Főoldal » Receptek » Egytálételek receptjei » Görög rakott burgonya recept

Görög rakott burgonya recept

A Görög rakott burgonya hozzávalói:
1 kg burgonya
40 dkg darált sertéshús
2 evőkanál étolaj
5 dkg vaj
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 kis doboz paradicsompüré

őrölt bors
ételízesítő
babérlevélpor
őrölt szerecsendió

A besamelhez:

3 evőkanál liszt
3 dl tej
3 dkg vaj

őrölt szerecsendió


A Görög rakott burgonya elkészítési módja:
Az olajon az apróra vágott vöröshagymát aranysárgára sütjük, majd a tört fokhagymát beletéve a darált húst átsütjük rajta. A paradicsompürével, a babérlevélporral, az ételízesítővel és kevés borssal, sóval fűszerezzük, majd először a saját levében, aztán mindig csak egy kicsi vizet aláöntve puhára pároljuk. Közben egy másik lábosban a meghámozott, karikára vágott burgonyát a vajon - sóval, szerecsendióval fűszerezve - egy kevés vízzel nem túl puhára pároljuk. A burgonya felét egy mély tűzálló tálba (mélyebb tepsibe) terítjük, rárakjuk a húsvagdalékot, és a maradék burgonyával beborítjuk. Másfél deci vízzel leöntjük, és lefedve, erős lánggal úgy fél órát sütjük. Végül a fedőt levéve az ételt besamel mártással vonjuk be. A mártáshoz a tejet a liszttel simára keverjük, beledobjuk a vajat, sóval, szerecsendióval ízesítve, kevergetve sűrűre főzzük. A rakott burgonyát most már csak néhány percre tesszük vissza a sütőbe, amíg a teteje halványpiros lesz.


Kategória: Egytálételek receptjei


A görög rakott burgonya elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook