Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Felnőtt fogszabályozás fórum

Felnőtt fogszabályozás (beszélgetős fórum)


10. Pollyanna (válaszként erre: 9. - Béééb)
2010. márc. 29. 09:03

Szia Béééb!


Mindenképpen látogass fel több fogorvost, mert akinél először voltam én is, ő egyből kihúzott volna 4 fogamat, 2-t alul 2-t felül. Aztán akit választottam, azt mondta, hogy hármat kell csak. Ebből egyet ki is húzott, majd feltette a felső fogszabit. Azóta eltelt fél év, és most úgy néz ki, hogy egyáltalán nem kellett többet kihúzni, mert szépen elférnek. Szóval ha az első fogorvost választottam volna, most szegényebb lennék négy foggal, amiket nem is kellett volna kihúzni.

2010. márc. 27. 14:52
Sziasztok Én 20 éves vagyok és fogszabályozót szeretnék, de azt mondta a doki, hogy ki kell húzni alul és felül is 2-2 fogat. Meg tudja nekem mondani valaki, hogy a fogszabályozó felrakása után kb mennyi idő mire összehúzódnak annyira a fogaim, hogy ne látszódjon a lyuk a foghúzás miatt?
2010. febr. 5. 10:41
Sziasztok!Én most szeretnék fogszabályzót feltetetni,és a kérdésem az lenne,hogy szerintetek melyik típusú készüléket válasszam?
2009. okt. 14. 19:26
Úr isten, ez most engem is fejbevágott:S Pedig most kezdtem el gondolkodni rajta, mert eléggé nagy komplexusaim vannak a fogaim miatt. Ezt a kétszáz-sokezret egyszerre kell kifizetni?
6. doxikri (válaszként erre: 2. - Vekvik)
2009. okt. 14. 09:56
Ha jól hallottam valamelyik nap a tv-ben, most már nem fogja támogatni a Tb.
5. 021a029148 (válaszként erre: 2. - Vekvik)
2009. okt. 14. 08:16
De ez láthatalan, vagyis nem az a brutál fém, ugye?
2009. okt. 14. 08:11

Úr isten!


Pont tegnap érdeklődtem ez ügyben a fog dokinál, de azért ezt nem gondoltam hogy ennyi, te jó ég!

Hát azt hiszem kihagyom, honnan lehet ennyi pénzt összeszedni?

Pedig én is nagyon szeretnék, igaz én már 29 leszek, de nem érdekelne berakatnám, no de ennyiért?

Kár

2009. okt. 13. 22:26

Szia!


Én Budán csináltattam, csak a felsőt, szép fehér, alig látszik.


210e ft volt. Utána havonta az aktiválás 5e ft.

2009. okt. 13. 22:22

szia!

én 25 vagyok és pont egy éve tették fel a fogszabit. Én budapesten lakok és 240 ezer forint van a számba, de nagyon megéri!!!

Olyan szép lesz!

Ha nem töltötted még be a 18-at akkor még támogatja a tb

2009. okt. 13. 21:57

Sziasztok igaz még csak 18 vagyok, de már dolgozok.

Nagyon szeretnék fogszabályozót de nem tudom h mennyiért, hol??? (debrecen)

Segítsetek!!

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook