Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Homokba dugott fej – vagy a tettek mezeje… Néhány gondolat a védtelenekről fórum

Homokba dugott fej – vagy a tettek mezeje… Néhány gondolat a védtelenekről (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Homokba dugott fej – vagy a tettek mezeje… Néhány gondolat a védtelenekről

1 2
38. manul (válaszként erre: 37. - Anyuci91)
2010. febr. 1. 11:37

Szerintem sok emberben megvan a jószándék de nem merik vállalni nyílvánosan a tetteiket.

Én azt érzem,hogy manapság nem"divat"segíteni másokon és ez a rossz szemlélet alapja,amin változtatni kell!Elsősorban a szülőnek és a tanároknak!

Arra kell nevelni a fiatalokat,hogy ne menjenek el egy segítségre szoruló mellett és ne az legyen az első reakciójuk,hogy kinevetnek egy bajbajutottat,hanem az,hogy segíő kezet nyújtsanak neki!

2010. febr. 1. 11:05
Mai társadalmunkat nézve a helyzet egyszerűen lesujtó, és elszomoritó. A régi rendszerben még a szülők, a tanárok és az állam is foglalkozott a fiatalokkal és hanem is teljesen, de tudták szabályozni a magatartásukat. Akkoriban közel sem voltak ennyire elengedve, mint manapság. Hozzáteszem a normális felnőttek is ki vannak téve ezeknek. Jól nevezte meg aki elinditotta ezt a fórumot, hogy homokba dugott fej. Feltesszük jogosan a kérdést miért? Az akkori generációra még jó hatással volt, de a mostaniakra és az idősebb korosztályra elfeledték azt a szót, hogy emberség, megértés, segitőkészség ilyet a mostani fiatalok szinte nem ismerik. Történjék bárhol, ahogy a hozzászólók emlitették szinte sokszor semmi eredménye nincs. Mondván arra féltjük az életünket és, ha olyat látunk, ami helytelen fogjuk magunkat és tovább megyünk, de akadnak kivételek, akik még jószándékuak. Üdv.Ágnes.
36. rolvisa (válaszként erre: 33. - 3e0ba54fb8)
2010. jan. 31. 20:45

nagyon örülök a hozzászólásodnak.

Bizony a szülőnek elsődleges feladata, és kötelessége van.

A SZEMÉLYES PÉLDAMUTATÁS meghatározó egész életünkre.

És az ellenőrzés.A környezet elviheti rossz irányba, de legyen résen a szülő!!!

35. manul
2010. jan. 25. 10:46
Minden bizonnyal a család az alap!
34. 73cdbfbb2c (válaszként erre: 33. - 3e0ba54fb8)
2010. jan. 23. 17:43
Azt hiszem nem értelmezted teljesen amiket írtam. Elsősorban a szülőnek....de ha pont a szülő, a család a veszélyes háttér? Onnan jön az agresszó? Bántják a gyereket? Akkor ki másra számíthat? Ha nem veszik észre ( vagy nem akarják észrevenni ), mi lesz abból a gyerekből? Egy lelki sérült fiatal, később felnőtt...aki bántalmazó szerephez jut a bántalmazott helyett. Fiatalon akár az iskolában. A legkevésbé azok a bántalmazók, akik kiegyensúlyozott családi háttérben élnek szeretettel körülvéve.
33. 3e0ba54fb8 (válaszként erre: 6. - 73cdbfbb2c)
2010. jan. 23. 15:30
A tanárnak? Szerintem inkább a szülőnek. A pedagógus vajmi keveset tud tenni, ha a gyerek otthon nem kapja meg az alapértékeket.
32. manul
2010. jan. 23. 14:03
Köszönöm szépen!:DDDD
2010. jan. 23. 13:54
Manul, nagyon jó cikk! Sőt, mindenkinek el kellene olvasnia, akár akarja, akár nem... :DDD Ügyi voltál! *tapsvihar* ;)
30. manul (válaszként erre: 29. - 37fda6506d)
2010. jan. 23. 11:38
Köszönöm szépen!
29. 37fda6506d (válaszként erre: 28. - Manul)
2010. jan. 23. 10:16

Teljesen igazad van.

Szeretnék én is gratulálni a cikkedhez és az idézet az pedig nagyon találó hozzá.

Sajnos elég sokat láttam a pedagógus életből mint a tanárin kívül és belül, mert édesanyám tanár. A legnagyobb baj, hogy a tanároktól elvették a jogaikat és csak kötelezettségük van de az nem kevés.

Voltam én is olyan helyzetben, h segítenem kellet mert a gyengébbiket bántották, de az igazság az csak azon lehet segíteni aki hagyja.

28. manul
2010. jan. 23. 09:50
Amúgy szerintem a család az alap,a pedagógus is akkor tud jó munkát végezni ha a szülő megfelelő irányba állította csemetéjét.
2010. jan. 23. 08:49
Nem vagyok egy kötekedő típus, de ezt a pedagógus dolgot sokan nem jól látják. Sok pedagógus van aki igenis megpróbál segíteni de meg van kötve a keze a mai világban. Régen teljesen másak voltak a gyerekek minden a hozott "anyagon" nagyon sok múlik, nem lehet nevelni ha már eleve rossz irányba ment el az egész kis korától kezdve. Nagyon jó példa: mikor én iskolába jártam és mentünk hazafelé mindig úgy engedtek el minket az iskolából mindenkinek köszönni kell (kis faluban lakom), és ha valaki nem köszönt egy néninek akkor elhangzott a mondat "Nem tanított meg a TANÁR köszönni?" Nos ők igen de szerintem ez nem az ő dolga elsősorban. De sorolhatnánk jó és rossz példákat, miért. Sajnos vannak a pedagógus pályán nem odavalók szép számmal, akiket pedagógiából "átrugdostak" a vizsgán.
26. manul (válaszként erre: 25. - 73cdbfbb2c)
2010. jan. 23. 08:13
Igen,tenniük is kellene,de sokan elmennek mellette,mert sokkal egyszerűbb nem foglalkozni vele,mint belebonyolódni egy ilyen helyzetbe!
25. 73cdbfbb2c (válaszként erre: 23. - 3b816157ed)
2010. jan. 22. 22:10
Igen, elhiszem hogy nincsenek könnyű helyzetben a pedagógusok sem. De ennek ellenére az iskolában más nem védheti meg a gyerekeket, ott nem a szülők hozzák a szabályokat. Megvédeni a gyerekeket egymástól és ha szükséges, a saját családjától. Csakhogy a félelemtől ők is a homokba dugják a fejüket.....úgy, ahogy az éppen bántalmazott gyerek mellett is elmennek a felnőttek az utcán. Senkitől nem elfogadott hogy az agresszióra homokba dugja a fejét. Viszont a pedagógusok tudnának tenni ellene.( persze egy ember itt sem elég hogy a probléma érezhetően csökkenjen )
2010. jan. 22. 21:36

mármint nem tanítani akarja a személyiséget

csak a jó irányba terelni:-)

2010. jan. 22. 21:35

tudod azért elég nehéz akkor amikor egyszerre 5 családtag állít be aztán jól meg is vernek

ez senkinek sem hiányzik, főleg a gyerekek előtt zajlik ez az egész

nincsenek a pedagógusok könnyű helyzetbe, mert az kell, hogy megvédjék a gyereket de azt a szülők nem szeretik ha a tanár vagy az óvónő tanítani is akarja valamire(magát a személyiséget)

