Főoldal » Fórumok » Diéta & Fitness fórumok » Folyadékfogyasztás - immár sokadszorra, de új szemszögből fórum

Folyadékfogyasztás - immár sokadszorra, de új szemszögből (beszélgetős fórum)


1 2
2009. szept. 12. 17:54
Ha nincs meg a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás,a méreganyagok sem tudnak kimosódni!
30. Pirosalma (válaszként erre: 27. - Margitt)
2009. márc. 15. 18:50

Nem, ha tartalékolásra áll be a szervezet, akkor a többletvíz nem ürítődik ki egyből, a visszaállás nem történik meg ilyen gyorsan (órákon belül), jóval több idő kell.


Hozzáteszem, én ezt egyelőre nem látom teljesen megalapozottnak, mert ehhez elég durva hipovolémia kell, amit azért szabad vízfelvétel és normális szomjúságérzet mellett nehéz összehozni, ez inkább a vízhajtózókra jellemző.

29. Pirosalma (válaszként erre: 10. - Hmv.)
2009. márc. 15. 18:46

Más központ az agyban, más érzet.

Szerintem legfeljebb úgy lehet összetéveszteni a szomjúság- és az éhségérzetet, hogy az ember szomjas, és mondjuk, lédús gyümölcsöt kíván enni. Persze ha iszik, ez a gyümölcs uténi éhség elmúlik.

Meg az ember úgy is lehet éhes vagy akár szomjas, hogy semmi szüksége enni vagy inni, de unatkozik vagy egyéb okból kell valami, ami leköti.

28. lill (válaszként erre: 21. - 4ab67f870d)
2008. máj. 2. 10:58

Ha tehetem és itthon vagyok, akkor pl amíg megy a tv, vagy gép mellett ülök, stb. iszom 1-2 litert.

Máskor suliban, vagy ha épp a városban rohangászom, alig iszom aznap fél litert vagy talán 1-et. Se idő se hely nincs, elmenni pisilni..

27. Margitt (válaszként erre: 21. - 4ab67f870d)
2008. máj. 1. 15:02

A világ legegyszerűbb dolga. Ha keveset iszol, krónikus szomjazásra kényszeríted a szervezetedet. A szervezet reakciója: kevés a víz, tartalékoljunk! Elkezdi visszatartani azt a kevés vizet is, amit kap, tudván, hogy ha "elengedi", kiszárad mert nincs utánpótlás.

Ha viszont elkezdesz többet inni, hamar észreveszi a szervezet, hogy nem kell tartalékolni. Tehát "kiengedi" amit eddig visszatartott meg még egy keveset, attól függ, mennyire "sokkoltad" (jó értelemben) az extra folyadékmennyiséggel, mennyire volt neki szokatlan az a plusz pohár.


A vízvisszatartás legjobb ellenszere a fokozott folyadékfogyasztás. Rá kell ébreszteni a testet, hogy nem a sivatagban van! Anyámnak évek óta mondom, hogy igyon többet (napi kevesebb mint 1 literen él és már nagyon régóta, szedi is a vízhajtót...). A válasza: de hát azt nem tudná kipisilni. Dehogynem tudná. Csak adna a szervezetének egy kis esélyt.

26. 3e0ba54fb8 (válaszként erre: 25. - 4ab67f870d)
2008. máj. 1. 13:49

Nagy szakértője én sem vagyok a témának, de keresek és kutatok :). Eddig az alábbiakra jutottam:


ha túl sok olyan dolgot eszik az ember, ami savasít, azért, hogy a savak ne marják szét a szerveket, a zsírsejteket növeszti és azzal körbeveszi. Így aztán vitamin és ásványi anyag legyen a talpán, ami átjut ezeken, kvázi nem szívódnak fel. Aki nagyon túlsúlyos és nem tud lefogyni, lehet, hogy el van savasodva, előbb azt kell megoldani, aztán jöhet az egyéb tuning :DD.

De összefüggésbe hozzák egy csomó betegséggel, pl. Bechterew kórral, érrendszeri betegségekkel, korai öregedéssel.


Drága egyetlenem épp tegnap libbent haza PH csoda című könyvvel. Remélem, abból majd jól kiokosodom :DDD


A kávét én azért ittam, mert imádom, kávéscsészével a kezemben is elalszom még a nyolcadik után is.

