Fiatal özvegyek (beszélgetős fórum)

Nincs semmi baj a gondolkodásoddal,mindenki más képpen éli meg,más képpen dolgozza fel,ha egyáltalán fel tudja dolgozni.Csodás,ha valaki az első szerelmében meg találja az igazit és kölcsönösen szeretik,tisztelik,meg értik egymást és ez egy életre szól.Sajnos az egyik ebből előbb "lép ki",ha akarja,ha nem,ezen nem tudunk változtatni sehogyan sem,és még korhoz sincs kötve,mert ez sem határozza meg meddig vagyunk szeretetben,boldogságban együtt.Értem amit le irtál,és szerintem senkit sem sértettél meg,mert mint te is más is a saját szemszögéből éli meg a dolgokat.Gyönyörű is az,ha valaki az első szerelmében találja meg a "mindent".Én sajnos később találtam meg,de amit együtt el töltöttünk azt a rövid kis időt,fel ért vagy 20év boldog házasságával,csodás ember volt:)Mai napig nem dolgoztam fel és igaz nem az első szerelem volt,de az igazi,de így sem tudnám el képzelni,hogy bár kit is el képzeljek magam mellett ő utána.

Később mi lesz,nem tudom,mert ez 8.hónapja,hogy így van.Másokat biztatok,segítek lelkileg is ha kell,de magamon nem is gondolkodom.

De van egy mondás:"Soha ne mond,hogy soha!"

Tisztelt hozzászólok!

Köszönöm,hogy reagáltatok az írásomra és hát valóban nem vagyunk egyformák!Félreértés ne essék én nem szándékozom elítélni senkit csupán vannak dolgok ami az én számomra furcsa,főleg hogy sajnos én is tudom milyen elveszteni fiatalon azt a társat akivel egy életre rendezkedtél be!Lehet hogy nekem azért furcsa az ilyen helyzet,mert a mi házasságunk az első szerelem volt mind kettőnk részéről minden téren,s talán így még erősebb a kötelék!Tudom a mai világ már nem ilyen és szinte reménytelen a mostani fiataloknak olyan társat találni aki még nem volt szerelmes,de nekünk akkor még sikerült!20 évet éltünk le egymás mellett boldogságban és a szerelmünk végig töretlen maradt!Én ezért nem tudom elképzelni,hogy én valaha is el tudnék mást fogadni és a két fiam sem!!!!!!!!!!!!!!Persze van aki ezt másképp gondolja ,de nem vagyunk egyformák!Bocsánatot kérek ha valakit megbántottam nem ez volt a szándékom csak kíváncsi voltam,hogy ki hogy vélekedik evvel a dologgal kapcsolatban!

Egyben úgy gondolom, hogy az ember a párja elvesztésekor egy életet fejez be, mégha életben maradt is és utána már egy új élet kezdődik, amit nagyon nehéz elfogadni, mert innentől minden megváltozik. Mindennek más jelentősége lesz, és az elmúlt apró örömökről kiderül, hogy milyen mindennél többet értek és hogy mennyire törékeny is a boldogság.

Úgy gondolom a gyermek az, aki ilyenkor rengeteg erőt tud adni, mert az a legnagyobb kincs, ha mindennek ellenére nevetni hallom őt. És egyben szomorúság, mert tudom milyen fájdalom van a szivében..

Ezért kell erősnek lennünk.

Ehhez ismerni kell az illetőt és a párját is, aki elment. Tudni kell milyen kapcsolatban álltak, mert mondjuk ha a válás szélén álltak már jóideje, akkor az egyfajta magyarázat tud lenni.

Annyi féle érzést és reakciót válthat ki az emberből egy ilyen tragédia... hogy van olyan is hogy a látszat mögött iszonyú fájdalom van. De többnyire úgy van, hogy az ember belehal a fájdalomba és csak próbálja túlélni az egyik napot a másik után. De nem vagyunk egyformák.

Semmi baj nincs azzal,ha valaki nem hisz benne,de ha valakinek ez segít "túlélni" vagy megérteni, továbblépni...

Persze túlzásba sem lehet esni az biztos!!

Az én véleményem szintén sokak számára letaglózó lehet. De nekem a kedvesem a halála előtt kb. egy évvel fogadtatta meg velem (mintha érzett volna valamit tudat alatt, hogy ha bármi baj is történne, ígérjem meg lépni fogok, már csak a gyerekek miatt is...megpecsételtük, koccintottunk rá és kicsit sírtunk is...de én egy percig sem akartam ezt komolyan gondolni..és bekövetkezett az, amire az ember még gondolni sem mer a hétköznapokban...meghalt!

..ahogy lentebb írtam is, én zokogva pötyögtem be a társkeresőkbe azt, hogy szeretnék, legalább még újabb 25 évre valakit találni...csak azért, hogy az akkor tett fogadalmamnak eleget tegyek...

De, sajnos nem ilyen egyszerű a dolog és most is azt mondom egy évvel a tragédia után, igazából csak két özvegy fogja magát megérteni...mert aki e hihetetlen fájdalommal és szomorúsággal még nem szembesült, annak terhet jelent és bosszúságot a "mifajtánk" megértése...

Szóval kedves mütyi35 én nem ítélem el az ismerősöd, mert én is pont 3 hétre próbáltam lépni...de sajnos 25 év elmúltával rengeteget változott a világ és szinte kihalt az emberekből a romantika, s az a kedvesség, ami én rám anno oly nagy hatással volt. Aki elvált, teljesen más szemmel nézi a világot és a másik nemet, mint aki elvesztette igazságtalanul azt akit szeretett.

Szóval a lelkem igazából még most sem nyugodott meg, hiszen kedvesem kívánságát mai napig nem tudtam teljesíteni...

...De abban egyetértek, hogy az életnek mennie kell tovább...vagy lép az ember e téren, vagy teljesen magába fordul és utána onnan már sajnos nem sok az esélye a kiútnak...

"Nem is értem hogy ezt miért írtad le.."

Elhiheted,hogy nem rossz szándékkal írtam.

Ilyen,hogy látnok meg halott látó meg varázsló

nincsen,csak szélhámosság,hogy kicsalják a pénzt.

Tudom,hogy amikor valaki elveszti azt akit legjobban szeret,nem tud reálisan gondolkodni az ilyen dolgokról. Mindent megpróbál,ezt nem is ítélem el.Ellentétbe a szélhámos csalókkal akik kihasználják a helyzetet.

Ne haragudj,de azért mert rossz tapasztalataid vannak,nem kellene általánosítani.

Nem is értem hogy ezt miért írtad le....

"Tudod én már látnokhoz fordultam,"

Ilyen lelki állapotban ezt is meg lehet érteni.

A látnokok és hasonlóak azonban szélhámosok és kihasználják a bajba jutott embereket.

Ilyesmiben nem szabad hinni. Amikor az embernek ilyen fájdalma van nem tud józanul gondolkodni és

nem elítélendő semmilyen próbálkozás.

"Csak ült némán, szótlanul,

magába roskadva, mozdulatlanul.

Nem mondta el szíve bánatát,

magába fojtotta minden fájdalmát.

Sóhajtott és nem szólt,

a hang kínzóan hatott.

Szenvedett,

s szenvedtem.

Szemére könnyfátyol borult,

remegő keze a térdére hullt.

Bíztatón megszorítottam,

érezze, rám számíthat.

De ő csak ült némán, szótlanul,

s én gyötrődtem leírhatatlanul."

Hát igen ez nagyon furcsa és morbid,de nem ítélkezek senki felett,mert abban valóban igaza van,hogy élet megy tovább és nem szabad magunkat élve eltemetni.

Van,hogy úgy érzem ,kész muszáj továbblépni mert ezzel a lelki gyötrelemmel csak magamban teszek kárt,és beteg leszek ezt nem tehetem,mert a gyermekeim számítanak rám!!!

Nekem még feladatom van,nem hagyhatom cserben

őket!!! Hisz ők adnak értelmet az életemnek,muszáj küzdeni és menni tovább!!

Amit mondott hosszú lenne leírni..

Az biztos sok olyan dolgot mondott a múlttal kapcsolatban is,ami döbbenetes,hogy honnan tudja...

De még mindig vannak megválaszolatlan kérdések bennem.És amíg nem kapok választ, nem tudok megbékélni..

Nagyon hiányzik!!!

Ez a seb talán soha nem fog begyógyulni... :(

És mondott valamit a látnok?

Én is elég sok kérdésemre keresem a választ.

Sajnos semmi biztató nem jut az eszembe:(

Egyébként,általában azok nem hisznek,akiknek az életükben minden szép és jó!!!

Köszönöm...

Tudod én már látnokhoz fordultam,mert az ember ilyenkor keresi a miérteket..

Bár sokan nem hisznek benne..

13év amit együtt töltöttünk jóban,rosszban.

Nekem ő volt az első szerelem az életemben...

Sajnos az én férjem 1,5 évig depresszióban szenvedett,és a legrosszabb,hogy alkoholhoz nyúlt.

Nem tudott aludni és a gyógyszert amit az orvos felírt már úgy szedte mint a cukrot.

Teljesen kifordult önmagából,és nem engedte és nem fogadta el a segítséget sajnos.

3szor kerestettem a rendőrökkel mert eltűnt napokra,rettegtem,hogy mikor történik valami visszafordíthatatlan,mert 2szer vitte el a mentő gyógyszertúladagolás miatt.Könyörögtem az orvosoknak,hogy segítsenek,mert ennek nem lesz jó vége,de a válasz az volt,hogy amíg önszántából nem vállalja,hogy beteg nem tudnak mit tenni.

Az utolsó eltűnésnél már sajnos teljesen belefáradtam és erőssebb volt bennem a düh mint a féltés,amit soha nem tudok magamnak megbocsájtani!!!

VÁRTAM HAZA,DE SAJNOS HIÁBA...

Tekints a múltba, szerelmem.

Lásd,amit én látok.Lásd mennyi mindenen mentünk át míg egymásra találtunk.Sokkal erősebbek és bölcsebbek vagyunk,sokkal türelmesebbek és engedékenyebbek.

Tekints a jövőbe Szerelmem.

Tekints a jövőbe akárcsak én a holnapok sorozatára,

valódi holnapokra,nem a tündérmesékre,amelyekben fiatalon hittünk.

Tudjuk még sokat kell tanulnunk és segítenünk egymásnak,hogy boldogok és elégedettek lehessünk.

Tekints életünk alkonyára,hol egymás kezét fogjuk,s mosolygunk,hogy milyen szerencse hozott minket össze.

Ezt az ajándékot kaptam tőle utoljára,az utolsó Valentin napunkra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sziasztok!

Nekem 27-én lesz 10 hónapja. egyetértek veletek, hónapok eltelte után is nagyon nehéz. Minden felborul, átalakúl. Nincs íze semminek. Öröm attól volt öröm, ha vele élhettem meg és a bánatban pedig társ volt. A szerelme pedig rettentően hiányzik.

Szerintem mindnyájan így érzünk akár melyik nemhez tartozunk is...én is abban bíztam az idő majd ahogy telik, annál könnyebb lesz..hát egyáltalán nem így van..:(

Kitartást és sok erőt kívánok neked!

Meghalt! Furcsa ez az érzés idebenn.

Égeti a lelkem olyan kegyetlen.

Nem látlak, nem hallak!

Csak érezlek a szívemben.

Elment, már nincs velem!

Az nem lehet, hogy nyomtalanul eltűntél, kedvesem!

Az a szív, ami értünk dobogott,

Megszűnt verni és elaludt.

Az érzés, hogy veled vagyok,

Bennem örökre nyomot hagyott.

Nem válhat semmivé, ami köztünk volt.

Ha kérdezném, mi lenne a válaszod?

Hogyan éljek nélküled? Te tudod?

Ha tudod, mondd el nekem, vagy üzend!

Angyalok szárnyán küldj üzenetet,

Hogy legalább álmaimban még veled legyek.

Halk fohásszal kérem az Eget,

Had értsem meg a jelet.

De gyenge és elesett vagyok

Nem jutnak el hozzám a hangok

Annyira legyengít a gyász,

Hogy nem hallom, ha felém kiált.

Nem értem meg, mit mondasz

Nem álmodom rólad, hiszen Te már halott vagy!!!

Szia!

Olvastam a hozzá szólásod és azt írtad,hogy örültetek az agyi tályognak és nem tudom,hogy ki mondhatta nektek,hogy az jó?Az én férjem agyi tályogba halt bele. 20 napig feküdt intenzív osztályon,de már az elején lemondtak róla.Mai napig nem értem,hogy történhetett ez meg,hiszen mi folyamatos orvosi ellenőrzés alatt álltunk egyéb betegségei miatt és mielőtt rosszul lett,előtte 2 nappal is negatív volt minden lelete,még a ct is.Nagy a valószínűsége az orvosi műhibának,de még mindig vizsgálják a dolgot.Engem ez már nem vigasztal,hiszen elvették azt az embert akit a világon a legjobban szerettem és a szívem vele együtt meghalt!!!!!!!!!

Szia Nelli!

Először is engedd meg így ismeretlenül is,hogy részvétemet fejezzem ki neked!Igen tudom,hogy igazad van avval kapcsolatban,hogy a gyerekek miatt muszáj csinálni tovább csak a szívem egy része nem akar ennek engedelmeskedni!Azért csak az egyik,mert a másik fele a két fiamé!Tudod a férjem nekem mindig olyan biztonságot jelentett /és itt nem anyagi dolgokra gondolok/ és nagyon nehéz elfogadni,hogy nincs többé!Egyszerűen nem tudom felfogni,hogy már soha többet nem tudok odabújni hozzá,vagy beszélgetni vele,vagy elmondani neki,hogy mi fáj!Miért ilyen kegyetlen az élet?Ő még nagyon fiatal volt ahhoz,hogy elmenjen!A két fiam nincs nap,hogy ne kérdezné tőlem azt,hogy miért és bár tudják,hogy nincs válasz nem tudják ők sem megérteni,de azt hiszem ezt nem is lehet!Előttük nem mutatom és próbálok erős lenni,de nincs nap hogy ne sírjak és egyre mélyebb a gödör!Nem tudom,hogy könnyebb lesz -e valaha!

sZIA!

Az én férjem 2010 szeptember 12-én "ment el" sajnos.

És igen én is úgy érzem,hogy egyre nehezebb,pedig azt gondoltam,hogy idővel talán könnyebb lesz.

Az első hónapban talán fel se fogtam,nem hittem el...Van időszak amikor úgy érzem,hogy na talán sikerül túlélni,de aztán megint visszaesek a "gödörbe" és nagyon nehezen mászok ki...A gyerekek tartanak életben,mert miattuk muszáj!!!

Sziasztok!

Szomorúan olvastam a sorsotokról és sajnos én is hasonló cipőben járok!Holnap lesz 8 hónapja,hogy elvesztettem a páromat és tapasztalatból mondom,hogy sajnos ahogy telik az idő egyre nehezebb!Mi egymásnak mind a két részről az első és egyetlen szerelem voltunk.Egyszerűen nem tudom,hogy hogyan lehet nélküle tovább folytatni!Egyetlen vigaszom a 2 fiunk akik miatt egyáltalán még élekés ezt komolyan mondom!Segítsetek hogy lehet ezt túlélni?Azóta nem sikerül semmi és nem tudok örülni semminek!Ti is így éreztek?

Szia!

Hát igen. A választás nagyon nehéz. Elsőre is nehéz volt, hát még másodszorra.

Sajnos én sem értem, de ez történt. Voltunk privát is dokinál, de az ugyan azt mondta. Valószínűleg kevés pénzt adtunk. Egy nyamvadt ct-re hónapokat kell várni, de ha tudtam volna akkor sehova nem megyünk addig mig nincs ct. De mire oda kerültünk már késő volt.

Új életet kezdeni szerintem már nem lehet, csak ezt folytatni valahogy.

Mert folytatni muszáj..a gyerekek miatt.

Ök a fontosak, nem mi.