350 km-re laknak tőlünk/ és annyira jó érzés volt,hogy a reggelimet megcsinálta és este jó éjszakát kívántunk egymásnak,mint régen.Pedig már nem vagyok gyerek,de nekik mindig az ő kicsi babájuk leszek.

2010. márc. 3. 11:32

Nagyon tetszik a nevelési módszered. Nekem szinte sohasem meséltek, mert szegény szüleim annyit dolgoztak/dolgoznak, hogy mindig én voltam az első az oviban, és az utolsó is. Bár tény, hogy sokra vitték anyagilag (a nulláról indulva most nincsenek folyamatos anyagi gondjaink), már nincsenek jókedvű párnacsaták délután, nincs közös vacsora, mert annyira összevissza dolgozunk, hogy soha nincs együtt a család. Remélem én képes leszek majd anyaként ezekből tanulva figyelmesebb lenni..

Nagyon jólesett, hogy van, aki ezekre a látszólag apróságnak tűnő dolgokra emlékeztet.

Köszönöm.

2010. márc. 3. 10:47
Nagyon szép a történeted,megható és aranyos.Mi is mesélünk minden este a gyerekeknek,6 és 11 éves a két kicsi.Sőt a nagynak aki 16 éves még tavaly kellett esténként felolvasnom azt a könyvet amit írt ír folyamatosan.Nem értem sokan miért tartják ezt túlzásnak,hogy egy nagy gyereknek meséljünk.
19. Fenife
2010. márc. 1. 11:41

Mindenkinek köszönöm a szép sorokat. Nem is gondoltam, hogy ennyien fogják egyáltalán elolvasni az írásom.


További szép napot mindenkinek!


Üdv.: Fenife

18. Fenife (válaszként erre: 17. - Marleine)
2010. márc. 1. 11:40
A kislányom 11. a fiam 8 éves.
2010. febr. 28. 09:31

Hány évesek a gyerkőceid?

Mert ha jön a tinikor, akkor nagyon "megbolondulnak" a gyerekek, de utána úgy is kinövik:)


Amúgy nekem is nagyon sokáig meséltek a szüleim, és nagyon szerettem hallgatni, klassz dolog, hogy így neveled a gyerekeid:)

2010. febr. 28. 09:23

Szép történet.

A miénk is így kezdődött....sok-sok mese,vers,ének,kirándulás a patakparton...és nem az óvoda nevelte fel őket,csak délig jártak oda,aztán az enyémek voltak ujra.Emlékszem MILNE Micimackóját,mint kötelező olvasmányt "esti meseként"olvastam fel nekik,és így járt a "Két Lotti"is.Mindenki kérdezte:miért kell ekkora gyerekeknek mese?(elsős-másodikos)Miért ne kéne?

-És miért kell tartalmatlan TV?kérdeztem én...

Aztán megérkezett a tinikor a maga nehézségeivel...találtam munkahelyet is,ahol több időt töltünk mint "kéne"és véget ért a mi mesénk,már nem volt igény,nem maradt "idő".Lehet kifogásokat keresni,és találni.

Óvódában dolgozom,de a mi 29 fős csoportunkból jó ha 5 gyereknek mesélnek otthon,és sokan 8óránál is többet vannnak oviban.

A Mi történetünknek nincs szép vége...

én a magam részéről szívesen mesélnék még,de már nincs kinek....

2010. febr. 28. 08:56
Nagyon szép történet megható. Nekem még csak 4 éves a fiam de hamar eljön az iskolába menés ideje is.......
2010. febr. 28. 08:41
Gratulálok, szép és megható történet! Hát én is pityeregtem, aztán jöttek a hozzászólások... kész vagyok! :) Én is mindig ezt élem át! És bekell lássam most már, én/mi (apa) változtunk! A gyerek az csak gyerek... és szeretnünk kell őket! Köszönöm, hogy elolvashattam!
2010. febr. 27. 22:05

Nagyon szép történet, sokkal több ilyen anya kellene mint Te.

Tudom sok van, de sokkal több kellene.

