Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hányadik héttől mutatható ki UH-n a magzat? fórum

Hányadik héttől mutatható ki UH-n a magzat? (beszélgetős fórum)


2010. jan. 18. 22:12
Nálam 5 hetesen látszott a petezsák,és 7-ik héten már volt szívhang.
18. 99aa88dcd6 (válaszként erre: 12. - Rencike24)
2010. jan. 18. 22:08

Szia:)

A mostani harmadik babámat az 5 hetes ultrahangon már látták. Illetve a petezsák már látszódott (még képem is van róla) és már volt szívhang. Ellenben a most 15 éves lányommal azért voltam veszélyeztetett terhes, mert az akkori orvos szerint - akit szerencsére hamar lecseréltem - nem voltam terhes. Idézem mit mondott: "kicsit nagyobb a méhe". Elméletileg 8-9 hetes terhesnek kellett lennem. Kaptam egy olyan injekciót, amitől meg kellett volna jönnie a menstruációmnak, és mint kiderült, hogyha terhesség alatt adják, nagyon súlyos fejlődési rendellenességet okozhatott volna. Miután a sokadik tesztem is pozitív lett, elmentem egy másik orvoshoz kb. 2 héttel ezután, akkor már látszott. Hátsó fali tapadású volt a méhlepény, nem tudom ez mennyire játszott közre, hogy nem látták. Havonta kellett a SOTE-ra járnom genetikára, szerencsére semmi gond nem lett, ma már gyönyörű, okos nagylány. De a második gyermekemmel hasonlóan jártam, csak már amikor az orvos azt mondta, hogy nagyobb a méhem, mondta, hogy megnézzük 2 hét múlva. A harmadik babámnál elől tapadt a méhlepény. Nem vagyok szakértő, fogalmam sincs, hogy mennyire játszhat bele, de talán segíthettem. Szerintem menjen el még egy orvoshoz. Még ne adjátok fel :)

2010. jan. 15. 09:10
Én nekem 3 hetesen már kimutatta a hüvelyi ultrahang.A lányomnál aki ma már 18 éves,annak idején azt mondta a doki,hogy nem vagyok terhes.Annak ellenére,hogy nem menstruáltam.Voltam ultrahangon,ami nem mutatott semmit.Elmentem egy másik dokihoz,aki megállapította,hogy 11-12 hetes terhes vagyok.Szerintem menjen el egy másik dokihoz is.Szia
16. müzmüz (válaszként erre: 15. - Rencike24)
2010. jan. 15. 08:58

Szia!


Nem szeretnélek elkeseríteni, de sajnos lehet, hogy elhalt a baba. Nekem ez volt a nyáron:-( A szervezet termeli a hormonokat, azt hiszi babás, de a magzat nem él. Ezt műtéti úton szüntetik meg, ha nem megy magától, és a diagnózis neve misseb ab. Viszont ne essen kétségbe, sajnos sokan járnak így, és ez nem jelenti azt, hogy nem lehet babája. Nekem nyáron volt, várnom kellett 3 hónapot, és most úgy néz ki, hogy sikerült. Ma megyek dokihoz, remegő lábakkal, hogy megnézze, ezúttal minden rendben van. És még csak 6 hetes vagyok, a 12. hétig bármi lehet még. De próbálok optimista lenni, nem lehet semmi gond.


Nektek is fel a fejjel!

15. Rencike24 (válaszként erre: 14. - F-kszilvi)
2010. jan. 15. 08:23

Én is nagyon remélem, hogy nincs semmi, csak még bujkál a picike!:(

De ha esetleg mégis bekövetkezett, elhalt a magzat, mért van minden nap rosszul, mért van hányingere?

14. f-kszilvi (válaszként erre: 12. - Rencike24)
2010. jan. 14. 17:50

Szia.Nem akarok senkit elkeseríteni,de én is így voltam nem is olyan régen.Nekem sajnos elhalt a magzat.

remélem a barátnődnek nem így van,de az is lehet,hogy tényleg csak elbújt a baba.

Én azóta boldog kismama vagyok,5 hónaposan.

Tehát,ha mégsem mond sok jót a doki,ne adják fel a reményt,ha jönni akar jönni fog.

Remélem csak jót fog hallani,majd írj majd mi újság!

13. 7564d965a1 (válaszként erre: 12. - Rencike24)
2010. jan. 14. 17:40
nem akarom az orvos társadalmat kritizálni de van ba**** orvos is. De volt már a történelemben példa arra hogy "elbújt" a baba és azért nem látták. Volt olyan ismerős akinek csak a negyedik doki találta meg a babáját.... ne idegeskedjen! Meglesz az a baba
2010. jan. 14. 17:34

Köszönöm s gyors válaszokat!

Tulajdonképpen egy nagyon kedves barátnőm miatt kérdezem!

Csinált több tesztet is, amikből kiderült, hogy végre babát vár! Volt vérvételen azon is pozitív lett az eredmény!

Ma kellett UH-ra mennie, de vmi baj van! Azt mondja az orvos, hogy nagy baj, mert Ő nem lát semmit! Vagyis vmi van, de nem baba, vagy lehet megállt a fejlődésben!:(

Egy hét múlva kell vissza mennie!

Annyira sajnálom és nem akarom elhinni, hogy vmi nincs rendben nála! Elvileg a 9. héten kéne lennie, vagyis azóta nem jött meg neki! De a hányigerek mindennaposak nála! Lehetséges, hogy még nem látható? Vagy tényleg vmi baj van?:(:(

11. gatto4
2010. jan. 14. 17:33
kb 4 hetesen már látszik uh-n.
2010. jan. 14. 17:32

2 óra múlva megyek a dokimhoz, utána megmondom. :-DDD


Viccet félretéve.

Ha úgy számolom ahogy a dokik és terhes vagyok akkor 7 hetes vagyok.

Ha meg azt a napot számolom amikor fogant akkor 5 hetes...

(Gratulációkat kérlek mellőzzétek)

2010. jan. 14. 17:32
5-6. héten látható a petezsák szikhólyaggal, 7-8. héten már szívhang is van.
2010. jan. 14. 17:32
A 6.héten már biztosat látnak,de a petezsákot már biztos látják a 6.héten. Nekem a 6.hét előtt is látott dolgokat,de arra még nem mondják rá biztosra,hogy ez a magzat.
2010. jan. 14. 17:30

Szia!

5.héten még nem látták,6.héten már látszott.De szívverés csak a 7.héten.

6. Tüncica83 (válaszként erre: 1. - Rencike24)
2010. jan. 14. 17:28
szia, nekem a 6. héten (tehát az elmaradt mensi után 2 héttel) már látszott a petezsákban a baba is, és látszott ahogy ciripelt a kis szíve, előbb nem nézték, úgyhogy ennyit tudok mondani.
2010. jan. 14. 17:27
Szia! A 7-8. héten már van szívhang.
2010. jan. 14. 17:27
Nekem már 5-6 hetesen is látták, de még nemvolt szívhang. Vissza kellett mennem. Előtte csak annyit lát, hogy valami készül: vagy mensi vagy baba.....
2010. jan. 14. 17:27
Tudtommal kb. a 6.héttől, de ez is változó. Előtte annyira pici, hogy nem nagyon veszik észre...
2. e3cb7b027d (válaszként erre: 1. - Rencike24)
2010. jan. 14. 17:27
Szia! 3-4 hétnél már kimutatják.
2010. jan. 14. 17:25

Sziasztok!


Érdeklődnék, hogy hányadik héttől látható a magzat?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook