Gyász (beszélgetős fórum)
koszonom, aranyos vagy..
Nincs esely..Tudom, h ez az elet rendje, meg sokszor ossze is vesztunk, de..
Igazság....... aha....... 84 éves anyósomat gondozom, 60 éves férjem most halt meg. De mégis van egy csodálatos boldogságom, hiszen 5 napja tüneményes kisfiú unokám született. De rettenetes érzelmi zivatar van körülöttem, együtt van a gyász és a boldogság. Megint nagyon sokat sírok.
nagyon-nagyon sajnálom!
Hátha van esély!?
na valoszinu, h gyaszolhatok nemsokara ujbol..A mamam tudorakos..
Tudom, h multkor irtam, h nem igaszsagos, h apu halt meg hamarabb - meg igy is gondolom, de nagyon kivagyok, hogy o is elmegy...
EPp ma szolt anyu..Tok jo ez az elet,t enyleg...nem tudom, mi a fenenek csinaltak bennunket???Mennyi mindent kibirnak az emberek, brutalis.Lehet erre talaltak ki bennunket, hogy lassak, kiserletezzenek, h mennyit birunk ki..
Nekem egy gyönyörű kisfiút küldött az Anyukám!Pontosan egy évre rá,hogy ő elment,megszületett a kisfiam.Érzem Ő küldte,érzem,hogy velem van,és tudom,mikor mit akar mondani.
Egy héten egyszer mindig kimegyek az "emlékkertbe"/ a 4éves lányom miatt hívjuk így/,elmesélek mindent neki.
Érdekes dolgok is történnek néha/persze lehet véletlen is,de jó lenne hinni,hogy nem/:arról meséltem neki,hogy a lányom csigákat gyűjtöget mindig.Abban a pillanatban észrevettem 2pici csigát a sír szélén...
2,5éve,hogy nincs velem,de nem változik a fájdalom,csak megtanultam együttélni vele.
En is tudom, hogy apu sokszor velem van..
Egyszer megfogta a kezem.Neztem ahogy a parom mellettem aludt (en meg nem tudtam elaludni) es ereztem h valaki megfogja a kezem,es aztan meleg volt a kezem, meg nagyon jol ereztem magam..
Meg mindig ha valamilyen nagyon nagy problemam van akkor vele almodok..
Ugyhogy en biztos vagyok benne h itt van es lat bennunket..
Az én testvérem 1 éve halt meg. Sokszor érzem, esténként lefekvéskor,hogy megsimogat (fizikálisan) olyankor elmosolyodom és elalszom. A temetőbe nem naptári rendben megyek, hanem amikor érzem, és akkor senki nem állít meg.
Igaza van nitán-nak, tényleg működik ez a "jelenlét".
Szavaid köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm...........................................................
12 éve halt meg a férjem, szívinfarktusban 46 évesen.A fiam 17 és fél éves volt a lányom 10. Közel négy évbe telt amíg fel tudtam dolgozni.Amikor úgy érzed menned kell, menj ki a temetőbe, mondd el neki mi bánt. Beszélj a mindennapjaitokról. az édesanyjáról. Amikor valami gond vár Rád mindig jelezni fog, érezni fogod a jelenlétét. A gyermekeid életében minden fontos eseménynél érezni fogjátok hogy ott van. Lehet hogy hülyeségnek hangzik, de tavaly nyáron volt a fiam esküvője, és a lányom kérdezte tőlem anya érezted hogy apa is ott volt. Igen éreztem, de nemcsak én, még a fiam is, megkérdeztem tőle. A jelelegi párom is érzett valamait, csak ő nem tudta mi az.Róla annyit kell mondanom, sokszor úgy érzem a férjem küldte hozzánk, mert úgy bánik a gyerekeimmel mintha a sajátjai lennének, és mindent megtesz értük éppúgy mintha az édesgyermekei lennének.
Nagyon megindított írásod, végig bőgtem.
Nem ez vár rád,ha nem akarod,hogy így legyen.
Mindig van választás,hát szedd csokorba a tapasztalatokat és tanúlj belőlük!:)))
Ne lásd ilyen negatívan, nem feltétlenül magányosak azért, mert nem él velük a gyermek. Igen, ezen segít az, ha a gyerek gyakran látogatja. csak hát ugye nkei is megvan a saját élete! Mondjuk pont én beszélek itt az öregségről és a magányról, mikor számtalanszor csak úgy nekiállok bőgni, mert nem akarok megöregedni...
Azert a masik oldalon meg, mive valik az eletunk..?
Elunk, mindent megadunk a gyerekunknek, aztan amikor megoregszunk mi lesz belolunk..
Itt van a kezemben epp egy kep, csaladi kep.A ballagasom.Apu, anyu, a testverem es en..Nagyon szep kep.Egy boldog csalad..Aztan elmult 8 ev es mive valt a csalad..
Testverem megnosult - uj csaladja van.Persze szeretjuk a feleseget is, meg a picurkakat is, de mar nem olyan..O mar egy uj csalad...
En, ugyanugy..elkoltoztem otthonrol, elem az uj eletem..
Apu meghalt, o mar nincs..
Mamam el anyukammal, a "nagy" hazban, ami amig mi gyerekek ott voltunk kicsi volt, most ketten a mamaval "kecereszhetik egymast", kong az uressegtol..
Es amikor hazamegyek MEGLATOGATNI oket akkkor a szivem ezerreszre szakad, mert eszembe jut hogy milyen gyonyoru gyerekkorom volt, es most Hova tunt a csaladom???mi tortent??
Es latom, hogy mint a "bolondok" dolgoznak mindannyian,( a szuleim ( anyu) is es a testveremek is foldmuvesek) ejszaka lefekszik olyan ejfel-1 korul, reggel kel 4 kor..Huha, de jo ez az elet...
Es a vegen arra jutok, hogy nincs kedvem hazamenni, mert latom a nyomort..Latom h mi volt regen es hogy mi van most...Es magam elott latom, hogy egyszer Ha Isten is ugyakarja, es vegre lesz kisbabank, akkor ugyanez var rank is..PAr ev (remelem) boldogsag- amig a gyerekek ki nem repulnek, majd a magany..
Nesze nekunk elet,,,
NA most ez lehet, hogy nagyon durva volt- elnezest kerek, de nagyon borus hangulatom van most...
Tudom milyen az Zsuzsi..
Mindenbe beleszolni, igy ahogy mondtad, sehova sem lehet elmenni, (harag nelkul, de az ember ideget enni)...
Huu, hat nagyon sajnallak, hogy ilyen helyzetbe kerultel..Mert meg ha lenne masik gyereke, akkor elkoltozne hozzajuk, de igy,,,?
Brutalis tenyleg, hogy a sors hogy osztja a lapokat...
És nem lenne jobb neki egy othhon? Ez egy felelősségteljes döntés szerintem! A legjobb neki, ha állandó felügyelet van , főleg hogy enniyszer kellett átjátni hozzá!
Igen. Következő a felállásunk. Fiam velem lakik. Lányomék napokon belül költöznek a saját lakásukba, tavasz óta itt laktak velünk. 8 hónapos kismama, sokat segít a házimunkában, meg mama körül. Fiam mezőgazdász, még tart a szezon, sokat traktorozik. Ezidáig mama nemigen volt egyedül, voltunk körülötte. De már készítjük fel, hogy ezután sokat fog egyedül lenni, ha megszületik a kisbaba, én meg persze dolgozni járok. Ja, persze , március óta itt lakik velünk. Addig a közeli utcában lakott, úgy jártunk hozzá, naponta ötször hatszor. Csak már a férjemnek is elege lett a járkálásból, és áthoztuk hozzánk.
Nehéz döntés, most úgy gondolom, ha valaki nap mint nap ápolásra szorul, akkor annak a legmegfelelőbb hely az idősek otthona. Ha ellenkezik ellene, akkor is. Senki nem várhatja el a gyermekétől, hogy saját életét és családjt feláldozva őt ápolja, mikor van más lehetőség is! Tudom, hogy ez a legkevesebb amit az ember megtesz a szüleiért, de az otthonban is legalább olyan jó helye van (SŐT!!!), mint otthon.
És most Te ápolod az anyósodat?
Tudjátok nagyon jó olvasni hozzászólásaitokat. Igen, minden családnak meg van a maga keresztje. Férjemnek nincs testvére, így 5 éve már, hogy gondozta édesanyját. Persze mi is besegítettünk, de mégis legtöbb gond az ő vállán volt. Ez az 5 év azt jelenti, hogy jóformán sehol sem voltunk, a városból együtt ki nem tettük a lábunkat, mert... Tehát neki nem volt szabadsága, csak a mindennapi szokásos mókuskerék. Lehet ez részemről panaszkodásnak tűnik, de annak is vegyétek. Gondold el, hogy nincs önálló életed, mert olyan keretek közt élsz, amin nem tudsz változtatni. A mama azt mondogatta: ha már megúntatok, adjatok be a szociális otthonba. Na az hogy jött volna ki, hogy odaálljon elé a fia, hogy megúntalak, beadlak. Lehet kicsit úncsi voltam, de ez úgy kikívánkozott belőlem. Puszi nektek.
Igen, nalunk is igy volt..
Apukam tavaly 49 evesen - meg be sem toltotte- halt meg, anyukam szulei meg velunk eltek mar amiota en megsuzlettem 23 eve..
A mamam meg mielott megszulettem volna, azt hajtogatta h jajj, ugysem elem meg..Aztan amikor a testveremnek a felesege volt terhes 20 evvel kesobb akkor is ugyanaz volt..Ugysem elem en azt meg..
Erre 49 evesen eltemettuk apukamat (aki befogadta a nagyszuloket- nem ugy mint a tobbi gyerekeik, akik evente egyszer ha raneznek akkor jo) a mamam meg 85 evesen mondogatja h a tavaszt mar nem eli meg..
Ezzel nem azt akarom mondani, h miert nem o halt meg, csak azt h ez az elet ilyan furcsa...Nem igazsagos egyaltalan...
én is szoktam ezen gondolkodni...
sajnos nekünk nőknek rossz hír az, hogy statisztikailag mi élünk meg magasabb kort, mint a férfiak, ezért sokkal több nő veszíti el a párját, mint fordítva :(
és igen nem mindegy, hogy megy el az ember, mert ha az nagyon fájdalmas, akkor inkább az eutanázia, mint a kínszenvedés. én nem szeretnék szenvedni, rettegek tőle, mert túl sok szenvedő halálos beteget láttam már, és elég csak a szemükbe nézni, hogy lássuk min mennek keresztül. erősen gondolkodom a lehetőségeken, hogyha egyszer oda jutok, hogyan oldjam meg a legkevesebb szenvedéssel a dolgot.
Kitartás!!! Még nagoyn sok időd van hátra, és a párocskád vigyáz rád! Nem akarja, hogy szomorú legyél! Már írtam talán it is, hoyg a halál nem pont, hanem kettőspont. Ez így van!!
Igen, rettenetes, hogy az öreg, aki mindig halni készül, azt kell gondozni, a fia meg egyik pillanatról a másik pillanatra meghal. Az életnek meg tovább kell mennie, csak nagyon nehéz. Nem is kicsit érzem magam fáradtnak, elcsigázottnak.
:-(( Szomorú dolgok ezek de sajnos az élet rendje a halál. Csak az nem mindegy, hgy megy el az ember. Én ettől rettegek. Remélem, előbb halok meg, mint a férjem. Illetve minden valószínűség szerint így lesz, mert nem bírnám feldolgozni. a halálát.
Igen ez szomorú, az ember nem is gondol arra, akkor amikor ott van Vele, hogy milyen nagy a baj. A testvérem kórházba halt meg. Nem ismertem rá, -pedig előtte egy pár nappal láttam, akkor még otthon volt- annyira le volt fogyva, hullott a haja. Puszit sem mertem adni Neki, mert annyira fájt mindene. Csak ott álltam az ágya mellett és óvatosan simogattam a karját. Nem szólt vagyis nem tudott beszélni annyira gyenge volt, csak nézett rám a barna szemével, szinte könyörögve, hogy miért nem tudok rajta segíteni. Nagyon szeretem, mert nagyon jó ember volt és jó testvérek voltunk.:(((
Én most pár napja nem voltam, a gyermekeim mentek. Itthon kesergek. Most pl. akkor, amikor anyósomat mosdattam. Eszembe jutott, hogy amikor a férjem rosszul volt, vizes törülközővel törültem át, verejtékező homlokát itattam le . Nem is gondoltam milyen nagy a baj. Egy óra mulva már halott volt. Szörnyű.
További ajánlott fórumok: