Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Hogyan felejtsem el a futáromat?

Hogyan felejtsem el a futáromat?


Volt egy négyéves kapcsolatom, amikor megismertem a nagy őt. Neten vásároltam s pár hét múlva közölték velem, hogy a vásárlással nyertem egy festményt. Ennek nagyon örültem, mert ahogy utánanéztem, elég értékes a mű, és azt terveztem, ha megérkezik eladom, mert elég sok anyagi problémáim voltak.
Hogyan felejtsem el a futáromat?

Augusztus eleji nap volt, hívott is a futár, hogy csomagom érkezik, s amikor meghallottam a hangját egy különös érzés kerített hatalmába, sosem éreztem még ilyet. Amikor megláttam még inkább felülkerekedett ez a különös vonzalom. Az illata rabul ejtett. Az ablakban vettem át a csomagot, és fél órát beszéltünk át. Nem tudom miért, de elmentettem a telefonszámát is, egyszerű "futár"-ként, mert a nevét sem tudtam. Később telefonon beszéltünk, míg ő be nem ért a depóba, az pedig 73 kiló méterre volt a házunktól.

Hiába volt barátom, úgy éreztem e mellett a srác mellett szívesen megöregednék, hogy az ő felesége akarok lenni.

A festmény az óta is megvan, nem akartam megválni tőle.

Akkor tudtam jól, hogy ez csak egy hirtelen fellángolás, és többé úgy sem látom. Akkortájt még nem nagyon rendelgettem netről. Még fél évig húztam az akkori párkapcsolatomat, majd ennek végeztével belekeveredtem egy testi kalandba, s megszerettem a fiút, aki csak kihasznált. Ki is akartam szállni, de féltem, hogy megöl a szerelem, ha ezt megteszem.

Május volt: Barátnőmmel bicajjal le akartunk menni Poroszlóra, de a szüleink féltettek, mind ez ellenére hajthatatlanok voltunk. A bicajom feladta a szolgálatot és tönkre ment. Bementem a közeli városokba, de 50ezer alatt nem lehetett normális kerékpárt kapni, így arra gondoltam a fentiek szövetkeznek, két lány ne induljon neki az útnak egyedül. A bicajra végül neten találtam rá. 20ezer volt, teleszkópos meg minden. Poroszlót mégis elfelejtettük. Amikor hívásom érkezett anya vette fel, mert én épp fürödtem, mondta, hogy a futár keresett. Engem nem érdekelt igazán, csak annyi jeee jön a bicaj! - de mikor megláttam a hívólistát, akkor feltűnt: "futár"... szóval ő hozza.

És megérkezett. S újra hatalmába kerített az ismeretlen érzés, amit csak akkor éreztem mikor fél éve augusztusban láttam, de a nevét még mindig nem tudtam. Nem mertem megkérdezni, és zavarban is voltam. De emlékezett rám, elmondta, hogy milyen ruha volt rajtam, emlékezett, hogy akkor ducibb voltam, de megjegyezte, hogy neki akkor is nagyon tetszettem.

Véletlen csupán, hogy újra az utamba került?

Este pedig felvett myvipen. A másik sráccal megszakítottam a kapcsolatot, ő amúgy is csak a testemre utazott.

Akkor kezdtünk el beszélgetni MSN, és mikor felénk hozott csomagot, akkor találkoztunk, s utána nyáron szinte mindennap összefutottunk. Ha csomagot szállított, akkor beültem mellé, de együtt voltunk az a lényeg. Nálunk is voltam párszor, barátok lettünk, majd jött a csók és a szex, s én éreztem, hogy beleszeretek. Ő nem akart tőlem többet, néha ezt mondta, máskor meg azt, hogy szeret. Így zavart össze és már nem tudtam mi van. Később egy lánytól megtudtam, hogy többet is szédít, de hogy ebben mi az igazság, már azt sem tudom. Többször megszakítottam vele a kapcsolatot, de mindig visszakönyörögte magát, hogy legalább a barátságát fogadjam el, ha mást nem akarok, de ha meg én mondtam, hogy legyen több, akkor ő kérte, hogy hagy gondolkodjon el rajta.

Január 18-án láttam őt utoljára, próbáltam felejtetni más férfiakkal, de nem jött össze, mert nem tudtam felejteni. Még mindig nagyon szeretem, pedig már tényleg rég nem találkoztam vele, és MSN se veszem fel a kapcsolatot, ha lehet, s mindenképp olyan helyről rendelek, ahol nem ez a cég a szállító.

Ja, neki azóta barátnője van, egy 16 éves lány. A srác mellesleg 28 éves.

Június 23. óta szerelmes vagyok belé, és mai napig úgy érzem, hogy ő mellette tudom csak leélni az életem. Ilyet még sosem éreztem, még a négy éves kapcsolatomkor sem fordult meg az a fejemben, hogy azzal a sráccal akarok megöregedni.

Segítsetek! Hogyan felejtsem el a futáromat?




Írta: f7040a3a1e, 2011. március 6. 16:08
Fórumozz a témáról: Hogyan felejtsem el a futáromat? fórum (eddig 48 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook