Hogy lehet elengedni a halottunkat? (beszélgetős fórum)

Úgy látom,teljesen félre lett értve,miért is írtam azt,amit.A konkrét cikkre reagáltam,nem értem,miért kellett belekeverni értelmetlen tragédiákat,mint gyermek-halál.Természetesen szülőnek nem való gyermekét temetni,sosem mondanék ilyen kegyetlen dolgot.

Egyszerűen csak annyit akartam mondani-mivel ez egy aszabad fórum-hogy a cikkíró próbálja olyan szemszögből nézni mindezt a szörnyűséget,mint elkerülhetetlen,szükséges történést,aminek,ha nem fogadja el a szükségszerűségét,csak önmagának okoz további fájdalmat,amit valószínűleg-jelen esetben-az édesanyja sem szeretne.

Sosem mondtam olyat,hogy ne gyászoljon,ne sirassa,akár hosszú ideig,csupáncsak arra szerettem volna rávílágítani,hogy meg lehet könnyíteni mindezt.

Eszembe se jutott bántani bárkit is.Ezúton is elnézést kérek azoktól,akik így érezték.

szegénykém! fogad őszinte részvétem.

borzasztó lehet. annyira sajnálom. nem is tudom, hogy birod ezt ki. csak olvaslak, és folyik a könnyem.

Jézusom, erre nem is tudok mit mondani! Komolyan őszinte részvétem és kitartást neked, bár kétlem ,hogy ezt könnyű lenne megélni!!

Sajnálom!!!!!!!

Te egy témára reagálsz, ami mindenkinek más történetet rejt...de a fájdalom mindegyiknél ott van és a te hozzászólásod igenis érzéketlen. Annak, akinek meghal valakije, annak ilyenkor nem erre van szüksége. Én most ezt pontosan érzem, mert éppen hétfőn halt meg az édesanyám.

szerintem neked ebben a fórumban nem kéne renitens módon viselkedned, mert ez nagyon (bocsánat, nem találok jobb szót rá!), bunkó dolog!!

valoszinuleg egy nagyon viharos korszakodban élhetsz a reagálasodbol itélve,csak egyet mondok ez a cikk most nem rolad szol és hát légy tekintettel másokra,például aki a cikket irta most egyaltalán nem kiváncsi a te vitatkozásodra!

Egyébként igazat adok a vitában annak aki azt irta 15 év mulva te is másképp fogod felfogni és érezni a dolgokat.Mindennek eljon az ideje!

Fogadd őszinte részvétemet!

Én úgy érzem, te leginkább abba nem tudsz belenyugodni, hogy ilyen rövid idő alatt vesztetted el szeretett hozzátartozódat.

Tudom, hogy nem vígasztal...apukám vesedaganatban halt meg. Mi hazahoztuk a kórházból, ahol csak azért kapott volna kemoterápiát, hogy előbb meghaljon. Még három hónapot élt...furcsa ezt így leírni, mert életnek nem igazán volt nevezhető ez a rövid idő. Még az ellenségemnek sem kívánom, hogy átélje mindazt, amin keresztül mentünk...mindig rettegve mentem haza, vajon mennyit fogyott, fáj-e valami...de leginkább csak az érdektelenség és a beletörődés látszott rajta...szörnyű volt látni, ahogy egy 110 kg-os ember megtörten, 50 kg-ra lefogyva, magatehetetlenül feküdt.

Mi emberek nagyon önzőek vagyunk, az a fontos, hogy minél tovább magunk mellett tartsuk a szeretteinket...bármi áron is. Nem vesszük észre, hogy nekik talán nem ez a jó...és már nem élik az életüket, csak időhúzás, vegetáció, ami velük történik.

A temetés után jöttem rá, hogy neki ez volt a lehető legjobb megoldás.

Ezt csak azért írtam le, hogy történhetett volna így is...

Nem kell elengedned az édesanyádat, a lelkiismeretedet nyugtasd meg, és gondolj rá mindig szeretettel. "Addig él valaki, amíg emlékeznek rá."

Kedves Mariann. fogadd őszinte részvétem. nagyon sajnálom.

én nem tudlak semmi jóval biztatni, sajnos én is 2 éve vesztettem el 22 éves Fiamat. és hiába mondja mindenki, hogy majd az idő.......... vajon mennyi idő?

viszont helyesen cselekedtél, hogy kórházba vitetted, mert ha nem teszed, akkor lenne csak igazán lelkiismeret furdalásod. így nem hibáztathatod magadat.

viszont Kanálka! téged nem értelek. te aki olvasod állítólag a naplómat, pontosan tudod, mennyi szenvedésen megyek keresztül.

most nagyot csalódtam benned. vajon akkor is így beszélnél, ha egy fiatal testvéred, vagy később, pár év múlva esetleg a gyereked meghal?

azért gondolkozz el ezen,mielőtt ilyen stílusban fogalmazol, és köszönöm hogy olvastál, de ezután nem kell!!!!!!!!!!

Én is 25 éves vagyok, de ugy látszik szerencsére nem egyformán gondolkodunk.

Nagyon könnyen beszélsz! Biztos, hogy vesztettél el már valakit?!

Én 1 hónapja vesztettem el a gyerekeimet és nem tudom igy felfogni, ahogy te. Valahogy nem tudtam igy felfogni mikor közölték hogy nincsenek többé.

1 év leforgása alatt elveszitettem anyukámat, mamámat, és papámat. A mai napig nem tudom magam túltenni, hogy nincsenek.

Az semjó, ha valaki nagyon gyászol és az sem ha semmi jelét nem mutatja, hiszen akkor később borul a bili és súlyos következményei lehetnek.

Én azt mondom gyászolni, siratni muszáj!

Kezd ez egy kicsit bosszantani.Én már voltam 25 éves de Te még nem voltál 40 és amíg ez így van addig erről az életfázisról illetve a kettő közötti különbségről csak én tudok nyilatkozni.

25 éves koromban én is hasonlóan vélekedtem a világ nagy dolgairól,de ez azóta megváltozott!

Egy megható történet utáni pityergés nem egyenlő a szerettünk elvesztése feletti bánattal.

És végül a halál az élet velehjárója,az élet egyenes következménye az elmúlás.Persz 70-80 évesen!

De nem hiszem,hogy egy négy éves kislány értelmetlen halála természetes folyamat lenne,amit el kellene a szülőnek fogadni.Nem hiszem,hogy az természetes dolog,hogy a szülő eltemeti a gyermekét és azt sem hiszem,hogy az e fölött érzett fájdalmuk az önsajnálat kategóriába tartozik!

Azért ez egy "megható történetnél" kicsit komolyabb dolog.

Sajnállak, hogy ennyire érzéketlen vagy!

Azon,aki elment,így vagy úgy,már semmilyen lelki vívódás nem segít,de ha nektek ez esik jól,hát tegyétek.

Manul,persze,megint beletetted a "15 év múlva"-t,hol is a sztereotípia?

Képzeljétek,én is tudok pityeregni 25 évesen is egy megható történteten,de nem teszi tönkre évekre az életem.

Mindenesetre tényleg csak segítő szándék volt bennem,de akkor ezennel visszavonulok.

Ha akarod kapd nyugodtan fel a vizet,de én az előző hozzászólásomban sehol sem említettem az "ilyen fiatalon úgy sem értheted" sztereotípiát!

Ja és még csak nem is Rólad beszéltem,hanem magamról!!!!!!

Kételkedni szíved joga de ha majd 15 év múlva telepityeregsz egy csomag zsebkendőt egy megható sztorin,akkor jusson majd eszedbe amit írtam!

Azért ez ennél kicsit bonyolultabb. El lehet "engedni" (hülye egy kifejezés ez!) azt akiről már tudod, hogy megváltás neki a halál, aki már leélte az életeét, aki nagyon szenvedett a halála előtt. De például én négy éve vesztettem el a 22 éves fiamat és abba azért elég nehéz belenyugodni. Igen azt az embernek fel kell dolgoznia, vagy így, vagy úgy, az már emberfüggő. És azt például nemlehet "elfogadni".

A halál, nem mindig csak annyit jelent, hogy elmegy valaki, akinek letelt az élete és mennie kell. Tiszteletben tartom a véleményedet, de ne nehezítsd annak az érzéseit, aki most ezt nem így gondolja.

A halál, az egy dolog, de az ittmaradt embernek az érzéseit ezzel kapcsolatban feldolgozni, az egy teljesen más dolog....és hidd el, nem egyszerű....ezért vagyunk érző emberek!!!

Most akár fel is kaphatnám a vizet,mert a szokásos "ilyen fiatalon ezt úgysem értheted" című dolgot kaptam az arcomba,de nem teszem.

Kétlem,hogy 15-20 év múlva más lenne az élet rendje számomra,minthogy aki él,meghal.

Én csak segíteni próbáltam egy józan látásmóddal.Persze,ez is személyiségfüggő,hogy ki ,mennyire hajlandó reális lenni,illetve vész el az önsajnálatban....

