Főoldal » Fórumok » Diéta & Fitness fórumok » Fogyhatok csak attól, hogy kevesebbet és este egyáltalán nem eszem? Tapasztalatok? fórum

Fogyhatok csak attól, hogy kevesebbet és este egyáltalán nem eszem? Tapasztalatok? (tudásbázis kérdés)


1 2
2020. márc. 8. 19:40
Attól függ, mihez képest kevesebbet. Ha eddig ettél napi 6000 kalóriát, most 2000-rel kevesebbet eszel pl, akkor sem fogsz fogyni, mert max 2000-re van szüksége a szervezetnek.
2020. márc. 8. 18:57
igen
49. d345cbf72a (válaszként erre: 43. - Ec63a7fc29)
2010. jún. 11. 13:15
Igen, ez igaz, hogy legjobban a nem várt idegességtől lehet fogyni, nekem is ez indította el a fogyókúrámat most idén tulajdonképp, most igaz kezdek helyrejönni már pszichikailag, de a fogyókúrát így már nem nehéz folytatni, mert a gyomrom eléggé összement, ennyit próbálok most előnyére írni ennek az egésznek, ami pedig az idegességet kiváltotta igyekszem elfelejteni, túltenni magam rajta, s kicsit még fogyni, illetve az alakomra odafigyelni, ha már ez így alakult.Kevesebb evés, több mozgás,igen.:-)
48. SF
2008. dec. 11. 20:26
Mivel alapból kevés kajával működök, nekem nagyon bevált fogyókúrának. Szerencsére abba a kategóriába tartozom, akik időnként elfeledkeznek az evésről:-))
2008. nov. 23. 21:42
Én is kipróbáltam,de elkövettem azt a hibát,hogy napközben sem ettem sokat,így este már kopogott a szemem.Most próbálok napközben töbször keveset enni,rengeteg teát iszom ha nassolni támadna kedvem és folyadék vhogy megállít a zabálásban.Itthon vagyok a picivel,így sajna "sok" az időm és az evés is sokszor eszembe jut.
46. s.irma
2008. nov. 23. 20:54
Természetesen. Csak óvatosan. Én inkább azt javasolnám, hogy este hat után ne egyél.
45. katácskák (válaszként erre: 44. - 4c35511f0b)
2008. nov. 14. 20:53
ez biztos is :(
2008. nov. 6. 22:35
Igen, de milyen nehéz betartani:)
2008. nov. 6. 22:10

A legjobban a nem várt idegesség miatt lehet fogyni.


Egy rossz hír: " Elválok tőle, vagy elhagylak" mellett sok evéssel is fogyni szoktak.


Hirtelen meghal egy szeretett személy,


Vagy közlik az emberrel, hogy nagyon beteg.


Egyiket sem kívánom senkinek.


Addig marad az önmegtartóztatás, a torna, a futás...

2008. szept. 3. 09:46

igen, persze hogy lehet fogyni.

az idot nem lehet meghatarozni, metr mindenki mas-mas tipus, mashogy eget a szervezete, de menni fog,hidd el.

2008. júl. 18. 21:26
Sziasztok! Olvasgattam a tapasztalatokat és nagyon megörültem neki,hogy így is tudtatok fogyni.. /eléggé lusti vagyok sajna/ :) Annyi lenne a kérdésem a sikeres fogyózókhoz,hogy mennyi volt az eredeti súlyotok? Mert én a 61ből szeretnék 4-5öt leadni és nem tudom,hogy az milyen gyorsan menne..hozzátok pedig valamelyest tudnék igazítani! :)) Köszi szépen!
2008. máj. 8. 14:56
Ja, és nem jött vissza a súly. Akkor nem mozogtam szinte semmit, így is hatásos volt. De 7 kilónál megállt, és be kell látnom, hogy most már csak a mozgás segít a maradék néhány kiló leadásában.
2008. máj. 8. 14:55

Én is ezzel fogytam le tavaly 7 kilót. Illetve kevesebbet ettem, jobban megnéztem, mit eszem, de a két legfontosabb dolog az volt, hogy este nem ettem, és rengeteget ittam. Állítom, hogy ez a kettő volt a leghatékonyabb módszer.

Ha néha valamiért nagyon éhes lettem mégis, akkor inkább ettem egy falatot, mintsem rosszul legyek. Egy-két falat is lecsillapította a gyomromat. De azt is észrevettem, hogy ha jól állítottam össze aznap az ételeket, ritkán kapott el olyan éhség esténként, amitől rosszul lehet lenni, ritkábban bántott a sok gyomorsav is.

2008. ápr. 29. 19:21
Tapasztalatból mondom, hogy igen.
37. ALLICS
2008. ápr. 29. 10:19
Ja én 1 hónapja csinálom és 7,5 kilót fogytam,de hangsúlyozom mégegyszer,hogy valamilyen sport muszáj hozzá!
36. ALLICS
2008. ápr. 29. 10:17
Szerintem önmagában attól,hogy keveset eszel nem várható fogyás.Mindenféleképpen arra is oda kell figyelni hogy minőségi táplálékot juttas be a szervezetedbe(sok zöldség,gyümölcs,rost...),ezenkívül SPORTOLJ és IGYÁL sokat!!!
35. Magdi8
2008. ápr. 29. 10:05
Én 16 kilót fogytam le ezzel a módszerrel 4-5 hónap alatt, és nem jött vissza. Ja, ez 4 évvel ezelőtt volt, azóta is tartom a súlyom.
2008. ápr. 29. 07:37
Ha mellozod a szenhidratban es zsirokban gazdag eteleket es a vacsorat mar keso delutan elfogyasztod(nem az esti orakban!) biztos lefogysz!
33. supin
2008. ápr. 29. 07:36
Igen! Igen!
32. s.irma
2008. ápr. 29. 07:27

100%!!!!

Persze ez nem jelentheti azt, hogy napközben dőzsölhetsz az egésségtelen kajákból.

Próbálj ki úgy két hetet, hogy a napi kaja mennyisége marad és este hat után nem eszel.

Utána a következő két hetet úgy, hogy a napi kaja mennyiséget is csökkented egy kicsit. Csodát fogsz látni.!!!!!!

Sok sikert!!!!

2008. márc. 8. 14:32
Ha este nem ,vagy keveset eszel ,akkor tuti fogyni fogsz !
2008. márc. 8. 08:57
Ha éjszaka nem pótolod be akkor igen!
2008. márc. 8. 08:32
én is így fogytam le.
28. direne
2008. márc. 7. 23:11
Egészen biztos.
2008. jan. 9. 15:14
igen tobb mint bizonyos.
2007. nov. 19. 20:15
Férjem is így fogyott. Este már nem evett.
2007. nov. 7. 10:40
Este nem enni... Igyál sok folyadékot! Inkább többször keveset egyél.
24. Icus
2007. nov. 6. 17:57
Ja, és hétvégén engedélyezek magamnak édességet, csak az a baj, hogy egyre többet kivánok már...1 tábla csoki simán lecsúszik...
23. Icus (válaszként erre: 21. - Masször)
2007. nov. 6. 17:55
Mai kajám: Reggel egy teljeskiőrlésű rozskenyér 3db virsli 2 vékony szelet sajttal, 3 paradicsom 2 kis paprika. 10-kor 2 korpás keksz egy kis pohár kaukázusi kefirrel. 11/30-kor egy fél ananász, 13-kor párolt vegyesszöldség sajtos-tejfölös sűlt hússal. Szerintem ez egyáltalán nem kevés...
22. Icus (válaszként erre: 21. - Masször)
2007. nov. 6. 17:52

Nem szeretem a szöllő cukrot!:(( Rosszul vagyok tőle! Amikor terhes voltam állandóan terheléses cukorvizsgálatra kellet járnom!:(( Iszonyatos volt. Ott mindig azt hozták ki, hogy nem jó a cukor értékem, mert nagyon gyorsan leesik. Amikor még nőni kellene a vércukor színtjének nekem már ment lefele. De, nem mondták, hogy mit kellene csinálnom.


Nekem ez az egyedüli, ami eddig sikerült és nem okoz szenvedést. Eszem én, nem éhezem csak megnézem hogy mennyit. Nem tudom ezzel mi a bajod?

Régebben egész nap nem ettem, csak egy kis gyümit délelött, este meg 7-8 között aztán kiettem a hütőt.:(( Meg is volt az eredménye.

Nagyon nehezen tudtam átállni, arra hogy reggeli tízórai és délután 13 körül ebéd. Ha nagyon éhes vagyok délután eszem egy kis gyümölcsöt vagy joghurtot vagy pár darab korpáskekszet. 5 után semmit sem eszem már. De nem is igen vagyok már éhes...

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook