Gyászolunk (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Gyászolunk
Köszönöm!
Én nem tudok másik férfira gondolni, valahogy nem megy. Mi is egymásnak minden szempontból az elsők voltunk. Ő volt az első és az egyetlen a gyermekeim édesapja. Soha nem tudni mit hoz az élet, de igazából alkalmam sem lenne ismerkedni, ugye 40 éves vagyok már, elmegyek dolgozni, utána bevásárolni, otthon most már még több dolgom van. Anyukámhoz és a temetőbe megyek még. Ahol élek ott mindenkit ismerek, onnan biztos hogy nem találnék társat, tehát esélyem sincs, de mint írtam nem is szeretném....
Minden jót kívánok nővérednek, kívánom hogy legyen újra nagyon boldog hátha neki sikerül, mert én biztos, hogy sohasem leszek már az....
Nagyon őszinte részvétem.
Most ez hülyén hangzik, de próbálj keresni társat magadnak, rengeteget segít!
Mi találtunk a nővéremnek, 1 nappal előbb vesztette el a feleségét, mint a nővérem a férjét.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy nővérem valaha más férfinek csak a kezét is megfogja, de így lett, pedig 14 éves koruk óta voltak együtt, első szerelem volt, és igen mély, komoly tervekkel!
Ha ez a másik férfi (aki szerintem sosem fogja igazán pótolni az előzőt, de igen megkönnyíti ezt a szemét helyzetet) nem lenne, szerintem már a nővérem sem élne, annyira nagy volt a szerelem, a kötődés!
Sok erőt kívánok Neked, és mindenkinek, aki elvszített valakit!
A felét le sem írtam, miket műveltek a dokik is a "neki már úgyis mindegy" hozzáállással, így sokkal többet szenvedett. Pl. szinte beájult a fájdalomtól, remegett és izzadt, de nem volt magánál, erre doki kiír neki FÉL ALGOPYRINT, SZÁJON ÁT! Szerencse, hogy a nővéremnél voltak erősebb cseppek, és be tudta adni neki, persze szólt a nővérkének róla.
Vagy a fejébe ültetett cső szétdurrant a nagy nyomástól, mert napokig nem jött a doki leszívni a folyadékot, hiába hívtuk telefonon, mindig csak ígérte, hát ezzel végleg megpecsételődött a sorsa, innen már nem volt visszaút az egyébként is reménytelen helyzetből, de azért az méginkább fájdalmassá tette, képzelheted!
Seninek nem kívánok ilyen haldoklást, halált!
Igen, mire meghalt, ő is 44 volt.
Sajnos nekik ennyi jutott.
Részvétem nektek is!
Borzalmas ami veletek történt. Az én férjem 44 évesen halt meg egy pillanat alatt. (hirtelen szívhalál) Vajon miért történik ennyi borzalom?
Miért hal meg nagyon sok fiatal.....
Hú, de rég jártatok itt.
Gondolom, nem véletlen robbanás volt, nyilván szenvedtek szegények nagyon.
Én minden este köszönetet mondtam, hogy élnek a szüleim, a rokonaim, egyesével imádkoztam (felsorolva) a közelebbi rokonokat, hálát adva értük és minden megélt napért. Megköszöntem, hogy ennyi idősen nem halt még meg senkim, de még komolyabb betegség sem volt nálunk.
Majd egy nap, azzal hívott fel a nővérem, a férjével (43) nem stimmel vmi, de nem akart pánikolni. 2 óra múlva megtudtuk, hogy agydaganat.
Borzalmas volt. Napokat izgultunk, hogy műthető legyen, amikor kiderült, hogy műthető, azért, hogy végre műtsék már meg, hiszen ide-oda tologatták (mondván neki már mindegy), addig majdnem beleőrült ebbe a helyzetbe, de mi is, és közben ott volt a tudat, bármikor megnyomhat bármilyen központot, mondjuk a légzőkp.-t.
Majd végre megműtötték egy hétfőn hajnal 6-kor, és mi nem voltunk mellette. Iszonyat komoly, 6 órás műtét volt, de túlélte. Bal oldalára lebénult, a beszédkp. teljesen tönkre ment, következett a pelenka, s ezalatt teljesen ép volt a tudata. Innentől kezdve, ha haza is hoztuk, állandóan rosszul lett, és alig tudtuk megérteni, mit szeretne mondani, állandó barkochbázás volt az egész.
Nem részletezném, miket éltünk át a 9 hó alatt, kifelé nevettünk, befelé sírtunk, bár sokszor nem sikerült elrejteni, míg "végre" elment szegény. Hányszor, és mekkora fájdalmai voltak, de sikerült megtapasztalnunk sajnos (főleg karácsonykor!!!) a nővérkék és orvosok kegyetlenségét, sajnos nincsenek kevesen, de szerencsére akadtak erre a pályára való eü.-s dolgozók is, előttük le a kalappal!
Nyugodjatok Békében!
Nekem egy nagyon jó barátom halt meg februárban, 7 hónapos terhes voltam.
Egy nap a srác megigérte, hogy el fog jönni megnézni a kislányomat és az új lakásunkat. Másnap hazament, kinyitotta a lakás ajtaját és felrobbant a házuk, az édesanyja is bent volt. Rettenetes volt mikor kimentünk megnézni hogy semmi nem maradt a házból, nem akartam elhinni hogy ez vele történt meg. A mai napig nem tudom feldolgozni :-((((
Nekem pár napja jutott az eszembe az, hogy talán a mai lesz az utolsó szülinapom. Nem készülök meghalni, nem ezért jutott eszembe, hanem mert a halál annyira kiszámíthatatlan, annyira irracionális. Soha nem tudhatod, hogy ha felkelsz, akkor a lenyugvó napot is látod még. És megint eszembe jutott Márai, aki azt írta a Füves könyvben, hogy: "élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot."
Minden szeretett ember elvesztése a mulandóságra ébreszt rá minket, és arra, hogy mennyire értékes az élet. Vigyázzunk rá, és éljük szépen.
hát szar, az tuti. nekem is volt egy fiatal fiu ismerös aki meghalt,sziv átültetésre várt volna,és elötte kb 1 honapja nemis látogattam mert ugy voltam vele majd megyek jövhlten..mindig a jövhéten.mert nem pesti vagyok és kb 60 km er lett volna minden 7en feljárni,de már bánom...
sosem felejtem el...
szemét az élet.annyi szemét pasi is van a világon,Ö olyan kedves volt,nekem ráadásul ritka aki nagyon belopja magát a szivembe,Ö olyan volt..de meghalt.
Ezt ismeritek? Én is úgy kaptam még pár hónapja, se szeritnem körbejárta az iwiwet...
Elmentem egy buliba Anyu, s emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így nem ittam semmit. Büszke voltam, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt Anyu és a többiek gúnyolódtak is. Tudtam, hogy igazad volt Anyu,és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért és mindenki hazaindult. Ahogy az autóhoz léptem, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem Anyu, s bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán Anyu, hallom a rendőröket, hogy a másik sofőr ivott.És most én vagyok az, akinek ezért fizetnie kell! Itt fekszem, haldoklom! ANYU KÉRLEK SIESS! Hogy történhet ez velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér Anyu, legtöbb az én vérem. Hallom, az orvos azt mondja, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani Anyu, esküszöm, tényleg NEM ittam. A többiek voltak, akik ittak. A másik sofőr is ilyen buliban volt, mint én. Egyetlen különbség: Ő volt az, aki részeg volt, én vagyok az, aki most meghal! MIÉRT isznak az emberek Anyu? Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, fel-alá szaladgál, én itt fekszem...és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a BÁTYÁMNAK, hogy ne sírjon Anyu. És mondd meg APUNAK, hogy legyen most bátor. Ha már a mennyországban leszek Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt Anyu, nagyon félek. KÉRLEK NE SÍRJ MIATTAM Anyu.Mindig ott voltál, mikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy kérdésem:
NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI?"
én szrencsés vagyok,mert az én szüleim még élnek ,van egy aranyos hugom és egy nagyon szeretni való de zsémbes nagymamám.
a többiek meghaltak,de nem nagyon emlékszem rájuk tehát az én gyászomat nem lehet azokával összehasonlitani akik elvesztették szeretteiket.
a hiányukat semmi és senki nem pótolhatja,az ölelésükért senki nem ölelhet,de higgyétek hogy nemsoká együtt leszünk mindnyáan!!
én imádom a családom ezért hálát adok Istennek hogy öket adta nekem .
Vigyázzon is rájuk nagyon.
az elhunyt lelkek ezen a napon hiszem hogy szabad utat kapnak és itt vannak velünk!!
gondoljatok a sok szép emlékre és a jóra velük kapcsolatban és imátkozzunk értük!!!
Egy bizonyos kor után , már már mindenkinek van elhunyt családtagja.
De a fiatalon elhunytak nagy fájdalmat okoznak az embereknek.Ők még nem éltek meg sok mindent. Lehet, hogy egy nagyobb bajtól menekültek meg, a későbbi életül nehezebb lett volna.Ez csak vigasz azok számára, akik elvesztették őket.
Az én férjem a nyáron ment el 66 évesen, mégis nagyon fáj és hiánya pótolhatatlan.Ott a miért? bennem.Az elmúlás természetes, de az itt maradottaknak elfogadhatatlan.
Ezek a napok, a halottak napja, meg egyszerűen fájdalmas.
Minden szó szerint így van,ahogyan írtad.
Én is várok valakit,ki nem jön vissza többé...
de tudom,találkozunk az Öröklétben....
Minden elhunyt lélek nyugodjon békében.
Akik itt maradtunk a földi létben,emlékezzünk rájuk méltósággal,és segítsünk nekik az átkelésben is-ha kell!
Ugrás a teljes írásra: Gyászolunk