Folyamatosan sikítva, üvöltve játszó gyerekek (beszélgetős fórum)

Nekem meg szuper élményem volt tegnap, mert végre nem az enyémek üvöltöttek, hanem a szomszéd egy éves kislány anyukája kérdezte, hogy nem halljuk-e a babát túlságosan, mert egész éjjel üvölt mostanában, és ő szégyelli magát..

Én meg jól megvigasztaltam, hogy nem halljuk, és különben is, ezért nem kell szégyellje magát, ez ezzel jár, majd átbillennek ezen a korszakon. Aki meg ezért szólna, azt meg sz.ja le. De hálistennek immár földszinten vagyunk, és innen azért annyira nem megy szanaszét a hang, szerintem tőlünk se megy annyira a zaj. Én se hallom őket tényleg, és állítólag ők se minket. Hát remélem, marad a béke.

A felettünk lakó este 10-11 felé szokott valamit hangosan kopogva a padlón csinálni. De úgy vagyok vele, amíg ő nem szól az üvöltő csapatért, én nem szólok az esti kopácsolásért.

Egyébként vettem füldugót - elsősorban a férjem horkolása miatt - és csodákra képes.

Tévedsz.

Az én fiam megkésett beszédfejlődésű, és csak az.

Ő a megkésett beszédfejlődésű, az orvosi kódja is ezt tartalmazza. Az más kérdés, hogy ezen csoporton belül több féle megkésés van, ebből az egyik, állítólag a leggyakoribb a diszfázia.

Egy kicsit dadogós, vagy pösze gyerek az, aki nem "megkésett beszédfejlődésű", legfeljebb kisebb logopédiai problémákkal küzdő. Ő nem fog kapni diagnózist, nem fogják a szakértőihez küldeni.

Az általam jelölt intézmény csak szakértői papír alapján fogad, tehát senkit sem kényszerítenek oda csak úgy.

Tehát igen - mint a tied is - valóban nem ilyenbe való.

De én ezt a kiírást baromira nem a kis logopédiai hibásoknak írtam ki, hanem a megkésett beszédfejlődésűeknek, annak a több száz ide is gyakran látogató szülőnek, akik komoly gondokkal küzdenek, és már sokszor segítettünk itt egymásnak.

Tehát kár volt belekötni, mert vannak éppen elegen, akiknek ez való, a bizottság meg is állapítja, - tehát nem is viheted rendes oviba, vagy csak nehezen - és utána meg nincs intézmény, ahova vigyék, vagy telítve vannak a csoportok.

Ezért jó hír ez sokaknak.

Pint ezért jrtam ezt:"n nem vagyok biztos abban, hogy külön osztály kellene a megkésett beszédfejlődésüeknek (persze ez attól függ, hogy mennyire megkésett)"

A te gyermeked sajnos nem csak beszédhibás, de ezt te tudod a legjobban, illetve csak te tudod, hogy neki mi a jó. Én ehhez nem értek, mert szerencsére nem kell ilyen helyzettel szembesülnöm.

Csak azért írtam, amit írtam, mert az én fiam dadogott, illetve időnként még most is, és annak idején javasolták, hogy egy bentlakásos speciális suliba írassam be. Én nem gondoltam, hogy ez szükséges és azt hiszem jól gondoltam...

Figyu, hagy tudjuk má ezt jobban akik kb. 10 éve csináljuk...

Egyébként meg tájékoztatásnak szántam, és nem vitaalapnak. Van, indul, és aki örül neki, jöjjön.

Annyiban egyébként igazad van, hogy egy kis pöszeséggel nem szoktak külön osztályba menni, de itt nem erről van szó. Ennyivel nem is kapnak általában szakértői papírt a gyerekek. Ahhoz összetettebb probléma kell, pl. diszfázia, ami nálunk is van. Az nem csak annyi, hogy kicsit másként beszél valaki... Egyrészt nem beszél. Aztán meg nagyon gázul. Együtt jár az egész szociális terület években mérhető lemaradással, eltérő mozgásfejlődéssel és az emlékezet problémáival.

Viszont akiket itt, szakértői papírral, komoly diagnózissal fejlesztenek, azoknak ez megváltás.

Egyébként meg rég megbukni látszik a nagy integrálós maszlag. Szép eszme, amit hirdetsz, de a valóság az az, hogy sokkal jobb a saját fajtánkkal lenni összezárva, mint naponta azt élni meg, hogy szarabb vagy a többinél.

A mai társadalom, ahol mindenki csak a saját malmát hajtja valójában nincs felkészülve az integrációra. Az nem csak azt jelenti, hogy férrenézve megtűrünk egy-két fogyit.

Ehhez tanulni kellene az őket fogadó pedagógusoknak, az osztálytársaknak, az osztálytársak szüleinek, de még a portásbácsinak is. Erre meg elvétve hajlandó valaki. Persze a kivételnek mindig tisztelet.

Egyébként 10-ből 6-7 esetben az a helyzet, hogy a tanárok nem tudnak igazából mit kezdeni szakmailag a mássággal, és emberileg is csak néha. A társak szülei (elég, ha a 30-ból 5-6 ilyen van) meg kifejezetten hátráltatónak tartja, ha van valamilyen ilyen gyerek az osztályban. Ezen szülők gyerekei meg feljogosítva érzi magát arra, hogy így-vagy úgy, piszkálják ezt a gyereket. Remekül ráéreznek arra, hogy hogyan kell úgy piszkálni, hogy az pont a legnehezebb pontjára tapintson rá. Ezt kivédeni szinte lehetetlen.

A honlapon amit belinkeltem egyébként olvasható a RESZEGREGÁCIÓ fogalmáról. Magyarán azokról, akiket megpróbáltak integrálni, de biza nem sikerült.. Nem véletlenül jött létre ez a fogalom sajna.

Ebben az intézményben egyébként 3 éves kortól 18 éves korig, ill. érettségiig tanulhatnak a nagyothalló gyerekek. Sokan végig kollégiumban, mert nem sok ilyen intézmény van. Ezzel együtt fiatal felnőtt korukra sokan főiskolára, egyetemre mennek, és köszönik, be tudnak AKKOR MÁR illeszkedni.

Nem, sok esetben bizony nem az a jó, hogy együtt van a sérült ember az egészségesekkel, főleg kisgyerek, kiskamasz korban, hanem az, hogyha szakszerű, speciálisan nekik szóló fejlesztéssel jutnak el közel oda, mint a többiek, és később, amikor már erősek, akkor veszik fel a versenyt.

Nyilván ez nagyban függ a fogyatékosság mibenlététől, a befogadó környezettől is. Egy mozgásos fogyatékost sokszor könnyebb befogadni. Vagy egy nagyon cuki down-ost esetleg.

De biza, a fiamék spec sulijában, ahol többnyire autisták vannak, oda is jár egy "csak" beszédfogyatékos kislány, aki a cikizések miatt jött oda, és az egészséges nagylányoméknál is volt elsőben egy kisfiú, aki szintén "csak" beszédfogyatékos volt, és el is vitték év végén, mert nem bírta...

Ma sajnos, aki nem kocka, annak biza sokkal nehezebb, mint akár 20 éve is volt..

[link]

Lesz iskolai osztály megkésett beszédfejlődésűeknek, és egyéb logopédiai problémákkal élőknek.

Hú,én a "nem köszönök körszakomban" még a kisközértbe sem mentem be 1kg kenyérért,mert ciki volt!:-)

Aztán valahogy mégis emberekkel dolgoztam,és imádtam!

Értem!

Amúgy gyerekként (úgy 7-8 évesen) valamiért én sem köszöntem szívesen. Nem tudom,miért volt,de anyu küzdött velem,mert addig nem okozott problémát a dolog.

Valószínűleg csak dacoltam-bár azt szinte egész életemben csinálom,és most is köszönök.:)

Én nem a beszélgetésetekbe akartam beszállni, hanem kapcsolódtam egy témához.

A kettő nem ugyanaz.

Reklamálni is, meg köszönni is az fog, aki képes rá.

Az egyik gyerek pont azt csinálja, amit "tanul", és amit "lát" a szüleitől. A másik meg pont nem. Ennek vagy a természetes dac és "elkülönülési vágy" az oka. Ez utóbbi is normális. De az is lehet, hogy nem képes rá.

A vásárlás témát meg értem, azt is leírtam. Bár nálunk ez kevésbé volt hangsúlyos kérdés.

Akkor jó!

Tényleg semmi bajom veled, az anyaságod is tetszik, és egyébként is. Ide is kiírom, hogy csak nem értünk egyet, de attól mindig kedveltelek:D

Igen,ez volt a szabály!

Vitázni én sem akarok,meg nincs is értelme!

Csak az bosszantott,mikor személyeskedni kezdtél,de azt hiszem,fel fogom dolgozni!

Jó elütöd.

Még egyszer elnézést!

A szóvégén az ul, ül mindig rövid. Valami ilyesmi volt a szabály...

Én tényleg nem akarok veled vitázni,mert amúgy bírlak:D

Igen,látom a különbséget,köszönöm! Sajnos néha félre ütök telefonról,de igyekszem,ha látod,nem minden esetben írtam rosszúl,de ahogy olvasom,egyéb hülyeséget is beütöttem! Elnézest,majd jobban fogok figyelni a jövőben!

Számomra egyáltalán nem szomorú,ha a gyerekednek nem csak vásárlással telt a gyerekkora,sőt: örülök!

Ha pedig ennyire figyelmesen olvasod az írásaimat,kiderülhetett volna számodra,hogy pont nem nyomom a jó anyát,mert írtam: ha lenne alkalmassági teszt,mielőtt valaki szülővé válik,lehet,hogy én elhasaltam volna...Nem vagyok,és nem is szeretnék tökéletes lenni,nekem elég,ha a gyerekeim bírnak,mint anyát!

Ja, már egy kicsit uncsi vagy!

Csak egy példát írtam, és emellett a gyerekem tudott és tud köszönni, sőt ahogy megtanult beszélni onnantól tudta az összes fontos adatát és az összes fontos telefonszámot.

Most én is ugrálok egy általad elég sűrűn elkövetett hibán: Remélem a gyerekeid tényleg megtanUlnak minden, amit kell és nem csak üvöltenek a plázába. Ugye látod a különbséget?

TanÚl nem jó, a tanUl pedig igen.

Bocsánat!

Az én gyerekem idejében nem volt pláza, így bármilyen szomorú is számodra én nem odavittem, hanem a játszótérre:D És nem is nyomtam a neten a jó anyát, hanem ehelyett játszottam/foglalkoztam vele....

Itt nem az volta kérdés,tid-e a gyerek köszönni...

Csak fórumtársunk büszke rá,hogy a fia (aki nem 4 éves) szépen megtanúlta tőle,hogyan lehet reklamálni,vagy biztonsági őrért kiáltani,és ezt kizárólag vásárlás közben lehet megtanulni. Én meg sétálok a gyerekkel,és büszke vagyok,mikor mindkettő fülig érő szájjal (már sokszor) csókolommal köszön a felnőtteknek,nem sziával! Merthogy a köszönést,az emberekkel való bánásmódot -szerintem- a játszón,vagy séta közben is meg tudja tanulni agyerek,nem kell ehhez plázázni.

Tehát itt nem a gyerek képességéről volt szó,hanem a szülők által elvárt viselkedésről!

Amúgy örülök,hogy a 4,5 évesem nem csapkodja a pultot,hogy üzletvezetőt hívjon a cipőboltban (oda vinnem kell),mert nem a neki tetsző mese megy a tv-ben! :-)

Ez teljesen igaz.

Csak nagyon megfoghatatlan, és nagyon tág.. Mert ami az egyiknek alap, a másik embernek elképzelhetetlen..

A problémás gyerekek pedig hangsúlyozottan NEM A SZÜLŐI NEVELÉS következményei. Tudod a diagnózis után nem keveset doglozik a pszichológus a szülővel, hogy ezt elhiggye.. Nem ártana a társadalomnak is ezt tudomásul venni, ezek leírt orvosi tények.

Persze, nyilván van olyan, amiről a szülő tehet, van egy réteg, ahol nagyon el vannak hanyagolva a gyerekek, és ez szomorú. Mondjuk ha a 4 éves gyerek rugósbicskával megy az oviba, és azzal fenyegeti a társait, ott mondjuk ugyebár felmerül a gyanú.:-) Nem ezekről az egyértelmű, gyermekvédelemért kiáltó esetekről beszélek most..

De pont a vásárlást nehezen bíró, vagy éppen a szobát nehezen bíró gyerek az, ahol nagy a valószínűsége idegrendszeri gondnak, ADHD-nak, vagy akárminek.. Még akkor is, ha nem olyan mértékű, hogy papírja legyen róla.

Minden szülő hibázik, nem is kell tökéletesnek lenni, sőt az hazudik, aki azt állítja, hogy ő az.

És az is igaz, hogy a hibáink kihatnak a gyerekeinkre. De ez önmagában normális, és egy normál mennyiséget hibázó szülőnek a saját gyereke ezt pont el tudja viselni, mert így vagyunk összerakva. Ez az "elég jó szülő" kérdéskör.

Csak azt kellene megérteni, hogy két hasonló nevelést kapó gyerek más-más neurológiával egész másként tud viselkedni.

Vagy mondhatom úgy is - ez csak matematikai logikai különbség - két eltérő gyereknek ugyanahhoz a viselkedéshez más-más energiát kell befektetnie.

Látom a gyerekeimen, hogy amíg az egyik majd megszakad, hogy jó legyen - és sokszor sikerül is neki - mondjuk egy két órás vásárlásnál, és utána szinte fizikailag is rosszul lesz az erőlködéstől, addig a másik gyerekem meg élvezi, és nemhogy erőt fejt ki, hanem pihen közben..

Szóval meglehet, hogy hazafelé a buszon már szétesik, én meg - bár az emberek azt látnák szívesen, hogy verjem agyon - mégis dícsérem, mert tudom, hogy nagyon teljesített.

Kívülről meg lehetetlen megítélni - sokszor a szülők sem tudják - hogy valójában mi is történik a gyerekkel, miért "rossz", mi is a helyezt, hogyan lehet segíteni.

Külső beszólóra szerintem ebben annyira nincs szükség.

Tehát visszatérve:

Elvárni el lehet, hogy úgy visekedjen mindenki. Csak ez nem mindenkinek egyformán könnyű, nem mindenkinek ugyanolyan a pálya sajna.

Ettől még igaz, hogy sok a bunkó is, aki akkor se tesz semmit, ha tehetne.

A másik meg, hogy nincs a jogszabályokban igazából rögzítve, hogy mit meddig lehet.

Mert ugye pl. reggel 7-este7-ig lehet építkezni, építési munkákat végezni a társasházban. Ha éppen valakinek kedve van, vagy úgy jön ki, ezt akár évekig is csinálhatja jogszabályilag. Fúrhatja a falat megállás nélkül, verheti, stb.. No most akkor kérdezem, a gyerek nem visíthat?? Akkor most sért jogszabályt, vagy sem? Vagy ki mondja azt meg, hogy valóban szélsőségesen neveletlen gyerekről, vagy éppen egy gyereket régóta nem látott, flusztrált szomszédról van szó? Hol a határ?

Az alapkérdésen gondolkodva meg arra jutottam, hogy meglehet, hogy a nagyszülők olyanok, mint anyósom, csak éppen lakásban.

Anyósomnak ugyan kertes háza van, és ezért a szomszéd-kérdés nem merült fel.

De pl. ő sem érti, hogy a gyerekek miért nincsenek el nála..

Mert ők bizony olyanok, hogy akkor vannak jól, akkor kezelhetők - ez az autistámnál teljesen egyértelm, de a többinek se árt (napirend) - ha az egész napjuk ki van töltve, ha lehet előre megtervezett programokkal.

Magyarán le vannak víve a játszóra, ki vannak víve sétálni, vagy akár otthon is elő van nekik véve valami régiség a padlásról, vagy éppen odaül valaki velük a modellszobában, ahol apósom vasútmodellei vannak. Vagy éppen ki vannak víve a Margit szigetre, de még a múzeumokat is szeretik. Csak meghatározott idős elfoglaltság legyen, legyen eleje, vége, témája.

Ha meg nem, akkor bizony ők is zajonganak, egymást ölik, hiába vered, bünteted őket, vagy csinálsz akármit. Ha ezt egy lakásban teszik, akkor el tudom hinni, hogy egy érzékenyebb szomszéd így reagál.

De a mai gyerekek tényleg kicsit mások, és a lehetőségeik is mások. Tehát velük foglalkozni kell, bizony a nagyszülőknek is kéne. Velünk - úgy általában a mi generációnkkal - még meg lehetett tenni, hogy napokig, hetekig nem volt különösebb programunk, és otthon voltunk, legfeljebb lementünk bicajozni. A maiak 80%-a ezt már nem bírja.

Ennek az is az oka, ha belegondolok, hogy én már 5-6 évesen - igaz, egy lakótelepen, forgalom nélkül - már lemehettem egyedül, lehívhattam a barátaimat. Anyám meg pucolhatta az ablakban a krumplit, és rálátott a játszóra... De nem csak én, más is lejöhetett, krétáztunk, ugróiskolát rajzoltunk, gumiztunk, stb..

No ma nemhogy egy 5 éves gyereket, de a 11 éves nagylányomat se lehet még kiengedni, hogy hívja le a barátait, és menjenek le a térre... Vidéken lehet, de itt ez lehetetlen.. Meg az emberek is zárkózottabbak úgy általában, kevesebbet járnak a gyerekek, családok egymáshoz..

Magyarán kevesebb a jó elfoglaltság, ergo a gyerekek többet kínlódnak, és szerintem ezért tűnnek "rosszabbnak", hangosabbnak.

Ugyanakkor érdekes, hogyha a számítógép előtt ülnek a gyerekek csöndben, akkor azért szidják őket, ha meg gyerekként hangoskodnak, akkor meg azért.. Szerintem a legtöbben azt szeretnék, ha mindenki rögtön 23 évesen, diplomával jönne ki a lombikból.. Azért van egy kis ilyen elvárás is..

A pláza kérdésben teljesen igazat adok, nem kérdés, hogy "programként" nem vásárolgatni megyünk. Nagyon elvétve van ilyen nálunk, kb. egy évben kétszer. De mivel az nálunk minden szempontból különleges: ott van apa, autóval megyünk, stb.. ez tényleg külön program. De ez más, tudom, hogy nem erről szólt a kérdés. Sőt, ez az egy aspektusa a vasárnapi boltzárnak, amivel egytértek. Egyéb szempontból nekem se jó, de arra nem rossz, hogy erre felhívja a figyelmet..

"nálam fontosabb,hogy a gyerek először megtanúljon köszönni,nálatok meg a jogszabályokra való hivatkozás viszi a pálmát!"

Tudod a helyzet az, hogy a nagylányommal soha sem volt ilyen gondom, 1,5 éves korától beszélt, köszönt. Imádták.

A második gyerekemnek (8 éves, szuper tanuló) a mai napig gondot okoz a köszönés. Az ő képességei, idegrendszere nem teszi még lehetővé ezt, és kész. Vannak dolgok, amiket akkor is el kell fogadni, hogyha nem tetszik, és nehezen lehet elhinni, hogy nem az ő hibája. A következő méret megmondta, hogy utál köszönni, mert az olyan izé, de figyelmeztető tekintetre megteszi. A legkisebbem meg imád köszönni, egész pici baba kora óta rázza a kezét, és egyelőre nem is múlik ez nála.

Amikor éppen a nagylánnyal, meg a picivel vagyok, akkor szuper anya vagyok mások szerint, amikor meg a két lökött középsővel, akkor meg szaranya.. Akkor most melyik is vagyok? Éppen ezért meg kell tanulni a külső véleményeket lényegében nem meghallani, mert az ember meghasonlik, és aki nem elég erős, ezt még a gyerekei felé is elkezdi kisugározni. Magyarán az lesz a kedvenc, akivel "könnyebb". Pedig a több szeretetre, önbizalom növelésre pont annak van szüksége, amelyiknek nehezen mennek a dolgok.

Ezt csak azért írom, mert a sajátodnál a gyerek ismeretében lehet egy mércéd.

De másokénál nem. Illetve lehet mércéd, csak nem biztos, hogy mások annak 1. akarnak 2. tudnak megfelelni.

Már nagyon sokszor leírtam, nagyon nem szerencsés gyereknevelés tekintetében ítélkezni, akármit is lát az ember.

A cél ugyanis nem a jó gyerek szerintem, hanem a jó felnőtt lenne... Az oda vezető utak meg különbözhetnek, mivel mi is különbözünk.

Nem tudhatom, de nagyon úgy néz ki a dolog.

Szerencsére nem kell. És ez jó is így.

Látod? Ti is "kényszerből" vittétek a gyereket vásárolni,nem azért,mert ő azt annyira élvezte,hiszen írod,hogy te nem cipelsz,a férjed meg nem tud egyedül vásárolni. Mindkettő teljesen elfogadható magyarázat,én megértem (ja!)!

A kampányolgatás dolog nem tudom,honnan jött,de egészségedre! Én nem értek a lovakhoz!

Amúgy,az,hogy megjelent ezen a fórumon néhány alatommos,alkalmatlan caranya,aki nem plázákban neveli és tanítja a gyerekét a helyes viselkedési formára még nem jelenti azt,hogy azok a szegény elhanyagolt gyerekek,akiket ilyan anyával vert meg az ég,ne kapnának megfelelő nevelést! Jah,hát kérem,az értékrend és a megfelelő nevelés is mindenkinél más: nálam fontosabb,hogy a gyerek először megtanúljon köszönni,nálatok meg a jogszabályokra való hivatkozás viszi a pálmát! Ennyi! Ezen én nem tudok kiakadni,és nem fogom minősíteni (persze,a saját értékrendem szerint) az általad nyújtott példát!

Tyúkszememre tapostál? Mivel?

Az én gyerekem sosem visított, de a mai gyerekek 2/3 visítva tud csak létezni, mert az anyukák ahelyett, hogy nevelnék őket szívesebben foglalják el magukat mással....Nem sorolok példákat.

A véleményünknek nem kell egyeznie.

Nem emlékszem, hogy valahol is említettem volna, hogy pártolom a vasárnapi zárva tartást. Már csak azért sem tennék ilyet, mert személy szerint pont vasárnap jártam sokszor vásárolni.

Te lehet hogy amellett kampányolsz, ha már többes szám első személyben írsz, de engem pl. Hagyj ki belőle.

Sajnálom, ha tyúkszemedre léptünk, de ha figyeltél, rájöhettél volna, hogy a visító gyerek - boltban visító gyerek elven jutottunk el ide, és alázatosan bocsánatod Kérem, hogy le mertem (mertük) írni a véleményem/ünk, ami nem egyezik a tieddel.

Személy szerint inkább utazgatok vásárlás előtt és után (ha az apja is jön valamiért), minthogy a másfél éves fiammal vágjak neki a vásárlásnak, hogy szegény gyerek ott unja el az életét. Vagy adok részletes listát a páromnak, hogy miből milyen márkát és kiszerelést hozzon.

De ahány ház...

Értem, hogy mire gondoltok, de pl. mi (én és a férjem) sokszor elvittük a gyereket, mert miért adjuk le 1-2 órára?

És igen, akár nagy bevásárlásra is elvittük, mert pl. én nem cipelek, a férjem pedig nem tudja, hogy miből mit vegyen Pl. mosószer.

És persze ez nem családi program volt nálunk.

OK. az hozzátartozik, hogy amikor a Pólus center (azt hiszem ez volt az első plázánk) megnyílt az én gyerekem már kb. 8 éves volt, tehát, már nem nyűglődött sosem a vásárlásnál, de azt gondolom, hogy akkor is vittem volna magammal sokszor, ha kicsi korában lett volna már ilyen. Mert nem biztos, hogy van kedvem utazgatni a vásárlás előtt és után, hogy a gyereket lepasszoljam.

Egyébként most a vasárnapi zárva tartás mellett kapányolgatunk? Azt akarjuk hirdetni, amit honatyáink hirdettek? Vasárnap legyen együtt a család, menjen együtt múzeumba, stb.?

Meg voltam győződve, hogy a neveletlen gyerekekről beszélgetünk....akik a szülőktől kapják a mintát, de a nevelést nem....