Gondolataim... (beszélgetős fórum)
Oké, előnyös oldala hogy felvállalják, de ha ennyire gáz a tartalom, akkor inkább azt mondom, jobb, ha nincs mivel rögzíteni.
Én rájöttem hogy az abszurd humor nekem túl erőltetett és valóságtól elrugaszkodó. Ezért nem bírom negyed óránál tovább nézni a Laár-ék produkcióját.
Én a kabaré műfajt szeretem, a humoreszket, az iróniát, aminek van valóságalapja, és megfelelő az időzítése. Amiben bohóckodnak.
Például ez egy jó időzítés és humoros is (szerintem):
[link]
[link]
Az állatságokban pedig azt szeretem, ami nagyon ösztönös, nem mesterkélt, nem egós.
[link]
A vicceskedésnek is rengeteg fajtája van. Ha kiszúrom hogy nem őszinte és látom a mögöttes mozgatórugóját, akkor számomra erőltetett, hatásvadász, RIPACS, ahogy szokták mondani...
Amúgy öcsém is fönt van, és ő tudja ésszel használni. De ebben az is közrejátszik, hogy neki mindig is nagyon stabil és kiegyensúlyozott énképe volt.
Ez tényleg tök cuki :-)))))) Conan O'Brien egyébként egy nagyon jó fej, és valami nagyon magas szintű egyetemi végzettsége van (egy amcsi bulvároldalon olvastam, csak már nem emlékszem, milyen szakot is végzett).
Mondjuk hozzá kell tennem, hogy én könnyen dumálok, mert asztali géppel éltem át az internetfüggőség különböző fázisait, amíg végül sikerült kigyógyulnom belőle, és már tudom, mire vigyázzak. Ezért vagyok immunis az okostelefonra és a facebookra egyaránt. Igazság szerint én nemcsak az adatvédelmi parám miatt nem használok egyetlen közösségi oldalt sem, hanem azért, mert az én életemben az ilyeneknek egyáltalán nincs is semmi funkciója.
Pedig a telefonok amúgy tükrözős felületűek... :-)
Ha nem törekednének rá erővel, hogy mutassanak valami egyénit, akkor magától sikerülne a dolog.
Én úgy szoktam mondani (magamban), hogy TÜKÖR helyett az OKOSTELEFONJUKBA bámulnak.
Ha magukat nem látják, csak a képernyőt, az olyan mintha vakok lennének, mert ha nem érzékelem magam, akkor nem érzékelem a külvilágot sem. És látható, hogy ezek az emberek alig néznek tükörbe, főleg a másikra, mert ezzel a vacakkal vannak örökké elfoglalva.
Mondjuk sok nekem azért tetszett, mert én elég kattant vagyok ahhoz, hogy szinte CSAK az abszurd humort szeressem. Pl. egyszer egy olyan kommenten röhögtem vagy félórát, amely egy "túl sok a rezsi" témára azzal reagált: Mi van, tán alumíniumkohó van a pincében? Nekem egyébként ezek közül a legjobban a mindjárt utoléri versenyfutós tetszett, az arckifejezés miatt. Egyébként abszolút egyetértek, hogy túltolták a lájkvadászatot, de nekem az szimpatikus, hogy nem félnek hülyét csinálni magukból (azt én is szeretek különben).
Ezen tudok nevetni, mert realisztikus, de ha jobban belegondolok, akkor van egy mélyebb és szomorúbb valósága is, még pedig az, hogy totál zombivá tett minket. A társadalom nagy része ebből a szempontból teljesen "életképtelen", és néha el kell a segítség a normálisabb "fajtól". Ezt mutatja be a videó.
[link]
:):(
Mondom: mérték és egyensúly! A Facebook is egy okos találmány, nagyon sok bölcs ember van fent, a képét is adja hozzá, előadásokat, találkozókat hirdet, de nem napi szinten mutogatja a kacsaszáját, a vacsoráját, meg hogy milyen színű szívószállal szívja a sprite-ot. És akkor még finoman fogalmaztam. Tehát ha ésszel csinálod és megvannak a jól érzékelt határok (ami a többségnél nincs, mert ahhoz tudatosság kell) akkor túl nagy baj nem történhet.
Semmi gond vele. A gond ott van hogy túlzásba viszik, mert nem az egyensúly hívei és tartozni akarnak valahová, így minden játékba belemennek. Aztán, amikor már közösségben vannak (a sok hülyével) akkor meg valami egyénit akarnak produkálni, amiből kitűnhetnek. Ebbe rokkannak vagy döglenek bele, rosszabb esetben...
GRATULÁLOK! Ha meg félrenyel, akkor kicsit meg lenne szeppenve. Ezek nem tudják mit jelent másodpercekre lenni a haláltól. Én elég korán megtanultam. És mondhatni, nem is a saját hibámból...
Megmondom őszintén, nekem a Jézusos tetszett a legjobban, mert nem volt annyira kihívó és realisztikusabb volt a többinél. Tehát jól el volt kapva a pillanat. Frappáns volt. A többi szörnyűséges, még csak nevetni sem tudok rajta, mert annyira sérti a jó ízlés és a humorosság határait. Inkább sírni lehetne rajta, mert hűen tükrözi hogy milyen abnormális világban élünk. Oké, betudjuk hogy „Fiatalság = Bolondság”, de azért ennyire? Hipót szívnak meg fahéjat esznek? Ilyen régen sem volt. Annyira életveszélyessé váltak ezek a dolgok, és sokan meg is szívják, mert az egójuk túl akarja szárnyalni magát, csak nem veszik figyelembe az élet törvényeit és vagy a kórházi ágyon, vagy a túlvilágon ébrednek. Ez tényleg nem játék! De MINDENT a nézettségért, a lájkért, akár az életünket is!! Totális csapda! Szeretetlenség, önbizalomhiány, vergődés, bizonygatás. Kérdem én, hogy ha mondjuk egy hídra felmászik, vagy sziklára, és onnan szelfizik, akkor hogyan koncentrál? Mert így is megvan a baj, hogy a telefon nézegetése, meg a beállítási szög miatt billen ki az egyensúlyából és szívja meg! Darwin-díjas nyomorultak. Hát mi más? Mért nem lehet telefon nélkül fél órát nézni a naplementét, vagy sétálni egyet, vagy jóízűen megenni a vacsorát, vagy beszélgetni, anélkül hogy bevonnánk a külvilágot? Szóval nem értem! Már annyira elszoktunk a csendtől. Sokszor lehalkítom a közösségi térben a zenét, vagy átteszem egy harmonikus zenére, mert vagy zaj van, vagy bömböl, vagy mindkettő. Mi erre a reakció? Pár perc múlva jön valaki és áttekeri valami zajra és visszahangosítja. (Nem otthon!) Elképesztő! Ilyen lett a világ!
Lehet, hogy túlságosan meg akarsz felelni mások elvárásainak (az önkéntelen gondolatbeli mentegetőzésre írom).
Nekem is van okostelefonom, öcsém adta nekem az övét, amit egy újabbra cserélt, de pl. az enyémben nincs is SIM-kártya. Memóriakártya viszont igen. Úgyhogy többnyire varráselőkészítő munkák vagy kézi varrás közbeni zenehallgatásra, és buszon utazva történő olvasásra használom a készüléket. (A facebookra sosem fogok fölregelni, a skype-ből - és ennek nyomán a csetelésből is - még a 2008 környékén totál kiábrándultam.) Ez csak egy példa a lehetőségek közül, hogyan lehet használni a készüléket úgy, hogy ne az használja az embert.
Úgy csendben, hogy nem gondolkodok.
Sokszor azon kapom magam, hogy egyáltalán nem érdemes gondolkodnom, mert minden gondolatom olyan, mintha mentegetném magam. Mostanában próbálom kibírni agyalás nélkül kisebb nagyobb sikerrel, de sokkal jobb így. Mondjuk csendben maradni max 20 percig tudok:D
Nem facebook téma, de az okostelefonok is elbutítanak. Olyanok, mint egy kis számítógép, mindent lehet rajtuk csinálni, de gyakorlatilag semmit. Lehet rajta csetelni, de nem lehet normálisan beszélgetni, legalábbis én nem tudtam senkivel, aki telóról írt. Valahogy olyan felületesnek tűnt a beszélgetés, felületesebbnek, mint amikor valaki asztali gépről ír. Egyből felismertem, ha valaki telefonról írt nekem facebookon.
Most valószínűleg nagyon felszínesnek fogsz tartani, de én ezzel a selfie-dologgal úgy vagyok, hogy sajnálom szegény marhákat, akik ezzel próbálják magukat saját maguk előtt jobb fényben feltüntetni, nem tudják, hogy milyen rengeteget ártanak saját maguknak. (Kivéve mindazokat természetesen, akik ebből élnek. Őszintén szólva a sportos és / vagy egészséges életmódot hirdetőket nem ítélem el ezért, sőt, bizonyos mértékig még nagyra is tartom őket, de még véletlenül sem magyarokra gondolok.)
Számomra egyedül az az ijesztő ebben a tendenciában, hogy köszönhetően az Y, Z generáció vigyázatlan tagjainak, előbb-utóbb a magánszféra és az annak védelmére való törekvés afféle antik hóbort lesz előbb-utóbb, és csak remélni tudom, hogy alaptalanul rettegek attól, hogy ha azok száma, akiknek ez (ti. privát szféra) semmit sem jelent, átlép egy bizonyos kritikus tömeget, esetleg az ahhoz ragaszkodók jogilag valamilyen hátrányba kerülnek. Ne legyen igazam.
Igen, egyébként én is az egészséges egyensúly híve vagyok. Ha valaha valakinek fotót küldenék magamról (ami nem fog megtörténni), az viszont selfie lenne, mert utálom a merev, beállított, természetellenesen megvilágított, sőt, retusált fotókat.
A 3. képen a lány lényegében hypót szív a szívószállal.
Persze, hogy tudom, digitális fényképezőgéppel készített önarckép. Mikor - közel 10 éve - megvettem az első digitális fényképezőgépemet, ami egy Samsung (nem okos) telefon volt, én is lőttem párat, puszta kíváncsiságból. Sőt, később 1 egészet föl is raktam az iwiw-re. (Smink nélkül, otthoni pólóban.) Még annak fényében is, hogy 3 évvel később töröltem magamat az iwiw-ről, a mai fejemmel látva a dolgokat, jó nagy barom voltam. Tiszta szerencse, hogy az iwiw nemcsak megszűnt, de minden, valaha föltöltött adatot, ha csak ki nem kérte utólag az illető a saját adatait (természetesen nekem eszem ágában sem lett volna ilyesmi), végleg töröltek. A sors mellém állt. Még egyszer nem követem el ezt a hibát. Az én arcomhoz egyetlen arcfelismerő rendszer sem fog nevet, születési időpontot párosítani, urambocsá TB-számot, stb.
Viszont ha már selfie, ezt a fotóválogatást egy-két éve fuldokolva röhögtem végig:
[link]
Sajnos a lényeget már rég tudom. Most már mindennek ez az alapja. Rájöttek arra, hogy ezzel szépen sakkban lehet tartani a valódi igényeinket (és fejlődésünket), ha az egónak szabad kezet adunk. Így az egyén úgy pocsékolja el az életét, hogy észre sem veszi! Egy nagy magamutogatás lesz az egész élet, ahol mindenki saját magát szajkózza! Egy nagy lufi, hazugság!
[link]
[link]
Tudod mi az hogy "selfie"?
"Felrakok egy "szelfis" képet!" - mondja a "selfish"!
A "self" az ugye önmagam, a "selfie" az pedig "önösség" vagy "önmagamság"...
Nyilván nem a valódi ÉN-edre érti, mert neki nincs szüksége ilyen bárgyúságokra...
Az ember olyan édesen el van telve önmagával, ami pont nem önbecsülés, hanem annak az ellenkezője!
Ha bízna önmagában, nem lenne szüksége "like"-ra, "post"-ra, "selfie"-re. Egyszóval megy az egózás ezerrel, mert ugye neki az a fontos, hogy a külvilág szemében hogyan definiálhatja önmagát. Azért produkálja magát, mert semmilyen normális önképe nincs önmagáról, és ha van, az is gáz.
Tehát, röviden:
"SELFIE" = "EGÓZÁS"
Na most, a közösségi oldal egy jó dolog, de csak egy bizonyos pontig. Mivel úgy lett megalkotva Cukkerbácsi és a többiek által, hogy az egó szépen belesétáljon a csapdába! De akinek van önismerete, látja magát, az könnyebben meghúzza a határt: "EDDIG, ÉS NE TOVÁBB!"
Átveszed és már észre sem veszed hogy ugyanazt a mintát követed. Így lesz ragályos.
Az a fajta érzékenység, ami akkor éri az egót, ha a "házikóját" elkezded rendbe rakni, esetleg lebontani. Na ilyenkor foggal-körömmel harcol az "igazáért", ami olykor egy nagy szubjektív semmi!
Ez csak egy része. Te ennyit látsz belőle. Kaphatsz tőle, csak nem biztos hogy építő jellegű. Van az, aki megvonja, és van az, aki rád zúdítja!
Ja, hát igen, ő tudja a legjobban a "tutit". De rendesen megindokolni már nem tudja, mert ahhoz mögé kéne látni a dolgoknak és ilyenkor azt hiszi hogy bántod, amikor mélyebbre hatolsz a kérdésekben. Természetes reakciója lesz a támadás vagy menekülés. Nyilvánvaló, mert ott ahol már elveszíti a hatalmát (akár egy kérdés által, amit nem tud megválaszolni) ott gyengévé válik, és a gyenge támad vagy menekül.
Helló, Zolcsika! Ajánlom figyelmedbe ezt a cikket, hehe.
[link]
Érdemes az elejétől a végéig elolvasni, nagyon tanulságos.
További ajánlott fórumok: