Gyermekem és a párom (beszélgetős fórum)

Szia,

én arra gondolok, hogy attól tartanak a fiúk, hogy az édesapjuk helyébe lép valaki és ezt nem akarják elfogadni. Veszélyeztetve érzik magukat, és a családban betöltött szerepüket, biztosan nem tudatos reakciók ezek a részükről, nálunk már eléggé elfajult a dolog. Gondoltam a nevelési tanácsadóra is, de nem igazán tudom, hogy hová forduljak segítségért.

szia!

a pszichológust javasolta már a párom nekem is, hogy vigyük el a fiamat, talán ki tudná bogozni, mi miatt van benne ekkora feszültség.

habár ezt szinte tudjuk, inkább a megoldás keresése lenne a feladat.

nálunk nagyon változó a kapcsolatuk, tegnap pl. egész délután együtt voltak a traktor, gépek, stb. körül, beszélgettek, jól érezték magukat. este kimentünk a kukoricásba, láttam a páromon hogy igyekszik, megmutatta neki, mi micsoda, szedtek kukoricát, virágot nekem, stb.

aránylag pozitív nap volt.

viszont ha csak egyszer is rászól a párom valamiért, olyan tekintettel tud nézni á a kicsi, hogy gyilkolni lehetne vele, és azonnal kontrába vált át.

habár nem csak a párommal csinálja ezt, mint ahogyan nálatok is: szinte minden felnőttel harcba száll, aki rászól, vagy csak nem úgy tesz, ahogy ő elképzeli...

Sziasztok,

hasonló gondokkal küzdök én is Dina, csak nálunk fordított a helyzet, kezdetben minden szép és jó volt a párom és a fiam között 6 éves volt akkor most 9 éves, azóta összeházasodtunk, született egy kislányunk ő most egy éves. A fiam teljesen kifordult önmagából, folyton kijátszik bennünket egymás ellen a párommal, persze tisztában van vele, hogy nekem Ő az első és ezt maximálisan ki is használja. Az exemmel mostanra már normalizálódott a helyzetünk.

A fiam abszolút nem tiszteli a felnőtteket, felesel, csúnyán beszél, követelőzik, ha én nem engedek neki valamit, akkor majd apa... és fordítva. A társaival folyamatosan kötözködik, piszkálódik. Úgy érzem kezd kicsúszni a kezemből, egyáltalán nem vagyok hatással rá, a páromtól viszont fél, ezt meg is mondta és látom is rajta, pedig nem bántja, csak erőteljesen rászól, amikor én már sokadjára szóltam neki és még akkor sem történt semmi. Most vettem fel a kapcsolatot egy pszichológussal, de csak nyár végén tud velünk foglalkozni, remélem változik a helyzet. Én is félek, hogy a kapcsolatunk rámegy, de ha rá is megy, a másik gyerekem is apa nélkül nő fel?

és félreértés ne essék: imádom mindkét gyerekemet!

ugyebár ha nem érdekelne a lelkiállapotuk, a problémáik, akkor nem próbálnék megoldást keresni rájuk, nem indítanék mindenféle fórumokat erről. miután természetesen azt szeretném, hogy boldogok legyenek.

kellenek neki a gyerekeim. nagyon is, miután a sajátjait bizonyos értelemben elveszítette.

hidd el, ragyog a szeme, amikor a kislányommal játszanak, vagy csak hozzábújik a kicsi, ahogy átöleli, stb. mindent meg akar venni nekik, mindenben őket veszi elsőnek tekintetbe, s éppen ezért is fáj neki annyira, hogy a fiam mindezek ellenére sem tudja őt elfogadni.

átmeneti állapot volt, igen, mert van ám úgy hogy az embernek betelik a pohár, amikor megpróbálja és századszor is csalódik...

átmeneti volt, mert ma mire hazaértek a gyerekek a mamától, a párom felállította nekik a medencét, hogy tudjanak pancsolni. a kislány majdhogynem fejest ugrott bele, annyira örült, néhány perce hogy ki tudtam végre könyörögni a vízből. a fiam reakciója viszont annyi volt: hm, hideg a víz, és nem is jó a fürdőgatyám. és nem is ment bele a vízbe. amikor megkérdeztem tőle, most tulajdonképpen mi baja, miért morog, annyit válaszolt: te vagy az én bajom.

hát...

változtatni?

szeretem ezt az embert.

az exemnek tavaly ősz óta van új kapcsolata. nem tudom, a hölgyet mennyire fogadják el a kicsijeink, nem beszélnek sokat róla...

hogy a párommal baráti viszonyban lennének? esély nincs rá, már csak büszkeségből sem...

igen, korai tudom. hirtelen jött az egész, de engem még ember nem szeretett így, mint ő. megtaláltam benne mindazt, amit eddig kerestem a párkapcsolatban. én hihetetlen biztonságban érzem magamat mellette. a kislányom is odavan érte. egyedül a fiammal van probléma.

ő nehezebben tudja csak elfogadni a helyzetet?

igen, voltak közös programok, kirándulás, egyéb. közösen hintáztak, nevettek, ugrattak engem ők, a férfiak...gyönyör volt nézni őket...de ez csak néhány perc kapunyitás, aztán megint minden a régi. elengedtem vele traktorozni is, a kicsi imádja a gépeket, jól is érezték magukat, mire az exem letolt, amiért "idegenekkel elengedem a gyereket"...

ez szerintem nem az ecférjed műve, hanem a gyerekek nem birják még feldolgozni, mert a viszonyotok ellenséges...nem érzik magukat biztonságba, érzik a visszafolytott indulatokat, feszültséget-amit egy ilyen helyzet hoz magával.

Őrajtuk igy jön ki-igy tiltakoznak a helyzet ellen...

Dina

A férjednek és a jelenlegi párodnak normális viszonyban kéne lenni-idézőjelben baráti viszonyban, hogy a gyerekek ne érezzék azt, hogy bár melyikötőket is elveszitették.Mert uygan ez az exférjednél is előfog jönni, ha uj társra lel. Tehát 2x fogják átélni a dolgot-ha ti most nem vagytok ügyesek...

melyik kérdésre gondolsz? az apjukkal való kapcsolatra? a 14esben leírtam.

bővebben: szeretik az apjukat, természetesen a fiam titkos vágya, hogy újra együtt legyünk, de erre minimális esély sincs. gondolom, ezen remény halványulásának az okát is az új kapcsolatban látja a kicsi.

hát, remélem csak átmeneti állapot a páromnál ez az "úgysem fog jobb lenni a helyzet" duma. hiszen rajta is áll, hogy akarunk e egy család lenni.

nem kérdezzük meg a gyereket, igaz, de azt sem engedhetem meg hogy ő döntsön, mert hiszen akkor ugyanezzel az indokkal senkit nem fogadna el, hogy az anyukájuk csak az övék legyen.

nem válaszolsz a kérdésemre, pedig a jelenlegi problémádnak az a gyökere, amire én rákérdeztem, az előző hsz-omban.

Feleslegesen játszol bármiféle pszichológusi szerepet, mert most nem arra van szükség.

ami azt illeti, én is inkább affelé hajlok, hogy most kell rendezni, nehogy a későbbiekben elfajuljon még jobban és késő legyen.

beszélni kell mindkét féllel, igen, én játszom a pszichológus szerepét, bár kérdés, mennyire tudok reális képet alkotni. azt hiszem, az egész lényege hogy mindkettejüknek egyformán jót akarok.

csak nem igazán tudom, mivel győzzem meg őket. mégsem mondhatom azt hogy de igenis szeressétek egymást...

azért szerintem elvárható, hogy ha egy életre terveztek akkor úgy szeresse, mint a sajátját! gondolj csak bele ha születik közös gyerek akkor csak azt fogja szeretni. Mi 4 éve vagyunk együtt, tűzbe tenné érte a kezét!!!!

Pedig nálunk a felállás:

Párom és 12 éves lánya

Én és 5 éves fiam

Mi így vagyunk 4en. Nem tesz különbséget abszolút. És ha attól félsz, hogy szétmegy a kapcs ez miatt, akkor gondolsz a gyerekre????? Mert neki se jó így, csak még nem dönthet, mert Te döntessz helyette!!!!

Soha ne várjátok el a gyerektől, hogy ő tegye meg az első lépést!!!!

Tegye meg egy érett férfi, neki kell megszerettetni, elfogadtatni magát a gyerekkel, hiszen ő lépett be a családba, és persze ilyenkor a gyereket senki nem kérdezi meg, hogy beléphet e....

Engem a 12 éves lányom anyának szólít!!! És 4 éve vagyunk együtt! Annak ellenére, hogy anyósom a keresztnevemen nevez ha a gyereknek beszél rólam, a lányom meg kijavítja, hogy mama, ő az anyukám.....

hát igen...ott is problémás volt, ez is egyik ok, mivel a kapcsolatunk kezdetén minden láthatás alkalmával tömték a gyerek fejét ellenünk. erre beszüntettem a láthatást /tudom, nincs jogi alapja/, mire az ex a gyámügyhöz fordult. ott valamennyire kiegyeztünk, annyi feltételt kötöttem, hogy mehetnek a gyerekek, ha nem lesznek ellenünk fordítva.

tehát eleve a kapcsolat kezdetén negatívan tüntették fel a páromat, s ez bizony a fiam bizalmát biztosan megingatta.