2010. febr. 27. 22:03
Nagyon klasszul írtad le, és édes történet. Én is mesélek minden este a 4 és 7 évesemnek. Bár a 7 évesemnél már hasonló gondjaim nekem is vannak. De ,hogy gyerek még, és kell a mese és az összebújás, az biztos.:)
2010. febr. 27. 21:36
nagyon tetszett, aranyos és tanulságos!
10. Cyntia
2010. febr. 27. 20:57
Nagyon érdekes cikk, gratulálok. Újdonságot olvastam és ezt értékelem, köszönöm.
2010. febr. 27. 20:10

Nagyon megható a cikked, gombóc lett a torkomban. Az én kisfiam még csak 8 hónapos, de minden nap egy csoda, hogy magamhoz ölelhetem és előre félek, hogy meddig lesz ez így . Remélem nagyon sokáig.

Ezt kívánom mindenkinek. Mert ez az igazi csoda az életben.

2010. febr. 27. 17:43

elsírjuk magunkat, mert előbújik a hétköznapi munkában, rohanásban, anyagi javak keresésében félretett lelkiismeretünk!

mert igen, ez AZ, amit a gyerekeink értékelni tudnak most is, és fognak majd húsz év múlva is, és nem az, hogy ragyog a lakás!!!

2010. febr. 27. 17:12
Nagyon megható cikk, elsírtam magam, mikor olvastam. Én is ettől félek, hogy majd megváltozik, ha megnő, bármit csinálok is, nem lesz már az az édes kisbaba, aki most. De ha valaki jól és szépen neveli a gyerekeit, azok belül ugyanazok maradnak mindig.
2010. febr. 27. 16:53

Nagyon jó cikk...ahogy olvastam,ki pottyant a könnyem....mintha magunkat olvastam volna....csak nekünk nem volt"Vackor"-unk....pedig jó lett volna:).....De idővel rendeződtek a dolgok:)....két értelmes,jó,gyermekem lett:)...Már nagyok!

Az idáig napiszinten ölték egymást két gyerekből, igazi testvér lett:).....bár a rumli a szobákban,beleszáradt cukor a kakaós bögrébe jól eldugva a polcon....az sajna megmaradt:)....De boldog vagyok....ők az én gyermekeim:)

2010. febr. 27. 16:40
Köszönöm a hozzászólásotokat. Zsóka! Remélem, ha majd ekkorák lesznek, mint a tiéd akkor is szeretni fognak és jönnek már hozzám...
2010. febr. 27. 16:32
Nagyon szép sorok... az enyémmel is szinte így volt. Aztán 2006. novemberében elröpült 25 évesen, és 4 hónap múlva egy komoly, felelősségteljes fiatalember jött vissza. Azóta igazi lelki kapcsolat van közöttünk, és ha évente kétszer hazajön, nem zavar már, ha nem oda teszi a ruháját, ahová én szeretném. Lényegtelen. És amikor megölelhetem a reptéren visszautazáskor, elfordítja az arcát. Férfi, nem akarja, hogy lássa az édesanyja a könnytől fátyolos fekete szempárt. Meg kell tanulnunk elfogadni- és elengedni őket. Ez a sorsunk, hiszen a testünkből fakadtak.
2010. febr. 27. 16:24

Tényleg nagyon megható volt a cikk:) Gratulálok!

Jó volt végigolvasni:)

REmélem még sokáig mesélsz majd a gyerkőcöknek:)

2010. febr. 27. 16:15
Örülök, hogy elsőként szólhatok hozzá. Megsirattam a cikkedet. Akkor ez a titka? Ma este kipróbálom/juk/.
2010. febr. 27. 16:03
Mindig is vágytam gyerekekre. Tudtam, éreztem, hogy jó anya leszek. Soha nem bújtam a könyveket, nem olvastam szakirodalmat, egyszerűen csak éreztem…Tudtam mikor éhesek, mikor fáznak, mindig velem voltak, de ha kellett hagytam őket magányosan felfedezni a világot. Emlékszem mennyi beszólást kaptam anno, miért engedem a fejemre nőni a gyereket. Hogy engedhetem, hogy 2 évesen is ölbe vetesse magát, vagy hogy milyen időpocséklás 4 évesen még dallal, mesével altatni el őket. Én nem éreztem annak. A mai napig emlékszem azokra az altató dalokra, melyeket már kívülről fújtak, mégis újra és újra hallani akarták.

Ugrás a teljes cikkre: Hová tűntek a Vackorkáim?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook