Hogy legyek "mintabarátnő"? (beszélgetős fórum)

"vagyok 26 évesen, már nagyon szeretnék családot, stb. a párom jól néz ki, még pénze is van, jó vele a szex stb. mindezekért cserébe elviselem azt, hogy a haverjai akik lányok, puszilgatják stb."

Ezzel nem értek egyet, pont itt kezdődik, hogy hagyod magad kihasználni, lenyelsz elég súlyos dolgokat a másiktól, csak mert félsz, hogy elveszíted a jó oldalát. Ez az egyenes út az igazi társfüggőséghez, amikor már ver meg iszik majd a pasi, de még mindig elviseled, ezért meg azért, indok mindig lesz.

Az apróságokat lenyeli az ember, legalább van min morogni néha, de a dreamer által leírt helyzet nekem sok lenne, mert a kapcsolat alapját rengeti meg, a bizalmat, amire a másiknak vigyáznia kéne, nem még direkt játszadozni vele. Ez a pasi csak szórakozik.

Más. Szóval veletek mindössze ennyi történt, hogy megnézte a nőket az utcán? Ezen nem sokan akadnának fenn komolyan. Amit dreamer átél az egy teljesen más dolog, ha azon csak így felül lehetne emelkedni, az szép lenne. Én is voltam hasonló szituban és egyáltalán nem ilyen egyszerű ez, a környezetedben mindenki azt sugallja, hogy betegesen féltékeny vagy, meg hogyan mersze te a "szent barátság"-ba mást látni, a pasidnak is tökjó érzés, hogy körbeveszik a csajok, a csajoknak is tökjó hogy ottvan a pasi, szóval mindenki happy, csak neked szar. Ez egy nagyon nehéz helyzet és könnyű elbizonytalanodni, könnyű saját magadat hibásnak látni és gyötrődni...

Amúgy a legtöbben az általad is említett kettes megoldást válasszák, kidobják az embert, vagyishát az ilyen konfliktus úgyis ide jut, mert a másikat nem tudod lekorlátozni, te meg nem fogod hosszútávon elviselni, hogy nem tudsz benne megbízni.

Figyi, szerintem két dolog van, ami fontos:

1. Ha majd tudni, érezni, megélni fogod azt, hogy a boldogságod, te magad, nem mástól, álltalában pasitól/nőtől függ (nálam volt időszak amikor azt "hittem" a boldogságom a kislányunktól függ), vagyis amikor megtalálod a saját súlypontodat, központodat önmagadban, s történjen bármi, hagyjon el a férjed stb. tudod, hogy attól te még ugyanaz az ember vagy, semmivel sem vagy kevesebb,mintha ő jelen lenne az életedben, hisz nem ő a boldogságod forrása, hanem te magad vagy a forrás. Egyébként épp most olvastam egy cikket a társfüggőségről, s abban az szerepelt, hogy az ilyenek a "leleki fájdalmuk, ürességük tompításást a partnertől várják. Csak mással érzi teljesnek magát." Persze ez azért nehéz, mert nyilván nem tudatos ez az egész, hisz ha az lenne, tudna az ember tenni ellene, ehhez figyelni kell, s egyre tudatosabbá válhatunk ezáltal.