ŐSZINTE RÉSZVÉTEM :(

TUDOM MI AZ AMI MEGFOGALMAZÓDIK BENNED...ÉN IS ÉRZEM :(

Valószínűleg most nem leszek népszerű,sőt sokan szívtelennek fognak tartani,de én soha nem értettem ezt a "nem tudom elengedni" érzést. Nekem is ment már el olyan,aki közel állt hozzám,de,tudjátok,az élethez hozzátartozik a halál.

Ha valaki meghal,nem szenved többé,nem gyötrődik valahol,hogy úristen,én szenvedtem,mielőtt meghaltam,vagy nem tudtam átadni egy üezenetet.Mióta ember él,az ember meg is hal.Több száz évekkel ezelőtt nem volt pszichoterapeuta,aki segített feldolgozni mások halálát,mégsem volt mindenki depressziós.Nem feldolgozni kell,ha valaki meghal,hanem elfogadni,mert aki él,meghal.

Számára véget ért az út,ő ott van,ahol lennie kell,az pedig,hogy hogyan járta végig az utat,csak rajta múlt.

Sajnálom,hogy elvesztetted egy szeretteted,de ez az élet rendje.Legyünk reálisak,és sok szivfájdalomtól megkíméljük magunkat.

Szia!

hogy van ez a gyertya gyújtás? letudnád irni,engem érdekelne. köszi.

őszinte Részvétem!

én nem irok semmi okosat mert ilyenkor nem lehet,és hiába való lenne. nekem 3 éve ment el apum,de a mai napig nagyon fáj. Tudom,ha valaha boldog leszek soha nem lesz felhőtlen mert a szivem vérzik. Csak azt tudom mondani ,hogy ha nem tudod ne engedd el,én sem tudom a mai napig. Inkább akkor gondolj arra ,hogy ott van veled és vigyáz rád. Ez talán megnyugtatóbb...beszélj hozzá sokat,sírd ki magadból a lelkiismeret furdalást és minden rosz érzést ami benned van,aztán csak szeresd őt....most nekem is könnyes lett a szemem és nehezebben veszem a levegőt mintha ólom lenne a tüdőmben annyira átérzem a fájdalmad. Beszélges hoxásokkal,és ird ki magadból a dolgokat ez talán picit segít,de elmúlni nem fog soha,meg kell tanulnod ezzel az érzéssel együtt élni.

nagyon sajnálom. Puszi. Anikó.

Őszinte részvétem és komolyan mondom, értem, hogy mit érzel. Ezzel még fogsz küzdeni egy darabig, de meg kell magyaráznod magadnak, hogy neki is így volt jobb és te is mindent megtettél érte. Azért írom, hogy tudom, mit érzel, mert nekem most hétfőn halt meg az anyukám. Ő sem akart bemenni a kórházba, mert azt mondta, ha megint beviszik, ő onnan nem jön ki többet. Muszáj volt bevinni és sajnos igaza is lett.

Gondolj mindig a szép dolgokra vele kapcsolatban és érezd, hogy ő már megnyugodott, nem szenved és már jó helyen van.

Nagyon sok erőt és kitartást kívánok neked és azt, hogy tudd elsiratni...mert arra szükséged van! hagyjál magadnak időt.....ez nem pár hét.....hagyd, hogy fájjon, az egy idő után megnyugvást is hoz!!

Még egyszer, őszinte részvétem!!

Gyújts fehér gyertyát kettőt és beszélj hozzá. Arról, hogy mit érzel, hogy mennyire sajnálod. A gyertya lángja mindent elárul ha még itt van veled...

Fogadd őszinte részvétemet! Remélem idővel sikerül feldolgoznod a hiányát!

Sajnálom.

A nagyszüleimet a mai napig sem tudom elengedni,minden nap gondolok rájuk.Pedig ennek már 7 éve.Az idő segít valamelyest.

Örömmel, mert csak egy napot volt kórházban és nem szenvedett évekig és nem tette pokollá az életeteket az ő szenvedése.

Mennie kellett, hát ment. Csak remélni tudom, hogy volt időtök beszélgetni és normálisan megismerni egymást, amíg élt.

Ha egy jó tanácsot elfogadsz: Jusson néha eszedbe, gondolj a derűs emlékekre, beszélj majd ezekről a gyerekeidnek, de ne kapaszkodj belé.

Amit érzel teljesen érthető.Nekem se anyukám se apukám nem akart befeküdni a kórházba,pedig ők tudták, hogy nagyon betegek.Apa is ugyanezt mondta mikor a kórházba bekerült,1hét múlva meghalt, elköszönni sem tudtam, anya 8 nap alatt halt meg bennt.Szörnyű,már lassan 5 éve ,de ezt soha nem tudom elfogadni, legalábbis így érzem.

Az idő majd tényleg enyhít a fájdalmakon.Kitartást és sok-sok erőt kívánok.