Ha nem mondhatod el senkinek, mondd el hát mindenkinek! (beszélgetés)
Most már totálisan beálltak a dolgos hétköznapok. „Mókuskerék” effektus. Szokásos rutin, ma hajnalban katasztrofális időjárással fűszerezve. Szél, eső az évszakhoz képest hűvös. Tehát előkerült a szekrényből a termo pulcsi és vastag mellény. És hajnalban majdnem felfújt a fákra minket a szél Csutakkal. Na jó, elképzeltem magunkat a fákon ülve, kucorogva és vacogva. Munkahelyen még nyugi van. A tegnapi látogatás megviselt Dédinél. Nagyon ingadozóak a várnyomás eredményei. Az a Férjem módszere, hogy háromszor méri neki, és a három darab mérés átlagát írja be a vérnyomás füzetbe. Most öt percen belül a második érték nagyon ingadozott. És rossz kedve volt Mamának nagyon, majdnem sírt is. Nem jó ezt a leépülést napról napra látni. Tartok tőle, hogy valami keringési probléma van kialakulóban, de nem vagyok orvos. Mivel tegnap ellébecoltam a főzést, ma este azt is kell. Ott figyel a szalonnás túrós csuszához az összes alapanyag a hűtőben. Ezzel kapcsolatosan egy kis önszuggesszi. "A főzés egy rendkívül improvizatív műfaj. Pozitív és teremtő. Persze vannak olyan részei, amit az ember már rutinból csinál. Például, ahogy megpucolja a halat, lehártyázza a húst. Es ha már megpucolta vagy lehártyázta számtalanszor, akkor közben tud gondolkodni, hogyan fogja elkészíteni. Ez
tehát az előkészület fázisa, ami időt ad, megengedi, hogy továbbgondold, felépítsd
az étrended." - Nem saját gondolat, olvastam, és nem is húst készítek ma. Meg halat sem. :-DDD
Úgy tűnik, hogy vasárnap jön a Párom egyik régi katonatársa vendégségbe. Ő örül neki, így én is. Ja, és a változatosság kedvéért egyetemi tankör találkozó lesz július 06-án szombaton. Életem párja először nem is akart elmenni, de rábeszéltem, hogy nem sok ilyen van. Illetve menet közben kiderült hogy sokan lesznek ott, akiket ismer is. Szombaton lehet, hogy én is csinálok egy csajos estét. Mára röviden ennyi volt a beszámolóm.
Én ma paradicsomos káposztát, mindjárt megyek a konyhába, a káposztát kivégezni.
Gondolkodok egy adag palacsintán is.
Van még tegnapról egy tányérka főtt tészta + hamis vadas-mártás hozzá.
Ezekkel a mai napon el leszek.
Szia Ildi!
Persze, valamikor ki kell pihenni a nyaralás fáradalmait is! :)))
Tudod már, mit fogsz főzni?
Jó reggelt, szép napot kívánok mindenkinek!
Én egész jól el vagyok itt, befészkeltem magam ide hozzád, legalább amikor téged elszólít a kötelesség (napi munka), akkor sem üres a ház!
Egyébként én is hiszem, hogy akinek itt a helye, az előbb-utóbb ide is fog találni!
Lehet:) De talán az idó hoz majd ide kedves felhasználókat:)
Remélem azért ez nem lomboz le nagyon:)))
Heló-heló!
Ismét előkerültem!
Jár erre valaki, vagy még a madár sem szokott erre röpködni???
Aranyos vagy!
Igazából a mosást tegnap kellett volna, ill. eredetileg tegnapra volt ütemezve... a hangulatom tegnap a bányász-béka feneke alatt volt, gondolom az időjárás miatt! Ma azért egy kicsit "aktívabb" vagyok...
Jó munkát, jó elfoglaltságot neked is!!!
Szevasztok!
Szép napot kívánok mindenkinek! Most értem ide, de még mindig csak itt-ott vagyok! Néha itt, néha a konyhában, néha a mosásban...
Ma már megjárattam egy kicsit a lábaimat, zöldséges, + séta, lóg az eső lába... szóval ebből elég is lesz mára...
Lady Lavender tagsága itt a hoxán az este 11-kor megszűnt, törlését kérte!!!
Sajnálom őt, elszaladni, elfutni az élet eseményei elől nem lehet, csak elfogadni, vagy szembefordulni és megküzdeni a történésekkel.
Jó reggelt, szép (szebb) napot mindenkinek!
Itt akár melyik ablakon kinézek, esik az eső = országos eső van! mondjuk ilyenkor!
Helló-helló!
Most értem vissza!
A meccset megnyertük, a fáradalmakat kipihentem...
Szia!
Nálad mi újság? Mai program?
No szevasztok, itt vagyok már!
Eléggé elment rajtam a délelőtt, reggel elmentem itthonról, utána pedig nekiálltam főzni.
Kb. egy óra múlva ismét eltűnök, kedvencem az EuroSport 1-en kezdi a tenisz-mérkőzését. Igaz, hogy síma, könnyű továbbjutásra számít mindenki, de ahogy mondani szokták: az ördög nem alszik!
További ajánlott fórumok:
- Nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!
- Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!
- Várom beszélgetni azokat akik legmélyebb gondolataikat nem merik elmondani senkinek mégis elmondják mindenkinek!
- Nem mondhatom el senkinek elmondom hát mindenkinek :((
- Ha titkod van amit, Nem mondhatsz el senkinek, , mondd el hat mindenkinek!
- “Nem mondhatod el senkinek, mondd el hát mindenkinek"!