Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Horkolás ellen mit lehet tenni? fórum

Horkolás ellen mit lehet tenni? (tudásbázis kérdés)


2014. jún. 3. 04:13

A múltkor is volt egy horkolás-fórum, oda írtam:

Segítség horkolóknak: környezetemben élő személy a következőképpen szabadult meg az alvási apnoéval is járó nagyon erős horkolástól:

Vett valami tv-shopból egy horkolásgátló eszközt. Ez olyasmi volt, mintha egy műfogsorpár alsó és felső részét összeragasztották volna, nagy, nyelv fölé benyúló lemezzel. Volt tehát ennek az eszköznek egy olyan része, ami, mint egy vékony kerítés, a fogak külső részén lényegében lefedte a fogakat, és a közepén lévő, a nyelv fölé mélyen benyúló része. Használta, és valóban nem horkolt, mikor ez a szájában volt, viszont rettentően kényelmetlennek érezte. Egyszer csak rájött, hogy teljesen felesleges az eszköznek az a része, ami a nyelv fölé nyúlik be, hiszen lényegében az egésznek csak annyi a funkciója, hogy a fogak előtti rész megakadályozza a levegő ki-be áramlását. Fogta magát, és levágta a horkolásgátló eszköznek a belső részét, csak a külső, frontrésze maradt meg - és tökéletesen működött. De még ezt is kényelmetlennek érezte, és elkezdte egyre vékonyabbra faragni. Aztán egyszercsak fogta magát, és egy ásványvizes flakon sima, vékony részéből szépen kivágott ollóval egy hasonló formát - ami már jóval vékonyabb volt a tv-shopos változatnál. Azóta az sem probléma neki, ha utazáskor otthon felejti ezt az eszközt, bármikor újat tud faragni magának egy műanyag flakonból. Az eszköz formája lényegében olyan, mint egy műfogsor frontrésze - tehát a fogak, plusz az íny magassága, szélessége szintén, mint a fogak szélessége, a hátsó résznél szépen lekerekítve. Természetesen ez sem valami szuper kényelmes, pl. nem tud benne ásítani, és fontos, hogy az orrán lélegezni tudjon, meg néha álmában kiköpi az eszközt, de óriási változást hozott az életében - és a családja életében is - ez a kis eszköz. A legfontosabb nyereség, hogy megszabadult általa az alvási apnoétól.

Közben van még egy tapasztalata: már ásítani is tud ezzel az eszközzel a szájában, ilyenkor egyszerűen följebb tolja a nyelvével az eszközt a felső fogsora irányába, így alul keletkezik annyi rés, hogy ott be- és ki tudjon áramlani a levegő.

28. Zebra25 (válaszként erre: 26. - Konyhatündérek)
2014. jún. 2. 18:09
Nekünk nem használt, de próba cseresznye.
2014. jún. 2. 17:52
Külön hálószoba?:)
2014. jún. 2. 17:36
Állítólag lehet kapni horkolás elleni "karórát", amit a csuklóra kell helyezni, s impulzust ad ki, ha érzékeli a horkolást. Nem ébreszti fel teljesen az alvót, csak helyzetváltoztatásra készteti. Én is nagyon horkolok, a férjem sokat panaszkodik. Valaki használt már közületek ilyen készüléket? Örömmel venném ha megírná a tapasztalatát.
25. szöszi71 (válaszként erre: 19. - C4428d82f5)
2014. jún. 2. 07:46

Szia!


Sajnos nálunk sem létezik olyan póz amiben a párom ne tudna horkolni. :(

Az este megint úgy jártam, hogy még el se tudtam aludni és máris adta neki. Hát...totál berágtam és átmentem a nappaliba, de ott megint nem volt alvásnak nevezhető az egész éjszaka. Össze-vissza álmodtam hülyeségeket és szinte óránként fenn voltam. Ma meg akarom próbálni, hogy a nappaliban fekszem le, mert a párom holnap én utánam kell, hogy keljen és így tudnék nyugodtan aludni. Nagyon kellene, mert elég sokat mozgok, tornázom és érzem, hogy a szervezetnek szüksége van a pihenésre.

24. c4428d82f5 (válaszként erre: 23. - Alidamolnar)
2014. máj. 30. 21:11
:))) Hát itt sem csodálnám ha a szomszédok hallanák néha, én 9 éve füldugóval alszom szóval teljesen átérzem..az a gond,hogy rossz az "elalvókám" Ha el tudnék aludni előbb mint ő nem lenne probléma, de addig van a baj, ő leteszi a fejét és alszik én forgolódok, s jön a horkolás is szóval kell 1-1,5 óra mire elalszom, van mikor megébredek éjjel de szerencsére ez ritka.
23. alidamolnar (válaszként erre: 22. - C4428d82f5)
2014. máj. 30. 21:06

A hugomnak volt horkolós párja 2 évig, hát ő füldugóval aludt:(

(De az a pasi olyan hangosan horkolt, hogy az alsó szomszéd felkopogott seprűnyéllel.)

22. c4428d82f5 (válaszként erre: 21. - Marlenka70)
2014. máj. 30. 20:24
Az a baj,hogy az sem megoldás,hogy te sem alszol..létezik itt valami jó megoldás?Azxzal is tisztába vagyok,hogy a párom nem szándékosan nem hagy aludni, és sajnálom is mikor megbökdösöm de az kissé megnyugtat,hogy fél perc múlva alszik tovább..Persze többnyire a horkolás is folytatódik:D
2014. máj. 30. 19:59
Nagyon kellemetlen a horkolás,sajnos mostanság mióta ödémás a lábam én horkolok elég vadul. Hason alszom de semmit nem segít,minden reggel panaszkodik a párom és persze éjjel is felkelt több alkalommal. Külön szoba már nincs ahová elvonulhatok,ezért éjfélkor fekszem és 3kor kelek reggel. Igyekszem minél kevesebb időt tölteni alvással.
20. alidamolnar (válaszként erre: 19. - C4428d82f5)
2014. máj. 30. 19:47
Igen, olyan félig hason, félig oldalán fekvés.
19. c4428d82f5 (válaszként erre: 18. - Alidamolnar)
2014. máj. 30. 19:27
Jó neked,hogy nálatok van nem horkolós póz is, nálunk olyan nem létzik:D
2014. máj. 30. 17:48
Leszögezem, hogy imádom életem párját, de ha horkol, oldalba rúgom éjjel. A harmadik után már nem horkol. Morog egyet, felvesz egy "nem horkolós" pózt, és alszik, csendben, hangtalanul.
2014. máj. 30. 16:31

Apropó! Jut eszembe: lévén, hogy van már a Hoxán a horkolás témaját feszegetö fórum, volt szerencsém olvasni egy bizarr ötletröl: az álmatlanul forgolódó asszonyka teniszlabdát varrt férjeura pizsamájának hátuljába, hogy az ne tudjon alvás közben a hátára fordulni, s így ugyebár horkolni. :)

Én nem vetettem be a trükköt, mert az én drágám oldaltfekve is dolby surroundban, fantasztikus effektekkel vegyítve képes horkolni. :)

16. Lara1984 (válaszként erre: 5. - Katinkaboszi)
2014. máj. 30. 16:22

Igen, irány az orvos. De... A férjemnek orrsövényferdülése volt, amely "megmüttetett" - ám a horkolás maradt. :(

További mütétre lett volna még szükség ahhoz, hogy ismételten csak 50%-os eséllyel múljon el a horkolás - abból meg már egyikünk sem kért...

(A szájpadlása végéröl lecsügö "izé" elvileg túl nagy, a torka "szük", plusz allergiás vagy két tucat dologra - úgyhogy ö bizony horkolni fog, amíg csak él... Hát, ez van.)

Ha viszont valaki pl. alvási apnoeban szenved, de nem fordul dokihoz, az nemcsak a házaséletét teszi kockára, hanem a tulajdon életét is.

15. c4428d82f5 (válaszként erre: 14. - Szöszi71)
2014. máj. 30. 12:42
Sajnálom.
14. szöszi71 (válaszként erre: 12. - C4428d82f5)
2014. máj. 30. 12:31

Összebújás csak hétvégeken van. :(

Viszont nagyon egyetértek veled. :)

Sajnos elég makacs gondolkodása van és így nehezebb a helyzet.

13. 7fb29bdf03 (válaszként erre: 6. - 4740439ec6)
2014. máj. 30. 12:23
És mi az? Mert tudtommal a férfiak 90 százaléka horkol.
12. c4428d82f5 (válaszként erre: 11. - Szöszi71)
2014. máj. 30. 11:57
Attól mert több pihire lesz szüksége a szervezetednek nem fogsz tudni jobban aludni, ezt hidd el én tudom..tapasztalat. Nem tudom milyen a kapcsolatotok de összebőjni lehet ,nem muszáj csak akkor átmenjen ha horkol, összebújtok, elköszöntök egymástól és szépen áthurcolkodik, ő is megértheti azt,hogy te milyen helyzetben vagy,attól még a kapcsolatotok lehet ugyanolyan bensőséges mert nem együtt alusztok el (hiszen csak ő alszik). :)
11. szöszi71 (válaszként erre: 10. - C4428d82f5)
2014. máj. 30. 11:48
Tegnap előtt este ő mondta, hogy ha horkol akkor szóljak neki és átmegy. Na, de ebből semmi nem lett, mert nem is lehetett felébreszteni, így én mentem át megint. Mostmár én fogom megemlíteni, hogy menjen át, mert így nem lehet bírni hosszú távon. Egyébként tornázom és gyalogolok a szervezetnek több pihenésre lenne szüksége.
10. c4428d82f5 (válaszként erre: 9. - Szöszi71)
2014. máj. 30. 10:44
Hát ha neki nincs annyi esze,hogy önállóan vonuljon oda kérd meg őt hogy menjen ki mert ki vagy készülve, ha fontos vagy neki csak megteszi..vagy már kérted erre?
2014. máj. 30. 10:40

Sziasztok!


Sajnos én is kínlódom a párom horkolásától. Most pont ott tartok, hogy totál kimerültem. én is használok régóta füldugót, de semmit nem ér. Volt már egy orrsövény műtétje, de semmit nem használt, nem megoldás rá ez sem. Tapaszt is próbált már, de ez sem jelentett megoldást. Sajna még italt is iszogat, így erősíti a horkolását. Én szoktam átmászkálni éjszaka a másik szobába, de hajnalban vissza kell menjek mikor a párom kel, mert a cuccai ott vannak a nappaliban és azzal is zavarna. Hát....nem tudok 3 órát sem egyben aludni. Neki meg annyi akarata, esze nincs, hogy feküdjön Ő le a nappaliban és akkor nem zavarna és talán még ki is tudnám pihenni magam, de nem. :(

2014. máj. 30. 10:20
Egy cipőben járunk,orvoshoz nem akar elmenni a párom én meg évek óta füldugót használok mivel nem rendelkezünk annyi szobával,hogy külön szobában aludjak..Teljesen kikészít a horkolása de most mit csináljak, nem fogok emiatt elválni, nappal jól megvagyunk egymással:D NA de éjjel, beteszem a füldugót de még úgy is berezeg az ágy is a horkolástól,na meg persze a hangja is átszűrődik a füldugón :)) Szóval én nem tudok tanáccsal szolgálni de ha valaki tud valamit ami nem az orvosd és külön szoba én is szívesen veszem a tanácsokat.
2014. máj. 30. 10:12

Nem lehet h orrsövényferdülése van? Elvileg az is okozhatja (ebben az esetben a doki lenne a megoldás).

De am régen láttam vmi tapaszt,amit az orrodra kell rakni éjszakára és nem tudom mit csinál,de megszünteti a horkolást (elvileg).


De amúgy nem nagyon tudsz vele mit kezdeni. :/

2014. máj. 30. 10:05
Mindenképp fel kell keresni egy horkolási ambulanciát.Ugyanis komoly dolog húzódhat a horkolás mögött.
5. Katinkaboszi (válaszként erre: 4. - Lara1984)
2014. máj. 30. 09:54
Inkább orvos, de vannak ezek a hírdetős fülcsodabogarak, amiket lehet talán még a gyógyszertárban is kapni.
4. Lara1984 (válaszként erre: 2. - Zebracsikó)
2014. máj. 30. 09:52

Hát, igen... :)

Ez az egy tipp bombabiztos. (Az már más lapra tartozik, hogy ki hogyan viseli. Mérlegelni kell: a horkolás vagy a külön szoba elviselhetetlenebb?...)

2014. máj. 30. 09:48
orvos tud segiteni.
2014. máj. 30. 09:46
külön szobát
2014. máj. 30. 09:45

Párom nagyon horkol, egy szobában alszunk. Nagyon sokszor felkelt már vettem füldugót, ne az "agyamig" nem tudom feltenni, mert már fáj a fülem. Szűrve is rossz.

Van valami szer, tapasz, bármi amivel lehet segíteni. Remélem mást is érintő probléma. Párom sajnál, nem tehet ő se róla, de ez így nem jó. Köszi, légyszi írjatok!!!

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook