Hogyan engedjük el a halott szeretteink? (beszélgetős fórum)

szerintem myly ebben a hsz.-ben gyakorlatilag a nálunk szokásos emlékezés helyének jelen korban gyakorolt 1 változatát írtad le. A sírba temetést.

A hogyan-ra ez nem válasz. Azért kezdtem úgy, ahogy . . . . mert Én nem engedtem el az eltemetett rokonaim. /Lehet önző vagyok?/

Nincs olyan hét hogy ÉDESAPÁM arcát ne „látnám” és a bratyóm is gyakran gyújt rá! emlékeimben. Sokat dohányzik még mindig!

Én . . . . . . .hmm míg éllek velem vannak Ők Bennem élnek, s velem fognak elmenni „talán” ha én is távozom.

Így van ez /Nálam/ minden emberrel, aki életemre valamilyen hatást gyakorolt, a közös élmények „erejétől” függően megvannak bennem. Míg élek Ők élnek bennem.

Így lehetséges, hogy még mindig sokat bagózik a bátyám!

Most lehet, hogy megvet engem mindenki, de az az igazság, hogy én gyűlölök temetőbe járni. Engem elborzaszt, állandóan az elmúlással találom szembe magam. Az elhunyt hozzátartozók már nincsenek ott, csak testek. Neki teljesen mindegy, hogy milyen a sírja, ki gondozza azt. Mondom ezt annak ellenére, hogy nekem is van ott egy-két hozzátartozóm. Többek között az anyai nagyszüleim (a nagymamám tavaly novemberben halt meg), akiket rajongva szerettem. DE! Mindennap gondolok rájuk, és mindszentkor is gyújtok - otthon - egy gyertyát.

Olyan helyen lakom, ahol mindenki ismer mindenkit, és egyszerűen feláll a szőr a hátamon, amikor az élők azt sasolják, hogy kinek mennyire gondozott a sírja, milyen virágot ültet rá, stb. Könyörgöm! Hát milyen ember az, aki ráér ilyennel foglalkozni, meg még örömét is leli abban, hogy kihord másokat?

Nem.

De ne gondold,hogy kevésbé szeretik azt aki meghalt,mert épp a sírjára nincs idejük,mint te,aki gondozod:)

Neked szükséged van arra,hogy evvel mutasd a törődésed,mai napig feléjük,lehet másoknak nincs,mert ott van ,az emlékeikben,persze az is lehet ,hogy egyszerűen nem szerették azt aki elment.Ilyen az élet.

Már nem sírok,nem szomorkodom és persze nevetünk is rajta,csak nem tudom elengedni.Olyan mintha még a családhoz tartozna csak ő a temetőben lakik.

Épp ésszel nem tudom felfogni,hogy látok olyan sírokat akik azóta haltak meg és derékig érő gaz van a sírjukon.

Bennem van a hiba?

Akkor ott van melletted,és benned.

De ez nem ok a szomorúságra és bánatra.

Azt hiszed csak avval fejezheted ki a szereteted,ha sírsz,vagy bánatot érzel?

Nem.

Akkor szereted igazán,ha örömmel gondolsz rá,és akár nevetsz is rajta,hisz gondolom vannak olyan emlékeid,amikor ő sem volt tökéletes:)))

Kedves myly,

Halt már meg közvetlen hozzátartozód akit nagyon szerettél?

Amíg velem ez nem történt meg engem sem érdekelt a téma.

Én még itt hallom az agyamban Apu hangját,hallom a mankója topma kopogását a kövön.

"...tényét és NEM úgy tekinteni rá,mint az élet velejárójára..."*

bocsánat.

Az élet egy nagy körforgás,az oroszlákirály is megmondta.

Aki nem tudja feldolgozni a halál tényét és úgy tekinteni rá,mint az élet velejárójára,az az életet sem tudja feldolgozni.

Külömben is olyan értelemben ahogy mi a hétköznapi értelemben veszzük,nincs is halál.

Én 2éve vesztettem el Anyukámat.Szerintem csak az mondja hogy el kell engedni,aki még soha nem vesztett el közeli hozzátartozót.

Ez soha nem lesz jobb,csak megtanulsz együtt élni ezzel az óriási fájdalommal.

Én minden nap újra és újra "belepusztulok",hogy nélküle indul egy új nap.

SZERETLEK ANYUCI!

szerintem nem kell elengedni

mert nem is lehet

addig jó mig az ember gondol rájuk szeretettel

Rövid topic-indítódból nem derül ki, hogy a kérdés felvetésekor csupán egyszerű kívánsiság motivált, vagy konkrét, haláleset miatti kérdőjel van mögötte.

Én érintett vagyok ebben a kérdésben, gyászban vagyok. Azóta összeomlott az életem, valami visszafordíthatatlanul megváltozott. Nem kapok segítséget sehonnan, magamon sem tudok segíteni, romokban az életem.