Fiatalok! Gyakoroljunk egy kis önkritikát! (beszélgetős fórum)

Szia nagyon egyetértek a cikkeddel. Annál is inkább, mert én is az említett korosztályba tartozom, 81-es vagyok. Sokáig én is csak tengődtem az életben. Jártam főiskolára, mert tudtam, hogy kell egy papír, és közben álmodoztam arról, hogy milyen szuper munkaköröm lesz, rengeteg pénzzel, autóval évenkénti tengerparti nyaralással. A főiskola mellett dolgoztam, magam teremtettem elő a pénzt a tandíjra, aztán a gyakorlat alatt munkanélküli segélyen éltem, mert nem tudtam egyszerre gyakorlatot is végezni, ami ugye feltétele a diplomának, és dolgozni is. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy ugyan a gyakorlati helyem nem alkalmazott, de a főnököm visszavett dolgozni. Azóta igaz már egy másik munkahelyen vagyok, jóval több fizetésért, bár ugyanabban a munkakörben ahol a főiskola alatt. Nem a végzettségemhez megfelelő, de valamiből meg kell élni, és az a vicc, hogy ha a végzettségemnek megfelelő helyre mentem volna el, nem vagyok benne biztos, hogy keresnék ennyit. Ettől függetlenül nem innen szeretnék nyugdíjba menni, nem azért tanultam, fizettem ki közel 2.000.000 forintot a főiskolának. Nagyon sokára szakadtam el az anyai kötelékből, fél éve, hogy külön élek csak, nincsen saját lakásom, és autóm, a párom lakásában élünk. Nem vagyunk felelőtlenek, nem szeretnénk, ha ide kisbaba születne, de kemény munkával és hitellel (talán) szerintem el fogjuk érni, hogy életünk ennél biztosabb lábakon álljon.

Leírnék még egy történetet, ami a cikked kapcsán jutott eszembe: barátnőm tizenkilenc évesen szült, épphogy az érettségije megvolt. Nem gondolom, hogy felelősségteljes döntés volt, de az ő élete, nem szólhatok/nem szólhattam bele. Mikor a fia elég idős lett, dolgozni kezdett. Mai napig érettségije van csak, de középfokú végzettségéhez megfelelő munkát lát el. Azt mondja jól érzi így magát, és bár szeretne tovább tanulni, de nem tud. Diákhitelt nem akar felvenni, és egyébként is ha lenne is pénze akkor sem biztos, hogy elmenne a főiskolára, mert azt az időt, amit nem a munkahelyén tölt, inkább a gyerekével tölti. Otthon lakik édesapjával és nagymamájával egy 2(!) szobás lakásban élnek négyen. Külön nem költözik, kilenc éve van együtt egy fiúval, aki a gyereket is elismerte, de valószínűleg nem is akar vele összeköltözni. Az én véleményem erről az, hogy egészen egyszerűen fél attól, hogy a saját lábára kelljen állnia, és fél attól, hogy kudarcba fullad az élete és esetleg egyedül marad. Igaz, nincsen saját lakás, de albérletbe mehetnének, illetve van egy lakása az Amerikában élő nagynénjének, oda azért nem akar menni, mert akkor hol lakna a nagynéni, amikor hazajön? Csak halkan jegyzem meg ez évente 1 hetet jelent, és fel is lett ajánlva a lakás neki. Közben persze álmodozik a saját főiskolai életéről, és a fia leendő álomfoglalkozásáról (repülésiránytó, vagy pilóta lesz a gyerekből :)). A non plusz ultra pedig, hogy mióta én elköltöztem, inkább megszakította velem a kapcsolatot, minthogy szembe kelljen nézni a ténnyel: felnőttünk.

Kicsit hosszúra nyúlt a hozzászólásom, de régen le akartam már írni, az ő életét, és ez a cikk megfelelőnek bizonyult rá.

Azért engem sem ugráltak ám körül az udvarlók :) 15,5 évesen ismertem meg a férjemet, egy véletlen telefonhivás során és 7 évig éltünk távkapcsolatban, nem volt olyan egyszerű.

Biztos te is találsz majd valakit, aki feleségül vesz, és lehet többre viszed majd nálam :) Őszintén kivánom, hogy igy legyen!

Lehet az írással vitatkozni, de azért ezek akkor is tények, mégha nem is mindenkire egyformán igazak!!

Gratulálok, ügyesen megírtad, sok sikert kívánok a további életedhez!!

Milyen igazad van.. én nem 25 vagyok hanem 20... és már legalább 15 éves korom óta nem a szüleim pénzén élek, hanem a saját magam útján. ( ez összetett dolog nálam, azért ilyen fiatalon mert muszáj volt.)

Sok fiatal van így ahogyan te leírod, viszont én ismerek egy lányt, akit az anyuja kidobott az albérletből, mert se tanulni nem akart se dolgozni, csak bulizni inni füvezni... és most a saját lábán áll, neki kell megkeresni a napi betevőt.

Én mindíg magamból indulok ki. A bulizás nálam nagyon ritka dolog... egy évben talán egyszer, és ez sajnos nem vicc.

Elmennék a párommal ( vőlegényem:):) többször is, de mi is próbálunk megélni, ugyanis itt nem az van ám, hogy apuka anyuka fizet... nem!

Idősebbek a szülei, de azt nem mondanám hogy a kis nyugdíjú szülők közé tartoznak, van pénz azért.

De az apja, még ha kölcsön is ad pár ezer forintot mindíg felhánytorgatja, szóval nem szeretünk kérni tőle sosem, igyekszünk saját lábon állni.

A ház nagy, két emeletes, külön emeleten lakunk, de szeretnénk elköltözni, mert nem lehet velük normálisan élni...

Szóval a fiatalokhoz visszatérve van még egy történetem..

Egy barátunk fősulira jár, és most pestre akar menni, mert azt gondolja ( nincsen infós diplomája ) hogy ott majd mekkora összegeket fog keresni...

én hiába mondom neki hogy ez nem így működik, de ő hajthatatlan, próbáljon hát szerencsét.

Persze valamivel ő is más az általad leírt fiatalokhoz képest, mert ő dolgozik ( diákmelók ) és bankkártyán van egy nagyobb összeg amit összetakarékoskodott magának.

Én nem panaszkodom, kicsit sajnálom hogy nemtudok édesapámnak és anyukámnak segíteni úgy ahogyan kellene, de ha meglátogatom őket, azért igyekszem vinni ezt azt. Ők sokkal szegényebb körülmények között vannak mint én, saját hibájuk által, ( alkoholizmus) de legalább ebből már kilábaltak.

Csak a fizetnivaló az megmaradt értitek.

Szóval jó a cikk, a többséget leírja.

Ez tök jó, hogy neked így összejött, de ha nekem is lett volna valaki, aki feleségül vesz, akkor biza' hozzámegyek, és talán másképp alakul az életem. De nem mindenkit ugrálnak körül az udvarlók.

Jobb híján, hasznosítottam az időmet a tanulással, de nem ide menekültem. Nyitott szemmel jártam, de nem jött el az igazi. És egyedül azért nehéz lenne családi házat vásárolni...

Szia!

Nagyon jó ez a cikk, köszönöm hogy megirtad. Én is ebbe a korosztályba tartozom, 25 éves leszek szeptemberben. Nálunk minden évben van gimis osztálytalálkozó, ahol ugye mindenki beszámol az életéről. Nem nagyképűségbúl mondom, félre ne értsetek, de egyedül nekem van férjem, saját házam, igaz hitellel, de önerőből, van kertem ahol megtermelek mindent, kutyám, macskáim és július 1-jén lesz 2 éve hogy dolgozom (diploma átvétele után 4 nappal kezdtem). A t9bbiek vagy a főiskolán bukdácsolnak, vagy a 2. diplomát kezdték de kivétel nélkül a szülők nyakán élnek még.

Másik dolog, hogy néha a szülők is hibásak, sok dologban. Nevelés kérdése, látom hiszen védőnő vagyok, sok családba belelátok, nagyon sokat megengednek a gyerekeknek. Gyakran a 2 éves irányitja a családot, mindenki hozzá alkalmazkodik.

Másrészt a baráti társaságban van egy illető aki ugy beszél az édesanyjával, mint a kutyával. Pl. "oda leülsz, és egy hangot nem akarok meghallani!" Hangsúlyozom, ezt ő mondta az anyjának, és nem forditva!! És az anyja tehetetlenül állt... Hova halad ez a világ?!

Hú, nagyon sok olyan dolog van az írásodban, amit vitatnék.

Egyrészt, hogy annak idején nem jártak kozmetikushoz, fordrászhoz ennyit, mégis csinosak voltak. Persze, de ha ma valaki nem jár el, azt igénytelennek tartják. Hiába természetes szépség, el kell menni, mert nem fog munkát kapni, mert azért csak meglátszik na.

A másik, hogy én 19 éves korom óta dolgozom, most csődbe ment a cég, ahol eddig voltam, és két műszaki diplomával nem találok munkát. Pedig költöznék is, a világ végére akár.

Félretenni? Miből is? Hogy azt mondja nekem egy munkáltató, hogy a két diplomámmal nettó 120.000 fizetés is sok, pedig költöznöm is kellene... elszomorító, hogy mennyire kihasználják az embereket a munkáltatók.

Nem buliztam el több tízezret alkalmanként, és nem jártam hetente két buliba. Manapság már nem járok ilyen helyekre, maximum étterembe kicsit kikapcsolódni, de ezt sem engedhetem meg magamnak. Pedig szeretnék nagyon. Családot is. De egyelőre ha nem születtem szupertehetségekkel, legalább tíz év releváns tapasztalattal a hátam mögött, és két nyelv tárgyalási szintű ismeretével, akkor labdába se rúghatok. Munka mellett tanultam ki a két diplomámat, és többre nem futotta már, hogy még két nyelvtanárhoz is járjak, na meg miből?

" ...A leírt problémák nagy része (párkapcsolat, káros szenvedélyek, bulizás stb.) rajtunk, személyeken múlik!"

Ez bizony így van, így volt és így is lesz. Azt gondolom ezt eddig sem cáfolta nagyon senki sem:)