Házassági problémák (beszélgetős fórum)
Igen, hoz virágot.
És nem én parancsolok rá.:)
Szóval ezért nem akarom, hogy csak végrehajtson dolgokat. Az nem az igazi.
Az mondom neki, hogy hozzon már ide ezt vagy azt, vegyen a boltból ezt vagy azt stb., -ő megcsinálja. Csakhogy úgy gondolja, ezzel le van tudva, és hogy ő mennyi mindent megtesz.
VIRÁGOT VISZ CSAK ÚGY?
Nekem név-szülinap, vége. Úgyis 1-2 napi jó, jelszóval!
Kicsit össze-vissza írtam le, szóval amikor a kórházban voltam, és bármelyik percben úgy volt, hogy megműtenek (vakbélnél ez így működik), nem a férjem ötlete volt, hogy mellettem maradjanak.
Pedig mekkora erőt adott nekem a jelenlétük. Békésen tudtam aludni, felkészülni a műtétre, mert tudtam, hogy ott vannak!
Az tuti, hogy tele vagyok sérelemmel - innen-onnan.
Legalábbis legbelül, nyilván igyekszem nem eszerint élni a mindennapokban.
Azt nem tudom, hogy mennyire érzi biztonságban magát, hogy úgyse hagyom el - lehetséges.
Nehéz ezt eldönteni. Hogy ő vagy más férfi mennyit tenne meg, vagy hogy én mennyit érdemlek ki nála.
Az se mindegy, én hogyan viselkedem vele.
A korábbi terhességnél műtöttek. Mégpedig éjszaka, illetve úgy volt, hogy műtenek, vakbéllel.
Nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy tesóm, akinek saját családja van, és ő sem egy angyal, de a bajban ott volt. A férjem és a tesóm. Férjem már ment volna haza! A tesóm azt mondta, egy tapottat sem mozdul. Ott ült a folyosón, és várt, hogy ha netán mégis megműtenek éjszaka, abban a fél percben, amikor betolnak, ne legyek egyedül!! Ez mekkora dolog!
Így a férjem sem merte elhúzni a csíkot.
Nem ,nem, a második mondatra kérdeztem.
Úgy értetted, hogy menjek be aludni, anyós meg majd eldönti menni akar, vagy maradni? Mert ha igen, akkor jól értettem.
Talán az ilyesfajta jó tulajdonság, hogy a munkából rohan haza hozzánk, ez teszi ki minden idejét, bár szeret sportolni, de ha választani kell, semmiképp se a sportot vagy egyéb hobbit helyezi előtérbe, hanem a családját, azaz minket.
Ezért mondom, hogy lehet ez jó kapcsolat, igazi.
Csak olyan, mintha gyakorlatlan lenne. Talán a neveltetése is közbeszól.
Szokott nekem virágot venni önszántából, a gyerekéért rajong, és sokat igyekezett változni, mert látom, hogy sokkal többet próbál beszélgetni ,megfogalmazni a gondolatait, ami korábban nem ment neki.
Tisztábban látja a dolgokat.
Szóval sok férfit ismertem, egyik ilyen, másik olyan volt. Volt olyan, aki az ellenkezője votl a férjemnek, tele önbizalommal, izgalmas volt az élet mellette, tele ötlettel, programokkal, tettvággyal, célokkal - csak ezek a célokban én nem szerepeltem...
Á... Oké, érzékeny vagyok. De hát ki se lehetne bírni, ha nonstop ilyen érzések uralkodnának a fejembe.
Azért nem voltam örökké terhes. Sem a költözős esetnél, sem a csihipuhi esetnél.
"Szétkaplak"! Feküdjön le, anyuka meg üljön a konyhában, hogy menjen, vagy maradjon?
Jajj, te lány!
Hát nem tudom. Amit írtam a 85-ösbe, vagy hányasba- lehet, hogy én nagyítom fel a problémát. Lehet, hogy nekem is kussolnom kellett volna.
De valahogy nem értem, hogy családon belül mi ez a fura hozzáállás, hogy nem szólalhatok meg...
Na mindegy, szóval azt előre tudnom kellett, hogy ő nem fog érvelni velem együtt. Oké, férfiak ilyenek az anyjukkal. Oké.
De amikor én már az ágyban feküdtem, ő nem engem választott, hogy az én lelkemet ápolja. Hanem az anyukájával beszélgetett. Nem hallottam miről, de úgy gondoltam, hogy kicsit eldiskurál vele, hogy ne érezze rosszul magát az anyja.
És én? Miért nem az én lelkemet ápolta?
Plussz nem az anyja terhes, hanem én.
Az anyja, aki nem tud róla semmit, nem tesz érte semmit.
Na szóval valószínű, ez váltotta ki nálam, hogy ilyesfajta érzéseim vannak.
Mert ez egy kiszolgáltatott helyzet volt - pont most a napokban voltam ágynyugalomra rendelve.
Hogy mindíg mondom: az elején írjon le mindent az indító!!
Tehát: már említette, hohy ritkán jönnek elő ezek a gondolatai. Most kiderül, hogy várandós, és izgul is. Milyen a nő? Érzékeny Milyen, ha várandós? Hiperérzékeny! Na, nyugi van.
nálunk=náluk!
(nem minálnuk, hanem őnáluk nem szokás kommuninkálni, félreírtam)
Igen, valami kiváltotta, hogy feltettem a kérdést.
A napokban a férjem anyukája végre eljött, mivel előtte alig látogatta az unokáját, mert valamin megsértődött. Na szóval egyik este bejelentette, hogy végül hamarabb el fog menni, mint ahogy eredetileg volt. A férjem mellesleg erre csak azt mondta volna, hogy: jó.
Én meg amilyen vagyok, kiböktem, hogy hát hogyyhogy, akkor ne vigyük ki a vonathoz, vagy most mi van, vagy hát nem értem.
Hát a lelkem kiakadt a kérdésen, és bejelentette, hogy elmegy az éjszaka kellős közepén. Jáj! Hát na. Igen, nálunk nem szokás kommunikálni.
Na jött a nagy vihar. Végül volt ott minden, olyan sérelmeket vágott a fejemhez, hogy kb. száz évvel ezelőttiek, pl. ilyenek, hogy ritkán szólítom a keresztnevén, és ez neki milyen rosszul esik- de mondom "figyelj már, nem látogatod a fiad és az unokád, szerintem ez egy kicsit nagyobb probléma"...
Hát órákig folyt a tárgyalás, férjem végig kussba volt. Nekem végig fájt a hasam, mivel terhess vagyok. Aztán mondtam, hogy jó, akkor mindent megbeszéltünk, megyek fürödni. elmentem fürödni ,aztán feküdni, úgy fájt a hasam, bőgtem ,hogy el ne menjen a gyerek. Eközben a férjem kedélyesen az anyukájával kint beszélgetett.
Végül mikor bejött a szobába, annyit mondott, "tanulságos este volt" (nem tudom, ez mit jelentett") - és már aludt is! Pedig tudta, hogy fáj a hasam, és azt is hogy előtte pár nappal több napos fekvésre küldött az orvos, és két hét kímélő életmódra. Na mindegy, nem kérdezte meg, hogy fáj-e még a hasam.
Túlélem, nem az. Másnapra a hasam is rendbejött.
Nagyon sok jó oldala is van neki.
Elválni nem fogok. Remélem, szeret! Ha nem, akkor jó nagyot koppannék..:)
Meg akarom oldani!! Meg is fogom. Muszáj.
Csak nem tudom, hogyan........
Megmondom, zavar az is, amit kivált belőlem.
Szóval nem igazán tetszik, aki vagyok mellette.
Mert ugye nekem is van sok-sok hibám. De nem tudom, hogy ilyen idős koromra ezek a hibák amúgy is előjöttek volna bennem, vagy részben ez az egész is hozzájárult-e?
Ugyan már! Mindenki csak arról beszéljen, amit át is élt! :))
Egy percig se!
Nagy szavak, te nem voltál benne, mittudodtemittettélvolna? :))
Ne hergeljük már az indítót. Most belenyilallt valami, kérdezett, itt meg már azt kapja, hogy régen el kellett volna válnia, de legalábbis még nem késő. Naaaaaaaa............
Na igen...
Nem, cukkolni magamat nem akarom. És igazából már egyre ritkábban jutnak eszembe ezek a dolgok.
Csak tisztán akarok látni.
hogy én várok sokat..? Vagy jogos elvárások?
Tudom, van, aki ebben erős, van aki abban.
És én is örülök, hogy legalább akkor abszolút hajlandó a dolgokra, amikor szólok! Hisz sok férj még akkor is letojná.