2008. máj. 1. 13:33
A kávét én is szeretem:-) De miután napi öt után kezdtem abnormálisan pörögni, leredukáltam napi kettőre, de csak délelőtt:-)) A lúgosít-savasít dolgokkal én nagyon nem vagyok tisztában, kínai nekem a téma. Mi ennek a jelentősége, hogy valami lúgos vagy savas? És honnan lehet tudni?
24. 3e0ba54fb8 (válaszként erre: 23. - 4ab67f870d)
2008. máj. 1. 12:18

Mert túlzásba vittem a kávézást. Annyira szeretem, hogy volt, hogy reggel leültem e-maileket olvasni még pizsiben, kávéval. Aztán mire észrevettem, már a harmadikat ittam. Akkor úgy döntöttem, hogy aki nem képes mértéket tartani, annak toll a fülébe :DDD


Nem a citromlé, a táplálék kiegészítő, amit eszem, az élénkít, illetve amióta eszem, mérhetően kevéssé fáradok el.


De most találtam itt egy hirdetést, Ganoderma kávéról, ami a ganoderma gombának köszönhetően inkább lúgosít, mint savasít és állítólag még finom is. Lehet, hogy ezt megsasolom.

2008. máj. 1. 11:56
Van, akinek a citrom, vagy a paradicsom, és ilyen a petrezselyemzöld is. A citromlé amúgy élénkít? Jó kávé helyett? Miért álltál át?
22. 3e0ba54fb8 (válaszként erre: 21. - 4ab67f870d)
2008. máj. 1. 11:34
Gondnak nem nevezném, de néha én is azon gondolkodom, hogy a csudába tudok ennyit pisilni??? :). Bár én megiszom kb. 2 litert, ha itthon vagyok, vagy dolgozom. Azóta még inkább, amióta azzal kezdem a napot, hogy két citrom levét belefacsarom 3 dl ásványvízbe és azt iszom a reggeli kávé helyett. Nem értek hozzá, de valószínűleg természetes vízhajtó a citrom.
2008. máj. 1. 10:57
Mi van akkor, ha az ember azért nem iszik, hogy ne kelljen WC-re menni? Most furát mondok, kíváncsi vagyok, hallott-e már valamelyikőtök efféléről... Keveset iszom, napi egy litert, vagy kevesebbet, ha úton vagyunk, olyankor kb. fél litert. Emellé vízhajtót szedek (orvos írta fel, mert vízvisszatartásom van). MÉGIS... Megiszom egy pohár akármit, és órákig járok tőle a mosdóba. Kivizsgáltak, maguk az orvosok sem hitték el, hogy több folyadék távozik tőlem, mint amennyit elfogyasztok. Arról nem beszélve, hogy szinte azonnal, mintha "keresztülmenne" rajtam... De feldolgozza rendesen a vesém, megnézték. Nincs semmi baja sem a vesémnek, sem egyéb okot nem találtak... Máig nincs rá magyarázat... Van valaki, akinek ilyen gondjai vannak esetleg?
20. lill
2008. máj. 1. 10:56
azt mondják egyébként, hogy a legnagyobb baj manapság, ha az ember összekeveri az éhségérzetet a szomjúsággal. Banális dolognak tűnhet, de tényleg így van. Sokszor akkoris eszünk, ha amúgy nem is lenne rá szükségünk. Ha evés előtt meginnánk 3 deci vízet, biztosan nem ennénk annyit. :o)
19. d3edebbda4 (válaszként erre: 10. - Hmv.)
2008. máj. 1. 10:24

Erről már én is olvastam, lehet benne valami. Legközelebb, ha nasizni támad kedvem, megiszom egy pohár vizet.

Fejfájás ellen pedig tényleg bevált. Amúgy én is keveset iszok.

18. 3e0ba54fb8 (válaszként erre: 6. - Sarkanylany)
2008. máj. 1. 10:16
Naná, hiszen az agy 90%-a víz. (szerintem van akinek 100 :DDD).
17. 3e0ba54fb8 (válaszként erre: 16. - 62ffba3b4b)
2008. máj. 1. 10:15
Nagy igazság. Nekem mindig van a táskámban egy fél literes szénsavmentes víz. És mindennap megiszom legalább két liter ásványvizet.
16. 62ffba3b4b (válaszként erre: 15. - Lill)
2008. máj. 1. 09:57
Igen, ez a legjobb módszer! "Ha a kezed ügyében, vagy szem előtt van mindig 1 pohár víz(vagy bármilyen innivaló), akkor is iszol belőle, ha nem ézed a szomjúságot. Ugyanis ha szomjas vagy, az már egy vészjelzés a szervezeted részéről." Nekem a háziorvosom tanácsolta ezt a módszert, és nagyon bevált. Próbáljátok ki! Én rendbejöttem és még fogytam is. :)
15. lill
2008. márc. 15. 11:15

nálam is az a baj, hogy nyáron lazán lecsúszik 3 liter víz.. ilyenkor meg :o)

de gondolkoztam a dolgon és gyorsan le is főztem másfél liter teát. Az a baj, hogy a hétköznapi loholásban eszembe se jut az ivás, de majd most, ha már szem előtt van, csak csak megiszom :o)

14. emagdi
2008. márc. 15. 11:07

én is észrevettem már magamon, hogy gyakran ivás helyett eszem. ez biztos azért van, mert enni jobban szeretek mint inni :)))

bár szeretem az ásványvizet, azért ha valamivel ízesítem (tea, citromlé) sokkal több lecsúszik, mintha üresen innám a vizet.

13. pimpi3
2008. márc. 15. 10:55
Sziasztok!Nyáron én is sokat iszok,de ilyenkor sajna nem!Most a fogyozásom miatt probálok többet inni!Megjegyzem nem sokszor sikerül!Azthiszem én felismerem mikor vagyok éhes és mikor szomjas!De tuti van aki nem!Például van,hogy ugy érzem de jó lenne egy narancsot enni!Akkor eszem is ,de tudom lehet elég lett volna 1 pohár itoka is!De az akkor épp jol esett!:)
12. lill
2008. márc. 14. 23:15
van benne valami, hogy így mondjátok..
11. 9778ca1817 (válaszként erre: 10. - Hmv.)
2008. márc. 14. 22:27
én nem tévesztem össze :P
10. Hmv.
2007. dec. 12. 08:44
Az alap-kérdéshez mit szóltok, mégpedig ahhoz, hogy összetévesztjük a szomjúság érzését az éhségérzettel????
2007. dec. 5. 07:07
Én sem iszom sokat,ezért állandóan fájt a fejem,most próbálom magam rászoktatni,hogy többet igyak. Reggel zöld tea,aztán ásványvíz.
2007. dec. 4. 20:44

szerintem ez általános probléma nagyon sok embernél!

Egy kicsit magunkba nézünk , tényleg igaz hogy észre sem vesszük azt hogy inni kellene és akkor kevesebbet ennénk/ennék :)

2007. dec. 4. 15:31
Mi nagyon sokat iszunk,van hogy két nap alatt megiszunk egy karton ásványvizet.Bár most télen a tea is nagyon menő.Aztis naponta minimum 3x csinálok.
2007. dec. 4. 14:04

NAgyon érdekes, hogy sok idős szellemileg leépül amikor kiszárad, majd infúziós kezelések után nemcsak testileg lesz jobban, hanem szellemileg is. Ugyanis az idegrendszert is megviseli a vízháztartás felborulása.

És ez a folyamat a diétázókat, nem elég folyadékot fogyasztókat is érinti.

Én szédülni szoktam, ha nem iszom eleget.

5. erikpipi (válaszként erre: 1. - Hmv.)
2007. dec. 4. 13:44

A természet felkészül a globális felmelegedésre, és a vízkészletek hiányára.:DDDD

Vicc volt. Igyatok többet. Napi másfél liter elég, de szerintem megvan annyi kávé nélkül. ebbe minden folyadék beleszámít.

2007. dec. 4. 13:29
Én nyáron napi 2 litert tuit megitta hanem többet, de most egyszerűen nem megy :(.Nállam rendbe tette az emésztésemet mosdóba járás szempontjából, és tom hogy inni kéne sokat de uuáá
2007. dec. 4. 12:45
Én is keveset iszom , és lehet, hogy ezért van felesleges kilóm. Azt már tudom, hogy a vérnyomásom is azért alacsony mert keveset iszok, és ezért vagyok gyakran álmos.
2007. dec. 3. 15:15
ez érdekes, mert én is megfigyeltem ezt már magamon :(
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook