Hogyan sikerült elfogadni a betegséged? (beszélgetős fórum)

13 a szerencse számom! 😉

Ha így folytatódik csak a biológiai terápia marad, de azt még nem akarom.

A 12 semmi ahhoz képest, amennyi még előtted áll. :)

Lehet, hogy a 13.-ban lesz valami:)

Nem gond, patikusok azonnal riasztanak ha van valami új, a házi orvosom meg felírja. Hátha segít valami.

Eddig 12 év alatt semmi. 😂

Azért kapja az orvos a fizuját, hogy majd ő döntse el, hogy mi mitől van. :) Ez nem a te feladatod.

Én nagyon utálom a tudatlan tépelődést. Inkább tudjam, hogy mivel állok szemben.

Nem megy. Illetve.

Van, akinek van kettő shub életében. Aztán tünetmentes. Én meg jól beleéltem magam, hogy így lesz. Aztán gyanús, hogy nem lesz így, kezdek megvilágosodni, hogy az a kettő lehet, hogy több is volt korábban. Volt egy ősz amikor mentem át az zebrán és az egyik lépésnél úgy éreztem, hogy leszakadt a vádlim, hónapokig fájt, aztán elmúlt. Idén a bal vállamban ugyanez az izzó égő fájdalom. Aztán az is elmúlt. Most a jobb talpam. De lehet, hogy nem is ettől van, csak úgy van, mert bárkinek fájhat a háta vagy a lába...

Én orvoshoz meg általában akkor megyek, ha lázam van, mert valahogy az rögzült, hogy aki beteg, az lázas, a többi semmiség, elmúlik... Még az extra fájdalom visz el orvoshoz. Na jó, a kettőslátást nem nagyon tudtam besorolni a semmi komoly kategóriába.

Mert megpróbált hülyének nézni!

Először azt mondta hogy azért rosszabb, mert piálok... Ha-ha! Csak vizet iszok!

Akkor sok füstöltet eszek... A gondolatától is viszketek!

Akkor terhes vagyok!

😂😂😂

Terhesség alatt tünetmentes voltam!

Ki röhögtem és otthagytam!

Tudom, hogy nem tudják mi okozza, de akkor se mondjon baromságokat!

Február óta harag/alkudozás asszem nem túl megfelelő ütem :D

Sőt, lehet, hogy a tagadás is időnként még be-beköszön.

Én konkrétan magát az orvost röhögtem képen legutoljára!😂

Egy egy nap önsajnálat simán belefér!

Magam sem tudom meddig megy az hogy megmutatjuk a nyavajának hogy mi erősebbek vagyunk, de próbáljuk húzni míg lehet! 😉

Igyekszel nem venni tudomást, de mégis figyeled magad ... És így van jól, hogy figyeled a jelzéseket.

Szerintem egy gyógyíthatatlan betegség esetén meg kell járni az 5 lépcsőfokot, mint a gyásznál is, máshogy nem lehet.

Tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás

Csak sokkal gyorsabb ütemben.

Nem lehet sokat várni, édes tudatlanságba merülni, mert azzal pont magam ellen dolgozom.

Beteg és orvos között bizalmi kapcsolatnak kell lenni. Nem könnyű, tudom. Kell hozzá a megfelelő orvos és a felelőssegtudatunk magunk iránt.

Aztán ha front az ok? Legalább mindketten megkönnyebbülten sóhajtunk.

Ha nem front? Akkor tovább lehet lépni, nem csak dagonyázni a bizonytalanságban.

Nekem most azt mondta az orvosom: legjobb lesz, ha úgy tekintek a betegségemre, mint egy "sima" krónikus betegségre, magasvérnyomás, diabétesz, stb., amivel együtt lehet, és együtt is kell élni, szoros kontrollal.

Nem tudom,mit nevezhetek komoly változásnak, van, aki már mondjuk a zsibbadást is annak veszi.

Nekem izomfájdalmaim vannak, és egyik nap lesántultam, mert sietni kellett gyalog. Szóval több ilyen határeset van, és bizonytalankodok. Meg az orvossal sem igazán alakult ki a bizalmas légkör, de ez nem az ő hibája, én bízok meg nehezen valakiben.

Egyébként én is igyekszem a képébe röhögi a betegségnek, de amikor valami romlik, akkor belesüppedek az önajánlatba, illetve nem mélyen, csak egy-egy napra.

Szia!

Nem tudom, hogy a Te betegséged hogy viselkedik. Enyém őszi téli évszakban napról napra rosszabb.

Éveken keresztül emésztettem magam miatta, de rájöttem hogy feleslegesen, hisz jobb nem lesz.

Ma már viccre veszem. Elpoénkodok a saját nyomoromon és valahol segít. Ha már jobb nem lesz, legalább nevessek egy jót.

Orvosnak azért mond el ha a változás komolyabb.

Keresem az utat hogy hogyan tudhatom elfogadni a betegséget? Hogyan lehet együtt élni egy, vagy több gyógyíthatatlan betegséggel? Hogyan lehet ez pszichésen feldolgozni?

Engem nyomaszt, igyekszem kiiktatni, nem venni róla tudomást, de tartok tőle, hogy bosszút áll, de mégsem veszem rá magam, hogy jelezzem az orvos felé, hogyha változás van, mert rábeszélem magam hogy front/megerőltetés/stressz stb. okozza. (aztán meg lehet, hogy tényleg)

Szóval hogy lehet kihúzni a fejünket homokból? Mennyi időt adjak magamnak?