Főoldal » Receptek » Húsételek receptjei » Gőzölgő malacsült recept

Gőzölgő malacsült recept

A Gőzölgő malacsült hozzávalói:
egy kb
1,25 kg-os kicsontozott
bőrös malaccomb kb
1 csapott evőkanál só 1-1 mokkáskanál őrölt bors és őrölt kömény 1 kiskanál majoránna 2 gerezd fokhagyma 5-6 evőkanál olaj 3-4 dl húsleves (leveskockából is jó) 1 kiskanál paradicsompüré 1 mokkáskanál finomliszt


A Gőzölgő malacsült elkészítési módja:
A combot megmossuk, leszárogatjuk, majd bőrét egy centis távolságban hosszában is, keresztben is bevagdossuk. Egy peremes tepsibe jó kétujjnyi magasan vizet töltünk, nagy lángon fölforraljuk. A húst bőrös oldalával lefelé belefektetjük, 2-3 percig pároljuk. Közben többször megmozgatjuk, hogy a lé a bőrt mindenütt érje, de a húsra ne jusson. Lecsöpögtetve kihűtjük. A sót a fűszerekkel meg a zúzott fokhagymával összekeverjük, alaposan a húsba dörzsöljük, de vigyázzunk, a bőrére ne kerüljön belőle. Az olajat az időközben szárazra törölgetett tepsiben megforrósítjuk, a húst körös-körül elősütjük benne. A levest a paradicsompürével és a liszttel simára keverjük, a comb alá öntjük. Előmelegített sütőben, jó közepes lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 175 °C) kb. 1,5 órán át sütjük, közben levével gyakorta meglocsoljuk. Fölszeletelve, levével együtt tálaljuk. Hagymás tört burgonya illik hozzá köretnek.

Italajánlatom: száraz fehérbor (Egri zengő '99).


Kategória: Húsételek receptjei


A gőzölgő malacsült elkészítési módja, hozzávalói és a sütéshez/főzéshez hasznos tanácsok.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook