Ha nem értek csak az "emberekhez", mint ápoló sosem leszek anyagilag stabil? (beszélgetős fórum)

A válásomnál mögöttem állt, az tény. Nagyon örült is, mert kezdettől fogva ellenezte a házasságom.

Nyilván megvolt a kellő élettapasztalata, én viszont szerelmes voltam.

Makacs lenni is én tudok a legjobban, az tény. Úgyhogy anyai javaslat ellenére férjhez mentem... :D

Igen, ebben tökéletesen igazad adok.

Ami két éve nagyon bántott, azt még névtelenül sem írom ki. ÉN szégyellem.

Nem a 2/3, mert nem az én javamra mondott le. Hanem általánosságban nem akart részt a házból.

Így aztán fele-fele. És Amerikából nem akarja eladni.

Hozzáteszem, ezt a házat Anyu aránylag nemrég vette, nemhogy nem szülői ház, de egyikünk sem aludt ott soha egy éjszakát se.

És nem akarja eladni.

Már el tudom fogadni, és részben a te egyik régebbi mondatod miatt. Már az sem érdekel, amit nemrég tudtam meg. Az ő élete volt.

Tündérnek azért ma sem mondanám, de érdekes egyéniség volt, az biztos.

Én is örülnék, ha a húgom hajlandó lenne eladni Anyu házát, és azt elfelezve, tudnék költeni a jelen házunkra, mert erősen romlik az állapota. Önerőből irdatlan nehéz a karbantartás.

Ha valahol megéhezem, nekem is elég általában egy bolt. Hosszú időn át inkább "nem is voltam annyira éhes", mert kiszámított pénzzel mentem ügyet intézni a városba.

...szerencsés voltál h volt Anyud mellett a Nagymamád is , gondolj bele ! h azért nem 1-2 emberről kellett Anyudnak gondoskodni és tökéletes ember nem létezik ! valószínű h neki se ment minden olyan jól , még ha szerette volna is !

...engem se érdekelt akkoriba még a háztartás mikor még a Mamikám élt , én 16 voltam , mikor ő elment , nem volt olyan szerencséje se h a 62 betöltse , de azért a nyoma megmaradt bennem ahogy rendezte a dolgokat a család körül , pedig én már kolonc lehettem neki , a saját 5 gyereke után :(

....tudod , sose volt annyim , h bármikor , bárhol , bármit .... én inkább úgy vagyok vele , h képes legyek örülni a meglévőnek , elégedett lenni azzal , ami van , a kedvenc elfoglaltságomhoz legyen időm , kedvem , egészségem ... hamá' olyan szerencsénk volt , h itt élhetünk , ahol , és remélem h még 1 db-ig energiánk is lesz ezt-azt-amazt javítgatni rajta... különben lepuckan mint sok olyan ház , amihez 30-40 éven át sose nyúltak , mint Anyóskámék juttatott házához hajdanán :( olyan kevés kell ahhoz , h az ember elégedett lehessen :)

Szilágyit kedveltem valaha , aztán később már nem annyira :( de szerencsés pasas és 80 felett sincsen még lepukkanva se :(

Egyszer hallottam a rádióban Szilágyi János egy véleményét, ami elgondolkoztatott.

Azt mondta, őt nem érdekli, hogy sokat keressen. Ő annyi pénzt akar, hogy ha bárhol megéhezik, be tudjon menni az első étterembe, legyen az akár kiskocsma vagy osztályon felüli hely. Hogy ha éhes, ne kelljen három utcával odább mennie, mert ott van egy olcsó hely.

A másik, hogy akármikor, akárhol meg tudjon venni egy cipőt.

Azért nem feltétlenül a szakmát hajtotta minden szülő. Annyiban viszont igazad van, emlékszem a nyolcadikos iskolaválasztós osztályfőnökire, a szakközépbe igyekvők kapták a legnagyobb figyelmet. Akkor még valóban ez volt a módja annak, hogy a szakma kitanulását követően abban a szakirányban könnyen tovább tanulhasson valaki.

Igaz, itt a szakmaváltás nemigen volt betervezve.

Ügyesen azért meg lehetett oldani. Főleg ha jó tanuló volt a gyerek (a Ratkó-korszak utáni időszakba tartozom), és jó szakmát választhatott.

Úgy értem, két kereset, kétszeres lendület, jó esetben.

Anyu nem tartotta fontosnak az anyagiakat. Nagymama halála után maradt végképp egyedül, nem volt már, aki tervezzen. Hát úgy is néztünk ki.

Igen.

Kivéve, hogy nálunk nem volt Anyuval még egy városban csavargás sem, vagy hétvégi kirándulás sem, engem talán két vállalati kirándulásra vitt el. Hétvégén otthon akart lenni, nem mászkálni, vagy nem tudom.

Megvenni, ami éppen megtetszik - igen korlátozott felső határral esetleg. Ékszer semmi, fodrász nagyon ritkán, ruhával a húgaimat ellátta az apjuk kintről, egyébiránt nem is emlékszem arra, hogy Anyu nagyon vett volna valamit.

Más ám az olyan család, ahol apa is van.

Abban tényleg nem volt sem áram, sem víz, és nem is vízparti telek volt. Olyan helyre nem vágytunk.

Az én emlékeim szerint abban az időszakban sokan vettek kiskertet, nyaralót, ahogy írod is "a hegyoldalba". Egy fizetés volt és 3 gyerek, de ebből kettő után nyugati gyerektartás, erre nem gondoltál?

Lehet, hogy mázlis volt a gyerekkorom, de nagyanyám volt ennek a hőse, mert ő gyalogolt kilométereket a batyuval a hátán a vasútállomásig, vitte az ellátmányt, csak hogy a két lánya ne csak tanulhasson, legyen mit enniük is. Mindkettő diplomás lett.

Más aztán nem is volt, se autó, se telek, de nem is bántuk.

Anyu munkahelyén volt vállalati üdülő. Lehetett beutalót kérni. Aztán, amikor a vityilló meglett, már inkább odamentünk. A két húgom meg még mázlistább volt, ők Nyugaton nyaraltak az apjukkal. Igaz, felváltva, mert az akkori rendszer nem engedte őket együtt kimenni.

Igazad van sok minden nem jó irányban változik.

Hogy mit jelent az anyagi stabilitás? Szerintem mindenkinek mást. Szerintem egyfajta biztonság, hogy ha bekrepál a tv, mosógép, hűtő tudjak másikat venni, ha lebetegszem és nem tudok dolgozni legyen tartalékom, hogy ki tudjam fizetni a számlákat, gyógyszereket, ha meglátok valamit és megtetszik megtudjam venni. Nyaralás, pár hosszú hétvégi kiruccanás ne legyen gond.

Ezzel ellent kell mondjak, mert 30 évvel ezelőtt könnyebb volt, nem volt ilyen aránytalanság a fizetések és a lakás árak között, olcsóbb volt az albérlet, rengeteg "tanácsi" bérlakás volt, amit később nagyon olcsón meg lehetett vásárolni. És még sorolhatnám.

Egyébként meg ez a autó, telefon, wellness szállós, meg a Balatonnál sem nyaraltunk "duma" (nem akarlak megsérteni), de ócska... Egyáltalán nem erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy ne elégedjünk meg a kevesebbel. Igenis fizessék meg a munkát, lássunk világot (önellátós apartmanban akár), valósítsuk meg az álmainkat, elégítsük ki az igényeinket (és nem a drága tárgyi dolgokra gondolok). Nem kell mártírkodni!

Még hosszan tudnám ezt folytatni...

Na de ez végül is mindegy.

Én nem tudom, mi az anyagi stabilitás, sosem éreztem ilyet. Pedig volt fentebb is, lejjebb is.

Semmi nem kiszámítható, még a langyos állóvíz sem.

A lényeg a számomra, hogy aki csak teheti, tanuljon! Szerezzen ami végzettséget csak tud és képes!

Mert azzal nem veszít időt. De hátrányba sem kerül, ha egy jobban fizető munka kínálkozik.

Másutt viszont nem nyaraltunk, nem utaztunk. Illetve csak később, amikor Anyu vett egy vityillót vidéken.

Külföldre meg se próbált menni akkoriban, mivel gyanúsak voltunk.

Mi, akik Nyugatról hazajöttünk, ezért. Akinek kint volt rokona, az azért.