2.Ha neked nem tetszik az ahogyan a párod viselkedik, mit teszel? Ha igazán szeretd őt, hagyod,hogy úgy éje az életét ahogyan ő ezáltal boldog tud lenni, ha neked ez nem tetszik, ha nem akarsz ezzel együtt élni, kiléphetsz a kapcsolatból. Szerintem ez lenne a normális, az igazi szereteten alapuló kapcsolat esetén. De mi történi általában? Szabályokat állítunk fel, elvárásokat fogalmazunk meg a másik felé, ami "normális" a mai társadalomban, hisz a párkapcsolatok zöme erről szól, erről az érzeli üzletről. Nem hagyják az emberek, hogy a párjuk megélje saját magát,a vágyait, miattuk folyamatos lemondásra kényszerül, ahogyan persze ők is. Ezzel szerintem akkor nincs semmi baj, ha ezt is tudatosan tesszük, nem pedig az érzelmek, a szerelem, szeretet nevében. Tudjuk azt, hogy pl. itt bár nem szeretem őt a szó igazi értelmében, (de persze ezt az érzést az emberek szeretetként azonosítják) de vagyok 26 évesen, már nagyon szeretnék családot, stb. a párom jól néz ki, még pénze is van, jó vele a szex stb. mindezekért cserébe elviselem azt, hogy a haverjai akik lányok, puszilgatják stb., s a kapcsolatban béke van, nincs hiszti stb., mert hisz nem hazudtam magamnak az érzést, hogy szeretem, őszinte voltam magammal, s tudom,mit kell adni s mit kapok cserébe. De ha a tudatosság nincs meg, ha azt mondom magamnak, hogy dehát én szeretem őt, hogy csinálhat ilyet velem, akkor hiszti lesz és féltékenykedés stb.

Ha nem éltem volna már meg én is ezeket azérzéseket, én is csak néznék, hogy hát megbolondult ez, miről beszél!:-)

Az első pontban írtak megtapasztalása nehéz feladat, de ha valakinek sikerül, a legboldogabb embernek fogja érezni magát, akkor is, ha van pasija, akkor is, ha nincs.:-)

Ja, és persze az is fontos, hogy a másikon változtatni úgysem tudsz (max. ő változik saját maga akaratából) magadon viszont igen, pl. hogy nézd a dolgokat más nézőpontból.

Nálunk egyébként olyanok vannak - ami korábban zavart, a birtoklásos időszakunkban - hogy a férjem meg szokta nézni a nőket az utcán. De mivel tudom, hogy én attól még ugyanaz az ember vagyok, ezáltal nem vagyok kevesebb, vagy rosszabb, sőt boldogtalanabb sem,hisz miért lennék, a boldogságom, az erőm, a lényegem, a közontom (érted,miről beszélek? ) nem benne van,nem tőle függ, hogy ő mit csinál, hanem csak saját magamtól - mint ahogy az által sem lennék kevesebb, ha a jelenlétemben ölelgetné valaki, vagy puszilgatná.

Na, 7 év az már szép idő!

És a te férjedet napi szinten ölelgeti, puszilgatja és érintgeti a teméntelen mennyiségű csaj barátja, és téged is ölelgetnek, puszilgatnak, érintgetnek a fiúbarátaid?

Csak azért kérdem, mert úgy könnyű nem birtokolni, és őszintén szeretni, ha éltek a családi házatokban és heti egyszer elmentek társaságba, ahol ölelgetik, puszilgatják a másikat. Úgy már kicsit nehezebb, ha napi rendszerességgel jelen vannak az ellenkező nemű barátok, akik mindennap túllépnek bizonyos határokon, a párod meg még bíztatja is őket... Valahogy nem tudom elképzelni, hogy megy az ilyen házasság, mittomén kedd este jössz haza a melóból, férjed ott ül a szőke Barbival a kanapén, jól elbohóckodnak, közben meg ölelgetik és puszilgatják egymást, te meg mész vacsorázni a gyerekkel? És aztán másnap is hasonló módon megy, éjszaka meg mikor szexelnétek, jön az sms Barbitól, amire egyből a férjed pattan és felhívja stb...?

Engem télleg érdekelne, hogyan van ez nálatok. Milyen rendszerességgel ölelgetik, puszilgatják a férjedet (a köszönésen túlmenően)?

Bevallom szkeptikus vagyok, de ez úgyis látszik gondolom.

Amikor ezekben a kapcsolatokban benne voltam, én sem éreztem, hogy birtokolni akarom a páromat, mint ahogyan ő sem érezte ezt s mint ahogyan ezt általában nemérzik az emberek, ehhez, a tudatosságnak egy magasabb foka szükséges, de ez egy másik téma. :-)

Az, hogy valaki nem csinál meg dolgokat csak azért, mert tudja, hogy az a másik milyen elvárásokat támaszt vele szemben s ez már nem férne bele, még nem jelenti, hogy ezt ő is ugyanígy gondolja, érzi, hogy ez neki így jó, vagy csak próbál megfelelni, visszafogja magát, vagyis nem éli meg saját magát,a vágyait őszintén. Lehet,hogy valakinek egy ilyen kényszeres, elvárásokkal teli kapcsolat az ideális, én sem tudtam másként élni korábban, csak ilyen kapcsolatban, de sok minden történt velem, s azóta tudom, van más is, s ilyet nem akarok, soha többé!!

Én nem gondolom, hogy attól, hogy valaki nem örül annak, ha a szerelmét más ölelgeti, meg puszilgatja, attól már birtokolná őt.

Az én párom sem örülne neki, én sem, ha ővele csinálná ezt más/mások..mégsem érzem, hogy én birtokolva lennék, se azt nem gondolom, hogy birtokolom őt.

Azt hiszem, Zsóka54 a 25. hozzászólásában érti, hogy miről is beszélek én: A SZERETETRŐL! Nem pedig a birtoklásról, ahgyan szerintem mindenki más a hozzászólásaiban! Egyébként 35-40 év közöttiek vagyunk a férjemmel, 7 éve házasok, s boldogabbak mint valaha!! Csak akkor voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, amikor nem tudtuk SZERETNI egymást csupán birtokolni akartuk a másikat. Igen, tudom, nem könnyű ezt megérteni, igazán csak akkor lehet, ha valóban képes a szeretetre, a birtoklás, a hétköznapi értelemben vett kapcsolat, az teljesen más, az csupán egy üzlet (mit is kapok én, mit akarok, tudok adni érte cserébe) telis tele elvárásokkal, játszmákkal.Mondom, én is így éltem korábban, egészen addig ,míg meg nem ismertem a férjemet, s vele együtt a szeretetet!

P

Légy önmagad, és ne mintabarátnő!

Akinek meg nem tetszik...

távol vannak a barátaim tőlem, szétszórva az országba és csak telefonon/ neten érintkezek velük:S de van egy srác, akire nagyon harap, csak azért mert becézve hív(Kittike).

Mondtam már neki is, hogy fordítva hogy esne neki? Azt mondta biztos nem kapná fel a vizet mint én...

Én csak egy dolgot kérdezek..ha neked lennének fiúbarátaid, akik ölelgetnének, puszilgatnának, vagy te ugranál a nyakukba, azt vajon ő is megértené??

Unokatesóm (fiú), évekkel ezelőtt a barátnője volt olyan, mint a te párod. Uncsim ki volt bukva, hogy más pasik is hozzányúlnak, mégha nem is úgy. A csajnak persze nem tetszett, így beléptem a képbe. Engem nem ismert, így bemutatott neki, mint haverját. És hát puszilgattam, állandóan hozzáértem, mert olyan rendes..hát a csaj majdnem megtépett az este végére...szóval vajon, amit neki szabad, szabad e neked is??

Nekem egyébként ez nagyon nem férne bele..pláne az, hogy azzal jön, hogy akkor majd megmondja a csajoknak, hogy te féltékeny vagy..mi van? Tehát nem azért hagyná abba ezt a viselkedést, mert neked rosszul esik? Sőt, ha abba is hagyná, akkor is úgy, hogy téged lejárat...nekem ez furcsa.

"semmi nem számít, még íz sem,ha más lányok, ölelik, puszilják, örülj inkább ennek is vele együtt"

Ne haragudj, de hol a határ? Ha lefekszik mással, mert neki az jó, annak is örülsz majd? Ha elhagy másért, mert neki az jó, akkor is majd vele együtt örülsz? Egy párkapcsolatban vannak dolgok, amiket csak és kizárólagosan a másiknak akarsz adni, pl. a szex és számomra ebbe a puszik és az ölelgetések is beletartoznak. És ez nem kényszer, meg korlátozás, hanem magától, természetesen így jön, hogy csak a pároddal esnek jól ezek a dolgok, ha nem így van, akkor ott valami gubanc van valszeg.

Ha nem így van, azzal sincs baj, de azt nem párkapcsolatnak hívják, hanem kommunának, ami nem biztos, hogy rossz ugyan, de valszeg dreamernek nem ez az álma.

Ti mióta vagytok házasok, mennyi idősek vagytok?

Akkor mi tartja vissza?

Különben is, nagyon igaz a mondás, hogy "lakva lehet igazán megismerni a másikat", tehát nosza!

Lehet, hogyha összeköltöztök fél év múlva torkig leszel vele, de az is lehet, hogy összekovácsolódtok és továbbtervezhetővé válik az életetek.

Mert ami most van köztetek, az csak egy egészségügyi szükséglet kielégítése nála, jövőkép nélkül.

1. Férfi és nő között nincs (ok, nagyon ritka) a tiszta barátság. Ezt jó észben tartani. Aki ellenkező neműekkel veszi magát körbe és ráadásul random puszik mennek össze-vissza, azzal nem érdemes komolyan kezdeni, mert csak szívás lesz a vége.

2. Ne próbáld erőszakkal elfojtani, megváltoztatni az érzéseid, ha nem tetszik ahogy viselkedik más csajokkal akkor lépj.

Ne add fel a saját elvárásaidat a szakítástól való félelem miatt. Ha neked az az elvárásod egy kapcsolattól, hogy a másik ne vegye körbe magát csajokkal, és hogy ennyi idő után költözzetek össze, akkor tartsd magad ehhez.

Ha nem így viselkedik, akkor fájdalom, de nem felelt meg az elvárásaidnak, fel is út, le is út.

Ne viselj el nem megfelelő viselkedést tőle. Ha már most ennyire félsz a szakítás miatt és eltűrsz dolgokat, akkor mi lesz majd később? A fejedre fog nőni, ha mindent eltűrsz. Ha inni fog tűröd? Ha megver azt is tűröd majd, mert félsz, hogy elhagy? Lépni kell, menjen a levesbe, oszt' majd jön más.

Nézd, Álmodozó, egyet ne felejts el: ez a történet nem arról szól, amire te gondolsz. Ez arról szól, hogy aki valóban szeret, az törődik veled. És nem "megsértődik" az érzéseid miatt, hanem tekintettel van azokra, mert törődik veled, ami a szeretet elengedhetetlen része.

Ezt ne felejtsd el egy percig sem! Akkor sem, ha ő "tulajdonképpen" vagy "ezt és ezt kivéve" jobban bánik veled, mint az előzőek.

Nekem is voltak/vannak férfi barátaim és nem ölelgetem, puszilgatom őket.

Igaz, hogy én a nőbarátaimmal sem teszem ezt.

Oltári taplóságnak tartom, hogyha ezt ráadásul a te jelenlétedben teszik.

Kicsit tüntetés jellegét érzem a dolognak, hogy: "Na látod, mi így vagyunk egymással!Vedd tudomásul!"

Nőként mondom neked: A nőkben SOHA ne bízz!!!

Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de ti dolgoztok, vagy tanultok?

Mert ha dolgoztok, akkor nyugodtan mehettek bérelt lakásba, nem kellene már a szülők nyakán lógni.

Különösen nem egy 26 éves férfinek!

Furcsállom a viselkedését, minden szempontból.

Úgy érzem, kettőtök közül te szeretsz jobban, ő meg csak elfogad.

De ne legyen igazam!

Két dolog.

1. Ne akarj mintabarátnő lenni. Legyél önmagad. Ha neked nem fér bele, hogy a pasidat nyalják-falják a jelenlétedben, akkor nem fér bele, és kész. Ezért nem kell magadat rossznak érezni, mindenkinek megvan a maga tűréshatára. A pasidnak kéne figyelembe vennie, hogy ez neked sok, és szólnia a barátnőinek, hogy fogják vissza magukat egy kicsit.

2. Kimondottan utálom a féltékenykedést, de ez nekem sem férne bele. Legyenek lánybarátai, ez belefér. Hogy az orrom előtt puszilgassák meg ölelgessék, az nem férne bele nekem sem.