Főoldal » Receptek » Sütemények, édességek receptjei » Gesztenyés-meggyes rétes recept

Gesztenyés-meggyes rétes recept

A Gesztenyés-meggyes rétes hozzávalói:
Hozzávalók 2 rúd:

1 csomag 6 lapos rétestészta,
50 dkg gesztenyemassza,
25 dkg leszűrt és kimagozott meggybefőtt,
2 dl meggybefőttlé,
5 dkg vaj,
2 tojás,
2 evőkanál rum (vagy 1 teáskanál rumaroma), csipetnyi só


A Gesztenyés-meggyes rétes elkészítési módja:
Előkészítése: a gesztenyemasszát habosra keverem a felvert tojással, a rummal és annyi tejjel, hogy ne túl lágy, de azért még kenhető krémet kapjak. Elkészítése: a gesztenyekrémet összedolgozom a meggyel. A rétestésztát lapjaira szétszedem (egy-egy rúd réteshez három lapot használok), az első lapot nedves konyharuhára borítom, és ecset segítségével olvasztott vajjal megkenem. Ráborítom a második lapot, azt is megvajazom, majd a harmadik lap vajazása következik. A szélére egy csíkban felkenem a töltelék felét, és felcsavarom. Kikent sütőlemezre teszem. A másik rudat ugyanígy elkészítem. Tetejüket ugyancsak megkenem olvasztott vajjal, és előmelegített forró sütőben pirosra sütöm. Még melegen felszeletelem, és kevés porcukorral meghintve tálalom.


Kategória: Sütemények, édességek receptjei


A gesztenyés-meggyes rétes elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook