Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hétvégi nagyi kérdése fórum

Hétvégi nagyi kérdése (beszélgetős fórum)


1 2 3 4
49. bionet58 (válaszként erre: 46. - Finomfőzelék)
2016. ápr. 6. 20:25

Mégis mi a francot tegyen 100. kilométerről. Fölnevelte az asszony első két gyerekét, azok is csak akkor ettek ha ő otthonvolt. Egyedül dolgozott négy főre, majd utána ötre. Az asszony meg folyamatosan a boldogságot kereste, vagyis csalta.


A másik ha nem tudnátok ahhoz, hogy az apához kerüljön egy gyerek Magyarországon, de igaz ez majd egész Európára, ahhoz az, hogy otthon nem eszik egy gyerek az nem elég indok, még akkor sem, ha mint ebben az esetben próba időt kapott az anya.


El kellene most már olvasni az összes bejegyzést, és a szerint reagálni.

Egyébként tudtam, hogy itt nők vannak, és még az a nő is aki csalja a férjét, és nem gondoskodik a gyerekeiről, mint ahogy az idősebbek a szemibe mondták az anyjuknak piedesztára van helyezve.

És a férfi, apa ha aranyból volna is, csak szemét, sz..r lehet.


Bíztam benne, hogy itt a sok nő között, van olyan akinek elvált gyereke van, és hasonló cipőben jár. Gondoltam két, vagy több hasonszőrű nagyi tud egymásnak tanácsot adni.


De itt találtam olyan nőket, akik szemében egy anya akár milyen is arany. Egy apa akár milyen is csak szemét lehet.

Mellesleg nem vagyok elfogult a vejemmel szemben, tudom a hibáit, nagyon is.


Az anyuka ha evvel a három óriási hibával nem rendelkezne egyszerre, csak egy is hiányozna, már nem lenne gond, el se váltak volna talán.

-Először nem elég neki egy férfi egyszerre, mert még nem találta meg az igazit, és keresi, ezt nekem mondta, és megkérdezte, hogy miért bűn ez.

-Második nem tudja a pénzt kezelni, beosztani.

-Harmadik nem tudja az idejét beosztani.

Az már csak hab a tortán, hogy piszkos, rendetlen, és nem tud főzni.

Szegény édesanyja találóan azt mondta, az én lányom csak kapni szeret, de azt mindent, adni nem.

Ja és ha valamit szeret, Pick szalámi két nap egy rúd egyedül kenyér nélkül, ha van ott valaki, ha nincs begyűri.

48. 4975ebdc2f (válaszként erre: 46. - Finomfőzelék)
2016. ápr. 6. 19:55
Ez igy igaz!!!!!!!!!!
47. bionet58 (válaszként erre: 43. - Gribedli***)
2016. ápr. 6. 18:48

Egy lakásban élünk. Azért nem kezdeményezi az apuka a gyerek neki ítélését, mert mint volt kormányőrt, testőrt, és testőrképzőt, a mai menekült cirkusz miatt berendelhetik. Bármelyik nap várhatja a behívóját. Már elég sok volt kollégáját behívták.


Menzás a gyerek, ami az étvágyát illeti, többet eszik mint két felnőtt nő együtt véve. Annyit eszik mint a bátyja, aki 22. éves.


Egyébként a két nagy gyerek is sokat éhezett gyerek korukban. Csak akkor tudtak jól lakni amikor a nevelő apjuk otthon volt és főzött. Aznap jóllaktak, másnapra már nem sok maradt, tehát éhesek voltak, és így tovább.A nevelő apjuk a szóban forgó kislány apukája.


Ezt ők maguk mondták el, itt nálunk a saját anyjuknak, mert mi igyekszünk jó kapcsolatot ápolni az anyukával, és többször volt nálunk.

Szeret hozzánk jönni. A nagy gyerekek is,több napig vannak nálunk, és egyszer összefutottak mindannyian. Az anyjuk nem tudta, hogy mind a két nagy gyereke is itt van, és váratlanul jött.


Kapott is a nagyoktól fekete levest. Igaz, én egy nagy részét a későbbi elbeszélésükből tudom, mert a kislányt kivontam a vitából. De az is elég volt amit hallottam, ebéd közben az asztalnál. A kislány is erősen bólogatott, amit a nagyok mondtak.


Egyébként az igazi kérdés az lett volna, hogy jó teszem - e azt, hogy amikor itt van rengeteget játszom vele, olyan játékokat is sokat amiből tanul. Megtanítottuk az órára, késsel enni, mert még megfogni sem tudta. Fogat mosni helyesen, kezet mosni szappannal, mert náluk otthon nincs semmiféle szappan, nem is volt.


Szóval a kérdés az volt, az ilyen irányú törődés mennyire helyes, jó egy olyan gyerek esetében, aki a gyakorlati dolgokban három - négy éves gyerek szintjén van tartva.

46. finomfőzelék (válaszként erre: 41. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 18:12
Az a gyerek apjának is a nagy szégyene, ha hagyja éhezni a gyerekét, már ha igaz ez. Milyen apa az olyan, aki tud róla és nem tesz semmit?? Akkor olyan, mint az anyja...
45. 4975ebdc2f (válaszként erre: 33. - 5c54c8b1c1)
2016. ápr. 6. 18:12
Hat en nem erre gondoltam. Inkabb arra hogy amit otthon nem engednek azt tartsa tiszteletben a nagyi is.Szegeny anyosom, nagyon szerettem,de folyton etette itatta volna oket. Mivel itthon nem engedtem a kolat, nana hogy azt kertek. Mikor ejjel is fenn voltak a koffeintol, ....A suti vacsi elott, persze soooook cukorral a tetejen.De annyira csodas no volt...kolaval sutivel. Nagyon szerettem en is.
44. forrest2010 (válaszként erre: 41. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 18:00
....a gyereknek az kell , h szeressék , ha ennek a kisporontynak annyira pocsék otthon a helyzete még néhány év és eldöntheti maga is , h hol jobb neki ?! legyen szerencséje ! és találjon otthonra , akár az apjánál .....még mindig jobb , mintha összecuccol majd valakivel túl fiatalon :(
43. gribedli*** (válaszként erre: 41. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 15:35

Jó, akkor kéthetente nálatok eszik 2 napig. A maradék 12 nap nagy részében meg mindig a másik nagyszülönél van, tehát ott eszik. Ha suliban van, még nem írtad, hogy menzás-e, ott is eszik. Ebböl nekem nem az jön le, hogy sok ideje van éhezni, ettöl még lehet alultáplált, ha nincs jó étvágya egyébként sem, de végülis ha a másik oldalról az anyuka ott a nagyinak köszönheti, hogy eszik a gyerek, nálatok az apuka nektek köszönheti vagyis 1:1, a bíróságon ez nem dôl majd egyikôtök javára sem. Mert apuka részéröl is a nagyinál van többet, meg anyuka részéröl is.


Plusz az van, hogy nektek nincs semmilyen rokoni szálatok a gyerekkel, ezért ilyet nem nagyon kezdeményezhet az apuka sem, hogy rátok való tekintettel neki legyen a gyerek ítélve.

42. szafaripók (válaszként erre: 41. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 15:17
Bennem azért felmerül a kérdés, hogy miért hagyjátok, hogy így éljenek? hogy éhezzen? hogy ne foglalkozzon vele senki két hétig??? ... a többi dologról (érzelmi, pszichológiai fejlődés vagy "pusztán" a jövője) nem is beszélve...
41. bionet58 (válaszként erre: 34. - Gribedli***)
2016. ápr. 6. 14:03

Nem akarjuk elvenni. Ha akarnánk már letelt a két év, és elindította volna az apja a bírósági keresetet.


A fiú testvére télen nálunk volt másfél hónapot, mert építkezésen dolgozik, és szünetük volt, a lány nővére, és a saját édesanyja az anyának számtalanszor rákérdezett már,miért nem indítja el az apja a gyerek elhelyezésének a megváltoztatását.


A Pesti nagymamának már nagy betegen, nagyon terhére van állandóan a kis-unoka. Mint már szó volt róla, az édesanya nem dolgozik, evvel együtt a gyerek legtöbbet a nagymamával van, és ott kap ételt otthon nem, hideg ételt sem.


Most a nővére azért költözött haza, hogy legyen a húgának kajája. Egyébkét az egyik kórházba el lett víve a gyerek kivizsgálásra, és kóros alultápláltságot állapítottak meg nála. Nem mi vittük akkor orvoshoz, hanem a nővére.


Tíz éves gyerek már azért eltudja mondani, hogy mi van az egyik helyen, és mi van a másikon.


Nálunk vannak követelmények, magyarán mi neveljük a gyereket, amit zokon is vesz, hogy abban a rövid időben miért nem csak játszunk. Mert otthon az égvilágon semmit nem kell csinálni.


Csak játszani a sarokba ülve, vagy tv. Még a mosakodás sincs rendesen megkövetelve, a füle, haja kéthetente van megmosva nálunk. A tornaruhája kéthetente van kimosva nálunk, hófehér ruháról van szó. Most egy hónapig nem volt, mert minálunk volt olyan megfázás ami megfertőzhette volna. A haja, a füle, a hófehér tornaruhája addig nem volt mosva.


De azért lehet részre hajlónak, kötekedő anyósnak nevezni. Persze az az egészben a legszebb, hogy nem az édes unokám, tehát sem az anyja, sem az apja nem az én gyerekem.


Szemben a saját unokámmal, ahol is a fiam az apja, és elváltak. Ott nem lehet egy szavam sem, a volt menyem, rendkívül jó anya.

40. 5c54c8b1c1 (válaszként erre: 30. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 13:52

Ez nem a nagymama feladata!

Nem szeretném, ha a gyerekem nagyanyja lennél!

39. finomfőzelék (válaszként erre: 38. - 5c54c8b1c1)
2016. ápr. 6. 13:47
Lehet, hogy a lányával kellene inkább többet foglalkozni és biztatni, hogy szüljön, akkor unokázhatna. :)
2016. ápr. 6. 12:16

Egy gyerek mindig éhes!

Látom, nagyon rá vagytok kattanva.

Bármit is csinál, az nektek sosem jó!

Vajon a mostani nagymamák mindent jól csináltak?

A francokat! Háborogtak, ha az anyós mert valamit is szólni vagy megjegyezni.

37. finomfőzelék (válaszként erre: 28. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 12:15

A vidéki nagyik mindig azt hiszik, hogy egy gyerek éhezik, ha nem kövér. És azt is, hogy a pesti anyák mind rossz anyák, akik nem foglalkoznak a gyerekkel, nem tudnak se főzni, se mosni.


Szerinted az lenne a jó megoldás, ha hozzád kerülne a gyerek? Mert az apja biztos nem hiányolja annyira, ha kéthetente látja, és akkor is az idő több mint felében te foglalkozol a gyerekkel.


Azt meg nem is lehet komolyan venni, hogy csak azért nem vették el egy anyától a gyerekét, mert az apja testőr. :)


Én a helyedben örülnék, hogy a gyerek szeret titeket, szeretek veletek lenni, inkább fűzném szorosabbra, jobbra a kapcsolatot az anyjával, segítenék neki, többet is lehetne veletek a gyerek. Ha csak bírálod és ellene vagy, majd meglátod, ha a fülébe jut, hogy mi lesz ennek a következménye. (Teljesen jogosan. Én sem engedném a gyerekemet olyan nagyihoz, aki úgy gondolja, éheztetem a gyerekemet, rosszul bánok vele, nem is foglalkozok vele stb.)

36. gribedli*** (válaszként erre: 33. - 5c54c8b1c1)
2016. ápr. 6. 11:42
Ez így van, sőt a foltot is jobban kiszedi a ruhákból, amiben küldtem a gyereket én meg megköszönöm:D
35. gribedli*** (válaszként erre: 28. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 11:38

A gyerek éhezik?! Miért, hány kiló? Menzás? Ha menzás, ott is kap főtt ételt.


Én főzök a gyerekeimnek, minden nap (magamnak nem minden nap), de ismerek egy rakás anyát, akik nem és mégsem éhezik a gyerekük, jól van, eszik a menzán főtt ételt, otthon meg hideget, nem mindenki főz naponta, van, aki nem is tud főzni de ettől még nem hal éhen a gyerek.

34. gribedli*** (válaszként erre: 28. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 11:33

Amikor olvastam az első hszt, akkor azt gondoltam, hogy csak arról kérdezel véleményeket hogy mint nagyi, ezt így jól csinálod-e, a gyerekre nézve jó, stb.


Kihangsúlyoztad, hogy nem nevelitek az anya ellen, meg minden. Ezért nem is gondoltam, hogy arra megy ki a játék, hogy elvegyétek tőle.


A gyereknek kell a szülő is meg a nagyszülő is és mindegyiket máshogy szereti, és ha már van neki mindkettő, a legjobb az, ha mindegyiket látja, nincs féltékenység, versengés, stb.


Most meg úgy néz ki, hogy bár nem akarjátok az anyja ellen nevelni de ennél rosszabbat akartok, elvenni tőle. Ha van neki anyja is és nálatok is ott van egy csomószor, miért akarjátok eltávolítani az anyja mellől?

33. 5c54c8b1c1 (válaszként erre: 32. - 4975ebdc2f)
2016. ápr. 6. 08:58

A mama pont azért más! A mamánál nem kell korán kelni, lehet lustálkodni;

a mama megcsinálja a palacsintát, mert a anyu nem ér rá;

a mama elvisz sétálni, mert az anyunak éppen mosni,vasalnia kell és így tovább.

Annyi de annyi szabály van otthon...

32. 4975ebdc2f (válaszként erre: 1. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 08:54

Szerintem csak egy dolga van a nagyinak, okosan szeretni.Nem mindent megengedni amit otthon nem lehet.

Nem hiszem hogy kéthetente pár nap elég hogy az anyjától távolodjon.

31. igazság hol vagy? (válaszként erre: 28. - Bionet58)
2016. ápr. 6. 00:14
Ne haragudj,ezeket honnan tudod?Vejed elmondása alapján?Ha ez így van ,akkor talán jelezni kéne a gyermekvédelemnél és kérni az apához való elhelyezést.Nehezen hiszem el írásaid és az apuka "beszólásai" alapján,hogy nem beszéltek az anyuka ellen.Úgy gondolom,hogy az apuka dolga a helyzet rendezése.Nem attól jó nagymama valaki,ha beleavatkozik a szülők harcába.Te csak szeresd fogadott unokádat és foglalkozz vele.Azért kíváncsi lennék az anyuka "verziójára"is.
30. bionet58 (válaszként erre: 15. - 5c54c8b1c1)
2016. ápr. 5. 23:51
Mert otthon nem magyarázzák el neki amit nem ért. Mindig fél heti anyagot hoz. Volt például két hónap adva egy vers megtanulására, otthon nem tanult egy sort sem.
29. bionet58 (válaszként erre: 14. - Mandulacska2)
2016. ápr. 5. 23:47
A gyerek elmondta, eljátszotta, rajzolta az iskola pszichológusnak. A többit olvasd el már leírtam mások hozzászólásához.
28. bionet58 (válaszként erre: 5. - Trapiti)
2016. ápr. 5. 23:43

Mint írtam az anya nem dolgozik, és mégsem foglalkozik a gyerekkel egyáltalán. A többi hozzászólóknak válaszolva bővebben leírtam már a dolgokat. Egyedül azért ítélte a bíróság az anyának a gyereket, mert az apának a foglalkozása akkor még testőr volt. És soha sem tudta mikor, és mennyit kell dolgozni. Kettő évet kapott az anya, hogy bizonyítsa, hogy jó anya. A felnőtt két gyereke szerint nem tudott bizonyítani, és jobb helye lenne nálunk a gyereknek szerintük. Sajnos mosni se úgy mos ahogyan kellene, a pedagógusok is észre vették már a különbséget.

Pont ez az igazi dilemma. Jó az iskola Pesten, vannak barátai, mi meg vidéken élünk, igaz itt is van jó iskola. Na meg az, hogy bármilyen is, csak az anyja. A legnagyobb gond, hogy a gyerek sokat éhezik otthon.

27. bionet58 (válaszként erre: 21. - Gribedli***)
2016. ápr. 5. 23:34
Az apukának már előzőekben is írtam nem volt ideje foglalkozni vele. Bár ő akkor is többet foglalkozott vele mint az anyja. Egyébként otthon szabad mindent, semmit nem kell csinálni, az anyja sem csinál semmit, sokszor még étel sincs otthon, és nem azért mert nincs rá pénz. Műkörömre van, kéthetente. A legszebb, hogy nem is kellene kéthetente, ha jól meg van csinálva. Ő is tanult műkörmös.
26. igazság hol vagy? (válaszként erre: 23. - Bionet58)
2016. ápr. 5. 23:32
Hát igen.Apuka"beszólogat"Igaz már kevesebbet...
25. bionet58 (válaszként erre: 4. - Cicaanya)
2016. ápr. 5. 23:30
Az anyuka édesanyja úgy nevelte az egyik fiát, hogy az lehetőleg ne menjen el tőle, ne nősüljön meg, maradjon a szoknyája mellett. Nos úgy érzékeljük, és az iskola pszichológusa is azt mondta, hogy az anyuka is így neveli a kislányt. Plusz nem csinál semmit, csak az interneten van, vagy elmászkál otthonról, amikor a párja nincs otthon. Amikor meg otthon van csak vele foglalkozik.
24. bionet58 (válaszként erre: 21. - Gribedli***)
2016. ápr. 5. 23:25
Az apuka abban az időben 36. órát dolgozott, és 12.órát, ritkán 24. órát volt otthon. Akkor gyorsan megfőzött, mert az asszony nem volt hajlandó akkor sem, és most sem. A két felnőtt testvér, akit a kislány apukája nevelt fel, mert két gyerekkel vette feleségül, most azt mondják, hogy ugyan úgy nincs étel mint az ő idejükben. Pedig akkor is otthon volt az anyuka, és most is otthon van. Ja és megcsalta a kislány apukáját. Ezért váltak el, és a nagyok szerint a mostani párját is csalja. A nagylány azért költözött haza, hogy a húgának legyen mit enni, akkor is amikor a mostani párja nincs itthon. Kamionos, és igen ritkán van otthon.
23. bionet58 (válaszként erre: 3. - Andi6020)
2016. ápr. 5. 23:19
Igen, az apukája is foglalkozik vele, sőt a párja is.
22. forrest2010 (válaszként erre: 21. - Gribedli***)
2016. ápr. 5. 16:23
....folyt . köv. és a gyereknek is az a jó , ha többen is szeretik .....nagyi v pótnagyi ? a szeretet a lényeg :)
21. gribedli*** (válaszként erre: 1. - Bionet58)
2016. ápr. 5. 16:18

Az apuka nem nagyon foglalkozik vele, nem véletlen, hogy elváltak, gondolom, de szerintem jó nagyi vagy és így tovább! Az külön jó, hogy a gyerek jelenlétében nem szabad rosszat mondani az anyjáról, és hogy erre külön odafigyelsz, le a kalappal. A gyerek nem fog elidegenedni az anyjától de van egy ilyen fázis, hogy a nagyszülők a minden, ez teljesen normális, sőt, én édesnek tartom az ilyet. Tapasztalatból mondom, mert nekünk már nem jut sok a nagyiékból, szegény annyira csinálja és erőlködik és korához képest annyira formában van, de pl a múlt héten olyan váll gyulladása volt, hogy sírt a telefonban a fájdalomtól, gyógyszerek semmit nem érnek már, ez az öregség, na, ilyenkor azt gondolom, hogy mindegy, kinél szeretnek jobban lenni, úgyis sajnos nem tart örökké ez.


Egyébként meg sokan, akik benne vannak, ezt nem akarják megérteni. Mi is felnőttünk úgy, hogy otthon semmit nem szabadott, a nagyszülőknél meg mindent, én tök élveztem:) de tök hülyeségnek tartom ezen vitázni, vagy versenyezni, a gyerek mindegyiket szereti a szülőt is és a nagyszülőt is.

20. gribedli*** (válaszként erre: 5. - Trapiti)
2016. ápr. 5. 16:08

A gyerekeknek kell az ilyen is. Szerintem hülyeség csak azért megvonni az unokától a több foglalkozást, mert ettől élesedne a különbség az anyával töltött hétköznapok és a nagyiéknál töltött kis idő minősége között.


Ez van. A nagyik teljes erőbedobással sütik főzik a kedvenceket az unokáknak, a nagyik többet játszanak, a nagyiknál mindent szabad. A gyerekek máshogy szeretik a nagyszülőket mint a szülőket, nem jobban, hanem máshogy, szerintem így jó. Amíg van nagyi, addig legalább hadd kényeztesse, nem?

1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook