Galagonyaág

Az utóbbi időben gyakran érkezik kicsit korábban a szokásosnál.
Mindig hoz magával valami apróságot.
Tegnap egy különösen szép, vöröslő bogyós galagonyaágat nyújtott át, amikor kinyitottam neki az ajtót. A hideg levegő illatát hozta be magával a kabátján. Imádom. Elmosolyodtam ezen a szokásán, mert ezek a gesztusok sokszor többet mondanak minden szónál.
A nappaliban vázába tettem a kedves kis ajándékát, miközben odakint elkezdett szemerkélni az eső. A galagonyaág valahogy teljesen átalakította a szoba hangulatát.
Leültünk a kanapéra egy puha takaró alá és csendben néztük, ahogy a cseppek verik az ablakot. Nem bántuk a rossz időt. Már nem kell elmennie ma innen, maradhat nálam.
Jó volt csak úgy ellenni egymás mellett. Beszélnünk sem kellett. Nincs muszáj, amikor itt van.
Ha egyedül vagyok, inkább melankolikusnak érzem a hamar sötétedő estéket. De amikor ő itt van, máshogy telnek az órák. A lakást átjárja a frissen főtt tea illata. Mesél valami apróságot a napjáról, én meg csak hallgatom a hangját. Duruzsol a fülembe a kedves hang, melengeti a szívemben a boldogság érzését.
Arra gondolok, hogy az élet legszebb dolgai valójában mennyire egyszerűek.
A galagonyaágra rásüt a lámpa fénye. Az ilyen csendes, meghitt délutánok emlékeztetnek arra, hogy nem kell messzire menni a boldogságért, mert sokszor elég csak észrevenni. Egy piros bogyós ág, egy kockás takaró alatt megfogott meleg, érdes kéz. Ennyi elég is.
Írta: (anonim), 2026. november 4. 09:35
Fórumozz a témáról: Galagonyaág fórum (eddig 4 hozzászólás)