Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hogyan és mikor mondjam el a főnökömnek? fórum

Hogyan és mikor mondjam el a főnökömnek? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Hogyan és mikor mondjam el a főnökömnek?

1 2
30. benvik
2006. szept. 22. 19:41
Nekem az orvos minden indok nélkül már a terhesség elején azt mondta, hogy szeretné, ha táppénzre mennék, mivel hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozom, és nagy a fertőzésveszély, meg egész nap járkálok a családokhoz. Én akkor azt mondtam neki, hogy várjuk meg meddig bírom. Egy hét múlva mehettem vissza, mivel elkezdtem vérezni. Az egyik gyerek jól felidegesített. Akkor a háziorvossal egyetértésben rábeszéltek a táppénzre. Utólag belegondolva már az elején meg kellett volna fogadnom a tanácsát, és nem lett volna szabad kockáztatnom.
29. mandy (válaszként erre: 24. - Fe1fe85329)
2006. szept. 22. 08:48

Ha veszélyeztetett terhes valaki (ez akár már a harmadik héten kiderülhet), akkor kiírhatják egészen a szülésig. Személyzeti osztályon dolgozom :) Ha megértő a dokid, akkor felvesz betegállományba akkor is, ha igaziból nem veszélyeztett a terhességed. Csak el kell neki mondani, hogy olyan körülmények között dolgozol, ami árthat és a főnököd nem működik együtt veled ezügyben.

(Bár nem vagyok minden ügyben benne, ezt kivételesen tudom. Meg hát mikor én is terhes lettem, utánanéztem ezeknek a dolgoknak.)

28. 7130b15964 (válaszként erre: 23. - Ekka)
2006. szept. 22. 07:39

Ha lejár a szerződésed, akkor automatikusan megszűnik a munkaviszonyod. Max. 3 hónap passzív táppénzre leszel jogosult (indokolt esetben, ezt csak azért mondom, mert sokan a táppénzt opcióként kezelik, holott indokolatlan igénybevételével táppénzcsalást követnek el, ami ha bebizonyosodik, akkor az bűncselekmény kategóriába tartozik. Ezt csak a tényszerűség kedvéért írom le, mert sokan nincsenek tisztába vele).


Ha megszűnik a munkaviszonyod és nem találsz másik munkát, akkor érdemes regisztrálnod magad a helyi munkaügyi központban, így biztosításod folytonos marad (ügyelj, hogy a munkaviszony megszűnte és regisztrálás között 30 napnál több idő semmiképpen ne legyen, mert azzal megszakad a folytonosság).


Természetesen táppénz alatt is biztosítva vagy és utána is lehet regisztráltatnod magad.


Hogy mire leszel jogosult az attól függ, hogy biztosított vagy-e legalább a szülést megelőző 42. napig és van-e legalább 180 biztosított napod a születést megelőző két évben összesen (ennek nem kell folytonosnak lenni, csak összesen legyen meg 180).


Erről mindent megtalálsz itt:

[link]

27. 7130b15964 (válaszként erre: 26. - Zojci)
2006. szept. 22. 07:28

Zojci, terhesség alatt olyan munkakörbe kell beosztani a munkavállalót, ami nem veszélyezteti a babát. Ez nem jelenti azt, hogy csökkenthetik a munkabéredet!

Szóval nem kell táppénzre menned és a zsebed sem bánja, ha valami más munkát kapsz a cégen belül.

26. Zojci
2006. szept. 21. 22:04
Köszönöm a tanácsokat! Olyan jól esik! Ma mikor reggel bementem dolgozni,hát mit ne mondjak,próbáltam elkerülni az emelgetést,bár nem sok sikerrel! Nem mondhatom egy bénult embernek:hé te,állj már föl,stb. De a terhességem olyan korai/3hét/,h még nem igazán mondanám meg senkinek/babona,félelem/! Csak a párom tudja,még anyámnak sem mdtam meg.
2006. szept. 21. 19:42

Ja !amugy Ekka tökre igazad van én is a betegszabit választanám ,mert egy ilyen munkakörben elég nehéz elkerülni az emelgetést! Ha öszze gyűrödik pl. egy néni alatt a lepedő e

lég kínos szólni másnak nem? Persze ha van kinek!

Amúgy az én főnököm valósággal örjöngött amikor megtudta, aztán lehigaddt és a 36.hétig tök jól elvoltunk, bár egy fikarcnyi terhet sem vett le rólam(szájsebész a drága)ezt úgy oldottam meg,hogy szereztem a helyemre egy csajszit, akinek félidőtöl fokozatosan passzoltam le a dolgokat. (ez már tavaly előtt volt,2éves a lánykám)most várom a harmadikat, de a főnökömnek még nem mondtam de már eléggé sürgetős a dolog,mert elég ciki lenne nagy pocakkal odaállítani. kíváncsi leszek most hogy fog reagálni. (bocsi Ha hosszú voltam)

2006. szept. 21. 19:28

Szia Ekka!

Azt hozzá kell tennem hogy ez 9éve volt már,akkor a terhesség végéig kaptam a tp,-t!! nem akarok marhaságokat mondani, de szerintem ez most is így van gondolom. ha megszületik a baba az alényeg hogy elötte legyen 180nap biztosított időd(munkaviszony) és akkor jár a gyed!! de azért ha tudsz valami munkaügyestől infót szerezni feltétlen tedd meg!! ha viszont nem hosszabítják meg a szerződést akkor a lejárat előtt érdemes tp.re menni!

23. Ekka (válaszként erre: 21. - Fe1fe85329)
2006. szept. 21. 18:29

Szia N.Rose:)

Akkor most ez, hogy van?

Most mi nagyban babát tervezünk.. mondjuk,hogy össze is jön, mielőtt lejár a szerződésem (2007.április valamennyi)Akkor utána mi van?

X-kor elmegyek betegszabira kapok táppénzt, és utána mi a helyzet? Mit kap az ember? Mármint, ha a szerződése lejár..

22. Ekka (válaszként erre: 17. - Zojci)
2006. szept. 21. 18:26

Szia Zojci:)

Akkor hasonló cipőben járunk, azzal a különbséggel, hogy még én nem várok babát, (még:P)

de a munkakör ugyanaz. Szerintem nem kell vacakolni, én amint megtudom oda állok elé elmondom, aztán betegszabi..:) Ennyi. A baba mindennél fontosabb, mamikat meg emelgese az aki nem terhes:D

2006. szept. 21. 18:13

Szia Zojci!

Amikor az első babámat vártam én belgyógyászaton dolgoztam ,és akkor a munkáltatónak kötelessége volt olyan munkakörbe áthelyeznie ami nem veszélyezteti az egészségeteket!! ez vonatkozik az emelésre,is ill engem rögtön kivettek éjszakáról!! ez tuti hogy most is így van!! bár az is igaz hogy amikor elmondtam rá két hónapra járt le a szerződésem,és pá-pá is lett! De ha

Úgy érzed hogy nem korrektek,inkább válaszd a tp.-t!!

20. mandy
2006. szept. 21. 09:19
Zojci, ettől még nem muszáj táppénzre menni. Hátha lesz olyan megértő a főnököd, hogy a betegmozgatást másra bízza. Sok munkát így is el tudsz végezni. De ehhez mindenképpen el kell neki mondanod, hogy babát vársz. Szerintem.
19. Zojci
2006. szept. 20. 19:21
Hát ettől félek én is,de nem szeretnék még táppénzre menni,közalkalmazott wok,a táppénzem kb 50ezer ft lenne :-( De a baba a legfontosabb,s ha úgy döntenek,h mennem kell,akkor megyek! :-) Köszönöm a válaszod! :-)
18. benvik
2006. szept. 20. 18:44
Zojci: Én pedagógus vagyok. Nekem a 6. héten el kellett mondanom a főnökömnek, mivel táboroztatnom kellett volna elég nomád körülmények között, és ezt nem mertem bevállalni. Nem fogadta túl jól, ráadásul azóta az orvos táppénzre is vett. Így a legjobb. Emelgetni pedig nem szerencsés kismamaként. Most a baba a legfontosabb.
17. Zojci
2006. szept. 20. 18:36
Sziasztok! Ápolónő wok egy nyugdijas otthonban. A munkám része a mozgásukban korlátozott betegek mobilizálása. Most úgy tűnik babát várok,s félek,h az emelgetés nem tesz jót :-( nem merem még bejelenteni a hírt,mert csak fél éve dolgozom itt. Mikor mondjam meg a főnökömnek?
16. mandy
2006. szept. 16. 07:58
Az a baj Izzz, hogy ezt a terhesség-az-nem-betegség, csak mi, kismamák látjuk így. A főnökök csak azt látják ilyenkor, hogy nemsokára meg kell válnunk egymástól, és jöhet a procedúra; hírdetés, interjú, kiválasztás, bértárgyalás. Személyzeti osztályon dolgozom, látom mennyire utálják ezt csinálni. Szerencséd van a főnököddel.
15. izzz
2006. szept. 15. 22:51
Én a 3. hónapban voltam, mikor munkahelyet váltottam. Még a szerződéskötés előtt voltunk, mikor szóltam a főnöknek, meglepetésemre pozitívan állt a dologhoz.Nagyon örültem.Attól, hogy valaki terhes, nem jelenti azt, hogy mozgássérült és nem tud semmit megcsinálni, nemde?Azóta is dolgozom.
14. emagdi (válaszként erre: 13. - Mandy)
2006. aug. 14. 15:38

ez felháborító!

azt nem értem csak, hogy ilyen hozzáállással milyen minőségű munkára számít a kedves munkáltató?

nem tudom mit lehetne ilyen esetben tenni:((

13. mandy
2006. aug. 14. 15:35

Ezt hallgassátok meg!

Egy barátnőm 16 hetes terhes, most szólt a főnökének, hogy jön a babája. Erre tudjátok mit csinált a 'kedves és megértő' főnök? Kijelentette, hogy mivel a következő hónapokban a vizsgálatok miatt nem számíthat rá maximálisan, sőt még utódot is keresgélnie kell, mostantól csak a minimálbért fogja neki fizetni! Undorító! És az a legrosszabb, hogy megteheti, mivel papíron eddig is ennyi volt a fizuja, csak feketén hozzátettek mégegyszer ennyit.

Így merjünk időben szólni?!

12. mandy
2006. aug. 4. 08:16

Hát én ide nem szeretnék visszajönni. Az elmúlt egy évben egyre rosszabb ez a hely, csak azért nem kerestem újat (ahogy a legtöbb kollégám), mert gondoltam, a terhességig már kibírom :)

De már ide is kisgyermekesként jöttem. Tény, hogy nem örültek neki, de felvettek, mivel mondtam, hogy ha gond van a gyerekkel, a férjem is táppénzre jöhet, meg ott vannak a szüleim is.

11. emagdi (válaszként erre: 10. - Hoxa)
2006. aug. 4. 08:05
na igen... ahogy én látom a környezetemben elég gáz, hogy egy cég sem igazán akar felvenni kisgyermekes nőket, merthogy majd sokat fognak hiányozni. azért ez szomorú :(((
10. Hoxa
2006. aug. 3. 22:35
Persze, elvégre jó, ha tudja az ember, hogy visszavárják, ha letelt az idő, amit otthon szeretne tölteni és menne vissza dolgozni. :)
9. emagdi (válaszként erre: 6. - Mandy)
2006. aug. 3. 22:26

igen, a 4. hónap jónak tűnik szerintem mindkét fél szempontjából.


kirúgással kapcsolatban: valóban nem lehet kirúgni azt aki terhes, de azért szerintem jobb, ha marad a munkáltatóval a békesség, és nem harcba szállni. úgy értem, hogy ha az ember korrekt, és időben szól, próbálja végezni a munkáját amíg nem találnak helyette mást, akkor a munkáltató is normálisan fog hozzá viszonyulni (remélhetőleg), és talán így a legjobb mindenkinek.

8. Hoxa
2006. aug. 3. 22:21
Nem rúghat ki, amint teherbe esel, védetté válsz. Nem tehet semmit. Sőt, ha olyan a munkád, KÖTELES könnyíteni rajta. Én pl. nem mentem többet műszakba, csak nappal és akkor is, ha rosszul voltam és hazaengedtek.
2006. aug. 3. 21:20
Nálam sajnos nem volt vmi jó véleménnyel a főnököm, mikor kiderült, h. terhes vgayok. Ki akart rúgni...
2006. aug. 3. 17:18
Meg KELL mondani a munka törvénykönyve szerint? Hm. Persze mindenképpen meg kell mondani. De szerencsére nem jelölik akkor, hogy mikor. Én aug végén tervezem megmondani, mikor belépek a negyedik hónapba. Hiszen sajnos addig még bármi történhet. Egyszer már megtörtént, hogy túl hamar ittam a medve bőrére.... :(
2006. aug. 3. 15:41
bár én még nem kerültem ilyen helyzetbe, azért véleményem van:)) szerintem legjobb megmondani, mert előbbutóbb úgyis kiderül. kevésbé lesz konfliktussal teli az elválás a cégtől, ha a munkáltató időben tudja kb mikor fog kiesni a munkavégzésből egy alkalmazottja, és lesz ideje pótolni új emberrel.
2006. aug. 3. 13:19

Én már 4 éve nem dolgozom, azóta folyamatosan GYED-en vagyok, voltam.Most mikor kiderült, hogy megint kismama lettem 2 napom volt még hátra a szabadságból és mentem volna dolgozni újra.Mit ne mondjak én éreztem magam iszonyú kellemetlenül, de a főnökeim hozzáállása nagyon pozitív volt.

Amúgy ha tetszik, ha nem jobb megmondani.Ha már tud róla azért nem tehet semmit.Ha nem tőled hallja akkor pedig még okozhat kellemetlenséget, nem is szólva az esetleges egészségi vonzatokról ( rosszullétek, olyan gép mellett dolgozik valaki pl. UH-hegesztő, ami nem tesz jót egy kismamának, stb. ) Szerintem.

3. Hoxa
2006. aug. 3. 11:16
Pedig muszáj neki. :)
2006. aug. 3. 11:00
Engem nem nagyon akart elengedni GYES-re a főnököm!
1. Hoxa
2006. jún. 17. 11:30
A Munka Törvénykönyve mind a munkáltató, mind a munkavállaló kötelezettségévé teszi, hogy a másik felet tájékoztassa minden olyan tényről, körülményről, illetve ezek változásáról, amely a jogok gyakorlása és a kötelezettség teljesítése szempontjából jelentős lehet.

Ugrás a teljes írásra: Hogyan és mikor mondjam el a főnökömnek?
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook