Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Hogy lehet elengedni a halottunkat? fórum

Hogy lehet elengedni a halottunkat? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő cikkhez nyílt: Hogy lehet elengedni a halottunkat?

1 2 3 4
2010. dec. 30. 17:35

Az öreganyó

Tiszta hó pihen, a sötét hanton,

bús gyász dala szól, a törött lanton.

Csendesen búg, a sírok közt a szél,

öreg kereszt előtt, egy anyóka üldögél.


Csillogó könnyeit, a kendője nyeli el,

s a fekete perzsára, a hó rászemetel.

Gubbaszt és nézi a sötét keresztet,

alatta fekszik az, kit valaha szeretett.


Kérges kezeiben rózsafüzért morzsol,

míg ajka halkan rövid imát mormol.

Eszébe jut a kép a régi szeretőről,

majd egy másik a gondoskodó férjről.


Ó, hogyha láthatnád, gondolja magában,

tenmagadat látom, a kisunokánkban.

Deli legény lett ő, amilyen te akkor voltál,

mikor még pajkosan, a jegykedőmért jártál.


Fiaid jól vannak, kár volt úgy aggódnod,

legkisebb maradt itt, ki rólam gondoskod`.

Eképpen imádkoz`, emlékszik és mesél,

s magában legbelül, már megváltást remél.


Változik az idő, a szél is dühösen fú,

mindjárt elkezdődik, az égiháború.

Észre veszi ezt, lassan az anyóka,

s elindul a hóban, botra támaszkodva.


Nehezen halad már, óvatosan lépdel,

arca elé húzva a perzsát, remegő kezével.

Csikorgott, ropogott, a hó a csizma alatt,

míg a hófúvásban, haza felé haladt.


Megkönnyebbül mikor, beteszi az ajtót,

kizárva a hideget, a szelet, és a hót.

Vállkendőről eztán, lerázza a havat,

majd reszkető kézzel, gyufa után matat.


meggyulladt a láng, s kitágul a fény,

apró lángok játszanak a száraz venyigén.

melengető lángok elé, az anyóka leül,

imára font kezekkel, szépen elszenderül.


Bálint Dániel

2010. máj. 21. 14:46

Most olvastam két el Mókinca hozzászólását is a többihez nincs lelki erőm. Sajnos, vagy sem az ápolók, de még az orvosok nem mondanak el semmit. Talán ezzel akarnak védeni bennünket a még nagyobb traumától. Gondoljatok bele, mennyivel lenne könnyebb az életünk ha tudnánk az igazságot?! Még nagyobb lelki traumát okoznának, még jobban bántana bennünket, hogy nem voltunk mellettük... Én is megkérdeztem a dokit az ápolókat, de nemleges választ kaptam férjem halálakor, mikor megvoltam győződve, hiszen egész nap mellette voltam, hogy a kínok kínját élhette át halála előtt.A betegek pont az ellenkezőjét mondják, ők úgy fogalmazták meg, "el elviselhetetlen beteg volt"!!! Kérdem én ha ők lennének hasonló helyzetben hogyan viselnék el a fájdalmakat?! Az az érzésem ugyan úgy mint az aki elment..

Igen borzalmas volt, s még mindig az... próbálom feldolgozni, de nagyon nehézen megy. Gyerekeimet nem akarom terhelni, a nővéremhez nem fordulok. Próbáltam, kár volt! Közölte "rázd meg magad és lépj tovább!" mikor ezt kimondta, csupán annyit mondtam "Te nem vagy ember, egy érzéketlen tuskó maradsz míg élsz!". Maradt az írás, ami jónak bizonyult terápiaként.. Leírtam életünk történetét, a jót a rosszat regénybe foglaltam.. 3 hónapot vett igénybe, szerkesztés után 600 oldalra jött ki.. . Kimentettem, elraktam gondosan, s közöltem lányaimmal, csak akkor nyúlhatnak hozzá ha már én nem leszek.. Akkor elolvashatják szüleik történetét.

Mind a kettőtöknek tudom ajánlani, írjátok ki magatokból azt ami bánt, ami szép volt, jó volt s ami rossz volt, a fájdalmat, keserűséget, örömöket, bánatokat... S még annyit hozzátennék Marimamának, rendezd át a lakást ahol anyukád élt.. nagyon nehéz, fájdalmas, végig fogod sírni az egész napot, talán ezzel segítesz magadon. Ha kell az egész lakást forgasd fel ezzel megadod azt a löketet tudatodnak, hogy anyukádnak ez volt megírva, mindent megtettél amit ember tehet szerettéért. Mellette voltál, gondoskodtál róla, jó gyermeke voltál. Ez a seb nagyon lassan fog gyógyulni, soha nem fog összeforrni, mindig lesz olyan aki feltépi, (okkal, ok nélkül), de vannak esetek mikor önmagunk tépjük fel a beforrni látszó sebeinket. Egy biztos s ezt tapasztalatból mondom, ők bennünk élnek tovább míg szívünk ketyeg. Vannak, lesznek éjszakák mikor velük álmodunk, tanácsot adnak mikor elakadunk megtorpanunk s ezzel tudatják, hogy mellettünk vannak, nem hagytak el bennünket.. Tovább tudunk lépni, megtudunk oldani megoldatlannak tűnő dolgokat, s néha elcsodálkozunk, hogy lehetséges mind ez.. Csupán úgy hogy testük már nincs velünk, de lelkük itt maradt s emléküket nem veheti el senki.

Foglaljátok le magatokat, szerkesszetek képeket, válasszatok ki idézeteket, vezessetek naplót s írjatok... Meglátjátok könnyebb lesz elviselni azt ami most borzalmas nehéz.

Kellemes, szép hétvégét kívánok, néhány napig nem leszek, eltűnök a világ szeme elől, rám fér egy kis kikapcsolódás..

Próbáljatok kikapcsolódni, Mókinca, legyén nagyon figyelmes férjedhez, főleg ha a pohár felé akar nyúlni.. Adj erőt neki, legyél mellette, ösztönözd, hogy sikerül munkát találnia s egy kicsit kapcsolódjatok ki.. állítólag szép idő lesz hétvégén.

Ha vissza tértem be kukkantok, de írhattok priviben is..

2010. máj. 15. 22:10

Kedves Marimama!

Átérzem a fájdalmadat,nemrég halt meg az én édesanyám is.Szörnyű volt úgy köszönteni az anyák napját, hogy nem ölelhettem át...

Találtam egy szép verset, sajnos az írója ismeretlen:

DRÁGA ÉDESANYÁM EMLÉKÉRE!


Megint hazaindulok nemsokára

Nagy néma csend borult a kis szobára

Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt

Nincs már ott, aki eddig hazavárt.


Békülten mondom: elköltözött

Nem lakik többé az élők között

Óh, hogy várt mindig

milyen nehezen,szorongva leste

mikor érkezem

S amikor egyszer csak, elébe léptem

Úgy felragyogott, az a kedves két szem!


Pedig szolgálatom hívó szavára

Én, olyan gyakran hagytam őt magára

És neki fájt, minden búcsúvétel

Körültipegett anyai féltéssel.


Amíg csomagoltam ,és rendezgettem

Szeme kísért, csendesen ült melettem.

S belesűrítve minden féltő gondot

Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:

Vigyázz magadra gyermekem!


Azután, egyszer Ő is útrakelt...

Végső tekintetével átölelt és indult

hangtalanul, csendesen...


Elment! Elment! Hiába keresem

Ő utazott el - ismételgetem.

Tudta, hogy örök hajlék hívja fenn

És most előrement ,és hazavár

Csak egy kevés idő van hátra már!


S ha véget érnek próbák, földi harcok

Megint meglátom azt a kedves arcot

Ott, hol nem választ el soha semmi

És soha többé nem kell búcsút venni.


Kicsiny szobánk, most csendesen fogad

De csendje is, tud drága titkokat

Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!

Hazavár most is, az Édesanyám.

2010. máj. 15. 11:37

Kedves MARIMAMA


Próbáld meg hogy ne érezz büntudatot..mert nem otthon halt meg édesanyád hanem a korházban akkori pillanatban az volt a legjobb amit tehettél érte mert remélted hátha tudnak segíteni rajta...hidd el szerintem a másik oldal sem lenne tul jó...mármint ha nem viszed be és akkor most azon rágodnál, hogy ha bevitted volna...

Sajnos ilyen ez a halál az itt maradoknak valahogy büntudata van mindenért...mintha büntudatot érezhetnünk ettől könnyebb lenne...de ettől egy fokkal még nehezebb elviselni a veszteséget.


Sajnálom, hogy nem siekrűlt elbucsuzni tőle...de azt hiszem ilyenkor a világ összes ideje sem lenne elég elbucsuzni...


Fogadd öszinte részvétem.

90. manul (válaszként erre: 89. - A284cbe523)
2010. máj. 15. 06:27

Kedves Bubu99!


Nem vagyunk egyformák.Van aki könnyebben dolgoz fel egy ilyen eseményt és van aki nehezebben.

Nem gondolom azt,hogy néhány megértő szó a cikk írójának a kárára vált.Elolvassa a hozzászólásokat,látja,hogy nincs egyedül és szépen el fogja fogadni a helyzetet.

Mindenki mástól fél,lehet,hogy ő a magánytól és az elszigetelődéstől,lehet,hogy ez a cikk is azért íródott,hogy figyeljen rá valaki.Nem ismerjük a hátterét.

Öszintén remélem,hogy megkapta amit szeretett volna és könnyebben eljut a gyógyulási szakaszba és ahogy írtad jó érzéssel és szeretettel tud majd az Anyukájára gondolni,mert végülis ez a lényeg!

89. a284cbe523 (válaszként erre: 82. - Manul)
2010. máj. 14. 22:59

Kedves manul!


Igen tudnák követni. Az élet rendje az, hogy születünk és meghalunk. Ez egy keret és ebbe kell beletenni életünk képét. Az élet ilyen egyszerű. És szerintem egy ilyen halált könnyű feldolgozni, mert a hölgy leélt egy életet és egyszerűen vége lett. A tragédiát, a hirtelen elvesztést sokkal nehezebb. De itt szó sincsen erről. A lelkünkben a szeretett személy után szeretet marad. És jó érzéssel tudunk rá gondolni. Én eddig minden ismerősöm, rokonom halálát feldolgoztam. És mindenkire szeretettel tudok gondolni. Mert ez az élet rendje. És ezt a cikkíró is tudja. De a gyász és az önsajnálat nem ugyan az. És mondok még egy durvát:


Az az ember önző, aki ragaszkodik a halotthoz, mert nem a halottat sajnálja, hanem magát, amiért itt hagyta őt az a valaki. A nem elengedés önző viselkedés. A gyász az más... a gyásznál szó sincsen el nem engedésről. Épp arról szól. El kell engedni őket... és a jelen esetben nem is lenne nehéz, mert egy befejezett, teljes életről beszélünk.

88. manul (válaszként erre: 87. - Pkr74)
2010. máj. 14. 20:19

Egy hónap még nem "beleragadás",hanem természetes állapot.Tökéletesen igazad lenne ha fél éve veszítette volna el a szerettét és még mindíg itt tartana.

Szerintem az embernek ebben a helyzetben igen is együttérzésre van szüksége.

Első sorban ki szerette volna írni magából a fájdalmát és a kétségeit ami azt jelenti hogy kezdi feldolgozni azt.

Továbbá megnyugtató érzés,hogy nem vagyunk egyedül a bánatunkkal,problémánkkal,más is átélte már ugyan ezt.Az embernek szüksége van arra,hogy tartozzon valahová.Nem véletlenül találták ki a csoportterápiát,de Te ezt biztosan jobban tudod!

87. pkr74 (válaszként erre: 81. - Manul)
2010. máj. 14. 19:10

Nem mondtam, hogy ne sírjon, vagy ne gyászoljon...azt sem, hogy az arcába kell ordítani. Sőt azt sem, hogy ne sajnálja magát, de az a fajta "együttérzés" (amiről kifejtettem már, mennyire nem az) ami innen áradt felé, nem visz előre, csak lejjebb nyomja. Nem segít, csak önigazol, hogy igen nekem tényleg borzalmasan rossz. És valóban az, de nem szabad beleragadni az érzésbe, a szenvedésbe.

Mellesleg, ha érdekel, 10 éve 49 évesen halt meg az apukám, infarktus. Egyik napról a másikra. 5 éve a nagymamám. Tüdőembólia. Egyik napról a másikra Hidd el, tudom, miről van szó. Átéltem már hasonlót.

86. c95c921ae7 (válaszként erre: 81. - Manul)
2010. máj. 14. 15:49
Hát, én is valahogy ezt próbáltam leírni. Ugyan így gondolom.
2010. máj. 14. 15:47
Én itt befejeztem.
84. manul (válaszként erre: 83. - 805069bee1)
2010. máj. 14. 15:39
De majd képes lesz!Nem hosszú évek óta gyászolja az Anyukáját,szerintem még bőven természetes,hogy így érez!Március 15-én halt meg és a cikk kb 1 hónap alatt jelenik meg.Kb 1 hónap után írhatta.Ez szerintem nem egy hosszú idő!
2010. máj. 14. 15:32

Ilyet senki sem mondott,hogy ne gyászoljon.

De egy idő után el kell tudnia engedni,de ő erre nem képes,erről szólt az egész cikk.

Innentől kell rávenni arra,hogy próbálja a realitást nézni.

82. manul
2010. máj. 14. 15:27

Mellesleg kíváncsi lennék,hogy azok akik azt vallják,hogy születünk majd meghalunk és ennyi-fogadd el,tudnák-e követni ezt a nézetüket,ha a hozzájuk legközelebb álló személyt veszítenék el!

Csak egy pillanatra gondoljatok arra az emberre akiért bármit megtennétek!

A hangjára az érintésére,az illatára,a mosolyára...

És most képzeljétek el egy koporsóban fekve miközben földet lapátolnak rá!

Ezek után mondjátok azt nekem,hogy a halál az élet része és fogadd el gyász nélkül a szeretett ember elvesztését!

81. manul (válaszként erre: 70. - Pkr74)
2010. máj. 14. 15:17

Én azt olvastam egyszer,hogy a gyásznak is vannak fázisai amiket meg kell élni ahhoz,hogy a végén el tudjuk fogadni a szerettünk távozását.Nem egészséges,ha az ember kihagy bizonyos lépcsőfokokat.Úgy emlékszem,hogy van egy olyan fejezet ami arról szól,hogy add meg a gyásznak ami a gyászé,sirasd el a halottadat.Szerintem Marimama most pont itt tart.Sirassa el az Anyukáját,és amikor már elfogytak a könnyei akkor tovább tud lépni.

Szerintem nem önsajnálat,ha valaki meggyászolja a szerettét,bár én nem vagyok terapeuta.

Ahhoz,hogy néhány hónap múlva meggyógyuljon a lelke végig kell járnia az utat és minden megállónál meg kell álnia.Ez a folyamat fogja átsegíteni ezen az élethelyzeten.

Nem értek Veled egyet abban,hogy jobb a gyászolónak az arcábaordítani,hogy ne sajnáld magad,mint együttérezni vele amíg át nem lép a következő lépcsőfokra!

80. blackphoenix (válaszként erre: 14. - 805069bee1)
2010. máj. 14. 12:19

Igazad van, mára tényleg teljesen megváltozott az emberek viszonya a halálhoz. Régen teljesen természetes volt, hogy valaki otthon, a szerettei között hal meg, ma pedig a halálos betegeket igyekszenek eldugni a kórházakba, akkor is, ha már nem tudnak segíteni rajtuk. Mert az öregség és a halál jelenléte nem fér bele egy olyan társadalomba, ahol mindenkinek szépnek, fiatalnak és egészségesnek kell maradnia. De ez egy külön történet...


Az én nagypapám otthon, a saját ágyában halt meg, nem egy idegen, mesterséges környezetben, így sokkal könnyebb volt elfogadni a dolgot. Persze ettől még nagyon fájdalmas volt, mert nagyon szerettem, de tudom, hogy már jó helyen van, és nem akarta volna, hogy sokáig szomorkodjunk miatta.


Marimama, szerintem Te is engedd meg magadnak, hogy továbblépj, és próbálj csak a szép dolgokra emlékezni, amik megmaradtak az anyukádról. Ahogyan már más is írta előttem, neki már nem fáj semmi, és nem hibáztat Téged semmiért, szóval Te se bántsd magadat. Biztosan van családod vagy barátaid. Tölts velük minél több időt, mozduljatok ki, érezzétek jól Magatokat, és ha kell, nyugodtan sírd ki Magadat, az is teljesen természetes része az elengedés folyamatának.

2010. máj. 14. 10:54

Most hirtelen nem tudom ki írta,melyik versében:

"Születésünkkel el jött halálunk is ezerszer"

Gondolj bele,milyen igaza van.

78. pkr74 (válaszként erre: 71. - C95c921ae7)
2010. máj. 14. 10:44
Kedves Milla, használható alatt azt értem, ami előre visz... remélem, látod, hogy ezek a hozzászólások nem azok.
77. a284cbe523 (válaszként erre: 70. - Pkr74)
2010. máj. 14. 10:26

Maximálisan egyet értek veled.

Amit írtál, ahhoz nem is szeretnék hozzátenni semmit, mert kerek és egyértelmű. De egyes fórumozóknak szeretnék...



Ez itt egy nyilvános fórum, mindenki leírhatja a véleményét a témáról, még akkor is, ha az másnak nem tetszik. akkor is, ha az mást esetleg sért. Egyébként meg, ha valakit sért egy nyilvános fórumhozzászólás akkor az illetőnek el kell gondolkodni azon, vajon miért, a bibi ekkor vele van.


Én is sajnálom a cikk íróját. Én is veszítettem már el szerettemet, többet is. Legutóbb tavaly, a nagymamámat. Az enyém is kórházban halt meg. Tudtam, hogy meg fog halni, mert nagyon öreg és nagyon beteg volt. Adtam neki egy puszit, elmentem a temetésére. Néha eszembe jut, mindig szeretettel gondolok rá.


Az élet megy tovább.


És tankönyvszerű, vagy sem, igaz.

76. db5df1d25b (válaszként erre: 75. - 805069bee1)
2010. máj. 14. 09:51
Milyen jól nevelt vagy:)) Ők milyen alapon neveznek ismeretlenül bárkit is szívtelennek, lelketlennek?
75. 805069bee1 (válaszként erre: 74. - Db5df1d25b)
2010. máj. 14. 09:48

Amikor az emberek szívtelennek meg lelketlennek neveznek,beindul egy önvédelmi mechanizmus,sajnos.

ha bántásnak veszik,amit mondtam,illik elnézést kérni,akkor is,ha nem annak szántam.

74. db5df1d25b (válaszként erre: 72. - 805069bee1)
2010. máj. 14. 09:41
Én csak azt nem értem, miért kérsz folyton elnézést? Igazad volt. Ők szenvedni akarnak és sajnálni magukat, hát tegyék.
2010. máj. 14. 09:14
Ma 1 hónapja elvesztettem az egyik legjobb barátom,szinte 1 perc alatt meghalt szív elégtelenségben, egyszerűen nem tudom elfogadni,ha arra gondolok,hogy soha többé nem látom fizikai fájdalmat érzek.Én is szívbeteg vagyok és azóta még jobban rettegek,hogy velem is bármikor ez megtörténhet. NAGYON FÁJ A HIÁNYA!
72. 805069bee1 (válaszként erre: 71. - C95c921ae7)
2010. máj. 14. 09:13

Én meg azt mondom,a cikk címe úgy kezdődik,hogy HOGYAN. Azt hittem,választ keres egy megoldandó problémára,innen vettem a bátorságot ,hogy "használható hozzászólást" próbáljak írni.

De legközelebb akkor szóljatok előre,mit NEM lehet írni,jó?

Ettől függetlenül,kedves cikkíró,egy szóval sem mondtam,hogy nem érzek együtt veled,illetve nem sajnálom,ami veled történt.Őszinte részvétem,és ne haragudj,amiért segíteni próbáltam,kérlek.

71. c95c921ae7 (válaszként erre: 70. - Pkr74)
2010. máj. 14. 08:54

Én meg azt mondom, hogy itt nem használható hozzászólásokat írtunk, hanem együtt érzőeket. És azt is gondolom, hogy akinek csak pár hete ment el az anyukája, az nem ilyen tankönyvszerű véleményeket vár, mert bár valójában igazad van, de ha meghal az, akit legjobban szeret az ember, akkor igenis végig kell menni a gyász fázisain. Amibe beletartozik a siratás, akár az "együtt sírás" is, ahogy te mondtad. Mindenki tudja, hogy neki már nem fáj semmi. De azért akinek meghal valakije, attól sokszor hallani, hogy marcangolja magát:"miért nem tettem ezt, miért nem mondtam neki azt..stb" Ha pedig arról olvas, hogy ezt mások is megélték, könnyebb elfogadni, hogy ez természetes érzés.

Még egyszer mondom, alapjában véve igazad van, csak én ebben semmi vigaszt nem érzek.

70. pkr74 (válaszként erre: 14. - 805069bee1)
2010. máj. 14. 08:21

Terapeutaként azt mondom, most itt ezen a fórumon, ebben a témában Kanálka volt az egyetlen, aki használható hozzászólást, tanácsot adott. Támadjátok, pedig ő volt az egyetlen, aki a huszon akárhány évével reálisan látja, ahogy a halál az élet része. Nagyon fáj elveszíteni valakit, akit szerettünk, szeretünk ma is, a halála után is, mert ez természetes. Nem segít, ha tanácsot nem tudunk adni, de együtt sírunk vele. Még mélyebbre lökjük az állítólagos együttérzésünkkel. Senki nem tud vele együtt érezni. Senki nem érzi azt, amit most ő érez. Egyikőtök megélt, vagy elképzelt fádalma sem az a fájdalom, ami most benne van. Segíteni nem egyenlő azzal, hogy sajnálni. A kérdés mindig csak az, hogy hagyjuk e, hogy belecsússzunk egy mérhetetlen önsajnálatba, mert lássuk be, az édesanyjának már nem fáj, neki már semmi sem rossz, ő már el akart menni, és mindenki hitrendszerétől függően tudja, hogy vagy jó helyen van, visszatért oda, ahonnan mindannyian jövünk, a szeretetbe, az örök életbe, vagy egyszerüen csak befejezte a földi életét. Őt már nem kell sajnálni. A gyász mindig csak és kizárólag rólunk szól. Meg kell ezzel küzdeni, nagyon komoly, és néha hosszadalmas munka, de megéri foglalkozni vele.

Neked Marimama nagyon sok erőt kívánok ehhez a munkához. Tégy meg néhány dolgot, ami talán segíthet. Ha egyedül vagy, nem zavar senki, gyújts egy gyertyát, fogj egy papírt, és írj neki. Ha kell, hosszú oldalakat. Írj ki magadból mindent, ami még nyitott kérdés, írd le, hogy mit érzel most, írd le, hogy mennyire hiányzik, hogy fáj, hogy element. És írd le, hogy megbocsájtasz neki mindent, hogy időnként nem úgy cselekedett, ahogyan azt te vártad volna tőle, hogy időnként nem úgy szeretett, ahogyan az neked jó. És írd le azt is, hogy ÖNMAGADNAK is megbocsájtasz azért, hogy nem vagy tökéletes, hogy követtél el hibákat, hogy nem mindig cselekedtél helyesen. Az egyik kedvenc elméletalkotóm Winnicott mondta ezt ki, nem vagyunk tökéletesek, nem lehetünk tökéletesek. Amire törekedni kell, hogy elég jók legyünk. Hogy elég jó anyák, elég jó gyerekek legyünk. Nem kell ennél több. Hidd el Marimama, ha magadnak meg tudsz bocsájtani, mert "csak" elég jó gyermeke voltál, könnyebben megy majd az elengedés is. Mégegyszer nagyon sok erőt kívánok neked, és küldök innen egy hatamas ölelést. Menni fog, hidd el. Emlékezz rá, beszélgessetek róla, sírj, ha jól esik, és ha elég erőt érzel már magadban, menrj ki a temetőbe hozzá, és olvasd fel neki a levelet, amit írtál. Ne törődj vele, mit gondolnak rólad, akik látják... ez a te fájdalmad, csak te tudsz megküzdeni vele. Szeretettel gondolok rád.

2010. máj. 14. 01:06

Drága barátaim!


Nagvon köszönöm a vigasztaló szavaitokat,és gvönvörű verseket,idézeteket.Tudjátok nem attól függ a fájdalom,ki hánv évesen éli meg,hanem ez a lélekben dől el-ki hogvan éli meg!!!

Igen vannak olvan emberek,kik részvétet kívánnak másoknak,de csak meg szokásból(mint irták többen is elöttem))-de át érezni valójában a szívbe markoló fájdalmát sosem fogják tapasztalni.Talán nekik lessz a könnvebb dolguk az életben ,ha eljön az a bizonvos idő,ha elkell engedniök a szeretteiket!!((de lehet hogv nekik sem mindegviket lessz egvformán könnvű elengedni,,mert nem egvformán szeretünk mindenkit,hiába családtag!!

Nékem nem szülőanvám volt((csak nevelő anvám"))idézőjelben,mert többet tett értem mint a szülő(édesanvám) hiszen ő nevelet föl engem 15 hónapos koromtól,mikor az édesanvám eldobott magától,mert csípőficammal születtem,és nem akart gipszben gondoskodni rólam 10,hónapig,mig rajtam volt a gipsz derékig,és térdig.

Ő volt az az anva(nevelő)anva ki válalta anvám helvett a gondozásomat,és ígv cserében kapott egv gvermeket,mivel néki nem adatott meg saját az életében.

Szerintem ha az édesanvám elmegven erről a földről,őérte nem fog fálvni a szívem ennvire(sőt!!)

ő olvan lessz nékem mint egv távoli rokonom(nem vagvunk haragba ennek ellenére mit tett velem!!)

De ezért mondtam szeretni sokféleképpen lehet!!!!!!!!!DE FELEDNI AZT SOHA,HIÁBA FIATAL,VAGV IDŐS!!

2010. máj. 14. 00:34

10hónapja történt családunk egyik legnagyobb tragédiája. Este kaptuk a telefont, hogy elment az angyalok közé a nagynéném és a menye, 52 és 29 évese. Autóbaleset.... A 3.5éves kisgyerek élte csak túl. Még mindig nem tudok úgy beszélni róla, hogy nem folynak a könnyeim.

Gyönyörű napsütéses délután volt, a nagynéném sárgabarack-lekvárt főzött be, és elfogyott a cukor. A menyével és az egyetlen kisunokával átmentek a szomszéd városba, kicsit bevásárolni. Úgy köszöntek el, hogy "majd jövünk". De az a kapu azóta sem nyílt ki a kezeik által. Már haza felé jöttek, amikor egy buszsofőrnek sietős volt... Frontálisan ütköztek. A nagynéném és a menye is azonnal meghaltak, a tűzoltók szedték ki őket a roncsból, teljesen össze tört az autó. Azt, hogy élő van az autóban, úgy vették észre, hogy felsírt a kisgyerek, utána elveszítette az eszméletét. Iszonyú napok közetkeztek...A törpikénket megoperálták, napokig volt lélegeztetőgépen. A Mami úgy halt meg, hogy a kicsi kezét fogta.

Egy hét múlva volt a temetésük. Borzalmas látvány egy koporsó is, hát még ha kettőről van szó. Közös sírban nyugszanak, mintha anya és lánya lettek volna...

Sokszor érzem úgy, hogy ekkora fájdalmat képtelenség elviselni, de tudom, hogy figyelnek ránk az angyalok közül. Ez sok erőt ad.

67. pantuf
2010. máj. 14. 00:27

En mar regota probalok egy elfogadhato magyarazatot talalni arra, hogy miert elunk, ha meghalunk. Amikor arra gondolok, hogy en is meghalok egyszerurn nem tudok felfogni. Ha most itt vagyok, elek, kuzdok, akkor mire jo ez az egesz. Amikor elkepzelem, hogy meghalok oregnek latom magam. Valoszinu, hogy addigra a valaszt is megtalalom es elfogadom a halalt. De most keptelen vagyok arra, hogy megertsem.

A "Meet Joe Black c. filmben volt egy rakban szenvedo oreg no, akit megkerdezett a halal, hogy miert akar meghalni. Erre a no azt valaszolta, hogy ha van eleg szep emleket, amit magaddal vihetsz, akkor mar meghalhatsz. Ettol akkor felszabadultnak ereztem magam, mert ugy ereztem, hogy nekem meg nem voltak igazan szep emlekeim. Azota azert mar vannak, peldaul amikor eloszor meglattam a kisfiam arcat, az a legszebb.

Talan emiatt elunk, hogy osszegyujtsuk a szep emlekeinket, amiket magunkkal vihetunk.

66. pantuf (válaszként erre: 26. - D9d8721118)
2010. máj. 14. 00:07
Sajnalom, hogy ennyi mindenen kellett keresztul menned ilyen rovid ido alatt. Nagyon eros vagy, hogy mindezt igy el tudod viselni.
65. sellobaby. (válaszként erre: 62. - C92c44439d)
2010. máj. 13. 23:38

Drága Nárcisz!

Köszönöm kérdésed,háááát,változóan. Bonyolult a sztori:-) Nemrég szakított a barátnőjével, azóta párszor találkoztunk, egyszer szerelmeskedtünk. Pár napja msn-eztünk, őszinteségi rohama volt. Leírta az érzéseit, jó, hogy vagyok neki. Próbálta magát olyan pasinak beállítani, aki nagyon egyedül van, akit senki nem szeret. A magányosságot még meg is értem. Talán most kezdi átérezni azt, hogy akárhányszor, akármennyire is bántott, számíthat rám bármikor. A jövő? Nem tudom, csak annyit, hogy nagyon szeretem. És tudod... "Még várok rá...":-)

1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook