Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Hobbi & Otthon témák » Glória, az angyalok koronája cikk

Glória, az angyalok koronája


Egy kutya, de csak másoknak... Nekem ő az életben maradás értelme volt. 16 éven keresztül volt egy vágyam (egy vizsla), amire sajnos nem volt lehetőségem, hogy valóra váljon, egyszer jött egy telefon: Szia! Az alomból nem talált gazdára a legkisebb blöki, elfogadnád?
Glória, az angyalok koronája

Volt egy mélypontom, mikor annyira eluralkodott már rajtam a depresszió három évvel ezelőtt, hogy gyakorlatilag a saját gyerekem sem érdekelt, aludtam, sírtam, feküdtem egész nap. 16 éven keresztül volt egy vágyam (egy vizsla), amire sajnos nem volt lehetőségem, hogy valóra váljon egyszer jött egy telefon: Szia! Az alomból nem talált gazdára a legkisebb blöki, elfogadnád? Úgy voltam vele, hogy ha már én nem tudok (nem akarok) foglalkozni a gyerekemmel, elfogadom, mert lesz, aki lefoglalja, amíg én "sajnáltatom" magam a depresszióm miatt! Azt hittem, a szívem megáll, mikor megláttam (nem tudtam, milyen fajta) a vizslabébit, nem tudnám megmondani, mikor mosolyogtam utoljára, de akkor fülig ért a szám.:) A neve Glória lett, valami olyan kölcsönös egymásra utalás alakult ki közöttünk, hogy az meg fogalmazhatatlan...

Nem szégyellem, beteg voltam, sajnos azt is bátran ki merem jelenteni, hogy akkor többet jelentett nekem Glória, mint akármelyik családtagom, egyre többször mozdultam ki a szobából, sőt mi több az udvarra is, mivel nem akartam felügyelet nélkül kiengedni (tényleg nagyon pici volt). Mintha a fogamat húzták volna, de akkor is mentem, mert úgy éreztem, szüksége van rám... Vagy nekem őrá? Egyre jobban kezdtem összeszedni a gondolataimat, pedig ő csak a puszta jelenlétével biztatott, hogy talpra kell állnom, élni kell, az élni akarás értelmét még akkor sem igazán éreztem, vak voltam a világban, mentem, de nem láttam... Lehet, hogy ezért mások megköveznének, hogy ezt kiírom magamból és bevállalom azt, hogy egykor fontosabb volt talpra állnom egy kutya miatt, mint a saját gyerekem miatt. Ezt addig nem érti meg más, amíg bele nem esik ebbe a betegségnek nevezett állapotba. Kezdtem észrevenni, hogy a gyerekem teljesen elvadult tőlem.

Glória ebben is partner lett, hogy újra egymásra találtunk a fiammal! Közös kutyasétáltatások... Összehoztak úgy bennünket újra, hogy észre sem vettük már, hogy néha háttérbe vonult Glória, csak hogy mi kettesben maradjunk kicsit, és csoda történt, beszélgettem a saját gyerekemmel, nekem ez tényleg maga volt a csoda. Hat hónapja nem is tudtam róla szinte semmit, újabb és újabb, rég elfeledett kötelezettségek jöttek felszínre, ami anno értelmetlenek tűnt, pl. háztartás - nem ragozom, hogy nézett ki a lakás, a depresszióm előtt rendmániás voltam, minden kezdett visszatérni az eredeti kerékvágásba és ez még nagyobb erőt adott, hogy újból értékelni tudjam a saját munkámat... Elindultam - elindított Glória a legjobb út felé, amin kimászhatok a mélypontról és újraértékelhetem az anyai szerepemet, a saját házam fontosságát!

A mai napig nem, tudom mi történhetett? De mintha a dolgát elvégezte volna, ő úgy gondolta távozik. Este vacsora, gyors körfutás az udvaron és irány az előszoba pihepuha kutyavacokja. Reggel 6.30, semmi nesz?! Nem kéredzkedik ki az udvarra, nem nyitja az ajtómat. Furcsa érzés volt, azt hittem lustizik még kicsit, de nem. Sajnos nem, felfoghatatlan megérthetetlen, az én kicsi angyalom meghalt, élt egy évet. Köszönöm, hogy megszülettél azért, hogy én újból élni tudjak.




Írta: tupecné, 2011. november 5. 18:08
Fórumozz a témáról: Glória, az angyalok koronája fórum (eddig 18 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook