Főoldal » Receptek » Halas ételek receptjei » Hal burgonyabundában recept

Hal burgonyabundában recept

A Hal burgonyabundában hozzávalói:
4 szelet
lehetőleg szálkamentes
bőr nélküli halfilé (egyenként kb. 12 dkg)
1 kiskanál só
fél mokkáskanál őrölt bors
1 evőkanál mustár
4 közepes burgonya
8 dkg liszt
a sütéshez: bő olaj
a díszítéshez: 1 citrom


A Hal burgonyabundában elkészítési módja:
Ehhez az ételhez a süllő-, a fogas- vagy a pisztrángfilé a legalkalmasabb, de jó hozzá a fagyasztott tengeri hal is. Utóbbit kissé ki kell nyomkodni és leszárogatni, nehogy sütés közben szétessen. A halat besózzuk, megborsozzuk, mustárral leheletvékonyan megkenjük. A burgonyát megtisztítjuk és lereszeljük. Alaposan kinyomkodjuk (az így nyert burgonyalevet igyuk meg vagy adjuk leveshez, mert nagyon egészséges). Ez a művelet azért fontos, mert ha túl vizes a burgonya, nem tapad a halra, sütéskor leválik róla. A megfűszerezett halat lisztbe hempergetjük, majd a burgonyába forgatjuk, amit kissé rá is nyomkodunk. Ahhoz, hogy a hal szép aranybarnára süljön, ne égjen meg, és a bundája se váljon le, nagyon kell figyelni a sütésére, és az olaj megfelelő hőmérsékletére. Ezért először a reszelt burgonyából 1-2 szálat dobjunk az olajba, ha följön a tetejére és sülni kezd, akkor jó, belerakhatjuk a halszeleteket. Oldalanként 2-3 percig sütjük, végül szalvétára szedve lecsöpögtetjük. Majonézes almával tálaljuk, ami úgy készül, hogy a meghámozott, kockákra vágott gyümölcsöt majonézbe keverjük, és kisebb darabokra tépett salátalevelekkel gazdagítjuk.


Kategória: Halas ételek receptjei


A hal burgonyabundában elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook