Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Gergő érkezése cikk

Gergő érkezése


Ahhoz képest, hogy nem volt túl hosszú az aktív része, nem egy kellemes olvasnivaló arról, hogy milyen csodálatos út vezet az anyává váláshoz... Sokkal inkább felhívás, hogy a szülés sajnos ilyen is lehet. Úgyhogy, aki nem szeretne tudni, hogy esetleg mi várhat rá, akkor inkább ne olvasson tovább.
Gergő érkezése

A nagy nap előtti reggelen hivatalos voltam egy kontrollra a dokimhoz. Az ébresztőt beállítottam hét órára, de nem volt rá szükség. Menzis görcsökre ébredtem. Mivel még volt 12 napom az első gyerekem születéséig, nem nagyon stresszeltem magam. Beültem a kocsiba és mentem a dokihoz. Addigra már semmi bajom nem volt. A doki megvizsgált, csinált egy UH-t és nyugodtan konstatálta, hogy ebből gyerek még néhány napig biztosan nem lesz. Egész nap tettem-vettem, figyeltem, hátha valami jelet küld a törpe, de semmi. Közben apja is megjött a munkából. Vacsit főztem, aztán leültem a TV elé.

Egy órával később (21 óra körül), amikor felálltam, hogy a napi nasi adagomat elővegyem, valami furát éreztem az alhas tájékán. Mintha egy lufi robbant volna fel bennem. Lenéztem és láttam, hogy ez valószínűleg a magzatvíz. (Megj.: a nyákdugó számomra ismeretlen valami...) Fájdalmam egy szál sem volt, úgyhogy nem rohantam észvesztve a kórházba. Felöltözve figyeltem, mikor és milyen gyakran jelentkezik valami fájdalom. Nagyon enyhék voltak, úgy 15 percenként. Annyira elviselhető volt, hogy el is aludtam és másnap fél tízkor ébredtem fel. Akkor viszont már hét percesek voltak és erősebbek is, de még mindig azt mondtam, hogy ha ez így marad, én vigyorogva megszülök. Riasztottam apáját, hogy lassan indulunk. Gyorsan zuhanyoztam, borotválkoztam és indultunk is.

Tizenegy órakor értünk a szülészetre. Ott majdnem egy órát vett igénybe, mire kitöltötte a szülésznő a papírokat. Utána monitor és már jött is a dokim. 12 órakor vizsgált meg először. Hét cm-re már ki voltam tágulva, de a magzatvíz még mindig nem folyt el teljesen. 13 órakor úgy döntött, hogy akkor burkot repeszt. És itt tudok rácáfolni arra, hogy ez nem fáj... Én ha tudtam volna, akkor az asztalról egyenesen az ablakon ugrok ki a fájdalomtól. A vakolatot egy perc alatt le tudtam volna vakarni... (Hozzáteszem, rajtam kívül csak egy embert ismerek, aki ezzel szintén így volt). Ordítottam és talán már könyörögtem is a dokinak, hogy ezt azonnal hagyja abba, mert biztosan nem élem túl. Tévedtem..

Ezután felgyorsultak az események. A fájások hirtelen kétpercesek lettek és egyre inkább elviselhetetlenebbek. Sétáltam és feküdtem felváltva, a párom masszírozta a derekamat, de semmi nem segített.

Kértem a dokit, adjon valami fájdalomcsillapítót, de azt mondta, arra már nincs idő, ahogy a beöntésre sem. 14.30.-kor jött a doki, hogy akkor csapjunk a lecsóba. Nagyon nehezen, de sikerült felmásznom a szülőágyra, ahol kiderült, hogy a kicsi nem éppen ideális pozícióban fekszik. Így oldalra fektettek, kaptam oxitocint és vártunk tíz percet, amíg megfordult. Na ez egy életnek tűnt... Bőgtem a fájdalomtól, kértem a párom, hogy segítsen, mert én ezt már nem bírom tovább. Persze ezzel csak azt értem el, hogy még rosszabbul érezze magát, hogy nem tud segíteni. Aztán eljött a pillanat, amikor a doki végre azt mondta, hogy „anyuka, most nyomjon!" Igyekeztem minden erőmmel nyomni, de a fáradtság és az a elmondhatatlan fájdalom nem segített a koncentrációmnak. A kicsi nem akart kibújni. Ekkor jött segítségemre a szülésznő, aki egy vreszling-bajnokhoz méltó mozdulattal a gyomromba könyökölt és segített kipréselni a babát - talán durván hangzik, de ekkor én már azt sem bántam volna, ha egy úthenger segített volna - így 15.00.-kor megszületett a kicsi fiam, 4250 grammal, 51 centivel és 37 centis fejkörfogattal.


És most jön a tipikus közhely: abban a percben minden fájdalmam elmúlt...! Ennek talán jobban örültem, mint a kisfiunknak.

Egészen addig, amíg a doki elő nem vette a „hímzőkészletét" és el nem kezdte összevarrni szétrepedt berendezésemet. Minden egyes tűszúrást éreztem. Fél óra aktív, fájdalom ellen küzdő fenékemelgetés után végre kész volt a remekmű.

Még két órát a szülőszobán tartottak megfigyelésre, ahol hulla fáradtan, kikötözött lábbal úgy elaludtam, mint akit fejbelőttek.

Kb. fél óra után jött a szülésznő. Jól megnyomkodta a hasam, állítólag azért, hogy a vér kiürüljön és ne keletkezzenek rögök. Na, ez felért egy tolófájással. És ezt megismételte a megfigyelés alatt úgy ötször-hatszor. (Később a szobán még néhányszor.)

18 óra körül bejött a férjem a szüleimmel, de én annyira kivoltam, hogy két szót sem tudtam velük váltani. Férjem közben elhozta a csecsemősöktől a kicsit, hogy nézzem meg. Vetettem rá egy pillantást és már aludtam is.

21 órakor jött a nővér, hogy akkor most irány a WC és dobjunk egy sárgát. Sikerült lemásznom az ágyról, de a második lépés után a nővér kapart össze a földről. Megitatott velem egy liter ásványvizet. Ettől kicsit összekaptam magam. Éjfélkor jött újból, hogy akkor próbáljuk meg újra. Addigra szépen elmúlt a varráshoz használt érzéstelenítő hatása. Itt szembesültem azzal, hogy mi is a gátseb, milyen az, amikor az ember lányának az a bizonyos pontja a varrástól és a szülés megpróbáltatásaitól görögdinnye méretűvé duzzadt és a fájdalomtól lépni sem bír. A nővér kedvesen azt mondta, hogy ne aggódjak, minden WC-zés után zuhanyozzak le, így gyorsabban fog gyógyulni, enyhül a fájdalom és mire hazaengednek, kutya bajom nem lesz. Tévedett... Szülés után két-három hétig nem tudtam járni, folyamatos segítségre szorultam, lázasodtam a sebtől.

Szóval, imádom a kisfiamat, egy percig sem gondolom, hogy nem érte meg, de ahhoz, hogy legyen egy kistestvére, hosszú időnek kell majd eltelnie, hogy legalább egy kicsit halványodjanak az emlékek. Akkor is talán a császárra szavazok majd...


Azoknak, akik szerint nem kellene ilyen történetekkel ijesztgetni a jövendőbeli kismamákat: Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban rá tudtam volna készülni és mindent csendesebben tűrni, ha ezekről a tényekről a szülésem előtt valaki tájékoztatott volna!




Írta: Enkemami, 2009. március 24. 21:03
Fórumozz a témáról: Gergő érkezése fórum (eddig 44 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook