Felnőttként (kb. 30 évesen) milyen mértékben és meddig tűröd el, hogy a szüleid, a nagynénikéd, stb. beleavatkozzanak az életedbe? (beszélgetős fórum)
Még véletlenül sem! Ezeknek az embereknek, hiába a hozzátartozóink meg kéne találják a maguk örömeit azután is, hogy mi kirepültünk és saját családot alapítottunk.
Szerintem önzőség és még nem tudom mi, ha még azután is okkkal-ok nélkül ránk akaszkodnak és a hálátlanság érzetét keltik bennünk, merthogy ők neveltek fel, bla, bla (ezt most a saját anyámra és nagynénémre értem, mert nekem ők a családom - komolyan, engem megfojt ez a fajta "gondoskodás", bár inkább csak idegbajos leszek tőlük, hogy hiába kérem őket, mint a beakadt magnószalag csak mondják és mondják, az ember ne őrüljön meg tőle. Különösen akkor tudok a plafonon lenni, amikor a gyerekem nevelésébe akarnak beleszólni. Én most már nem tudok hallgatni! Mert még jobban rámakaszkodnak, még jobban elfajul ez a az egész.
tudjátok mi jutott az eszembe?ha belegondolunk a szülő a gyerekkel együtt tanulja az életet.
tulajdonképpen nem lehet hibáztatni azért ,mert meg akarják mondani,hogy milyen helyzeteben mit kell tenni..mert mégis mit vár el a gyerek apjától .anyjától?hogy tudjon..tudjon dolgokhoz hozzászólni és tanácsot adni ,olyan dolgokban mondjuk amelyeket meg se éltek..és azt várjuk el tőlük,ha baj van segítsenek..mert azért normális esetben kihez megy az ember?csak a szülőhöz és oda tudjuk,hogy bármi van mehetünk...
sokszor elmondják kéretlenül is ,hogy hogy mi merre legyen,de ezt az ember meghallgatja és sokszor van úgy,hogy nem mondanak butaságokat...mert azért valljuk be bizonyos téren élettapasztalatuk van.
kényszeríteni szerintem senkire nem lehet semmit,mert egy kor után az ember önállóvá válik,de attól még mindenki valakinek a gyereke..
itt a befolyásolhatóságról van szó,ki mennyire tud függeni más véleményétől,kit hogyan lehet uralni..ki mennyire kiforrott személyiség..mert,ha az ember tud önálló lenni,felelősséget vállalni a tetteiért, felelősségteljesen gondolkozni..akkor az az ember nem szorul állandó felügyeletre.
nálam már kiskoromban se nagyon szóltak bele ,hogy esetleg mit miért teszek,mert tudták és tudják,hogy nincs miért aggódni.
viszont,ha mondanak valamit meghallgatom és teljesen idegenek véleményét is meghallgatom ,mert az ember mindíg tanul..más élethelyzetben lévő, más élettapasztalattal bíró embereknek adott témában egész más lehet a véleménye,más szemszögből világítja meg a helyzetet.
El kell fogadnod,hogy amíg élnek/élsz az Ő "kicsi fiuk"vagy, ez örök-míg a mostani családod "átmeneti állapot".A szülők maguk élete során rengeteg tapasztalatot szereztek-dolguk terelgetni a gyermeket,hogy az elkerülhetőnek tartott csapdákba ne sétáljon bele.
Viszont a szülőnek is el kell fogadni/fogadtatni,hogy saját kudarcélmény is kell a megtapasztaláshoz.
Ne éld meg rosszindulatúnak azt ami nem az.
Végezetül: ha külön háztartást vezetsz megvan a lehetőséged,hogy a tanácsokból annyit fogadj meg amennyit jónak találsz.
Vajon majd ti milyenek lesztek idősebb korotokban?
Mit fogtok majd érezni, amikor napokon, heteken át nem tudtok a gyermeketekről semmit? Se kép, se hang...
Susan Forward: Mérgező szülők-et olvasd el.
Húzd meg a határokat. Korlátozd a velük töltött időt, illetve a telefonálások gyakoriságát, hosszát.
Erőszakmentes kommunikáció nagyon fontos:
Pl. "köszönöm anya hogy aggódsz értem, de ez rám tartozik, ezt bízd rám."
Ha éreztetik hogy ők mindent jobban tudnak, válaszolj ilyeneket:
"Tényleg? Érdekes hogy így gondolod..."
"Nekem más a véleményem erről".
És tegyél lépéseket azért, hogy az önbizalmad helyreálljon. Ha 30 éven keresztül azt kommunikálták feléd, hogy semmire se vagy jó, ők mindent jobban tudnak, akkor ez a hiedelem biztosan benned van. EFT-vel szabadulhatsz meg ezektől leggyorsabban.
Szia.Azért írom le nagy vonalakban a történetem,hátha okulsz belőle.
34 éves vagyok.2 gyerekem,férjem,külön házam van a szüleimtől.Engem a Dédim nevelgetett fel,mert anyám sokat dolgozik.A kapcsolatunk különleges,de rájöttem már rég,hogy Őneki nagyon sokat jelent az,hogy engem pátyolgat.Amikor házat vettünk,azt tartottam figyelembe,hogy hozzá közel legyek,bármikor átjöhessen hozzánk.Minden nap jön is,segít,mosogat,főz,felmos,port töröl,intézi a gyerekeimet.Megmondja mikor mit csináljak,milyen ruhát húzzak fel.Azért alakult ki ez a helyzet,mert hagytam.Hagytam,hogy irányítson,intézkedjen.Jó persze ez nekem is kényelmes volt.Amikor említettem neki,hogy most már megpróbálok megállni a saját lábamon,nagyon megijedt,hogy akkor ővele mi lesz.Nélkülözhetetlenné tette magát.Sikerült elérnie,hogy nélküle semmire nem vagyok képes.Most a férjem hatására beadta a derekát,és tanít főzni,mert nem nagyon tudok.De ha valami sikerül látom rajta,hogy bántja.
Gondolom idáig nem szeretnél eljutni.
csak az elején volt rossz...már jó!
Szívesen látom,ha jön,de jobban szeretem mikor megy :)
Engem 15 évesen otthagyott a francba egyedül!
Most 26 vagyok,a minimum annyi,hogy befogja a száját,és nem ugat a dolgaimba bele!Kb így hagyom...
Szia!
ha külön élsz, csináld amit és ahogy akarsz, mosolyogva engedd át magadon a tanácsaikat, és a duruzsolást. (úgy értem egyik füleden be másikon ki) Lehet, hogy sose hagyják abba, muszáj kidolgozni egy módszert, ha ellentmondasz, beszállsz a vitába, csak olaj a tűzre.
ha nagyon gáz, egy darabig ne beszélj velük, hogy lenyugodjon mindkét oldal, de gondolom nem az a cél, hogy felszámold a családi kapcsolataidat.
én 18, a párom 20 éve nem él a szüleivel, és a mai napig szeretnének a szüleink kisgyerekként kezelni, nevelni. (mióta anyuka vagyok másként élem meg ezt:D jobban megértem, hogy milyen nehéz (lesz) elengedni a gyereket)
Én már több mint 10 éve külön élek a szüleimtől. A véleményüket és tanácsaikat meghallgatom, sőt van amikor én hívom fel tanácsért. viszont a döntés mindig az enyém, nem hagyom hogy beleszóljanak semmibe sem.
Ha rosszul döntök, legalább csak magamat hibáztathatom...
De szerencsére nem is akarnak beleszólni, megszokták hogy már külön "család" vagyok....egy személyben.. :o))
Próbáltam én már mindent, de nem szállnak le rólam. Igen, hálisten külön lakunk, nem is közel és ennek most örülök.
Azonban anyám telefonon, a nagynéném meg emailen talál meg...
El nem tudom képzelni, hogy ha a lányom felnő és kirepül, ugyanezt megcsináljam vele. Amikor már külön családi életet él ráadásul.
Mintha a falnak beszélnék, amikor kérem őket, hogy állítsák már le magukat, ez az én életem és én úgy oldom meg, ahogy én szeretném, nem ahogy ők elképzelik, vagy ahogy ők jónak látják.
Természetesen semmi sem felel meg nekik az enyémből, bármit is csinálok.
Az ember valamilyen szinten meg akar felelni a "szüleinek", de már lassan arra a szintre jutok, hogy tényleg nem veszem fel a telefont, ha látom, hogy ők hívnak, vagy keményen visszaszólok, hátha akkor békén hagynak.
Addig jó, míg a szülő mondja a magáét.
Ha már nem mondja, rég rossz :o(
Olyan úgysem lesz, hogy mindig ,mindenben egyetértsetek. Hallgats meg őket és cselekedj, ahogy jónak látod. Valószínűleg ők jót akarnak- a maguk módján.
szia..
külön élsz?
ha igen,akkor gond egy szál se..elmondják amit akarnak és kész.
semmilyenbe, ezért is van anyukámmal egy kis mosolyszünetünk.
Ja és 13 éve külön vagyok én is..