pl ne zavarja az órát vagy köszönjönés társai

2010. jan. 22. 19:52
Ezt a tanár- diák-szülő kapcsolatot sokáig lehet boncolgatni, de a gyereket ki védi meg a saját családjától ( adott helyzetben)? Nem a pedagógusoknak kéne felfigyelni a családon belül elkövetett erőszakra? Kinek, ha nem neki???? Óvónőknek, gondozóknak és a tanároknak ( nyilván elsősorban az osztályfőnöknek, hiszen neki minden gyereket ismerne kell ha tényleg jó pedagógus)! Ki védi meg a gyereket a saját anyjától vagy apjától? Nyilvánvalóan ez a nagyobb korú gyermekeknél nehéz, főleg középiskolában. Én mégis úgy érzem, mintha ezzel nem foglalkoznának a pedagógusok. ( mármint a gyerekekkel, magukkal) Ők leadják a tananyagot, és bemennek a tanáriba azzal a nevetséges kifogással, hogy a " gyerekeknek jogaik vannak ". A pedagógusnak nem feladata a szülőt megtanítani a nevelésre. De feladata megvédeni a gyerekeket! Ha kell, a saját családjuktól is, mindegy hányszor megy be hülye anyuka kiabálva.
21. manul (válaszként erre: 20. - 3b816157ed)
2010. jan. 22. 19:05
Én is köszönöm!Megtiszteltél!
2010. jan. 22. 19:02

szia

én már voltam a kisfiú helyzetébeés az öcsém is, csak engem se és az öcsémet sem védett meg senki, soha nem fogjuk elfelejteni azt a napot, életünk legmegalázóbb pillanatait életük meg akkor.

Az öcsém ma is pszichológushoz jár

Megmondom őszintén, hogy volt már egy-2 cikk aminek a címe izgelmesan hangzott, de egyiket sem soha nem olvastam végig

lehet bunkóság de ez van

pont ezek a történések tettek olyanná amilyen vagyok

de ezt a cikket végigolvastam

és nagyon örülök, hogy vannak ilyen emberek még a földön akik nem mennek el mellette ha olyat látnak

Gratulálok a cikkedhez és köszönöm

19. manul (válaszként erre: 18. - 656f03db60)
2010. jan. 22. 18:28

Szerintem nem arra kell megtanítani,hogy tekintélyt követeljen magának,mert az kétélü fegyver!

Arra kell megtanitani,hogy védje meg az igazát,NE bántsa a társait és tudjon segítséget kérni!

Nem kell örökké óvni.Olyanná kell nevelni,hogy egészséges értékrendje legyen és akkor nem kell feltétlenül harcolni!

2010. jan. 22. 18:21
A gyereket meg kell tanítani arra, hogy mi a tisztelet, a tartás, és arra is, hogy miként követelje ki magának a tekintélyt. A rosszabb esetek miatt pedig, hogy mennyire fontos, hogy megtudja védeni magát! Egy anya sem lehet ott a gyereke mellett annak egész életében. Sírhatunk, hogy ha mi ott lettünk volna, megvédtük volna a gyerekünket, de ennél is fontosabb, hogy ő maga megtanuljon 'harcolni'. Különben később milyen férfi lesz belőle? Nem lehet örökké óvni.
17. caffi (válaszként erre: 16. - Manul)
2010. jan. 22. 18:19

Nincs mit,hisz tényleg jó a cikk!


Olvasás közben végig az járt a fejembe,ami a fiammal történt,most 17éves...de akkor 9-10éves lehetett!

Ez egy kis lakótelep ahol lakunk,mindenki mindenkit ismer,akár egy faluban!

A fiam bicajozott,és persze nem a sajátjával,hanem vmi kiszuperált ronccsal.....tekert is meg lejtő is volt,csak fék nem:(....22lépcsőfokot esett és végül fejjel a korlátnak csapódott,nem lett hála komolyabb baja,csak két foga tört le és a fél arcáról lement a bőr....mivel kicsi volt,sírt nagyon!

A lépcső tetején volt egy bolt,ki jött az eladónő(ugyan annyi idős gyermeke van mint nekem),és az helyett h ellátta volna vérző gyermekem,elküldte h ne a bolt előtt bőgjön,meg h a járdáról nem tudja letakarítani a vért:D...

16. manul (válaszként erre: 15. - Caffi)
2010. jan. 22. 18:02
Köszönöm!
15. caffi
2010. jan. 22. 17:56
Elolvasva a cikked....csak gratulálni tudok!Jó lenne ha mindenki így vélekedne mint te!!
14. manul
2010. jan. 22. 17:48

Szerintem manapság a pedagógusok nem sok mindent tehetnek és sokan nem is akarnak.A szülő dolga lenne a megfelelő kép kialakítása gyermekében világ dolgairól de amig ott tartunk,hogy a feldühödött szülő bemegy az iskolába és jól megveri a tanárt addig nagyon nincs mit elvárni a pedagógusoktól sem!

A pedagógus dolga véleményem szerint az lenne,hogy építkezzen arra az erkölcsi alapra,amit a szülő már megteremtett otthon!

13. c95c921ae7 (válaszként erre: 12. - 73cdbfbb2c)
2010. jan. 22. 17:37

A pedagógus egy lefojtott szituációban van a gyerekekkel-tanórán. Ott nem derül ám ki sok minden. Ahány óraféle, annyi terembe vándorolnak a gyerekek, mindent más tanít. A tanár meg ha beleszól, a szülő feljelenti. Talán hallottátok azt a tanárt, aki pont két verekedőt akart szétválasztani és elvesztette az állását..:(

Ezt a fajta felelősséget mindenkinek vállalnia kéne..

12. 73cdbfbb2c (válaszként erre: 8. - 2104cc91e8)
2010. jan. 22. 17:25
Igen, igazad van. De ha már az anya nem neveli, akkor tegyünk ki más gyerekeket ennek a gyereknek? Ha minden anya jól nevelné a gyerekét, akkor most nem lenne ennek a fórumnak oka. Itt jön képbe a tanár, tanító, pedagógus....hívjuk aminek akarjuk. Egy pedagógus majdnem annyi időt tölt el a gyerekkel mint az anyja. Vagyis szerintem a felelősség őket is érinti.
11. manul
2010. jan. 22. 17:21

Nincs tökéletes tett csak tökéletes szándék!Nem kell tudnunk mindenre a megoldást de meg kell próbálnunk elindulni az úton!

Ha mindenki csak egy kicsit figyelne jobban egy embertársára vagy egy kis állatra szerintem nem lenne ennyi erőszak a világban!

És igen!Nem elég a gyermekeinknek elmondani,hogy mi a jó!Úgy is kell élnünk,hogy példát tudjanak venni rólunk!

Minden élet értékes!

Legyen az egy emberé vagy egy kis állaté!

Ez lett volna a mondanivalóm lényege nagyvonalakban.

Köszönöm,hogy elolvastátok!

10. c95c921ae7 (válaszként erre: 8. - 2104cc91e8)
2010. jan. 22. 17:21

Ezzel is teljesen egyetértek. Meg a cikk maga is nagyon igaz. Én is közbeavatkozós típus vagyok. Volt már, hogy hajléktalanokat bántó rendőrökhöz mentem oda és közöltem, hogy pont erről gyűjtök anyagot egy cikkhez. Érdekes..abbahagyták. De olyan is volt, hogy szórakozóhelyen rászóltam a 120 kg os bengára, hogy ne rugdossa a fekvő legyőzött gerincét.

Aki gyereket meg állatot bánt, azt pedig szerintem is a falhoz..

2010. jan. 22. 17:18

Szia!


Gratulálok nagyon jó a cikk.

Én sem tudok elmenni az ilyen dolgok mellett néha nem is mérlegeltem,hogy magamat is veszélynek tehetem ki miközben mást védek.

Az ember ilyenkor nem ilyesmin agyal.Jó lenne ha összetartanának az emberek csak sajnos nem mindenki gondolja így.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook