Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Hinni kell és bízni! cikk

Hinni kell és bízni!


A mi történetünk hat évre nyúlik vissza. Ekkor döntöttük el a férjemmel, hogy most már jöhet a baba amikor csak szeretne. Persze már voltak próbálkozásaink ezen a téren, de igazán ekkorra váltak a gyermekvállalással kapcsolatos terveink tudatossá. Ekkor 2003-at írtunk.

Sajnos a várva várt gyermekáldás elmaradt, de mi még ekkor nem gyanakodtunk semmire. Egy évet vártunk, mire először orvoshoz mentünk.

Első lépésként vérvételre küldött, ahol kiderült, hogy a prolaktin szintem magasabb a normál értéknél és havonta kellett járnom ultrahangra, ahol a peteérésemet és a méhnyálkahártya vastagságát ellenőrizte.

Hinni kell és bízni!

Hosszú hónapok következtek, minden hónapban ultrahang, folyamatos kontroll vérvételek. Közben a gyógyszeres kezelés hatására a hormonszintem normális tartományba került, a férjemet pedig beutalták andrológiai vizsgálatra (nála szerencsére mindent rendben találtak), de még mindig nem történt semmi! Úgy éreztem egy helyben toporgunk.

Ekkor az orvosom laparoskopyát és átjárhatósági vizsgálatot javasolt. Műtét, altatás. Belementem. Az eredmény lesújtó volt. Két oldali teljes petevezeték elzáródás! - Ez egy gyermekkori vakbélperforációmnak köszönhető,amit a "kedves " orvosok félrekezeltek. Csoda hogy akkor életben maradtam. - Azonnal a pesti Kaali intézetbe irányítottak minket.

Itt egy tündéri doktornő kezei alá kerültünk.

2005 júniusában léptük át először az intézet ajtaját. Elkezdődött valami, ami kicsit ijesztő volt és ismeretlen, de legalább elkezdődött! Saját magamnak adtam be a hormon injekciókat, ami a végén már elég rutinosan ment. Olyan sok sejtem megtermékenyült, hogy fagyasztattunk is le három pici embriót. Szeptember elsején történt az első visszaültetés. Sajnos nem jártunk sikerrel.

Három hónap pihenő következett. Végig a pici embriók jártak az eszemben, akik ott vártak minket. Amint lehetett, mentünk. A picurok átvészelték a fagyasztást és a ciklusom félidejében megtörtént a visszaültetés. Nagyon bizakodtunk, úgy gondoltuk, talán nem véletlen, hogy eddig vártak ránk! De sajnos most sem jártunk sikerrel. Nagyon csalódott voltam és szomorú. De valami ősi erőtől vezérelve újból belevágtunk.

Ekkor már 2006 tavasza is beköszöntött. Elkezdődött a második IVF programunk. Ekkor a doktornőm több cystát talált és megállapította, hogy nem érdemes folytatni a kezelést, amíg ezeket el nem távolítják műtéti úton.

Ezért 2006. májusában újabb laparoscopya következett, ahol eltávolították a cystákat és az összenövéseket, amik a cystákat okozták. Egy hónap pihenés következett, persze közben dolgoztam is.

Júniusban belevágtunk a következő programba. Újabb csalódás következett, de már ekkor tudtuk, hogy amint letelik a 3 hónap, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Közben sorra születtek a gyermekek körülöttünk a családban és a barátaink közt egyaránt. Ez lelkileg engem nagyon megviselt, de örültem az ő boldogságuknak. Abban éltem ki magam, hogy a várandós legjobb barátnőmnek segítettem a babavárás előtti teendőkben és hittem benne, hogy egyszer nekem is megadatik, amit most ő átél.

Ősszel már újból a Kaali intézetben voltunk. Megkezdődtek a kezelések. Majd 2006. november 14-én elérkezett az a nap, ami végre megváltoztatta az addigi életünket, de ezt mi még akkor nem tudtuk. Két várakozással telt hosszú hét után végre megpillanthattam azt, amire már oly régen vártunk. Remegő hangon boldogan hívtam a férjem, aki már dolgozni volt. Ő csak ennyit mondott: - Én tudtam, hogy most sikerülni fog, szeretlek!

Ezután következett csodás 9 hónap, aminek minden napja ajándék volt és ezért az ajándékért minden este hálát is adtunk. Sosem felejtem a húsvéti misét, amikor először éreztem meg a mozgását a hasamban és a születését, ami életem leggyönyörűbb emléke. Akkor, ott végre család lettünk!

Azóta eltelt két év, Luca igazi cserfes kislány, nem tudunk vele betelni. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy kistestvért kapjon. Sajnos velünk nem történt csoda, nem sikerült természetes úton várandóssá válnom. Túl vagyunk egy sikertelen programon (pedig azt hittük, most könnyebb lesz, hogy már van egy gyermekünk) és újabb laparoscopya előtt állok, amely során eltávolítják az egyik petevezetékemet.

De nem adom fel, amíg lehetőségem van, addig bízok, hiszek és küzdök! Ha ez az én csatám, hát megvívom!

Ne adjátok fel! Mindenkire vár ez a csoda, csak hinni kell és bízni, hogy sikerülhet! Én hiszem!




Írta: db2225bc4d, 2009. július 19. 10:03
Fórumozz a témáról: Hinni kell és bízni! fórum (eddig 24 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook